Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-27 / 73. szám
6 I SZUBKULTÚRA 2019. március 27. | www.ujszo.com Kortárs zenei világpremier Szlovák-magyar összefogásnak köszönhetően három izgalmas zenekari mű először csendült fel hazánkban JUHÁSZ KATALIN Magyar karnagy vezényelte egy kortárs szlovák zeneszerző új művének világpremierjót Pozsonyban, a Szlovák Rádió hangversenytermében. A komolyzenét elektronikával vegyítő Martin Burlas Paralelné fóbie címmel írt zenekari művet, amelyet a rádió szimfonikus zenekara adott elő. A hozzá választott két további darab sem hangzott még el nálunk, annak ellenére, hogy mindkettő rendkívül ismert. Martin Burlas igazi magányos farkasnak számít, nem sűrűn mutatkozik a médiában, és évtizedeken át azt hangoztatta, hogy hidegen hagyja a közélet, a való világból a zenébe menekül. Ehhez képest most viszonylag rövid idő leforgása alatt három „közéleti” művet is letett az asztalra. Először a női magazinok tanácsadó rovatai ihlették komponálásra, ebből született a Spam Symphony című, kórussal felturbózott nagyzenekari mű 2015-ben. Tavaly Ján Kuciak és Martina Kusnírová emlékére írt darabot Black Swan címmel. (A két mű néhány nappal ezelőtt jelent meg CD-n.) A Paralelné fóbie pedig az országban tapasztalt, Burlas szerint kétségbeejtő állapotokról szól, a hivatali ügymenettől a környezetvédelmen át az egészségügyig. Arról, hogy az ember naponta megharcol vagy legalább is erőfeszítéseket tesz olyasmiért, aminek magától értetődően kellene működnie társadalmunkban. A művet a nemzetközileg elismert, a 20-21. századi komolyzenére specializálódó, Párizsban tanító Nagy Zsolt vezényelte. A karmester, miután megtudta, hogy Burlast ezúttal egy magyar zeneszerző, Szőllősy András Trasfigurazioni című műve inspirálta, ezt az 1972-es kompozíciót is műsorra tűzte. A „hivatalos indoklás” szerint azért, mert nálunk eddig még nem hangzott el, így kapóra jött, mi viszont gyanítjuk, hogy volt egy másik ok is. Nagy Zsolt talán azt is meg akarta mutatni a szép számú közönségnek, illetve a Devín rádió hallgatóinak, hogy mekkora mértékben merített ihletet Martin Burlas magyar kollégájától. Nos, elég jelentős mértékben. A ritmika ugyanolyan tördelt, a vonósok például nála is egy minimalista, ám agresszív, már-már csúfondáros dallamot ismételgetnek, olyan érzést keltve a hallgatóban, mintha megannyi „besokallt” ember méltatlankodását, dühöngését, káromkodását zenésítette volna meg a szerző. A lassú tételnél finom elektronika kúszik be, amely egy időre teljesen uralja a teret, ekkor a zenekar elhallgat. A vége pedig valamiféle lassú belenyugvás, legyintés, a megváltoztathatatlan elfogadása - illetve kiki vérmérséklete szerint értelmezheti a hangokat, egyebek közt ezért is izgalmas a kortárs komolyzene. Idézzük ezzel kapcsolatban magát Szőllősyt, ezt a Kurtággal és Ligetivel egyenértékű géniuszt, akit talán csak azért nem ismernek többen, mert egész életében visszahúzódó, csendes természetű volt. „Úgy gondolom, hogy az egyéniség nem abban van, hogy valaki valami gyökeresen újat talál ki. S ha mégis úgy hisszük, hogy valakinek ez sikerült, elég alaposan elmélyednünk a zene történetében, hogy rájöjjünk, hogy a merőben újnak hitt gondolatok is már régen - gyakran évszázadokkal ezelőtt - felmerültek. [...] Azt hiszem, inkább arról van szó, hogy a dolgok közötti összefüggésekben, elrendezésükben talál-e valaki olyan egyéni szempontot, amely szerint át tudja csoportosítani ajelenségeket.” Nagy Zsolt a párizsi Conservatoire Supérieur tanára, de Ázsiából és Dél-Amerikából is számos felkérést kap. Mozgalmas pályája során több európai és tengerentúli projektet vezetett neves zenekarokkal és szólistákkal. Öt éven át volt a világhírű magyar zeneszerző, Eötvös Péter asszisztense a karlsruhei Institut für Neue Musikban, később ugyanitt az Institut für Musiktheater zeneigazgatója volt. 1999 óta pedig az Israel Contemporary Players művészeti tanácsadója. Csaknem ezer világpremier fűződik a nevéhez - most egy újabbal gyarapodott a lista. Azt, hogy milyen kicsi a világ, és benne a karmesterek világa, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a Szlovák Rádió szimfonikus zenekarának vezető karmestere, Peter Valentovic Párizsban Nagy Zsolt tanítványa volt. Nyilván ezért esett rá a választás, illetve ezért fogadta el a ezt a felkérést a világhírű karmester. Aki, ha már Pozsonyban járt, magával hozott egy kirobbanóan tehetséges, Párizsban dolgozó szlovák klarinétművészt, Martin Adámeket. És talált neki egy darabot, amelyet kb. akkora feladat eljátszani, mint megmászni a Mount Everestet. Adámek a finnek sztárzeneszerzőjének számító Magnus Lindberg 2002-es Klarinétversenyét adta elő a rádiózenekarral. Az 1958-as születésű szerzőnek ez az eddigi leghíresebb alkotása, csak tavaly tizenöt helyen mutatták be világszerte, idén nyáron pedig Kínában is felcsendül. Ezzel a viszonylag könnyen emészthető, ám kivételes hangszeres virtuozitást igénylő művel kezdődött a péntek esti pozsonyi hangverseny, vagyis a nézőkben már az elején felbizsereghetett a büszkeség. Martin Adámek szintén kortárs művekre specializálódott, körbetumézta a világot, 2016-ban pedig bekerült a világhírű párizsi Ensemble Intercontemporain zenekarba, ami kollégája, Ronald Sebesta találó hasonlatával élve akkora siker volt, mint amikor Peter Sagan először indult a Tour de France-on, és rögtön megnyert három szakaszt. Martin Burlas (Fotó:tasrj Lawrence Ferlinghetti 100 éves lett A cím nem távedés. Március 24-én valóban betöltötte századik életévét az amerikai beatnemzedék egyik meghatározó költője, Lawrence Ferlinghetti, akinek ráadásul szülinapja előtt egy héttel jelent meg új kötete. A Little Boy nem verseskötet, hanem egy visszaemlékezésekkel, filozófiával és lírai eszmefuttatásokkal átszőtt hosszú szövegfolyam. Az első kritikusok szerint szinte belelátunk Ferlinghetti agyába, belevethetjük magunkat egy hömpölygő tudatfolyamba, képet alkothatunk arról, hogyan gondolkodik egy százéves ember, aki oly sok mindent átélt már. Egy egész évszázadot. Nem volt az a folyton úton levő, sodródó hobó, mint a beatnikek legtöbbje, bár bele-belekóstolt ebbe az életformába is, ahogy a verseiből kiderül. Viszont annak idején nagyon sokat tett a beatirodalom terjesztése, elfogadtatása érdekében. Az általa alapított City Lights kiadónál jelent meg az ötvenes években szinte az egész amerikai beatirodalom. Ő tartotta a hátát Allen Ginsberg Üvöltésének bírósági tárgyalásán is, mivel a hatóság azonnal lecsapott erre a szokatlanul szókimondó műre - obszcenitással és trágársággal vádolták. A beatnemzedék jellegzetes „projektív” szabad verselése Ferlinghettire is jellemző volt - egy részük külön felolvasásra íródott, természetesen dzsesszkísérettel. A költészet lé-And the beat goes on... nyege, hogy megváltoztassa az életet, és Ferlinghetti egyértelműen hatást gyakorolt Amerikára. Leghíresebb versgyűjteménye a magyarra még le nem fordított Coney Island of the Mind, de rengeteg verse és prózai műve elérhető magyarul. A beatnemzedék évtizedének felszaba(Képarchívum) dúlt kifejezésmódja és szúrós, bíráló hangneme jellemzi őket. Ez volt az az időszak az USA-ban, amikor a hivatalosan sulykolt fene nagy béke ellenére mégis csak ott motoszkált mindenkiben, hogy bármelyik pillanatban rádobhatnak egy atombombát - amire az ötvenes években jó esélye is volt mindenkinek. Nem beszélve arról a hangulatról, amit az amerikai belpolitika teremtett. Ä beatkorszak nem tartott sokáig, de rendkívüli hatása volt az amerikai irodalomra, főleg ami az önkifejezés szabadságát és a közéleti témák versbe emelését illeti. Ferlinghettit mind a mai napig kifejezetten érdekli a közélet, és nem csak az amerikai belpolitikai helyzetet látja át. Mivel katonaként megjárta a második világháborút, majd hosszú ideig tanított a párizsi egyetemen, figyelemmel kíséri az európai folyamatokat is, mai szóval élve .jeepben van”. Olyannyira, hogy 2012-ben emberi jogi aggályok miatt visszautasította a Magyar PEN Club Janus Pannoniusnagy díját és a velejáró 50 ezer eurót. Döntését azzal indokolta, hogy a díjra pénzt adó Orbán-kormány politikája a tekintélyelvűség felé tolódik. „Mivel a díjat jelenleg részben a magyar kormány finanszírozza, és mivel a jobboldali rezsim politikája a tekintélyelvű irányítás felé, következésképpen a szabad véleménynyilvánítás és a polgári szabadságjogok korlátozása felé tolódik, nem tartom lehetségesnek, hogy az Egyesült Államokban elfogadjam a díjat” - mondta a Los Angeles Times című lapnak 93 évesen. De térjünk vissza a századik szülinaphoz, amelyet a mester tisztelői San Franciscóban ünnepeltek, Ferlinghetti legendás City Lights nevű könyvesboltjában, amely évtizedek óta írók, művészek, értelmiségiek találkozóhelye. Ferlinghetti kézzel festett „Open door” feliratát ragasztották ki a Columbus Avenue-ra néző ablakra. Mert azt el is felejtettük említeni, hogy a mester festőként is szívesen fejezte ki magát, sőt, egy időben többet volt a kezében ecset, mint toll. Reméljük, hogy a Little Boy koránt sem az utolsó műve, hogy Lawrence Ferlinghetti tartogat még nekünk valamit. Tudjuk, telhetetlenek vagyunk, de a jóból sosem elég, az őszinte, minden hátsó szándék nélkül leírt mondatokból pedig egyre kevesebb akad manapság. fiuk) Nagy Zsolt karmester pozsonyi tanítványa, Peter Valentoviő társaságában (Andrej Suba felvétele
