Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-28 / 74. szám
8 I KULTÚRA 2019. március 28. I www.ujszo.com RÖVIDEN Magyar filmes siker Pozsonyban Pozsony. Egyhetes filmes maratoni követően kedd este ünnepélyes díjátadóval ért véget a filmklubok nemzetközi fesztiválja, a 26. Febiofest. A födíjat a magyarországi Tóth Luca Lidérc úr című, magyar-francia koprodukcióban készült animációs rövidfilmjének ítélte az ukrán, brit és francia szakemberekből álló zsűri. Ez az alkotás az idei Berlinalén debütált, Pozsonyban pedig húszfős nemzetközi mezőnyből lett az első. A 19 perces, szöveg nélküli film fő témái a feltétel nélküli, egyoldalú szerelem, a csalódás, a hiúság és a szexualitás. Lidérc úr egy apró férfi, aki egy fiatalember bordái közül bújik ki, és elrejtőzik a lakásában, hogy minden mozdulatát követhesse. Tóth Luca a budapesti Moholy- Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán szerzett BA-diplomát, majd az angliai Royal College of Artban végezte a mesterképzést. Diplomafilmjét, A kíváncsiság korát a világ legnagyobb animációs fesztiválján, a franciaországi Annecyban is díjazták 2014-ben. Előző filmje, a 2016-ban készült Superbia Cannes-ban debütált, majd további 80 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt. Quk) Buddy Holly és Roy Orbison megidézóse New York. Észak-Amerika és Európa nagyvárosaiba „látogat el” idén egy közös turné keretében Buddy Holly és Roy Orbison. A szervezők számára az sem lesz akadály, hogy egyikük 1959- ben, másikuk 1988-ban elhunyt, ugyanis hologramként turnéznak, újrakevert hanggal, élő zenekarral és vokalistákkal. A Rock ‘N’ Roll Dream Tour nem az első ilyen üzleti vállalkozás, az utóbbi években több halott sztár színpadra vetített hologramja töltött meg arénákat világszerte, Michael Jacksontól Whitney Houstonon át Ronnie James Dióig. A legújabb, áprilisban induló ilyen turné főszereplője Frank Zappa lesz. Tájainkon eddig még nem koncerteztek halott előadók, és úgy tűnik, a Holly-Orbison turné is elkerül minket, (nme, juk) Talán van még remény Takács Zsuzsa kapta a 3 millió forinttal járó Aegon díjat összegyűjtött és új verseiért JUHÁSZ KATALIN Nyilván vannak önök közt olyanok, aik először hallják Takács Zsuzsa nevát. Mások elismerően bólogatnak e név hallatán, ás van egy rajongótábor, amelynek magam is tagja vagyok, bár nincs Facebook-csoportunk. Rajongásunk tárgya kapta idén az Aegon Művészeti Dijat. A nettó 3 millió forinttal járó díj értékét az elmúlt években a magyar állami elismerések odaítélésének bohózatba fulladása is jelentősen növelte. Ez egy szakmai díj, vagyis az irodalomhoz értő, független, neves szakemberek (irodalomtörténészek, kritikusok, esztéták, művészek) részvételével áll össze a szűkített lista, amelyről a minisztériumban nem húznak ki neveket, és nem írják rá a haverokat. A sajtó munkatársai is érzik, hogy érdemes foglalkozniuk vele - már a legjobb tízbejutott kötetek is figyelmet érdemelnek. A díjalapító Aegon Biztosító arra is ügyel, hogy a győztes komolyabb médiafigyelmet kapjon. Több mint nyolcvan kötetet jelöltek a könyvkiadók a 2019-es díjra, a tízes listára a következők kerültek fel a hétfős zsűri szavazatai alapján: Dragomán György - Rendszerújra, Garaczi László - Hasítás, Kemény István - Nílus, Krusovszky Dénes - Akik már nem leszünk sosem, Mán- Várhegyi Réka - Mágneshegy, Márton László - Két obeliszk, Simon Márton - Rókák esküvője, Szvoren Edina - Verseim, Takács Zsuzsa - A Vak Remény, Tolnai Ottó - Szeméremékszerek. Három kiadó szurkolhatott saját szerzőinek: a Pesti Kalligram, a Jelenkor, és főleg a Magvető, amely hét kötetet is jegyzett a tízből, és amelynél A Vak Remény is megjelent. Takács Zsuzsa győzelme azért is jelentős, mivel a shortlisten összesen három verskötet szerepelt. Nézzük, mivel hathatott a zsűrire jobban, mint Kemény István vagy Simon Márton. Először is, ez a kötet ötven év munkáját tartalmazza. Alcíme: Összegyűjtött és új versek. Mi, rajongók persze eddig is gyűjtöttük Takács Zsuzsa könyveit, de ezt a hatszáz oldalas, majdnem egykilós kötetet kézbe venni leírhatatlan érzés. A legkí-HijMHHl Ötven év munkáját díjazták (Képarchívum) váncsibbak természetesen hátulról kezdték, az új India-versekkel. De mivel Takács Zsuzsa jól tudja, mennyit számít a sorrend, a ciklusok, a versek egymásra hatása, mindig is szerette új kontextusba helyezni régebbi költeményeit, most is fontos, hogy mit mi után olvasunk. Az elmúlt évtizedben a költőnő fő témája a veszteség érzése lett: szeretett személyek, fontos kapcsolatok, reménytelen helyzetek, illetve az ezekhez hozzárendelt, ezekből táplálkozó azonosságtudat hirtelen elvesztése inspirálta. Ritkán használ egyes szám harmadik személyt, itt egyértelműen ő a főszereplő, és kételkedés nélkül el is hiszünk neki mindent. Ez a fajta kitárulkozás, az olvasó közel engedése egyszerre felemelő és megrendítő, mivel a szerző érezteti velünk, hogy ezúttal nem a kulcslyukon keresztül kukkolunk, hanem egy kitárt ajtón lépünk be hozzá, az ő világába. Szépen leültet minket a karosszékbe, teával kínál és beszélni kezd. Olyan „ügyekbe” avat be minket, amiket csak a legközelebbi barátainak mond el az ember - egy tapasztalt, sokat megélt ember az ifjú barátainak, mintegy felkészítve őket az életre, a várható veszteségekre. Nem okító, prédikáló hangnemben, hanem higgadt, nyugodt mondatokban. Megtudhatjuk, mi az, amivel megbékélt az évek során, és mely sebekből szivárog még mindig a vér. Kivételezett helyzetben érezhetjük magunkat. Elnézést a többes számért, de valahol mégis csak a rajongói klubot képviselem, és azt is tudom, hogy Takács Zsuzsa egy egész nemzedék számára vált iránymutatóvá. Ha van lelkünk ugyan című verse például a 2017-es év legolvasottabb magyar online költeménye lett. És akkor soroljuk fel pár egyéb sikerét is, mert ez hatni szokott: 2007-ben Kossuthdíjjal tüntették ki, ugyanebben az évben a Digitális Irodalmi Akadémia a tagjai közé választotta, 2014-ben Artisjus irodalmi díjat kapott, idén övé lett az Artisjus Nagy díj, és Libri-díjra is jelölték A Vak Reményért. (A Libri-díj is független a mindenkori hatalomtól, azaz szakmailag többet nyom a latban, mint manapság egy József Attila-díj). Kérem önöket, hajót akarnak, keressenek rá a neten Takács Zsuzsa verseire. Sok találatuk lesz. Akár egyenesen a szívbe is. smét Tanulj u az Üj SzóvalI Program a tudás közvetítésére - szórakoztató formában A következő munkafü: 8. osztályos tanulók részére készül TÉMA: "/ di okosan! A program időtartama alatt (2019. április 25. - május 16.) a tanulók a munkafüzetet és hetente egyszer az Uj Szót (tematikus oldalak: április 25., május 2., 9., 16.) ingyen kapják. Amennyiben az Önök iskolája nDa, kérjül 2019. április 3-ig küldjék el a marketing@jujszo.com címre. is szeretne bekapcsolódni a programija, kérjük az adatokat @ otpbanka Jelentkezési adatok Téma: Gazdálkodj okosan! (8. osztály) Az iskola neve és címe: Telefon:.................................................. E-mail: A programba bekapcsolódó tanulók száma: A tantárgyat oktató pedagógusok száma: DP190240