Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-14 / 38. szám
HIRDETÉS ■ DPI90124 Interjú UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM NŐI SZEMMEL 2019. február ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ tam" magam ismeretekkel. Az a típus vagyok, akinek ha azt mondják, „vigyázz, ez nem fog sikerülni", akkor rágyúrok, és csakazértis megmutatom, igenis lehetséges. A pozsonyi diákévek menynyit formáltak rajtad? Az iskolás évek mindig boldogságot jelentettek az életemben. Nekem fontos a tanulás, az, hogy fejlődhessek. Nem szeretek egy helyben toporogni. Pozsonyban ismertem meg a legjobb barátnőmet, a szintén képzőművész Kiss Mártit, akit imádok, ő a gyermekem keresztanyja és a legjobb ember a világon. Nagyon jó tanáraink is voltak, akik megszerettették velünk a képzőművészetet, és állandóan ébren tudták tartani az érdeklődésünket. Amikor Besztercebányára kerültél, már tudtad, hogy képzőművészként mi lesz a te területed? Eleinte inkább csak tapogatóztam, de a főiskola vége felé már tudtam, hogy főleg installációkkal, konceptuális művészettel szeretnék foglalkozni, mindezt grafikával megfűszerezve. Miért pont a konceptuális művészet? Nagyon inspirált Németh Ilona, ő nagy példaképem. A főiskolán találkoztam vele először, „tananyagként". Megtetszett a munkafolyamata, a gondolkodásmódja, és hogy milyen témákra reagál. Ezt is lehet, ámultam, nem csak festeni? Sokkal közelebb állnak hozzám a gondolati síkon alapuló installációk. Valószínűleg azért, mert a grafikához türelem kell, precizitás, és hosszú időfolyamatot igényel. Szép munka, én is képes vagyok pepecselni valamivel, ha szükséges, de számomra nem ez az igazi hajtóerő, hanem - akár konceptuális grafikával megspékelve - az installációk, amelyek gondolatokat mozgatnak meg bennem. Egy ilyen alkotás megszületését nagyon hosszú szellemi felkészülés előzi meg. Több szempontból kell megvizsgálni a témát, „átszűrni" a saját személyiségemen, és abból tudom aztán kialakítani azt, amit és ahogyan közölni szeretnék. Alkotásaid nagyfokú, a társadalmi problémák iránti érzékenységről tanúskodnak. Ez családi örökség? Ha a gyökereit kutatom, azt hiszem, anyukámtól örököltem, aki otthon van a húgommal. Ő egy áldott jó lélek, kedves, segítőkész. Aputól pedig, aki sikeres vállalkozó, talán az energiát kaptam, ami állandóan hajt. Apu ilyen „menjünk, csináljuk, nem holnap, hanem ma, azonnal" típus. Nem azt mondom, hogy soha nem voltak köztünk nézeteltérések, mert kamaszkoromban, mivel mindketten keményfejűek vagyunk, előfordultak köztünk viták, de ezeken már rég túlvagyunk. A szüleim mindig mellettem állnak. Az ő segítségük, önzetlenségük, szeretetük nélkül ma a pályámon sem tartanék ott, ahol tartok. Szuper családom van, imádom őket. sokkal gazdagabb az életem általa, az anyaság formál is, rengeteget tanulok saját magamról, a gyerkőcről meg a nagyvilágról, mégis ott van bennem a félsz, hogy eddig próbáltam felépíteni a karrieremet, és most csönd következik. A kétéves fiam mellett napközben nem jut időm alkotni. Csak úgy tudom megoldani, hogy ha leteszem őt aludni, este tízkor lemegyek a műtermembe, és ott vagyok éjjeleket. Az nem fordult meg a fejedben, hogy most egy kicsit szünetelteted a művészi tevékenységed? Nem. Úgy gondolom, jó anya is csak akkor lehetek, ha jól érzem magam. Ha nincs lehetőségem alkotni, hiányérzetem van, és akkor talán a gyerkőchöz sem viszonyulok úgy, ahogy kéne. Igyekszem összeegyeztetni az anyaságot és a hivatásomat. Tegyük hozzá, sikeresen, hiszen jelenleg a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének (MAMSZE) Következő húzás című csoportos kiállításán is láthatók a munkáid a pozsonyi Umelkában, tavaly ősszel pedig a 7. Szabad Képzőművészeti Biennálén te is átvehetted a Szlovák Képzőművészeti Unió díját. Mit jelent számodra ez az elismerést? Nem számítottam rá. Éjjelente dolgoztam az alkotáson, amellyel beneveztem. Már azt sikerként könyveltem el, hogy jutott időm befejezni. Nem gondoltam, PERM wmm u m yj Magyar Állami Operaház ^operából vendégszereplése Dunaszerdahely Csapiár Benedek Városi Művelődési Központ 2019. március 2.19:00 PUCCINI: BOHÉMÉLET koncertszerű opera-előadás Jegyvásárlás: Csaplar Benedek VMK jegypénztára További információ: opera.bu OPERA Kovács Csonga Anikó 1987-ben született. A pozsonyi Iparművészeti Középiskola elvégzése után 2013-ban a besztercebányai Művészeti Akadémián szerzett diplomát. Alkotásaiban fő célja a globális történések, problémák nagyító alá helyezése, és foglalkozik szociális tematikával, melyekre saját tapasztalatai által reflektál. 2004 óta számos csoportos kiállításon, nemzetközi szimpóziumon szerepelt alkotásaival. 2017-ben Ez van! címmel Kiss Mártival közös kiállításon mutatta be munkáit. 2018 tavaszán Párkányban önálló kiállítása volt Felvidék tükrében címmel. 2018 őszén a Hazai 7. Szabad Képzőművészeti Biennálén elnyerte a Szlovák Képzőművészeti Unió díját. A Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének alelnöke. Hogyan választod ki a témáidat? Nyitott szemmel járok, és a saját tapasztalataim is inspirálnak. Most az anyaságot élem meg, ezért már több munkámban foglalkoztam vele. Mit hozott az életedbe az anyaság? Az anyaság fantasztikus dolog, aminek két oldala van. Egyrészt ott a gyermek, a szerelem, a boldogság, másrészt, amit nem szoktak nagyon reklámozni, a nehézségek, amikor kialvatlan vagy, fáradt, nyűgös a gyerek is, te is. Van még egy téma, ami nagyon foglalkoztat: ha a nő gyermeket szül, az elkövetkező éveit 90 százalékban a családra, a gyermekre fordítja. Egy művész anyuka, férfi pályatársaival ellentétben, erre az időre kicsit kiesik a szakmából. Persze imádok anya lenni, A pozsonyi Umelka galériában a MAMSZE Következő húzás című kiállításán alkotásaimmal (Fotók: Somogyi Tibor és K. CS. A. archívuma)
