Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-14 / 38. szám
Csallóközi lányként hogyan érezted magad Besztercebányán? Szinte egzotikumnak számítottam. Pozsonyban előfordultakamagyarokés szlovákok közt kisebb konfliktusok, csipkelődések, Besztercebányán viszont nem elemezték, milyen a kiejtésem, hogyan ragozok, az érdekelte őket, hogy szorgosan dolgozom, tudom az elméletet. A szüleid hogyan fogadták, hogy képzőművész szeretnél lenni? Nem igazán értették ezt a „hajrá, képzőművészet!" lelkesedésemet, mert ők egészen más dolgokkal foglalkoznak, de elfogadták a választásomat, és teljes mértékben támogattak. Ez a legfontosabb dolog a világon. Ha nem a családból, akkor honnan ered a képzőművészet iránti érdeklődésed? Gyerekként sokat rajzoltam, lényegében ennyi. Az állami Felbukkantál a semmiből, mint egy jelenés? Pontosan. Előtte pár hónappal elvégeztem néhány tanfolyamot, tanárhoz jártam, hogy legyen fogalmam az alapdolgokról. „Megszívképzőművészeti középsuliba nehéz bejutni, anyuék féltettek is a csalódástól. Főleg, hogy rajziskolába sem jártam. Úgy mentem felvételizni, hogy előtte alig foglalkoztam képzőművészettel. „Éltető erő számomra AZ ALKOTÁS” már éppen j_J Bálint-nap I van: ki és mi JL JL V'L a nagy szerelem az életedben? Elsősorban a kisfiam, Máté, és természetesen a férjem, a szüleim, a barátaim. Emellett persze nagy szerelem a képzőművészet, ami éltet, lendületbe hoz. Mikor kezdtél a képzőművészet iránt érdeklődni? Már alapiskolában kiderült, hogy valamilyen szinten tehetséges vagyok, és mivel ez a talentum picit kiemelkedőbb volt az átlagnál, az érdeklődésem ebbe az irányba fordult, így kerültem Pozsonyba az Iparművészeti Középiskolába. Nem volt kérdés, hogy főiskolán folytatom tovább, és fel is vettek a beszterce-Világunk és saját, egyéni világa történéseire, az aktuális társadalmi problémákra érzékenyen reagáló művész. Nemzedékének egyik markáns személyisége. Lobog benne az alkotói tettvágy. Energiája lenyűgöző, vidámsága magával ragadó. Egy kisfiú boldog anyukája. A mihályfai Kovács Csonga Anikó képzőművésszel beszélgettünk. bányai Művészeti Akadé- magunkból kiindulva kellett miára. Az ottani évek már olyan alkotásokat létrehoznemcsak a tanulási folya- ni, amelyek megérdemlik a matról szóltak, hanem saját művészi jelzőt. • Interjú • Lakberendezés • Divat • Sztárvilág • Kultúrszendvics • Életmód | JJ XVIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 20ig. FEBRUÁR