Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-16 / 40. szám

Soros György Ébresztő, Európa! Európa alvajáróként tart a semmibe, az eu­rópaiaknak fel kellene ébredniük, mielőtt túl késő lenne. Ha nem így lesz, az Európai Unió úgy jár, mint a Szovjetunió 1991-ben. Sem Európa vezetői, sem a polgá­rai nem érzékelik, hogy forradalmi időket élünk, számtalan lehetőség kínálkozik, de kimenetelük bi­zonytalan. A legtöbben azt feltételezik, hogy a jövő hasonlítani fog a je­lenre, de ez nem feltédenül van így. Hosszú és eseménydús életem során a radikális egyensúlytalanság több periódusát éltem át. Ma is egy ilyen periódusban élünk. A következő fordulópont az európai parlamenti választás lesz májusban, amelyen, sajnos, az Európa-ellenes erők előnyben vannak. Ennek számos oka van, például a tagországok idejétmúlt választási rendszere, az unió alap­­szerződésének megváltoztathatat­­lansága, és hogy nincsenek jogi eszközök az uniós alapértékeket tagadó országok megrendszabá­­lyozására. Az EU előírja a tagje­lölt országoknak a saját jogrend­jét, azonban nem tudja betartatni a tagországokkal. Az elavult pártrendszer aka­dályozza az unió értékrendjének megőrzését, és azokat segíti, akik egészen mást akarnak. Ez érvényes az egyes országokra, de még inkább a transzeurópai szövetségekre. A tagországok pártrendszerei a 19. és 20. századi törésvonalakat tükrözik, mint a tőke és a munkaerő közötti ellentéteket. Jelenleg a valódi ellen­tét azonban az Európa-párti és Eu­rópa-ellenes erők között van. Az EU meghatározó országa Németország, viszont a domináns politikai szövetség, a Keresztény­­demokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) között fenntarthatatlanná vált. A szövetség egészen addig működött, amíg Bajorországban nem volt meghatározó párt a Keresztényszo­cialista Uniótól jobbra. Ez azon­ban a szélsőséges Alternative für Deutschland (AfD) megjelenésével megváltozott. A tavaly szeptemberi tartományi választáson a CSU az elmúlt hat évtized legrosszabb ered­ményét érte el, és az AfD először jutott be a bajor parlamentbe. Az AfD felemelkedése elvette a CDU-CSU szövetség értelmét. A szövetség nem bontható fel új vá­lasztások nélkül, amelyet viszont sem Németország, sem Európa nem engedhet meg. A szövetség nem lehet olyan elkötelezetten Európa-párti, mert jobbról az AfD fenyegeti. A helyzet azonban nem remény­telen. A német zöldek az egyeden Európa-párti politikai erő, a köz­vélemény-kutatásokban a támoga­tottsága folyamatosan emelkedik, míg az AfD, úgy tűnik, elérte a csú­csot és nem tud tovább növekedni (talán a volt Kelet-Németország kivétel). A CDU/CSU-szavazókat egy olyan párt képviseli, amelyik­nek a viszonya az európai értékek­hez nem egyértelmű. Az Egyesült Királyságban is az elavult pártrendszer akadályozza, hogy a polgárok kinyilvánítsák az akaratukat. A Konzervatívok és a Munkáspárt is a belső megosztott­sággal küzd, de a vezetőik - Jeremy Corbyn és Theresa May - meg­egyeztek abban, hogy a brexitet végigviszik. A helyzet annyira bo­nyolult, hogy a britek többsége már túl akar lenni a kilépésen, pedig ez a pillanat sorsdöntő, évtizedekre meghatározza az ország jövőjét. A Corbyn és May közti egyez­ség mindkét pártban ellenállásba ütközött, a Munkáspártban majd­nem zendüléshez vezetett. A ket­tejük találkozóját követően May egy programot jelentett be, amely az észak-angliai, szegény, brexit­­párti szavazókörzetek támogatását célozta meg. Corbynt pedig azzal vádolják, hogy megszegte áz ígére­tét, melyet tavaly szeptemberben tett a munkáspárti konferencián. Azt ígérte, ha nem lehet új válasz­tást tartani, akkor támogatni fogja a második brexitnépszavazást. A közvélemény is tudatosítja a brexit szörnyű következményeit. Egyre nagyobb az esélye, hogy elvetik a May által kínált egyezséget. Ez a népszavazás támogatásához vezet­het, vagy, ami még jobb, hatályon kívül helyezik az 50-es cikkelyt, amely elindította az EU-tagság megszűnését. Olaszország is hasonló, zilált helyzetben van. 2017-ben az EU végzetes hibát követett el azzal, hogy a dublini egyezmény szigorú betartását követelte, ezáltal arány­talanul nagy terheket rótt az olyan országokra, mint Olaszország, ame­lyeken át a bevándorlók az unióba érkeznek. Ennek következtében az Európa-párti olasz választókat az Európa-ellenes Északi Liga és az Öt Csillag Mozgalom karjaiba hajtotta. A korábban meghatározó Demokrata Pártban nagy a zűrza­var, aminek az az eredménye, hogy az Európa-párti szavazóknak nincs kire szavazniuk. Bár van egy kísér­let, hogy közös, Európa-párti listát állítsanak. A pártrendszer hasonló átrendeződése figyelhető meg Fran­ciaországban, Lengyelországban, Svédországban és valószínűleg má­sutt is. Még rosszabb a helyzet a transz­európai szövetségeknél. A nemzeti pártoknak legalább vannak törté­nelmi gyökereik, de a transzeuró­pai pártszövetségeket a vezetőik érdeke irányítja. Az Európai Nép­párt (ÉPP) a legnagyobb vétkes. Teljesen feladta az elveit, mivel megtűri Orbán Viktor Fideszét azért, hogy megőrizze többségét az Európai Parlamentben, és el­lenőrizzék a legfontosabb posztok elosztását. Ezzel szemben az Eu­rópa-ellenes erők jobban állnak, legalább vannak elveik, igaz, azok visszataszítók. Ha nem helyezik az európai érdeket a saját érdekeik elé, akkor nehéz elképzelni, hogyan győzhet­nének az Európa-párti pártok a májusi EP-választáson. Kitarthat valaki az EU megőrzése mellett, miközben az átalakításáért száll sík­ra, de ez az EU lényegét érintené. A jelenlegi vezetés a politbüróra em­lékeztet a Szovjetunió összeomlása idejéből - továbbra is ukázokat ad ki, mintha még lenne súlya. Ahhoz, hogy megvédhessük Európát belső és külső ellenségei­től az első lépés, hogy felismerjük, mekkora veszélyt jelentenek. A má­sodik, hogy felrázzuk az alvó Euró­pa-párti többséget, és mozgósítsuk őket, hogy védjék meg azokat az értékeket, amelyekre az EU épül. Különben az egyesült Európa álma a 21. század rémálma lehet. © Project Syndicate Szécsi Noémi tárcája a Szalonban 21. oldal 2019. február 16., szombat, 13. évfolyam, 7. szám

Next

/
Thumbnails
Contents