Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-30 / 25. szám

Csallóköz és Mátyusföld 2019. január 30., szerda, 9-11. oldal Felsőszeliben 2017-ben, a kitelepítés és a deportálás hetvenedik évfordulóján avatták fel a kitelepítettek emlékművét. A fekete gránittömb egyik oldalán az 1947, a kitelepítés éve és a 2017-es év­szám látható, a hátulján pedig az 1946,1947,1948, a hontalanság évei. A kőtömb mellett egy fekete sínpár fut, amely azt jelképezi, hogy a mátyusföldi községből vonattal is deportálták a lakosokat. (Bartalos Éva felvétele) Két polgármestere lehet Pozsonynak Az éjszakai polgármester feladata lenne a főváros éjszakai életével kapcsolatos ügyek megoldása. POZSONY Hónapokon belül két polgármes­tere lehet a fővárosnak. Prága után Pozsonyban is létrehoznák az éjsza­kai polgármester posztját. A napokban nevezték ki Prága éj­szakai polgármesterét. Jan Stem a belváros képviselőivel és a városi rendőrséggel együtt foglalkozik az éjszakai élethez kapcsolódó gon­dokkal a cseh fővárosban. Pozsony­ban is hasonló feladata lenne az éj­szakai polgármesternek. „Az ő jog­körei közé tartozna a vendéglőkkel, illetve azok képviselőivel való egyeztetés, valamint az éjszakai életre vonatkozó szabályok kialakí­tása” - tájékoztatta a magisztrátus a TASR hírügynökséget. Az éjszakai polgármester feladata lenne a konf­liktusok megelőzését segítő rendel­kezések bevezetése, és ő vezetné azt a csoportot, amely szolgálatot telje­sít a terepen. Az éjszakai csend meg­zavarásával kapcsolatos panaszok is hozzá futnának be. A polgármester szorosan együttműködne Iveta Chovancovával, a főváros biztonsá­gért és drogpolitikáért felelős bizto­sával, valamint a városi rendőrség vezetésével. Michal Kalinák, a Szlovákiai Vá­rosok és Falvak Szövetségének (ZMOS) szóvivője szerint a gyakor­latban derül ki, mennyire működhet a közrend fenntartásával összefüggő jogkörök összehangolása. „Úgy, hogy azok ne befolyásolják a városi rendőrséget, a vendéglők engedé­lyezése pedig ne ütközzön a ma­gisztrátus más, hasonló ügyekkel foglalkozó osztályainak feladatai­val” - magyarázta a szóvivő. Kalifták rámutatott, arra is ügyelni kell, hogy ne legyen átfedés az egyes jogkörök között.,Ráoszt is okozhat a jó szán­dék” - figyelmeztetett a ZMOS szó­vivője. (TASR, béva) Prága és Amszterdam példáját követi Pozsony a poszt kialakításával (Fotó: Matej Kalina/ Plus jeden defi) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Fojtó bűz miatt evakuálták a lakókat Dunaszerdahely. Ismeretlen eredetű, szúrós, fojtó gáz szivár­gása miatt evakuálták egy társas­ház lakóit hétfőn este az Északi lakótelepen. A Sport utcai tár­sasház lakói este kilenc óra körül kellemetlen, szúrós szagot ész­leltek, ezért többen elhagyták az épületet, és a segélyhívót tár­csázták. A rendőrök és a tűzoltók evakuálták a 24 lakás lakóit, gyermekeket, időseket és egy mozgásképtelen, lélegeztetőgé­pet és speciális ellátást igénylő tinédzsert. Őt a földszinti lakás ablakán kellett kiemelni, a men-AJÁNLÓ Január 30> (szerda) Pozsony-8.15: BEEP - biznisz­találkozó a Hotel Avion Cárdában. Dunaszerdahely-11.00: Hon­vágy - a Rivalda színház irodalmi műsora a kitelepített felvidéki tők a dunaszerdahelyi kórházba szállították, a többiek a tűzoltóság fűtött autóbuszában várták a vizsgálódás eredményét. Volt, aki munkából hazatérve szembesült a helyzettel, és a tűzoltók segítségével tudta csak kihozni a lakásából a kutyáját. Az egyik lakásában, magas szén­­monoxid-koncetrációs értéket mértek, így az egész háztömböt nagy teljesítményű ventilátorok­kal átszellőztették. Éjfél előtt megérkezett Nagyszombatból a tűzoltóság speciális egysége is, amely újra átvizsgálta a társashá­zat, de nem észlelt veszélyes anyagot. A szivárgás okát még vizsgálják. A lakók éjfél körül mehettek haza. (sk) magyarok emlékére. Helyszín a Csapiár Benedek VMK. Somorja -16.30: író-olvasó ta­lálkozó PetraNagyováDzeren­­govával a Zalabai Zsigmond vá­rosi könyvtárban.

Next

/
Thumbnails
Contents