Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-12 / 36. szám
10 FUTBALLTÖRTÉNELEM www.ujszo.com Ami nélkül sohasem volt játék: a focilabda története A futball múltját kutató tudósok egészen az ókorig vezetik vissza a labdarúgás történetét. Már ekkor szinte minden földrészen létezett olyan labdajáték, amely a focira hajazott, persze a szabályok nagyon eltérőek voltak. Egyvalami azonban minden játékhoz kellett, ez pedig a labda. Labda nélkül azóta sem rendeztek futballmérkőzést, de a gömbölyű játékszernek is megvan a maga fejlődéstörténete, amit mi most az egységes szabályok kialakulásától vizsgálunk meg, azaz a 19. század végétől egészen napjainkig. A 19. század második felében és a 20. század elején a labdák minden esetben bőrből készültek, így általában barnás árnyalatokban pompáztak. Sosem voltak tökéletesen gömbölyűek, hiszen csak felfújt állapotban lehetett befejezni az öszszevarrásukat, mivel a fűzőket csak így tudták összehúzni. Kezdetben tökéletlen labdákkal játszottak A tökéledenségükből fakadóan a röppályájuk sem volt könnyen kiszámítható, a levegőben összeviszsza cikáztak Az első futball-labdák nagyon hasonlóak voltak a kosárlabdákhoz, 8 hosszúkás panelből álltak, melyek két nyolcszögben végződtek. Néhány évtizeddel később már létrejött eltérés a játékszerek között aszerint, hogy milyen alakú bőrdarabokból varrták össze őket, így alakult ki aT modell, amit nagy T betűkből alakítottak ki. A másik elterjedt típus több ikonikus klub címerében is megtalálható (főleg a spanyol bajnokságban találunk erre példát: FC Barcelona, Valencia, Levante, Malaga, Sevilla, de a Manchester Unitednél is feltűnik), így talán ez volt az elterjedtebb. Ez a fajta labda hosszúkás téglalapokból áll össze, és két vízszintes cikkelyt két arra merőleges cikkely követett. Abban mindkét fajta hasonlított, hogy 12-ből épült fel. A 20. század elején még komoly eltérés lehetett labda és labda között, így a mérkőzések előtt a csapatkapitányok megegyezésén múlt, hogy milyen játékszerrel játszanak. Még az első világbajnokság (1930) döntőjében is azt a módszert alkalmazták a szemben álló felek, hogy az első félidőt az argentinok által preferált típussal (amely a hosszúkás téglalapokból állt össze), míg a második játékrészt az uruguayiak által kedvelt T modellel játszották le. Az nem tisztázott, hogy mennyire befolyásolta a csapatok játékát a labda típusa, azonban az tény, hogy az első félidőben az argentinok vezettek 2-1-re, majd az uruk fordítottak 4-2-re... Egy dologban mindenesetre megegyeztek a korai labdák: a fejelés egyikkel sem volt leányálom, mivel nemcsak nehezek voltak, de a fűző is komoly károkat tehetett a játékosok homlokán. 1934-ben megjelent az első hivatalos vb-labda A második világbajnokságon (1934) a házigazda olaszok már előálltak egy hivatalos labdával, melynek a Federale 102 nevet adták. Ezt a típust már 13 cikkelyből varrták össze, és a panelek széle fodrozódott, így hosszúkás felhőkre hasonlítottak. A fűző már egy külön bőrdarabon helyezkedett el Az 1950-es világbajnokságra tűnt el a fűző, az áttörést a Super Duplo T hozta el Az 1930-as világbajnokság rlnntníAf » i/laccvil/iic T ntn/lallol nyerte meg Uruguay az előző vb-n használt játékszerektől, csak a bőrdarabok szélei lettek egyenletesebbek, valamint a fűző elhelyezése változott. AII. világhá-Az 1934-es vb-n a házigazda olaszok már előálltak egy hivatalos labdával, melynek a Federale 102 nevet adták ► (korábban általában két panel között volt a varrás), és szelep is került rá, így könnyebb lett felfújni a leeresztett lasztikat. A következő tornára a francia Allen cég szállította a labdákat, melyek nem sokban különböztek ború miatt két vb kimaradt a sorban, így a labdák fejlődése is holtpontra jutott. Az 1950-es brazil tornán jelent meg a Super Duplo T modell, amely 12 panelből állt, ám eltűnt róla a fűző, így már a felfújás is hasonlóan működött a maihoz, valamint a fejelés is sokkal kellemesebb tevékenység lett. Az 1954-es világbajnokság játékszerén ez állt: a svájci világbajnokság meccslabdája. Több újítást is észrevehettek rajta a nézők: első alkalommal tértek el a barna színtől, ugyanis a labda sárga volt, valamint 18 cikkelyből varrták össze, és a bőrdarabok szélei be voltak vágva, hogy javítsanak a gömbölyűségén. Négy évvel később Svédországban kevés újítás volt megfigyelhető: ugyanúgy 18 panel alkotta a Top Startot, mint elődjét, azonban a szélei egyenletesek voltak, valamint barna és fehér változatban is pályára kerültek a tornán. Az 1962-es chilei vb labdája forradalmasította a labdadizájnt, a Crack már kívül-belül sokkal jobban hajazott a mai labdákra, mint az elődei: nyolcszögű panelekből varrták össze, hogy növeljék a labda felületét, amelyet így könnyebb lett irányítani a játékosoknak, és a belső is már olyan hólyagszerű volt, mint a mai gyártmányoké. A chilei torna kapcsán kell először megemlítenünk az Adidast is, mivel a cég a vb után egy évvel kiadta a Santiago névre elkeresztelt labdáját az esemény tiszteletére. A Santiago erősen hasonlított a Crackhez, és sokan úgy is gondolták, hogy ez a hivatalos vb-labda, így nagy népszerűségre tett szert. Hol máshol, mint az 1966-os angliai vb-n tért vissza a labda külseje egy időre a múltba: a Challenge nagyon hasonló volt az 1958-as modellhez, a Top Starthoz, ám a színe már nem a régi lasztikat idézte, ugyanis narancssárga színben terjedt el, a tornán pedig a fehér és sárga változatot használták. 1970-től az Adidas lett a hivatalos beszállító Az első világbajnokságok labdái általában a rendező ország kézművesiparából kerültek ki, ám 1963-ban az Adidas a chilei vb tiszteletére kiadott Santiagóval jelezte, hogy komoly szándékai vannak a futball első számú tornájával kapcsolatban. 1970-ben meg is állapodtak a FIFA-val, hogy a német vállalat készíti el a mexikói vb hivatalos meccslabdáját, innentől kezdve pedig a mai napig minden világbajnokság hivatalos labdáját az Adidas gyártotta és gyártja.
