Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2019-03-12 / 60. szám

www.ujszo.com | 2019. március 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Kulturális veszteségeink 33. Még az sem igaz, hogy „ha nincs koncert, nincs gázsi" F tok ül Nicki Minaj európai A turnéján. Két hét leforgása alatt már a második kon­certje maradt el—ha egyál­talán helyes a koncert szó olyan eset­ben, amikor a monstre produkciónak nem elég a helyszín áramellátása ah­hoz, hogy prezentálni tudja a művé­szetet. Aki ott volt a pozsonyi Nepela-stadionban mondjuk a Rammstein koncertjén, vagy látta ott a Cirque du Soleil előadását, nyilván értetlenül fogadta a hírt, hogy február 22-én amiatt várakoztatták öt órán át a közönséget, majd fújták le a show-t, mert kevésnek találták az áramot. Múlt szombaton a bordeaux-i Arkea Arena közönsége járt ugyanígy. Il­letve ott már a hangpróba is megvolt (és sikeresnek ítélték), de három órával a kezdés előtt jelentették be, hogy a művésznő nem tud fellépni. Nicki Minaj ezúttal nem a színpadon állva, füttykoncert közepette, éjfél­kor jelentette be a rossz hírt, hanem egy videóüzenetben. Cigarettázás közben bizonygatja, mennyire szereti a közönségét, és megígéri, hogyjó­­váteszi ezt a blamázst, amiről nem ő tehet, hanem a technikailag alkal­matlan helyszín. A másik közösségi oldalán, ahol szerényen csak Queen néven fut, azt is ecseteli, egyetlen előadónak sem érdeke, hogy elma­radjon a koncertje, hiszen így bukja a gázsit, ezért a sztárok ugyanolyan dühösek ilyenkor, mint a feleslege­sen odafáradt közönség. Nos, a bor­­deaux-i Nicki Minaj-rajongókról ki­derült, hogy nemcsak dühösek, ha­nem remek a humoruk. Felkerült az Instagramra néhány videó, melyeken kórusban skandálják Cardi B nevét. Erről a művésznőről azt kell tudni, hogy Nicki legnagyobb riválisa, rá­adásul nemrég kapott Grammy-díjat a legjobb rap albumért. Olyasmi ez, mint régen a Beatles és a Rolling Stones közötti rivalizálás. (Tavaly annyira eszkalálódtak közöttük az indulatok, hogy cipőkkel dobálták egymást). De kukkantsunk a kulisszák mögé. A Nicki Minaj-tumé már Ameriká­ban is bukta volt, fél házak előtt zaj­lott, ezért hátrált ki belőle ősszel a hangulat felpörgetéséért felelős Fu­ture, akinek néhány számát legalább annyian nézték meg a YouTube-on, mint a Nicki Minaj-klipeket. A he­lyette beugró rapper, Juice Wrld idő­közben szintén tekintélyes nézettsé­get produkált a videómegosztón, ezért nem előzenekarként szerepel­tetik, hanem Nicki show-jának kellős közepén kapott egy blokkot. Ezzel a stáb két legyet akart ütni egy csapás­ra: a rajongók azonnal megkapják a fő attrakciót, a „rising star” pedig nem méltatlankodik. Arról kevésbé tehetnek, hogy továbbra is csak félig teltek meg az arénák, pedig a szín­padra lifteket telepítettek (nyilván ezek működtetéséhez kellett a sok áram), a művésznő egy hatalmas egyszarvút meglovagolva érkezik és távozik, elképesztő fényarzenál fo­kozza a hangulatot, az ördögi tánco­sokról nem is beszélve. És valamiért mégsem akart telt ház lenni sehol. A „ha nincs koncert, nincs gázsi” megállapítás sem teljesen igaz, hi­szen ha a fellépő ügyvédjei be tudják bizonyítani, hogy a helyszínen nem voltak adottak a feltételek a lebo­nyolításhoz, akár még kártérítést is kaphat a produkció. A pozsonyi szervezők - akiknek húsz év alatt egyetlen koncertjük sem maradt el - pontról pontra ecsetelték, mennyire felkészületlen stábbal találták szem­be magukat. A bordeaux-i részleteket nem ismerem, de az Arkea Arena honlapján bárki utánanézhet, milyen koncerteknek adott otthont, milyenek a technikai lehetőségei. Hatalmas veszteségnek tartom a történteket, mind a nézők, mind az európai promóterek szemszögéből, akiket kutyába se vesznek az ameri­kai megaprodukciók, melyekről ki­derül, hogy valójában nem is annyira megák. Ide kívánkozik kis összeha­sonlításként: február 23-án Neneh Cherry lépett fel Pozsonyban, egy kisebb helyszínen. Egy defekt miatt késve érkezett a banda, nem volt idő hangpróbára sem, de fél óra alatt összerakták a héttagú zenekar cuccát (a hárfát és a marimbát is tökéletesen behangosították), az est sztáija pedig saját kezűleg tartotta az ajtót, amíg a srácok becipelték a felszerelést. KOTLEBA (Lubomír Kotrha karikatúrája) A ficánkoló Danko MÓZES SZABOLCS elnökválasztás mellett érdemes a kormányzati politiká­ra is figyelni. Az SNS továbbra is elefánt a porcelán­boltban. Andrej Danko joggal érezheti, hogy mindent megtehet. A koalíció fenegyereke tör és zúz, a többiek pedig csendben nézik, majd összeseprik a cserepeket. Az SNS elnöke ez­úttal is több fronton támad. Először a Smert fenyítette meg, mert Peter Kazimir továbbra is pénzügyminiszter, pedig a parlament már megválasz­totta a jegybank elnökévé, az államfő pedig elvileg már márciustól kine­vezhette volna. A kormányfővel és az érintett miniszterrel történt egyezség után végül június 1-jében egyeztek meg. Dankót itt két tény frusztrálhatja. Az egyik, hogy az általa jelölt jegybankalelnök fennakadt az államfő ros­táján - ami logikus, hiszen szakmailag teljesen alkalmatlan volt. A másik, hogy Kazimímak így továbbra is komoly befolyása lehet a költségvetés összeállítására és Danko új adótörvény-javaslatai elutasítására. Danko nagy dobásnak tervezi az adócsökkentési projektet, ami egy gyorsan összefércelt demagóg csomag. O is nézi a közvélemény-kutatá­sokat, feltehetően rendel is, ezekből pedig kiolvashatta, hogy pártjának kezdenie kell valamit, ha 2020-ban tényező akar maradni. Az újdonság az, hogy ezúttal nemcsak a nemzeti és szociális retorika mentén, hanem jobb­oldali húrokat is pengetve próbálkozik. A társasági adó csökkentése tipi­kusjobboldali agenda, az élelmiszerek áfájának mérséklése eddig a balol­dal vesszőparipája volt. Stabil gazdasági növekedés mellett az adócsökkentés népszerű és legi­tim célkitűzés, a probléma itt is a megvalósítás módja. Az adórendszerhez ugyanis a következmények felvázolása és áttanulmányozása után szoktak hozzányúlni, nem hasraütésszerűen. Ha az SNS nem létező gazdasági szakemberei kicsit utánaszámoltak volna, csomagjuk következményeként 1,35 milliárd eurós évi hiányt találnak: egy ekkora lyukat pedig valamivel be kell tömni. Hogy mivel? Ezzel adós maradt a párt. Danko talán azt hitte, a sajtótermékek áfájának csökkentésével elhallgattathatja a médiát - ha valóban így gondolta, az rajta kívül tanácsadóiról is sokat elárul... Hogy ne unatkozzunk, pontosabban, hogy az oroszpárti szlovák válasz­tó is kapjon egy gumicsoritot, jött a hétvégi hadügyi bejelentés. Danko és csapata kiugrik a koalícióból, ha a kormány elfogadja a szlovákiai katonai repterek modernizációjára felkínált amerikai csomagot. Értsd: az egyik szövetséges adna 100 millió dollárt egy védelmi beruházásra, mi viszont visszautasítjuk, „Szlovákiának van elég pénze” felkiáltással. Dankónak tökéletesen igaza van, Szlovákiának van elég pénze, a gond az, hogy a kormánypárti politikusok erre sokszor sajátjukként tekintenek. Az SNS által az oktatási tárcából tudományos kutatás címszó alatt kitalicskázott milliókból máris fel lehetne újítani ezeket a repülőtereket. így viszont jól jönne az amerikai támogatás. Nem mellékesen: Danko nem ilyen finnyás az uniós dotációkkal... Az SNS akciói több célt követnek. A folyamatos mozgás a párt által kel­tett botrányok túlharsogása mellett az új választókat célozza meg. A sme­­res és harabinista tábortól egészen a jobboldali szimpatizánsokig. A kérdés az, ilyen hitelességi deficittel milyen esélyei vannak a manővernek? Az elmúlt hetek felmérései alapján úgy tűnik, szerencsére nem nagyok. FIGYELŐ károkat szenvedett a Néppártban a plakátkampány miatt. Ezért meg­előző csapásként és a lerombolt imázs visszaszerzése céljával in­kább a Fidesz jelentheti be a kilé­pést, ezt pedig minden bizonnyal március 15-én fogja megtenni. Az időzítés kitűnő lenne, hiszen a szabadságharc ünnepén tudna újra beledöfhi a brüsszeli bürokratákba és a „Soros-párti egyesületté zül­lött Néppártba”. Ráadásul Mate­­usz Morawiecki lengyel kor­mányfő is beszédet mond Buda­pesten, minden bizonnyal ki­emelve a két szabadságszerető nép örök küzdelmét az ármányos kül­világgal szemben, (privátbankár hu) Orbán március 15*én kilépteti a Fideszt Manfred Weber, a Néppárt frak­cióvezetője utolsó próbálkozás­ként személyesen próbálja elsi­mítani az ellentéteket a pártcsalád és Orbán között azzal, hogy a hé­ten Budapestre zarándokol egy megalázkodó útra. A kirakatban tehát még folyik a huzakodás, de a színfalak mögött a jelek szerint már valójában megszületett a döntés - írta a privátbankár.hu. Orbán és a párt kemény magja már felismerte, hogy a magyar kor­mánypárt pozíciója jóvátehetetlen Evekig egy amerikai bázis mellett bujkált a tálibok vezetője Rejtekhelyén a BBC pastu nyelven sugárzott rádióadásából tájékozódott. Nem Pakisztánban, hanem egy af­ganisztáni amerikai bázis közelében rejtőzködött évekig Omar móllá, a tá­­lib mozgalom alapítója és egykori vezetője, ahogy azt az amerikaiak ál­lították eddig - derült ki egy holland újságírónő, Omar móllá titkos élete című könyvéből. Bette Dam könyvé­ben azt állítja: a tálibok vezetője alig öt kilométerre bujkált egy amerikai katonai támaszponttól Zábul tarto­mányban, ami, ha igaz, a nyugati hír­szerzés súlyos hibájára világít rá. Az amerikaiak végig azt állították, hogy Omar móllá átmenekült Pakisztánba. Állítását az újságíró öt évig tartó kutatómunkára alapozza, amelynek során számos inteijút készített az af­ganisztáni tálib mozgalom tagjaival. A tálibok 1996-tól uralták Afganisz­tánt az Egyesült Államok 2001 -es be­avatkozásáig, azóta pedig fegyveres felkelést folytatnak a kormány ellen. A holland újságíró könyve szerint Omar móllá 2001 után már inkább csak lelki vezetője volt a mozgalom­nak, a tényleges irányítást átadta má­soknak. Áz egykori alapító 2013-ban bekövetkezett halálát a fegyveres csoport két évig titokban tartotta. Washington tízmillió dolláros vérdí­jat tűzött ki Omarmolla fejére, és nagy erőkkel kutatott utána. Azzal vádol­ták, hogy menedéket nyújtott Osza­­ma Bin Ladennek, az al-Kaida ter­rorszervezet volt vezetőjének. Asraf Gáni afgán elnöki szóvivő a Twitteren határozottan elutasította a könyvben foglalt állításokat, és tév­eszmének nevezte az elképzelést, hogy Omar móllá évekig Afganisz­tánban bujkált volna. Elegendő bizo­nyíték van rá, hogy Pakisztánban élt, és ott is halt meg - szögezte le a szó­vivő. Omar móllá legidősebb fia ugyan­akkor már egy 2015-ben közzétett hangfelvételen azt állította, hogy apja hepatitis C vírus okozta májgyulla­dásban szenvedett, és Afganisztán­ban halt meg. (MTI) JUHÁSZ KATALIN

Next

/
Thumbnails
Contents