Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-27 / 73. szám
KÖZÉLET www.ujszo.com I 2019. március 27. 3 Caputová: Folyamatosan tájékozódni akarok a magyar kisebbség gondjairól (Somogyi Tibor felvétele) IBOS EMESE Zuzana Caputová államfőjelölt a választás előtti utolsó interjújában arról is beszólt, hogy rendszeresen egyeztetni szeretne a magyar kisebbségek képviselőivel, illetve tanácsadói között számol egy magyarral is. Caputová írásban válaszolt kérdéseinkre. Hogyan értékeli az államfőválasztás második fordulójának kampányát? Az államfőválasztás második fordulójában arra törekedtem, hogy ne taktikázzak, továbbra is nyíltan és őszintén válaszoltam a kérdésekre, és igazat mondtam. Az utóbbi napokban erősödtek ellenem a támadások, azzal vádoltak, hogy miután elvégeztem a jogot, gyakornoki éveim alatt csaltam, hamis vádakkal illették a testvéremet és az apámat. Ezekre is világosan, egyértelműen reagáltam és igazat mondtam, nem támadtam az ellenfelemet. Örülök, hogy az elmúlt másfél hétben lefolyt számos vita után vasárnap találkozhattam a polgárokkal is a Szitnya (Sitno) tanösvényre szervezett kiránduláson. Továbbá sikerült találkoznom a Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának képviselőivel, és akikkel megállapodtunk, hogy újabb találkozókra kerülhet sor. Hogyan vélekedik az ön és a családja ellen irányuló ellenkampányról? s. Politikai ellenfelem és a Smer képviselői azzal vádolnak, hogy nem tar-Zuzana Caputová tottam be azokat a szabályokat, melyek az után léptek életbe, miután befejeződött a jogvégzett gyakorlatom, mely egyébként egy évvel és két hónappal tovább tartott, mint a törvény előírja. Ugyan álláspontomat a Szlovák Ügyvédi Kamara és számos jogász is megerősítette, Maros Sefcovic minden vita során újra és újra ezzel támad. Ezt azért is tartom sajnálatosnak, mert úgy látom, nincs benne igyekezet, hogy meghallgassa tárgyszerű érvelésemet. Örülnék, ha kevesebb energiát fordítanánk a vitákra, és többet a konstruktív párbeszédre. Eubos Blaha, a Smer parlamenti képviselője legutóbb kétségbe vonta a választási kampányát szervező ügynökség hitelét, illetve Arona Shavivával igyekezett összefüggésbe hozni. Arona Shavivának semmi köze nincs a választási kampányomhoz, nem ismerem őt. A csapatom összetétele nyilvános, nyíltan kommunikáltam arról is, ki segíti a választási kampányomat. Ebben a kérdésben Michal Répa lát el tanácsokkal, aki profi és jó ember, s aki egyébként egyebek mellett a Shaviv ügynökséggel is együttműködött. Sajnálom, hogy Eubos Blaha antiszemita hangot ütött meg, ami számomra elfogadhatatlan. Ellenfele, MaroS Sefcovic kihívta önt egy angol nyelvű vitára külpolitikai témákról. Miért utasította el ezt a felkérést, s milyen az angolnyelv-tudása? Angolul gond nélkül megértetem magam. Feltételezem, hogy Sefcovic úr jobban bírja az angol nyelvet, hiszen Brüsszelben tevékenykedik, ugyanakkor nem látok okot arra, hogy összehasonlítsuk kettőnk nyelvtudását. Ha Maros Sefcovic úgy véli, az itt élő emberek elsősorban azt várják az államfőtől, hogy kiváló angolnyelv-tudása legyen, akkor szerintem elvesztette realitásérzékét arról, valójában mi foglalkoztatja az országot. A napokban találkozott a Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának képviselőivel. Megváltoztatta a találkozó a magyarokról alkotott képét és az őket érintő problémákról való elképzelését? A választási kampány során igyekszem megszólítani az itt élő magyarságot, weboldalunk egy részét lefordítottuk magyar nyelvre, készítettünk magyar szórólapokat, óriásplakátokat és szerveztünk lakossági fórumot Dunaszerdahelyen és Komáromban. Szeretnék minden polgár államfője lenni, szerintem a kisebbségek gazdagítanak bennünket. Találkozóra hívtam a Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának képviselőit, ahol kifejtettem, hogy a jövőben rendszeresen szeretnék találkozni velük. Szeretném, ha a tanácsadóim között lenne a magyar kisebbség képviselője, éppen azért, hogy képet kapjak ennek a kisebbségnek a problémáiról és igényeiről. Ha megnyeri az államfőválasztást, köztársasági elnökként hogyan fog viszonyulni a Progresszív Szlovákia, az SaS és az OEaNO most deklarált támogatásához? Nagyra értékelem a pártok támogatását, ugyanakkor hozzátenném, hogy nem én folyamodtam a támogatásukért, ők fejezték ki azt. Ha államfővé választanak, pártatlan elnök leszek, nem leszek sem a koalíció, sem pedig az ellenzék oldalán. Sefcovic támad, Caputová hárít ÖSSZEFOGLALÓ Az államfőjelöltek egyik utolsó vitája nem hozott komolyabb meglepetést. Maróé őeféovió kizárólag akkor fogalmazott meg konkrét álláspontot, amikor ellenfelét bírálta, illetve igyekezett lejáratni. Ellenben Zuzana Caputová nem ment bele a sárdobálásba, és nem tért ki a kényes kérdések elől. Pozsony. A Denník N által szervezett _ államföjelöltek vitájának Maros Sefcovic azzal adta meg a támadó jellegű alaphangját, hogy kijelentette, Zuzana Caputová egymás után mondja le a tervezett vitákat. Caputová viszont rámutatott, hogy a moratórium előtt hat különböző vita során csapnak össze, s kizárólag azokat törölték, melyeket időhiányában nem tudott vállalni. Elutasította Sefcovic azon állítását is, mely szerint Caputová angolnyelv-tudása hiányos. Maros Sefcovic továbbra is kitart amellett, hogy Zuzana Caputová törvényt sértett, amikor egy időben vállalkozott és jogvégzett gyakornokként tevékenykedett. Ezen állításakor a jelenlegi szabályozásból indul ki, az akkori törvények ezt lehetővé tették. Ezt az ügyvédi kamara és egymástól függetlenül több jogász is alátámasztotta. „Ön és a csapata nyilván úgy készülnek a közös vitáinkra, hogy átveszik, mit rójon fel nekem, a jogvégzett gyakornoki időszakomat, az angolnyelvtudásomat, kollégái támadják a testvéremet, az apámat. Közben pedig társadalmi megbékélésről beszél, én ezt nem értem. Az én világomban elfogadhatatlan, hogy hasonlóan járjak el, valamennyien ráfizetünk arra, hogy a politikusok személyes harcokat folytatnak, én ehhez nem csatlakozom, és nem fogom támadni önt” - közölte Caputová. A másfél órás vita során számos belföldi témával kapcsolatos kérdést kaptak a jelöltek. Maros Sefcovic egyetlen kérdésre sem adott egyenes választ. Nem felelt egyebek mellett arra a kérdésre, hogy Andrej Danko (SNS) házelnöknek nem kell-e bocsánatot kérnie plágiumbotránya miatt, ahogyan arra sem, kineveznée Dusán Kovácik speciális ügyészt főügyésszé. Kovácik speciális ügyészként 62 komoly botrány kivizsgálását felügyelte, de egyetlen ügyben sem tett vádemelési javaslatot. Sefcovic nem foglalt állást Martin Glvác SMS-üzenetei kapcsán sem, melyeket Ján Kuciak meggyilkolásának megrendelésével gyanúsított Marian Kocnerrel és Alena Zs.-vel váltott. Helyette Richard Sulikról és Igor Matovicról beszélt, illetve arról, hogy a korrupciós, botrányos ügyeket vizsgálják ki a hatóságok. Sefcovic kiállt Gabriela Matecná (SNS) agrárminiszter mellett, mert szerinte mindent megtesz az ágazatért. Caputová viszont komoly gondnak tartja, hogy számos gazda jogerős bírósági végzéssel a kezében sem képes hozzájutni saját földjéhez és megművelni azt. A két jelölt a külpolitikai kérdéseket illetően is eltérő nézeteket vall. például Angela Merkel politikájáról, de a venezuelai helyzetről is. Maros Sefcovic uniós biztosként nem foglalt állást arról, hogy jelenleg ki a dél-amerikai ország legitim elnöke, mert szerinte „az ilyen jellegű állásfoglalások akár polgárháborúhoz vezethetnek az adott országban”. Míg Zuzana Caputová szerint érthető a Fidesz tagságának felfüggesztése az EP-ben, addig Sefcovic kitért a lengyeleket fenyegető uniós szankciókat firtató kérdés elől. (ie) 2021-ben törölhető el az óraátállítás Strasbourg. Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését kedden az Európai Parlament (EP). A strasbourgi ülésen 410:192 arányban megszavazott határozat értelmében azok az uniós országok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanák át utoljára az órát, a téli időszámítást preferálók pedig 2021 októberében. A kérdésben az EP-nek még a tagállami kormányokat tömörítő tanáccsal is meg kell állapodnia. A képviselők emellett egymás közötti egyeztetésre kérika tagállamokat és az Európai Bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek. A bizottság az irányelv hatályba lépésének legfeljebb egyéves halasztását javasolhatja, ha úgy látja, hogy a tagállami tervek jelentős és folyamatos fennakadást okoznának a belső piac működésében. Sajtóhírek szerint többek között Belgium, Ciprus, Franciaország, Lengyelország, Magyarország és Portugália a nyári, Dánia, Finnország és Hollandia viszont a téli időszámításra való átállást támogatja. (MTI) A két államfőjelöltre ma még két közös vita vár (TASR-feivétei)