Új Szó, 2019. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2019-03-07 / 56. szám
2 KÖZÉLET 2019. március 7.1 www.ujszo.com Bugár: az államfő fogja össze a társadalmat Népszavazást akar az OllaNO Daniel Kerekes szakértő szerint a választási rendszer átalakítása nem indokolt Igor Matovic (TASR-felvétel) Pozsony. Sefeovic nem vett - részt a Tisztességes Szlovákia által szervezett megmozdulásokon. Szerinte a szervezők is azt kérték, hogy a politikusok maradjanak távol a rendezvényektől. Sefcovic kampányának első szakaszában a nyugdíjasokat célozta meg. Kiállt a nyugdíjasok számára biztosított ingyenes tömegközlekedés és a gyógyszerekért fizetendő illetékek eltörlése mellett. Ezen túl a 13. havi fizetéssel, minimálbér emelésével és az ingyenes iskolai ebédekkel is kampány olt. Bugár Bélánál a Híd elnökénél és egyben államföjelöltjénél aziránt érdeklődtünk, hogy a köztársasági elnöknek szerinte milyen pozíciót kell elfoglalnia a mindenkori kormánnyal szemben. Bugár szerint egy tapasztalt államfő képes arra, hogy minden kormánnyal kiegyensúlyozott, partneri viszonyt alakítson ki. Hasonlóan fontosnak tartja az államfő pártatlanságát is. Ján Kúriák és Martina Kusnírová meggyilkolása nyomán bekövetkezett politikai változásokról pedig elmondta: „Egy évvel ezelőtt is, most is azt tartom a legfontosabbnak, hogy ennek a példátlan bűncselekménynek az elkövetői rács mögé kerüljenek. A kettős gyilkosság elkövetőit már ismerjük. Fontosnak tartom, hogy a megrendelő vagy megrendelők nevét is megismerje az ország.” Bugár szerint az államfő legfontosabb belpolitikai szerepe a jelenlegi helyzetben az, hogy összefogja a társadalmat és biztosítsa az ország euroatlanti irányultságát. (czg) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tizenhét kérdésből álló népszavazást javasol az ellenzéki OllaNO. Egyebek mellett megváltoztatnák a választási rendszert és szabadnappal jutalmaznék az urnákhoz járulé polgárokat. A kérdésekről a lakosság véleményét is kikérik. „Arra törekedtünk, hogy ez a népszavazás ne legyen felszínes, hogy ne a saját problémáink populista megoldásáról szóljon, illetve, hogy ne éljünk vissza vele politikai céljaink érdekében” - mondta Igor Matovic, az OEaNO vezetője. A mozgalom Matovic szerint meg akarja mutatni Szlovákiának, hogy képes a felelősségteljes magatartásra, illetve képes teljesíteni a népszavazás előkészítésére tett ígéretét. Három tárnakor A kérdéseket három csoportba sorolták, ezek az Igazságos Szlovákia, a Családok Szlovákiája és a Gyengék Szlovákiája címet viselik. Matovic hangsúlyozta, hogy a kérdésekről az emberek véleményét is kikérik. Az elnökválasztás után a polgárok véleménynyilvánítására két hét áll majd rendelkezésre. „Egyes kérdések kieshetnek, mások kiegészülhetnek” - mondta az ellenzéki politikus. Az állampolgároktól a népszavazáson azt kérdeznék, egyetértenek-e a politikusok anyagi felelősségének bevezetésével, illetve hogy mi a véleményük arról, ha szabadnappal jutalmaznák a választáson való részvételt. A referendum kérdései olyan témákat is érintenének, mint a dolgozó vagy tanuló édesanyáknak fizetendő segélynek a terhesség negyedik hónapjától való kifizetése, vagy az óvodai helyek kötelező biztosítása minden gyerek számára. A további kérdések témái között szerepel a 40 ledolgozott év utáni nyugdíjba vonulás, a gyógyszerekért fizetendő pótdíj eltörlése, az ingyenes időpontok biztosítása a pácienseknek az orvosnál, illetve a játékautomaták betiltása. Új választási rendszsrt Az OEaNO ezen- kívül a népszavazás segítségével úgy változtatná meg a választási rendszert, hogy minden járás saját képviselőt küldhessen a parlamentbe. Matovicék elképzelése szerint azok a jelöltek képviselhetnék az egyes járásokat, akik ott a legtöbb preferenciaszavazatot, másnéven karikát kapták. Ezzel 79 mandátumot osztanának ki, 71 további parlamenti helyet pedig a ma is ismert pártlistás módszer szerint osztanának szét. Ezt azzal indokolták, hogy ma 17 olyan járás van, amely egy parlamenti képviselőt sem küldött a törvényhozásba. Ezen járások többsége a leszakadó régiók közül kerül ki. Daniel Kerekes választási szakértő szerint egy ilyen reformnak nem lenne értelme. „Szlovákiában mindig arányos választási rendszer volt, az ún. többségi rendszernek nincs nálunk hagyománya” - mondta a szakértő, és hozzátette, hogy az OEaNO javaslata egy a magyarországihoz hasonló, vegyes választási rendszert alakítana ki, amelyben nagyon kicsik az egyes választási körzetek. Kerekes szerint egy ilyen rendszer valószínűleg azt eredményezné, hogy 2-3-ra szűkülne le a nagy parlamenti pártok száma: „Egy erős jobboldali, egy erős baloldali és a nemzetiségi kisebbségek egy pártja lenne a parlamentben” - mondta Kerekes, aki szerint a szlovákiai választók nem készültek fel egy ilyen változtatásra. Jogi akadálya azonban nincs egy ilyen kérdés népszavazásra bocsátásának. Kerekes szerint azonban nem reális, hogy egy ilyen kezdeményezésnek megfelelő politikai támogatottsága lenne. Egy népszavazás kiírásához 350 ezer támogató aláírás szükséges. A referendum akkor érvényes, ha az összes választópolgár 50%-a részt vesz rajta, ez több mint 2,2 millió leadott érvényes szavazatot jelent. Ha ez a feltétel teljesül is, a népszavazás csak akkor sikeres, ha a szavazók 50%-a plusz egy polgár a változtatásra voksol. Ez sem jelenti azonban a kérdéses reform azonnali bevezetését. A referendum csak egy felhatalmazást adhat a parlamentnek, amelynek így a témával foglalkoznia kell. (TASR, czg, ie) Túlfeszítették a húrt az oroszok RÖVIDEN Az AB elé kerül a választási törvény Pozsony. Az Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzéki SaS, az OEaNO és a Sme rodina, mert diszkriminatívnak tartják, hogy a jelenlegi választási törvény alapján kizárólag a parlamenti választás alkalmával szavazhatnak a külföldön élő, dolgozó állampolgárok. A többi voksolásba csak itthonról kapcsolódhatnak be. Az ellenzék szerint nincs legitim oka annak, hogy mintegy 350 ezer polgárnak nem teszik lehetővé a külföldről való szavazást, mely már a jövő héten esedékes államfőválasztást is érinti. Emlékeztetnek, hogy a környező országokban nincs ilyen korlátozás. (TASR, ie) Elutasítva Roáková fellebbezése Pozsony. A Speciális Ügyészség elutasította Eubica Rosková volt smeres parlamenti képviselő fellebbezését. Roskovát és cégét támogatási csalással és az uniós forrásokkal való visszaéléssel vádolják. Rosková neve Ján Kuciak meggyilkolását követően került a figyelem középpontjába. Kuciak legutolsó írása ugyanis arra mutatott rá, hogy a smeres politikus jelentős összegű agrártámogatást igényelt olyan mezőgazdasági és nem mezőgazdasági területekre, melyekhez nem volt jogviszonya, illetve törvénysértő volt. (ie, Sme) Feljelentették Tibor GaSpart Pozsony. Jozef Rajtár (SaS) büntetőfeljelentést tett Tibor Gáspár (Smer) volt országos rendőrfőkapitány ellen, mert az ellenzéki képviselő szerint Gáspár hamis tanúvallomást tett és visszaélt a jogkörével. Rajtár szerint Gaspamak a Ján Kuciak meggyilkolásával és az újságírók átvilágításával kapcsolatban tett vallomásában nem ülnek a dátumok, és hiányoznak a hivatalos dokumentumok. Emlékeztetett, hogy Gáspár és az átvilágítást végző rendőr vallomása is ellentmondásos. (ie) Kiska: sosem kérnék kegyelmet Pozsony. Andrej Kiska államfő szerint Maros Sefcovic államfőjelölt olyan fikciót terjeszt, mely szerint Kiska a jövőben kegyelemért folyamodhatna. „Nincs miért kegyelmet kémem, és ajövőben nem is fogok kegyelmet kérni” - szögezte le Kiska, akinek immár harmadszor vizsgálja az ügyészség a 2014-es választási kampányát. Szerinte Sefcovicnak saját karrierje miatt kellene aggódnia. (ie) CZlMER GÁBOR Pozsony. Az orosz nagykövetség diplomáciai üzenetben kifogásolta Ondrejcsák Róbert (Hídjelölt) védelmi államtitkárnak a Krím orosz megszállásáról tett kijelentéseit. A Híd miniszterei kiállnak az államtitkár mellett, a külügyminiszter azonban taktikázik. A szlovák külügyminiszter Miroslav Lajcák (Smer-jelölt) szerint Ondrejcsák Róbert nem az ország hivatalos külpolitikai álláspontját fogalmazta meg a sajtóban megjelent írásában. Az államtitkár szerint viszont amit ő mondott, az teljesen összhangban van az ország külpolitikájával. Ondrejcsák a blogján a Krím orosz megszállásáról írt. Lajcák ugyanakkor az államtitkár állításainak védelme helyett inkább az orosz külképviseletet feddte meg. Elítélte a nagykövetség nyilatkozatát, amely a közösségi hálón Ondrejcsákról azt írta: „amíg ilyen hivatalnok foglal helyet a honvédelmi tárca vezetésében, a szlovák nyilvánosság valóban nem érezheti biztonságban magát”. A külügyminiszter szerint ezzel a mondattal a nagykövetség áthágta az illendő viselkedés szabályait. „Egyáltalán nem feladata értékelni azt, hogy ki, milyen alkotmányos tisztséget lát el az országunkban, ezt a válaszunk is tartalmazni fogja” — hangsúlyozta. Ondrejcsák mellett a tegnapi kormányülésen kiállt a Híd párt két minisztere is. „Ami a védelmi politikát illeti, Ondrejcsák úr a legjobb szakemberek közé tartozik Szlovákiában, tehát ragaszkodunk hozzá, hogy továbbra is ő töltse be ezt a hivatalt. Az, hogy ez valakinek nem teszik, az az ő dolga” - jelentette ki Gál Gábor igazságügyi miniszter. „Nem gondolom, hogy bármilyen módon veszélyt jelentene erre az országra nézve, inkább hasznosnak tartom őt” - tette hozzá Sólymos László környezetvédelmi miniszter. Az ügyben az ellenzéki OEaNO árnyékkormányának védelmi minisztere, Jaroslav Nad’ is megszólalt. Nad’ elfogadhatatlannak nevezte, hogy Oroszország beavatkozik Szlovákia belpolitikájába, és felszólítja a szlovák kormányt, tegyen határozott válaszlépéseket a védelmi államtitkár blogja kapcsán. „Az oroszok otthon nem szoktak hozzá a kritikához, hiszen az már régen nem demokratikus állam” - mondta az ellenzéki politikus, és hozzátette, hogy bízik benne, sosem térnek vissza azok az idők, amikor Szlovákiában is Moszkva mondta meg, hogy ki mit írhat. Nad’ az SNS, az ESNS és a Smer egyes politikusait ugyanakkor az oroszok „trójai falovának” nevezte. Valorizálják a rendőrök, tűzoltók nyugdíját Pozsony. Valorizálja a belügyminisztérium a rendőrök, a tűzoltók, a hegyimentők, a katonák, a vámosok, a titkosszolgálat és a nemzetbiztonsági hivatal munkatársainak nyugdíját. A valorizáció azokra vonatkozik, akik több mint 15 évet szolgáltak. Denisa Saková (Smer) belügyminiszter szerint az emelésnél az érdemek és a szolidaritás elve alapján fognak eljárni. „A pénzügyminisztériummal abban állapodtunk meg, hogy az átlagnyugdíjból indulunk ki” - magyarázta Saková. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az átlagnyugdíj 2 százalékát beszorozzák tizenöttel, ennyi ledolgozott év után mehetnek ugyanis nyugdíjba a rendvédelmi erőkben szolgálók. Saková szerint ez most átlag 60 centet jelent. „A valorizáció pontos összegét mindenki ki tudja számolni, hatvannal kell beszoroznia a ledolgozott évek számát” - közölte a tárcavezető. Ez átlagosan 9 eurós emelést jelent. Saková nem tudta megmondani, mennyibe kerül a nyugdíjak valorizációja. Hangsúlyozta, hogy az emelést saját forrásokból gazdálkodjék ki, viszont a katonáknak járó összeghez a pénzügyminisztériumnak hozzá kell járulnia. Egyelőre három évre szóló emelésre vannak meg az anyagi források. (TASR, ie)