Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-20 / 67. szám
[ív KÖNYVESPOLC ■ 2019. MÁRCIUS 20. www.ujszo.com Az értelmiségi szupersztárok felemelkedése Mit tud Jordan B. Peterson és Yuval Noah A filmsztárok, popikonok és valósághősök világában az értelmiségnek régóta csak a háttérben jut szerep. A helyzetbe többé-kevésbé mintha maga az érintett társadalmi réteg is belenyugodott volna, alig küzdve ellene, lemondó fej rázással belenyugodva az elkerülhetedenbe. Szerencsére a helyzet mégsem teljesen reménytelen: tőlünk nyugatabbra ugyanis szinte a semmiből egyre-másra tűnnek fel az értelmiségi „szupersztárok”, akik bestseller könyvekkel, sikeres műsorokkal, stadionnyi ember előtt tartott előadásokkal cáfolják meg azt a sztereotípiát, mely szerint a mai ádagember nem igényli a tudást. Mindez a populista politikusok térnyerése mellett zajlik egy olyan korban, mikor trollhadseregek dolgoznak azon, hogy aláássák bármilyen információ hitelességét, ami nem tetszik a megrendelőiknek. És mégis: az olyan szerzők, mint Yuval Noah Harari vagy Jordan B. Peterson hatalmas sikereket érnek el köteteikkel, melyek nem épp a legegyszerűbben emészthető vagy legkellemesebb igazságokat tartalmazzák. Sikerük látszólag teljesen szembemegy az uralkodó korszellemmel, de csak az első pillantásra, valójában teljesen természetesen következik belőle: egy korban, mikor minden információ hitelességét megkérdőjelezi valaki, logikusan jelentkezik az igény a „biztos” tudásra. És mind Harari, mind Peterson tonnányi szakirodalommal támasztja alá állításait. Értelmiségi sztárok, sztárírók persze mindig is voltak. Az elmúlt évtizedekből Stephen Hawking, Richard Dawkins, Carl Sagan, Csányi Vilmos neve juthat eszünkbe először, de a sor hosszasan folytatható. Mindannyian fontos művek szerzői, akik azon igyekeztek, hogy a tudomány komplexitását az egyszerű ember nyelvére lefordítva küzdjenek a „sötétség” ellen. Mégsem alakult ki körülöttük akkora hisztéria, mint Harari és Peterson körül (talán Hawkingot kivéve, de az ő tömegmédiához való hozzáállása számos tekintetben megelőlegezi a tárgyalt duó módszereit). A feszes szöveg, a remek stílus, az érdekes téma ma már nem elég a sikerhez. Közérthető módon, mindenki számára befogadhatóan írták meg a könyveiket? Ez ma már alapkövetelmény, a 21. században ez kevés ahhoz, hogy kihallatszon a hangjuk a zajból. Miben más tehát Jordan B. Peterson és Yuval Noah Harari, mint a korábbi értelmiségi sztárok? Erre a kérdésre keressük a választ a szerzők egy-egy viszonylag friss sikerkönyvét, a 12 szabály az élethez című művet és a 21 lecke a 21. századra című könyvet elemezve. Megosztó professzor Jordan B. Peterson egyesek számára a megmentőt, mások szemében az ördögöt testesíti meg. Megítélése Jordan B. Peterson. A kanadai klinikai pszichológus, a Torontói Egyetem professzora önsegítő könyvében látszólag egyszerű utasítások révén próbál utat mutatni, hogy csökkentsük életünkben a káoszt és a szenvedést. széles skálán mozog attól függően, hogy éppen kit kérdezünk meg róla. Egy azonban biztos: könyve, előadásai és podcastjei soha nem látott sikert hoztak neki, és elképesztő indulatokat váltottak ki. (Ebben persze közrejátszik az is, hogy a professzor meglehetősen magabiztosan kezeli a közösségi médiát, és szeret karcosan fogalmazni, tudva, hogy így több emberhez juthat el az üzenete.) JORDAN B PETERSON 12 SZABÁLY AZ ÉLETHEZ „Jordan Peterson-jelenségtől”, ezért röviden tekintsük át, hogy lett világhírű egy kanadai pszichológusprofesszor. Peterson még 2016-ban azzal került a címlapokra, hogy megtagadta, hogy a Kanadában bevezetett szabályok értelmében a transzneműekre vonatkozó névmásokat alkalmazza, ezt ugyanis az állam szólás- és gondolatszabadságba való beavatkozásaként értékelte. Ez a vita Szlovákiából nézve elég távolinak tűnik, itt nem is boncolgatnánk tovább. Azért fontos megemlíteni, mert Peterson világlátásában központi helyet foglal el a szólásszabadság, és mert a professzor ennek a botránynak a hullámjait meglovagolva vált értelmiségi szupersztárrá, tévé- és rádióműsorok, podcastek gyakori vendégévé. A törvények egyetemeken a tetőfokára hágott az ún. „safe space-ek” körüli hisztéria, így a prof hamarosan a két front között találta magát. Petersont mind a jobb, mind a bal megpróbálta beskatulyázni, de ő eddig kínosan ügyelt arra, hogy megtartsa a íüggedenségét. Rend és káosz ÍGY KERÜLD EL A KÁOSZT! AZ UJ SZÓ AJÁNLATA A legjobb könyvekből válogatunk A kanadai pszichológusprofesszort milliók követik a YouTube-on, telt házas előadásokat tart, és - ahogy már írtuk - a 12 szabály az élethez című könyve sorra dönti meg az eladási rekordokat. Ugyan a könyv önmagában is érdekes olvasmány, a sikere nem vonatkoztatható el a által előírt névmások kötelező használatának szerinte sokkal inkább a szólásszabadsághoz, mint a genderelmélethez van köze, és ezért lépett fel a kezdeményezés ellen. Mindez nagyjából akkor történt, mikor az amerikai A 12 szabály megírását megelőzte egy hasonló lista, melyet Peterson egy Quora nevű weboldalon hozott létre. Ezen az oldalon bárki kérdezhetett bármit, és-erre bárki válaszolhatott. Az olvasók voksolhattak a nekik tetsző válaszokra, melyek így felkerülhettek az oldal tetejére. Peterson itt megválaszolt egy „Mi a legfontosabb, amit mindenkinek tudnia kéne?” felvetésű kérdést - és hatalmas sikert aratott. Az oldalon pontokba szedett negyven választ végül tizenkettőre csökkentette, s az ezekhez írt esszékből áll össze az itt emlegetett könyve. Peterson szerint „a világ mint előadás rendből és káoszból áll”. A rend az, amikor az emberek a jól smert társadalmi normák szerint viselkednek, kiszámíthatók és együttműködők. Ezzel szemben a káosz az, ahol és amikor valami váradan történik. Elsődleges fontosságúnak tart- W ja a közös kulturális rendszereket (rend), melyek értékrendként szolgálnak, célokat és értelmet adnak az életnek. Ezeket szembe lehet állítani a szenvedéssel (káosz), és ezek nélkül megjelenik a nihilizmus és a kétségbeesés. Az értékrendszerek természetszerűen konfliktusba kerülhetnek más értékrendszerekkel, aminek az atomháború árnyéká(Képarchívum) ban végezetes következményei tehernek. Az értékrendszerek hiánya viszont kaotikussá és elviselhetedenné teszik az életet - vagyis ez sem járható út. Peterson az elsőre feloldhatatlannak látszó dillemmát az egyén fel-Teherhordó állatok vagyunk. Viselnünk kell a terhűnket, mely a szerencsétlen létünket igazolja. Rutin és hagyomány kell nekünk. emelkedése és fejlődése által tartja megoldhatónak „Mindenkinek lehető legnagyobb felelősséget kell vállalnia az egyéni életért, a társadalomért és a világért. Mindenkinek igazat kell mondania, megjavítani azt, ami elromlott, lebontani és újjáalkotni a régit, az elavultat.” Ez nem kis feladat, sőt, a létező legnagyobb, ám útját állhatja „tekintélyelvű hit borzalmának” és az „állam összeomlását követő káosznak”. A két szélsőség között keskeny ösvény vezet, és Peterson könyve az ezen való előrehaladást hivatott segíteni. És hogy miért kellenek ehhez szabályok Nos, a szerző egyedi szemszögből látja az emberiséget: „Teherhordó állatok vagyunk Viselnünk kell a terhűnket, mely a szerencséden létünket igazolja. Rutin és hagyomány kell nekünk.” „Hasat be, mellet ki!” De térjünk rá a konkrét „szabályokra”. A könyv tizenkét fejezete lényegében tizenkét hosszúra nyúlt, sokszor csapongó esszé, melyben a szerző kifejti és igazolja a tizenkét szabályt. Ezek között vannak egyszerűek, trükkösebbek és elsőre egészen furcsának hatók is. Mindjárt például az első szabály: „Hasat be, mellet ki!” Mi akar ez lenni? - gondolhatja az olvasó. Csakhogy Peterson - meglehetősen hosszasan, a homárok viselkedéséből kiindulva - elmagyarázza, hogy a domináns testtartás bizonyítottan képes befolyásolni a harci kedvet és a viselkedést: „Ha (...) rossz a testtartásunk (...), akkor kisebbnek, legyőző ttnek, hatástalannak érezzük magunkat. Ezt a többiek reakciója is meg fogja erősíteni” - írja. Márpedig „ha legyőzőt tnek tettetjük magunkat, úgy fognak bánni velünk, mintha vesztésre állnánk”. Ebbe az állításba pedig nehéz belekötni. Peterson stílusa - hogy az egyszerűen hangzó szabályból kiindulva csapongó anekdotázásba kezd — ugyan néha nehezen követhetővé teszi a szöveget, de egy pozitívuma mindenképp van: lehetővé teszi, hogy kívülről-belülről, minden szögből megvizsgálja a felvetett problémát, és lehetőséget ad a szerzőnek, hogy tudományos tényekkel, valamint az életből vett történetekkel is igazolja az állításait. Az érvelés során gyakran merít a bibliai történetekből, de a kulturális referenciák sora nem áll meg itt: Pinokkió meséjétől Szolzsenyicin regényein keresztül számos művet érint. A következő érdekes szabály a hatodik, mely így hangzik: „Tegyünk rendet a magunk háza táján, mielőtt a világot kritizáljuk!” Ismét egy viszonylag egyszerű utasítás, melynek messze nyúló következményei vannak. Peterson alapvetése, hogy az élet: szenvedés. De egy dolog, ha az életben csapás csapás után ér bennünket, és egy másik dolog, ha elmulasztjuk az ezekre való felkészülést, esetleg meg sem próbáljuk elkerülni őket. A professzor szerint az a minimum, hogy elkezdjük abbahagyni azokat a dolgokat, amelyekről tudjuk, hogy rosszak. Ennek része az, hogy ne próbáljuk meg átformálni a világot, míg a saját életünkben nem raktunk rendet. Ha pedig lépésről lépésre rendet teszünk magunk körül, egyszer csak azt vesszük észre, hogy csökkent a szenvedés is, amely körülvesz minket. Ideje felnőni Nem szereménk lelőni a könyv összes poénját, de már ebből a két szabályból levezethetjük Peterson logikáját: a káosz elkerülésének módja, ha felnövünk, vállaljuk a felelősséget a tetteinkért, szembenézünk a kellemetlen kérdésekkel, ugyanakkor nem feledkezünk meg a játékról sem. A szabályok némelyike egyszerű, közhelyes igazságnak hat, először akár kétkedve is fogadhatjuk - a melléjük helyezett esszék azok, amelyek kontextusba helyezik, árnyalják és ezáltal súlyt adnak nekik.
