Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-20 / 43. szám
6 I SZUBKULTÚRA 2019. február 20. I www.ujszo.com A Müller Péter Sziámi AndFriends Somorján Somorja. A Mozi klubban lép fel pénteken, február 22-én 20 órától AndFriends nevű zenekarával Müller Péter Sziámi, a magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyénisége, akinek dalszövegei kordokumentumok, és átlépik az alkalmazott költészet határát. Saját bevallása szerint nyelvész szeretett volna lenni, de előtte még rádió-szerkesztőriporteri, cirkusz- és varietérendezői, magyar-francia szakos tanári, 1981 -ben film- és televíziórendezői diplomát szerzett. Végül beszippantotta a rockzene, 1980-ban megalakította az URH zenekart, amelynek talán legmeghatározóbb dalát, Az ismeretlen katonát máig előadja koncerteken. A hat éve működő, változó létszámban koncertező AndFriends, mint a neve is mutatja, kipróbált baráti társaság, amelynek tagjai megjárták a szocializmus és a posztkapitalizmus legjobb tűrt és tiltott formációit. Ők azok, akik folyamatosan karbantartják az URH, a Kontroli-Csoport, a Sziámi, a korai Európa Kiadó és néhány más fontos, megszűnt vagy ritkán felbukkanó formáció kiemelkedő dalait. Ezek a számok ma is ugyanúgy - ha nem erősebben - hatnak, mint megszületésük pillanatában. Az új lemezeket is rendszeresen megjelentető csapat Budapesten számos zsúfolt, gyakran dupla koncertet adott mértékadó helyszíneken, és kihagyhatatlan fellépői a jelentősebb fesztiváloknak. Quk) (Képarchívum) Áprilisban jön Bérezési Róbert életrajzi könyve A napsütötte rész című új Hiperkarma-album január végi megjelenése után, április 12-én érkezik a friss Artisjus-díjas Bérezési Róbert (az év szövegírója) életrajzi könyve Én meg az Ének - behúzott szárnyú felfelé zuhanás címmel. Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelenő kötetet Kiss László jegyzi szerzőként. A könyvbemutató a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lesz április 27-én. A Hiperkarma zenekar énekesszövegírójának pályája igen tanulságos. Az idén negyvenhárom éves Bérezési élete egy poklokat megjárt, erősen magának való fiatalember sajátságos küzdelmeinek története. Nem csupán a kábítószerekkel démoni csatát vívó tehetséges művész története bontakozik ki, de pontos korrajzot is kapunk. Egy alföldi kis tanyától a Mecsekig, majd a pezsgő Budapestig utazunk vele, háttérnek pedig ott a kései Kádár-kor, majd a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország. A kiadó előzetese szerint a könyvben rengeteg szórakoztató, sokszor meghökkentő anekdotát olvashatunk filmekről, zenékről, zenészekről, miközben bepillantást nyerhetünk egy nagyra hivatott zseni alkotóműhelyébe. íme egy rövid részlet a kötetből: „A dob+basszus kislemez megjelenése 2000. augusztus 5-ére esett, és mivel ezen a szombati napon adtuk a hiperkarma első koncertjét is a Szigeten, ezt a napot tekintjük a zenekar születésnapjának. A 1G Records, mint akkoriban sok más kiadó, minden frissen piacra dobott kiadványa mellé szórólapokat és plakátokat is gyártatott. Tojáspapírra nyomott, csillogó, fehér alapon piros logós hiperkarmaplakátunk volt, baromi jól nézett ki. A lG-s zenekarok szórólapjait meg különösen szerettük, akárhányszor csak a kiadóban jártunk, mindig felmarkoltunk belőlük egy jó nagy adagot, mivel tökéletes filteralapanyagnak bizonyultak. A cigisdobozt nem lehet a végtelenségig hajtogatni, a papírlap meg túl vékony, arról nem is beszélve, hogy szívnánk vele együtt a kátrányt is, a lG-s szórólapok viszont mind anyagukat, mind vastagságukat tekintve tökéletesen alkalmasak voltak spanglifiltemek, egyetlen ilyen szórólapból nyolc tip kijött. A teke-rés akkorra már tényleg komoly problémának számított, előfordult, hogy felforgattuk az egész lakást, mire sikerült filternek való papírt találnunk. A szórólapokkal ez a gond egy időre megszűnt, sőt vérszemet kaptunk: kitaláltuk, hogy a hiperkarmaszórólap legyen eleve perforált, mint a bélyegek, hogy ne kelljen vacakolni a tépkedéssel, maguktól váljanak le a kis darabkák, hogyha valaki tekemi szeretne.” (k) A firkálgató Tandori Dezső Hogyan ér össze egy pálya során minden, ami művészet JUHÁSZ KATALIN „Soha nem tudjuk teljesen felfogni, kit és mit vesztettünk vele" - írta ki a Facebookra Mészáros Sándor irodalomkritikus, szerkesztő ás kiadóvezető Tandori halálának napján, azaz február 13-án. Ezt helyettem is megfogalmazta, amiért rendkívül hálás vagyok neki, mert én sem tudom megemészteni a veszteséget, úgyhogy csak ügyetlen tirádák telnének tőlem. Megbabonázva olvastam a kilencvenes években a Magyar Narancsban rendszeresen közölt tárcáit, jegyzeteit, különös tekintettel a korszak metálzenekarainak művészetét elemző, abszolút hozzáértő soraira. Elképzeltem azt a hatvanas, kötött sapkás figurát, aki Morbid Angelt, Panterát, Slayert, Corrosion of Conformityt vagy Suicidal Tendenciest hallgat. Egyik versében úja, hogy Londonban nem maradt pénze cigire, mert muszáj volt megvennie pár CD-t a felsorolt zenekarok egyikétől-másikától. Ezt én is átéltem ugyanott, más zenekarokkal a főszerepben, íme, egy helyzet, amikor a vers célba talál az olvasónál. Az is lényeges, hogy a madarak (különösképpen a verebek) sosem kerültek volna közelebb hozzám, ha nincs Tandori. A gombfoci sem, a medvék sem, és a lóverseny sem. De az ő lelkesedése megcsapott és meghatott. Ezek után a „firkálmányait” sem tudtam bagatellizálni. Tandori Dezső első képzőművészeti munkái a 70-es években keletkeztek, de már a 60-as, 70-es évek fordulójától írt olyan verseket és vizuális költészeti műveket, amelyek neoavantgárd szépirodalomként és képzőművészetként egyaránt értelmezhetők. Rajzai, rajzversei, versrajzai kötetben is megjelentek, több kiállítást rendeztek belőlük, de később szívesen rajzolt A fel-feldobott talpak sorozatból (2008) felkérésre is, például a litera.hunak, a Magyar Narancsnak, az Élet és Irodalomnak, továbbá számos kötetét maga illusztrálta, és a borítókat is ő tervezte. Ilyeneket én is tudnék - mondhatná a firkákat nézve a felületes szemlélő. Aki nyilván nem próbálta utána csinálni, ezért nem is jöhetett rá, mi a különbség a dinamikusan izgalmas „firka” és a cél nélküli rajzolgatás között. Az érzékenyebb lelkek azonban vélhetően hamar felfedezik Tandori kusza vonalainak nagyszerűségét. Persze csak akkor, ha olyannyira szabad lelkűek, hogy nem érdeklik őket a hagyományos, „múzeumi” képnézési szokások, és nem hagyják magukat művészettörténészek által befolyásolni. Ha úgy tudnak ránézni egy képre, hogy közben nem zavarják őket a betanult sémák. Ha egy jól eltalált vonalra úgy tekintenek, mint egy frappáns jelzőre. Tandoriban talán az a legnagyszerűbb, hogy mindent összemosott. Számára nem léteztek kategóriák a művészeten belül. Látszólag rendszertelen volt, de közben összekapcsolt első blikkre egymástól távol álló világokat, fogalmakat, érzéseket, képeket, és új dimenzióba helyezte képértelmezési gyakorlatunkat. Elfogadtatta velünk a szemléletek, az érzetek, műfajok, kultúrák pluralizmusát. Olyan bőséggel áradó, irodalmian ihletett „naprendszert” hozott létre, amelynek középpontjában az egyén, az alkotó személyiség áll. A magyar próza, költészet és képzőművészet sosem került még ennyire közel egymáshoz, mint Tandorinál. Ráébresztett minket a firkálgatás hasznos voltára. Arra, hogy a firkálgató ember nem pusztán csak a stresszt vezeti le, hanem fogalmaz is. Talán elvontabban, mint szóban, de mindenképp „más nyelven”. Bőven van még mit felfedeznünk abból az életműből, amelyet ez a korszakos zseni ránk hagyott. Nő madarakkal (1999)
