Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-16 / 40. szám

12 FARSANG PRESSZÓ ■ 2019. FEBRUAR 16. www.ujszo.com Elsőbálozók a Pozsonyi bálban (Fotó: presporskybal.sk) Előkelő bál zárja a farsangi szezont Q akúgy, mint a Bécsi Operabál, régi hagyo­mányokra köt rá a Pozsonyi bál (Presporsky bál) is, hiszen már a 18. alkalom­mal rendezik meg. Ma ismét a Redut gyönyörű termeiben gyűl­nek össze a pozsonyi elit képvi­selői, a meghívott művészek és a hálózni kívánó vendégek, azok, akik, mint a rendezők vélik, „értékelni tudják a művészetet, az illemet és a szépet, annak a leg­különbözőbb formáiban”. A régi hagyományoknak megfelelően itt is örülhetnek a szülők elsőbálozó gyerekeik fellépésének, éjfélkor a maszkabálban cserélhetnek sejtelmes partnereket a mulato­­zók, akik ritmusos latin táncokat és magyaros csárdásokat is járhatnak kedvükre. A Pozsonyi bálon tüntetik ki minden évben Július Satinsky-díjjal az arra érdemes kiemelkedő művészeket. ... örülhetnek a szülök első hálózó gyerekeik fellépésének. Tavaly például Kamik Magálová színésznő és Tomás Berka díszlet­­tervező vihette haza a Satinsky­­díjat. Minden évben ez az előkelő bál zárja a farsangi szezont Szlováki­ában. (ug) Túláradó jókedv, egy kevés valcer A Bécsi Operabál már szinte fogalommá vált szerte Európá­ban. Az első - igaz, nem államinak te­kintett, ám 1. Ferenc József csá­szár által engedélyezett - bált még 1877. december 11-én Hofopern-Soirée néven tartották a Staatsoperban. Az az igazság, hogy az operabál tulajdonképpen nem is bécsi találmány, sokkal inkább a párizsi Bal de l’Opéra mintájára tartott rendezvény, amelyet 1717- ben rendeztek meg először. Bár már Pozsonyban és Buda­pesten is rendeznek operabálo­kat, de csak a bécsinek van igazi fénye és varázsa, hiszen olyan különleges alkalomról van szó, amikor összegyűlnek az egykori császárváros és a nagyvilág elő­kelőségei: uralkodók, hírességek, filmcsillagok, vezető politikusok és pénzmágnások táncoltak már a rangos társadalmi eseményen. „Színek és muzsika bódulata, „Ő jön. Elle Macpherson" - mutatta be idei sztárvendégét Richard Lugnei (Fotók: TSAR/AP a legelbűvölőbb hölgyek szép­ségparádéja. Előkelő vendégek. Túláradó jókedv: némileg szer­tartásos vidámság, amely négy­ezer szerencsés embert összeköt. Egy kevés valcer, egy kis bor és nagyon sok életöröm. Sugárzó órák, fénylő éjszaka - Operabál Bécsben” - írta annak idején a Neue Wiener Journal. Idén - mint tulajdonképpen minden évben - farsang utol­só csütörtökén, február 28-án tartják meg a valceres bált, „a legelbűvölőbb hölgyek szépség­parádéját”. Azt már régóta tud­juk, hogy a díszvendég Anna Netrebko orosz-osztrák sztár­szoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz, és azt is, hogy az elsőbálozók tiaráját Donatella Versace tervezte, aki ehhez A Rajna kincse című Wag­­ner-operából merített ihletet. A nyitótáncot if). Johann Strauss Kaiser Franz Josef I, Rettungs- Jubel Marsch című indulójára ropja a 13 országból érkező 144 elsőbálozó pár. Természetesen ott lesz a mula­­tozók között Richard Lugner osztrák építőipari nagyvállalko­zó, az esemény egyik szervezője, aki minden évben más hírességet hív meg a páholyába. Idén Elle Macpherson ausztrál fotómodell, színésznő és üzletasszony' foglal majd helyet Lugner és vendégei asztalánál. A 86 éves üzletember röviddel a nagy esemény előtt, mindig sajtóértekezleten jelenti be, ki lesz a meglepetéssztár. Mint elmondta, most eredetileg mást szemeltek ki a kísérőjének a ren­dezvényre, ám a kaliforniai erdő­tüzek keresztülhúzták a számítá­sát - leégett a meghívott híresség háza -, és végül úgy döntöttek, hogy „a sztárvendégnek nem kell okvetlenül Los Angelesből érkez­nie, elég, ha Amerikából jön”. Lugner azt mondta, hogy a szer­ződéskötést nagyon nehéz tárgya­lások előzték meg az 54 éves Elle Macphersonnal. Azt nem árulta el, hogy eredetileg kit akart meg­hívni, az osztrák sajtó találgatásai szerint Cherről volt szó. Az ausztráliai születésű Elle Macpherson az 1980-as évek egyik legismertebb modellje volt, többször szerepelt az Elle nőma­gazin és a Sports Illustrated für­dőruha-kiadásának címlapján, a The Body becenevet 1986-ban kapta egy Time-cikk nyomán. Az 1990-es évek óta filmekben és tévéműsorokban is szerepel. Richard Lugner, a Malter bece­nevű építési vállalkozó 27 éve hív meg fizetett sztárvendégeket a bé­csi társasági élet csúcseseményé­nek számító operabálra, első ven­dége Harry Belafonte amerikai színész és komikus volt, a későbbi meghívottak között szerepelt Sophia Loren, Pamela Anderson, Geri Halliwell, tavaly Melanie Griffith amerikai színésznő tün­dökölt az idős házigazda oldalán. (MTI, ug) Minden Zorán-koncert ünnep tevanovity Zorán Kossuth- és Prima Primissima díjas előadóművész, ze­neszerző, gitáros, énekes. 1942. március 4-én szüle­tett Belgádban. Szülei diplomáciai szolgálatban kerültek Magyaror­szágra 1948-ban, Zorán azóta is Budapesten él. A beatkorszak hajnalán, 1960-ban öccsével, Dusánnal megalapítja a Zenith együttest, amely nevét nem sokkal később Metróra változtatja. A Metro az Illés és az Omega mel­lett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara lett. A hetvenes évek elején a Metro több átalakuláson és stílusváltáson megy keresztül, majd 1972-ben feloszlik. Zorán rövid ideig a Taurus Ex-T basszusgitáros-énekese lesz, majd Nyugat-Európában, a vendéglátó­­iparban zenél. 1974-ben tér haza, szólóelőadóként próbálkozik, ha­gyományos táncdalokat is énekel. 1976 nyarán következik be a for­dulat Zorán pályafutásában: ekkor kezd el közösen dolgozni Presser Gáborral, munkakapcsolatuk és barátságuk azóta is töreden. Elő­ször egy kislemez jelenik meg, majd 1977 tavaszán a revelációerővel dalok szövegét általában öccse, Du­sán írja. Évi rendszerességgel követik egy­mást a nagy koncertek, rendszeres­sé válnak a tavaszi és őszi országos turnék is. Nemcsak Magyarország szinte összes városában koncertezik, kan legalább évente egyszer színpa­don látni Zoránt? Miért nem hagy­nának ki egyetlen koncertet sem? A nagyszerű dalok miatt. A remek zenészek miatt. A zenei különleges­ségek miatt. De elsősorban Zorán miatt. Azért, mert minden Zorán­­koncert ünnep. ZORÁN és együttese 2019. feb­ruár 20-án Révkomáromban a VMK-ban, március 7-én a Csapiár Benedek VMK-ban, Dunaszerda­­helyen koncertezik, mindkét hely­színen 19 órai kezdettel. Jegyek a helyszínek szervezési osz­tályán vásárolhatók, valamint a jegypénztárakban és az ismert jegy­árus helyszíneken, a Ticketportal hálózatában, valamint a koncer­teket szervező elóKoncert műsor­irodánál. Bővebb info: www.elokoncert.sk , +421905654349. (pr) Miért járnak az emberek Zorán-koncertre? A nagyszerű dalok miatt. A remek zenészek miatt. De elsősorban Zorán miatt. Azért, mert minden Zorán-koncert ünnep. ható első nagylemez. Zorán neve azóta egyet jelent a legmagasabb színvonallal, a felnőtteknek szóló nemes, intellektuális rockzenével, a háromperces dalokat ádényegítő gondolat- és képgazdagsággal. 1995-től kétévente jelennek meg az újabb és újabb Zorán-CD-k A hanem a határon túl, Erdélyben és a Felvidéken is évente-kétévente visszatérő vendég. A koncerteken hol nagyobb zenekarral, hol kama­rafelállásban játszik - de mindig pótszékes telt házak előtt. Miért járnak az emberek Zorán­­koncertre? Miért szeretnék oly so-Sz

Next

/
Thumbnails
Contents