Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-21 / 44. szám

www.ujszo.com | 2019. február 21. KULTÚRA Egy apa Teodor Kuhn Éles késsel TALLÓSI BÉLA harca az igazságért című első nagyjátékfilmjét a Daniel Tupy-gyilkosság ihlette Az egyik leginkább várt szlovák film, Teodor Kuhn Éles késsel című drámája mától látható a hazai mozikban. A rendezőt a 2005-ös, máig fel nem göngyölt Tupy-gyilkosság inspirálta, de a film sztorija nem azt rekonstruálja. Más alaphelyzetből indul ki: egy apa küzdelmét mutatja be, akinek megölték a fiát, s aki az igazságot szeretné kideríteni a gyilkosságról. A film mottója, hogy „minden nemzedéknek megvan a maga áldo­zata” viszont visszacsatol az alapul szolgáló tragikus eseményre (de más valós eseményekre is) utalva arra, hogy az ártatlan fiatal áldozatok min­den esetben aktiválják a közvéle­mény igazságérzetét. Az ilyen és ha­sonló tragédiák elégedetlenséget vál­tanak ki az emberekben, és arra ösz­tönzik őket, hogy valamilyen módon (demonstrációkkal, utcai tüntetések­kel) fellépjenek a hiányos közbizton­ság, a politikai gyakorlat, a hatalmi visszaélések stb. ellen. A gyilkosság évében Teodor Kuhn rendező annyi idős volt, mint Dániel Tupy. Barátaival gyakran megfordult azon a környéken, ahol a főiskolai hallgatót meggyilkolták. „Halála egész nemzedékünket megviselte” - nyilatkozta a rendező, kifejtve, hogy ilyesminek soha többé nem szabad megtörténnie, amit a gyilkosságra, valamint az igazságszolgáltatás során felmerült hiányosságokra is ért. En­nek hangsúlyozására forgatta le Éles késsel című, első játékfilmjét, amely a konkrét esetből indul ki, de bizo­nyos részeivel el is tér attól. Mégpedig azért, mert a rendező (elmondása szerint) kilencvenöt szá­zalékban ismerte az esetet, de marad­tak olyan részletei, amelyekkel nem volt tisztában. Egy rendőrtől hallotta (aki beszélgetésük során nem fedte fel a nevét), hogy a sajtó aTupy-ügyről megírta a teljes igazságot, elég csak a sorok között olvasni. „Ez az infor­máció nem volt elég ahhoz, hogy az esetet feldolgozó filmes történet egy Az apa (Roman Luknár) minden követ megmozgat, hogy kiderüljön az igazság fia támadóiról, és hogy megtalálják a gyilkosát (Fotó: Nutprodukcla) ■ Eredeti cím: Ostrom no2om ■ Színes, szlovák filmdráma, 2019,89 perc ■ Rendező: Teodor Kuhn ■ Forgatókönyvíró: Jakub Medvecky, Teodor Kuhn ■ Operatőr: Denisa Buranová ■ Zene: Michal Novinski ■ Szereplők: Roman Luknár, Ela Lehotská, David Hartl, Miroslav Krobot, Marián Mitaä, Táfta Radeva, Jana Oíhová Afiú (David Hartl), aki rosszkor volt rossz helyen az egyben megállja a helyét. Ezért, hogy ne legyek tiszteletlen, és hogy a legkisebb mértékben sem közöljünk valótlanságokat, úgy döntöttem, a történetet fikcióval egészítem ki. Az epizódok, amelyek százszázalékos átiratai a valóságnak, olyan jelene­tekkel vegyülnek, amelyek soha nem történtek meg, vagy más esetekből, ügyekből kerültek a történetbe.” Ezért se lenne jó többet elárulni, felfedni a filmről, mint amennyit a hi­vatalos leírás közöl, hogy a néző saját maga rendezze magában e két síkot (a fikciót és a valóságot) az alapján, amire emlékszik vagy amit tud az esetről. Már maga a történetindítás is egyfajta elbizonytalanodást ad, és a külső helyszínek zöme is általánosító (elemelő) hatású. Egy valami vissza­térő - a konkrét esethez visszavezető — a Duna. Nem véletlen, hogy a fö­­címdal is a folyóról szól: a címe Du­na, és Jana Kirschner énekli. Az Éles késsel egy apa (Roman Luknár) történetét meséli el, akinek megölik a fiát (David Hartl). A gyil­kos támadással négy személyt gya­núsítanak, akiket azonban a bírónő hibás döntése miatt szabadlábra he­lyeznek. Az apa minden követ meg­mozgat, hogy kiderüljön az igazság a támadókról, s hogy megtalálják a gyilkost. Egyenlőtlen harcba száll a nyomozókkal, a korrupt igazságszol­gáltatással és a maffiával. A ténysorolás mellett az Éles kés­sel - fikciós síkon - az apa belső ví­vódását, fiával szembeni viselkedése miatt érzett bűntudatát is ábrázolja, amihez Roman Luknár remek alakí­tást nyújt; végül is ő viszi a vállán a A film előzetesét megnézhetik lift az ujszo.com-on. filmet. Érzelmileg felkavaró, igaz helyzeteivel ellenérzést kiváltó mozit rendezett Teodor Kuhn. A bűnügy kezelésének visszásságai mellett fő­leg az a bánásmód háborít fel, ame­lyet a bajbajutott szülőknek el kell vi­selniük a hivatalos szervek részéről. A film társadalmi súlyát jelzi, hogy díszbemutatóján Andrej Kiska köz­­társasági elnök is jelen volt. Dániel Tupy édesapja Teodor Kuhn rende­zését a társadalom felébresztésére irányuló felhívásként értékeli. Az alkotók sokkoló reklámkam­pányt készítettek elő, a plakátok és a billboardok mellé a pozsonyi közös­ségi közlekedés Zoch utcai megálló­jának vitrinjében installált véres ing­gel hívják fel a figyelmet a filmre, és invitálják a közönséget az Éles késsel megnézésére. FILMKOCKA Éles késsel Harminc éve, 88 évesen lett öngyilkos Márai Harminc éve, 1989. február 21-én hunytéi Mérei Sándor posztumusz Kossuth-dfjas író, a múlt századi magyar iroda­lom egyik legjelentősebb alakja, a magyar polgárság irodalmi képviselője. 1900. április 11-én született egy kassai polgárcsaládban, Grosschmid Sándor néven, a Márai nevet hivata­losan 1939-ben vette fel. Egész éle­tében Kassa maradt számára az „örök város”, amely után mindig is vágyó­dott, különösen az emigrációban. Márai műveiben a klasszikus pol­gári eszményeknek adott hangot. „A polgár és a polgári rend az emberi együttélés egyik legértékesebb, leg­hasznosabb, magasrendű terméke, mindaddig, amíg alkotó és hősies. A papucsos polgár, aki rádiót hallgat, szidja az adókat és a prolikat, nem eszménye senkinek” - írta Kassai polgárok című művében. Már fiatalkorában is tudatában volt tehetségének. 17 évesen így írt egy barátjának: „Választott ember va­gyok, és sokra fogom vinni, vagy semmire sem fogom vinni, de pro­dukálni fogok, érzem, tudom, hogy ez kikerülhetetlen.” Kamaszkori nyug­­hatatlansága felnőttkorára is megma­radt, sokat utazott, világpolgári életet élt, 2-3 évente máshol telepedett le - Svájc, Olaszország, New York, München, San Diego. „Új hazát nem lehet keresni. Csak pénzt lehet keres­ni, s a pénz birtokában tartózkodási helyet” -jegyezte fel naplójába. Az anyanyelvtől és a hazától való elszakadás nagyon megviselte, nem érezte magát otthon Amerikában. Hi­ányzott neki az európai kultúra,' a gyökerek, a környezet. Halotti be­széd című müvét az emigrációs létről írta. Felesége, Matzner Ilona (Lola) - aki több mint hat évtizeden át hű társa volt -, és örökbe fogadott fia halála után megfogalmazódott benne az ön­­gyilkosság gondolata: „Két hét előtt vettem itt egy kézifegyvert” - írta A polgárság írója (Képarchívum) naplójában. 1989. január 15-én írta utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is ha­logatom. Itt az ideje.” Végül február 21-én egy pisztolylövéssel vetett vé­get életének. Hamvait kívánságára a Csendes-óceánba szórták. Márai Sándor egyik legismertebb műve A gyertyák csonkig élnek, melyben a szerző örök érvényű igazságokat fogalmaz meg barát­ságról, szerelemről, árulásról, csa­lásról, megcsalattatásról, életről és halálról. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, és végigbeszé­lik az éjszakát. A múltra visszate­kintve egyikükből vádlott, mási­kukból vádló lesz. „Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a föl­det, az eget, az évszakokat. Megis­mertem a szerelemet, a valóság töre­dékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhe­tett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett ve­lem” - írta Önmagámról címmel a Füveskönyvben. (bm) I 9 RÖVIDEN Ariana Grande utolérte a Beatlest New York. Utoljára 1964-ben a Beatlesnek sikerült az a mutat­vány, ami ezen a héten Ariana Grande amerikai énekesnőnek. Grande 7 Rings című dala ve­zeti a Billboard slágerlistáját, a második helyen szintén ő szerepel a Break Up With Your Girlfriend, I’m Bored című dal­lal, a harmadikon pedig a Thank U, Next-tel. Mindhárom szer­zemény a 25 éves énekesnő új albumán található. A Billboard­­lista eddigi, 60 éves története során csak ő és a Beatles tudta uralni a legmegbízhatóbbnak tartott slágerlista első három helyét egyszerre. (|uk) Emma Thompson kiszállt Los Angeles. Emma Thompson kiszállt egy készülő filmből, mi­után a stúdió azt a John Lassatert kérte fel a munkálatok vezetésé­re, akit tavaly azért rúgtak ki a Disney-től, mert több kolléga­nője szexuális erőszakkal vádol­ta. A férfi korábban elismerte, hogy volt néhány „ballépése”. A kétszeres Oscar-díjas színész­nő a Luck (Szerencse) című egész estés animációs film egyik karakterének kölcsönözte volna hangját, de visszaadta a szerző­dést, mert nem akar közös pro­dukcióban dolgozni egy olyan férfivel, aki vélhetően visszaélt hatalmával a munkahelyén. A Sky dance Animation stúdió ve­zetője, David Ellison úgy kom­mentálta Lassater alkalmazását, hogy „remélhetőleg okult a tör­téntekből, és nem követi el ismét ugyanazokat a hibákat”. A Luck című rajzfilmet Alessandro Car­­lonia (Kung Fu Panda 3) rendezi, és azok a szervezők csapnak össze benne egymással, akik a szerencse és a szerencsétlenség előfordulási arányát koordinál­ják az emberek mindennapjai­ban. (guardian, juk) Bartók-művek kót helyszínen Pozsony/Komárom. Ma két városban is megemlékeznek Bartók Béla munkásságáról. Po­zsonyban, 19 órától a Szlovák Filharmónia hangversenytermé­ben Kodály Zoltán, Bartók Béla és Felix Mendelssohn-Bartholdy művei hangzanak fel. Vezényel Ralf Weikert, zongorán közre­működik Vadym Kholodenko. Komáromban a Duna Menti Múzeum dísztermében 18 órától koszorúzással egybekötött em­lékhangverseny lesz Bartók 1924. február 5-i komáromi koncertjének tiszteletére Bartók 95 címmel. Az emlékest kereté­ben Csehi Ágota zongoraművész diavetítéssel egybekötött pre­zentációjának köszönhetően megismerhetjük a hajdani ko­máromi koncert kulisszatitkait, illetve sikereit. Közreműködnek: Csehi Ágota (zongora), Nagy Szilárd (zongora), Éva Sykorová (fuvola), Kiss Dóra (vers), a Se­­lye János Egyetem Cantus Iu­­ventus Női Kara, a Vox Femina Női Kar, valamint a Concordia Vegyeskar. (bm)

Next

/
Thumbnails
Contents