Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-13 / 37. szám
www.ujszo.com | 2019. február 13. Mobilokat az asztalra! A Teljesen idegenek ügyesen építkező története a ráismerés, felismerés lehetőségét kínálja szájú kibeszélése... Ide még Péppé (Majorfalvi Bálint) érkezik meg, aki a többiek legnagyobb sajnálatára mégsem hozta magával az új barátnőjét, hogy a társaság véleményt alkothasson róla. Persze, a távolmaradottakról is mindenkinek van mondanivalója, főleg, ha az a házasság azért bomlott fel, mert az asszony belenézett a férj telefonjába, és ott egy „már nagykorú” modellel találta szembe magát. Mondanunk sem kell, a jelenlevők egybehangzóan állítják, nincs takargatnivalójuk — így viszont állni kell a kihívást, mobilokat az asztalra, és innentől minden beérkezett hívás vagy üzenet nyilvánosnak számít. (Egyebek mellett a színpadra állított nagyméretű kijelzőnek köszönhetően.) Ügyesen építkezik a történet, és úgy tűnik, Hargitai Iván ez alkalommal nem is vállalkozott többre Komáromban, mint hogy színpadra állítsa a személyes mikroepizódok folyamát és annak közös húzását, megtalálva a komikus pontokat, a drámai fordulatokat és azokat a nyugvópontokat, amikor kérdéses, merre billen a következőkben a mérleg. A szalonvígjátéki alapból indulva helyenként már-már szatírába haj lóan túlrajzolt ez az előadás, s talán részben ennek tudható be, hogy a szereplőket inkább illusztratív tételként feltálalt figurának érezzük, mint hús-vér személynek; így aztán a titkaik is inkább csak közhelyszerűen robbannak fel - vagy gurulnak el a semmibe, mint az a fülbevaló, amely alapjaiban zilálhatná szét ezt a társaságot... vagy mégsem. Mindenesetre: amíg mindannyiunknak van egy ismerőse, akinek a házasságát, párkapcsolatát tönkretette egy rosszkor, rossz kézbe került mobiltelefon, addig a Teljesen idegenek kellemes esti programnak kínálkozik, amely a ráismerés, felismerés lehetőségét kínálja. Mindaddig, amíg nem merülünk el abban a gondolatban, mi mindent őrizgetünk elektronikusan a különféle eszközeinken. Jelentős hazai irodalmi siker Budapest. A vak remény című verseskötetéért Takács Zsuzsa kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagy díjat. A fődíjas mellett Markó Béla (költészet), Száz Pál (próza), Thomka Beáta (tanulmány) és Bán Zoltán András (esszé) írókat szólítják majd színpadra február 18-án, a díjátadón. A szlovákiai Száz Pál Fűje sarjad mezőknek című regényéért (Kalligram) részesül a díjban. A könyvben növények, virágok és gyógyfüvek fonódnak egybe egy félig reális, félig elképzelt mátyusföldi falu, Marad lakóinak élettörténeteivel. A helyi nyelvjárást fonetikus lejegyzéssel mutatja be a szerző: a posztmodem szemlélethez kapcsolt archaikus beszédmód teremti meg a regény semmihez sem fogható hangulatát. 2006 óta 63 irodalmárt ismert el az Artisjus Egyesület. A nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a művészek további munkájához. A díj presztízsértéke abban rejlik, hogy a pályatársak szavaznak a díjazottakról. Olyan szerzők kapták meg eddig, mint Kukorelly Endre, Pintér Béla, Tandori Dezső, Spiró György, Zalán Tibor, Csema-Szabó András vagy Závada Pál. íjuk) LAKATOS KRISZTINA Az inkább ügyesen megfrtnak, mintsem mélynek nevezhető művel alighanem találkozunk még valamelyik pesti bulvárszínház műsorán - írta nagyjából két évvel ezelőtt Paolo Genovese Teljesen idegenek című filmjéről a Magyar Narancs recenzense. Csak annyiban tévedett, hogy a színpadi adaptáció nem Budapesten bukkant fel először, hanem a Jókai Színházban, a komáromi és a székesfehérvári teátrum koprodukciós előadásaként. Paolo Genovese filmje hangos közönségsiker volt, olyannyira, hogy az olasz mozinak több mint egy tucat remake-je van (elő)készülőben, illetve készült el. A Goda Krisztina által jegyzett magyar filmváltozatot BÚEK címmel már tavaly decemberben bemutatták, és igenigen tisztes nézőszámot produkált az azóta eltelt időben. Úgy tűnik, Genovese és alkotótársai rátaláltak egy témára, amely erősen rezonál a mai korunkban, a mai generációkban, bárhol éljen is az ember. Az alapszituáció szimpla és ismerős: egy összeszokott baráti társaság vacsoráján elkezdenek olyan személyes, intim információk felbukkanni, amelyeket az érintettek eredetileg nem szerettek volna közkinccsé tenni. Ebből aztán hol drámai, hol bohózatba illően komikus helyzetek kerekednek, miközben a titkok lelepleződése olyan párkapcsolati, családi viszonyokat rajzol fel, amelyeket - hallgatólagosan elfogadott társadalmi-társasági norma - nem illik mutogatni, másrészt pedig nem illik tudomásul venni. Genoveséék hozzáadott találmánya a mobiltelefon: a mobiltelefonunk a privát szféránk első számú letéteményese. Mi derülne ki rólunk, ha be kellene dobnunk a közösbe? A Teljesen idegenekben egy A látcső körül ÖSSZeSZOrulva készül a SZelfi (Kiss Gábor Gibbó felvétele) holdfogyatkozás adja az apropót, hogy egy vacsorára összegyűljön a középkorúakból álló baráti társaság - amelynek tagjai így időről időre összeszorulnak a látcső körül, hogy elmondják a kötelező „oh, milyen csodálatos” tételt, miközben az arcokon egészen más személyes történetek futnak. A feszültség kezdettől fogva tapintható a házigazda pár, Eva, a pszichiáter (Holocsy Krisztina) és Rocco, a plasztikai sebész (Tóth Tibor) között, ahogy kívülről nézve az is nyilvánvaló, hogy a hasonlóan középosztálybeli Lele (Szabó Viktor) és Anna (Bandor Éva) házassága sincs rendben, míg Edo (Béhr Márton) és Bianca (Bárdos Judit) negédesen szerelemittas, viszonylag friss kapcsolatában a két fél elkötelezettsége és felelőssége közötti ellentét a feltűnő. De az ilyen partiknak megvan a maguk koreográfiája, puszi, ölelés, kézfogás, ajándék átadása, közös élmények idézése, a még várt barátok szabad-Száz Pál Fűje sarjad mezőknek című regényéért részesül az Artisjus díjban Ez a tíz könyv esélyes az Aegon Művészeti Díjra Budapest. Idén több mint nyolcvan kötetet jelöltek a könyvkiadók a 2019-es Aegon Művészeti Díjra. A tízes lista a szakmai zsűri szavazatai alapján a napokban állt össze. A zsűri minden évben megújul, tagjai irodalomtörténészek, kritikusok, tanárok. Miközben a kiadói jelölésekből válogatnak, nem tudnak egymásról, és ez egészen addig így van, amíg elkészül a tízes lista. A nyertesről viszont már élő vitában, konszenzusos szavazással döntenek. Kilétükre csak a díjazottat bejelentő sajtótájékoztatón derül fény. A díjazott hárommillió forintos elismerést kap, művének sikerét további több millió forint értékű médiamegjelenéssel támogatja a díjalapító Aegon Biztosító. Az idei mezőnyben öt regény és két novelláskötet szerepel a díjesélyesek között, mellettük három verseskötet versenyez. 2019 Aegon művészeti díjas szerzőjéről tavasszal dönt a zsűri, a nyertes az április 8-i ünnepi gálán veszi át elismerését a budapesti Katona József Színházban. íme, a lista: Dragomán György: Rendszerújra (Magvető Kiadó), Garaczi László: Hasítás (Magvető Kiadó), Kemény István: Nílus (Magvető Kiadó), Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem (Magvető Kiadó), Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy (Magvető Kiadó), Márton László: Két obeliszk (Pesti Kalligram), Simon Márton: Rókák esküvője (Jelenkor Kiadó), Szvoren Edina: Verseim (Magvető Kiadó), Takács Zsuzsa: A Vak Remény (Magvető Kiadó), Tolnai Ottó: Szeméremékszerek - A két steril pohár (Jelenkor Kiadó). Tavaly Nádas Péter kapta a díjat Világló részletek című regényéért, idén pedig tizennegyedik alkalommal ítélik oda Magyarország egyik legnagyobb pénzjutalommal járó, magánalapítású irodalmi elismerését. (juk) FÜLVIDÉK Csak kedvelni lehet Az elmúlt hónapokban kevés olyan hanghordozót vártam annyira, mint Sülé Zsolt CD-jét. Meghallgattam, és félretettem. Néhány nap múlva meghallgattam párszor, majd ismét félreraktam. Aztán már napokig hallgattam, de még mindig nem tudtam eldönteni, megelégedjek-e az anyaggal, vagy felrójam a zenésznek, hogy nem esett le az állam. Mert Sülé Zsolt lemezt záró Zöld a május című szerzeménye hallatán - mely a tavalyi A Dalban versenyzett - leesett. Persze tudtam, hogy ilyen tökéletes, telibe talált zeneszámot szökőévenként lehet csak komponálni. Aztán írni kellett volna az albumról, s padlót fogtam. Ellentmondásokkal teli szöveget sikerült írnom. Félretettem, mondván, hogyan ajánljam, ha azt sem tudom, tetszik-e vagy sem. Most, hogy elindult A Dal idei sorozata, az motoszkált a fejemben, mégiscsak be kellene mutatni, hiszen Sülé Zsolt brillírozott a műsorfolyamban - miközben sokan azt sem értettük, mit keresett ott -, a CD-jének mégsem volt visszhangja, s a zenészből nem lett agyonjátszott rádiós sztár. Bosszantott, hogy senki sem írt róla semmi jót. Vagy rosszat. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ismertem Sülé Zsolt pályáját már A Dal 2018 előtt is. Tudtam, kiről van szó. Miután utánanéztem, meglepődtem: több zenekara is volt már, amelyekről nem hallottam. Ez újra elbizonytalanított. Eszembejutott Geszti Péter bántó megjegyzése: az egyik tehetségkutató tévéműsor zsűritagjaként azt mondta egy leszerepelt, korosabb színész produkciója láttán, hogy ha annyi évesen még alig ismert, annak oka van. Tudom, ez a zenészekre nem feltétlenül vonatkozik, szórakozóhelyeken fantasztikus „nevesincs” muzsikusokkal találkozhatunk. De Sülé Zsolt kiskorától tudatosan készült erre a pályára! Jól érezte magát a harmadvonaíban? Ez eléggé hihetetlen. Ha mégis, akkor miért nevezett be A Dalba? Mostanra megkedveltem Sülé Zsolt új felvételeit. Nem megszerettem, csupán megkedveltem, ami idegesítő, mert eredetileg szeretni akartam. A túlságosan bohém, pimaszul laza szerzeményeken lehetett volna még dolgozni. Bár ebben sem vagyok teljesen biztos, lehet, hogy minden úgy jó, ahogy van. Azt még mindig nem gondolom, hogy Sülé Zsolt révbe ért. Pedig már ötvenéves. Egyedi zenei világa, egyedi hangja van, ami arra predesztinálja, hogy valami nagyon jót kapjunk tőle. Valami olyat, amitől újra leesik az állam. Puha József Sülé Zsolt: Zöld a május Magneoton,2018 Értékelés: 6/10 ____L5
