Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-26 / 22. szám
SZALON ■ 2019JANUAR 26 www.ujszo.com Többsebességes EU: hova sorolnak a V4-ek? Lassan ugyan, de mozgásban van az Európai Unió. Tagállamok különböző csoportjai egyre több területen mutatnak hajlandóságot az együttműködés elmélyítésére. Európa vezető gazdasági (Németország) és katonai (Franciaország) hatalma ennek jegyében írta alá január 22-én az aacheni szerződést az európai integráció szorosabbra fűzéséről. Angela Merkel és Emmanuel Macron ezzel a szimbolikus gesztussal akarta kifejezni, hogy gazdasági nézetkülönbségeik ellenére közösen szeretnék tovább építeni Európát. Bár az euroszkeptikus populisták előszeretettel riogatnak egy föderális Európa képével, ez pillanatnyilag sem Berlin, sem Párizs szempontjából nem realitás. Sőt, az „egyre szorosabb unió” koncepció helyett ma már az „egység a sokféleségben” gondolat határozza meg az EU jövőjével kapcsolatos gondolkodást, a hangsúly pedig hosszú távon egyre inkább az eltéréseken lesz. Merkel és Macron az úgynevezett hajlandók koalícióját építi, amely platformhoz bármelyik tagország szabadon csadakozhat. Ez akár jó hír is lehetne a nemzetállami szuverenitásukat féltve őrző, és a retorika szintjén gyakran a status quo mellett érvelő visegrádi országoknak. A végletekig átpolitizált belpolitikai diskurzusok azonban nemhogy segítenék, hanem tovább nehezítik az EU jövőjével kapcsolatos irányok megértését. A szlovák Europolicy nemrég kiadott elemzésében a V4-es országok többsebességes EU-val kapcsolatos álláspontját vette górcső alá. Milyen irányba haladunk? Az elmúlt években valóságos „terminológiai bábéi” alakult ki azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon milyen intézményes alakot ölthet az európai integráció. A többsebességes EU egyfajta differenciált integrációt jelent, ahol a tagállamok egy csoportja bizonyos területeken annak tudatában fűzi szorosabbra az együttműködést, hogy a többi ország később csadakozik. A jelenség leírására gyakran használják a kétsebességes EU kifejezést, amely a mag vs. periféria leosztást jelend. A többsebességes unióhoz képest jóval kevesebb átjárhatóságot biztosít a szintek között az úgynevezett változó geometria koncepció, amely a magországok és a periféria tartós, intézményes elkülönülésével számol. Ha azonban a jövő integrációjában mindenki csak a számára elfogadhatónak tartott kezdeményezésekhez csadakozik, van-e értelme különböző sebességekről vitatkozni? A kérdés ugyanis már nem az, hogy ki milyen gyorsan halad az uniós sztrádán, hanem az, hogy egyáltalán egy irányba haladunk-e. Bár a két-, illetve többsebességes uniót napjainkban elsősorban Emmanuel Macron francia elnökkel azonosítják, a rugalmasabb integráció sem új keletű gondolat. A nyolcvanas években például Helmut Kohl német kancellár tanácsadói vetették fel a „koncentrikus körök Európája” gondolatot, ahol az alapító Hatokat a második sebességgel haladó tagállamok követik, az általuk létrehozott gazdasági és monetáris uniót pedig további európai (főként EFTA) országok veszik körül. Fontos, hogy ezeket nyitott struktúrákban képzelték el. Ennek újragondolásaként született meg az „olimpiai karikák” Európája, amely ennél rugalmasabb felállásban kapcsolta volna össze a tagállamokat, köztük a csatlakozni kívánó posztkommunista országokat. Ugyanakkor a CDU két befolyásos politikusa, Wolfgang Schäuble és Karl Lamers a hatékonyság jegyében a mag (Kern) Európa vezetésével való mélyítést szorgalmazta. A több sebesség ezt követően vált realitássá egyebek mellett a schengeni tagság az eurózóna, illetve az igazságügyi együttműködésből való kimaradás gyakorlati vetületein keresztül. Ám ez továbbra is inkább kivételt jelentett, mintsem a főszabályt erősítette. A római szerződés 60. évfordulóján az uniós tagállamok a brexit és a menekültválság nyomása alatt voltak kénytelenek újragondolni az integráció lehetséges fejlődési irányait. 2017 mindenképpen áttörést jelentett abból a szempontból, hogy a több sebességtől korábban rendre elzárkózó német kancellár ekkor mondott le először nyíltan az unió oszthatadan egységként való működtetéséről. ,A különböző sebességekkel működő Európa szükségszerűség máskülönben elakadhatunk. Ha Európa elakad, és nem fejlődik tovább, akkor ez a békeprojekt hamarabb rohan a vesztébe, mint gondolnánk” - mondta Angela Merkel. A bizottság ekkor jött elő a Fehér könyvvel, Emmanuel Macron pedig ezt követően állt elő az eurózóna erősítését, a szociális, védelmi és migrációs területeken való mélyítést előirányozó reformcsomaggal, ami részben a jelenlegi többsebességes gyakorlat intézményesítése. V4: sokszínű üzenetek A brexitnépszavazás után még úgy tűnt, hogy a visegrádi vezetők valamilyen formában mind a Brüsszellel szemben felerősödött elégedetlenséget próbálták aprópénzre váltani. Budapest és Varsó szuverén államok unióját követelték, és versengve hibáztatták a bizottság túlterjeszkedő hatalmát. Pozsony és Prága ekkor visszafogottabban ugyan, de hasonlóképpen bírálta az EU működését. A britek kiválása után a nemzetállami hatáskörök növelésében, a mélyebb integráción alapuló belső uniós mag kialakulásának megakadályozásában és a biztonság megerősítésében látták a jövőt. Azonban minél inkább a mainstream diskurzus részévé vált a többsebességes EU, a menekültkérdésben és később jogállamisági ügyekben is egységet mutató visegrádi országok annál vegyesebb üzeneteket küldtek. A lengyel PiS-kormány már a római zárónyilatkozat elfogadása előtt jelezte, hogy ha a „többsebességes” szó szerepel a szövegben, nem írják alá. Orbán korábban szintén ellenezte a többsebességes struktúrát, amit a kormány 2017 második felében úgy módosított, hogy a két sebesség elfogadhatadan, a több sebesség azonban belefér. Míg Varsó és Budapest a nemzetállami szuverenitás erősítése és a bizottság hatásköreinek visszaszorítása mellett érvelt, Robert Fico volt kormányfő többször is nyilvánvalóvá tette, hogy az eurózóna tagjaként az integráció elmélyítésében érdekelt magországokhoz akarja közelíteni Szlovákiát. Csehország akkori szociáldemokrata vezetésű kormánya pedig valahol a két blokk között foglalt helyet egy kivárásra játszó euroszkeptikus agendával. Az uniós alapszerződés 19 főbb területen biztosít rugalmasságot a tagállamoknak; a kimaradási klauzulának köszönhetően önként távol maradhatnak az eurózónától, „megerősített együttműködés” keretében csadakozhatnak az európai ügyészséghez, vagy kormányközi szerződés keretében részesei lehetnek a nagyobb költségvetési fegyelmet előirányozó Fiskális Paktumnak. A V4-ek négy területen (Schengen, Egységes Szabadalom, PESCO, AFSJ) teljes mértékben integrálódtak, a többinél vegyes képet mutatnak. A V4-es országok közül Szlovákia a leginkább beágyazott a létező struktúrákba: két igazságügyi és belügyi területet leszámítva (válás, nemzetközi párok tulajdonhoz fűződő jogai) minden szakpolitikai szinten integrálódott. Tagja az eurózónának, az uniós ügyészségnek, és támogatja az uniós adóharmonizáció bevezetését. Bár az Orbán-kormány egyre hevesebb szuverenitásharcot folytat Brüsszel ellen, Magyarország még így is a második legbeágyazottabb V4-tagállam. Ugyanakkor továbbra sem mutat különösebb érdeklődést a gazdasági és monetáris unió iránt, és hatalomtechnikai okokból a végsőkig küzd az adóharmonizáció és az európai ügyészség munkájában való részvétel ellen. (Utóbbi nagyban megnehezítené például a legalizált, központosított állami korrupció rendszerszintű működését.) A több sebességgel összefüggő egyik legutóbbi fejlemény, hogy tavaly decemberben nagy nehezen sikerült megállapodni egy eurózóna-büdzséről. Ez messze elmarad Macron eredeti elképzeléseitől, hiszen az eurózóna végül nem kapott különálló költségvetést, de a hétéves uniós keret részeként fontos szerepe lesz a fiskális kapacitások megerősítésében. Míg Budapest, Varsó és Prága egy kétsebességes költségvetési modell kialakulásának veszélyeitől óvva aggályokat fogalmazott meg az eurózóna számára létrehozandó költségvetési eszközökkel kapcsolatban, Pozsony támogatta a folyamatot. A szlovák kormánynak az sem okozna különösebb gondot, ha a bizottság nemrég benyújtott javaslatára az uniós adópolitika teljes szegmensében átállnak az egyhangú döntésről a minősített többségi szavazásra. A 2025-re több lépcsőben előirányozott reform célja, hogy a tagállamok a közös kihívások gyorsabb kezeléséért hatékonyabban gyakorolhassák a már megosztott szuverenitásukat. A szuverenitására és vétójogára adóügyi kérdésekben különösen érzékeny Orbán-kormány eddig érdekes módon még nem ment neki a kezdeményezésnek, de feltehetően csak idő kérdése, hogy a témát mikor emelik be az EP választási kampányba. A belpolitika hatása a visegrádi retorikákra Bár a szlovák kormányok 1998 után sikeresen feloldották Pozsony nemzetközi elszigeteltségét és a transzatlanti integráció pályájára állították az országot, az autoriter Meciar-rezsim máig tartó nyomokat hagyott az ország poliükai kultúráján. A tavaly lemondott Robert Fico pillanatnyi belpolitikai érdekeinek megfelelően többször is retorikát váltott: a 2016. március 5-ei parlamenti választást megelőzően szintén kirekesztő, populista, euroszkeptikus retorikát alkalmazott, majd a változó uniós makropolitikai környezet hatására erőteljes európai és atlanti irányultságú fordulatot hajt végre. Noha Szlovákia retorikailag a V4-ekhez igazodik, a Smer-kormány 2017 nyarán jelezte, hogy a formálódó mag-Európa, nem pedig a kölcsönös kompromisszumokon alapuló együttműködés aláásásán dolgozó magyar és lengyel kormány mellett pozícionálja magát. Egy darabig úgy tűnt, Pozsony nyitottabbnak mutatkozik arra is, hogy Brüsszel további hatásköröket vegyen el a valutaövezet államaitól. Korántsem csak arról volt szó, hogy Fico felismerte: Szlovákiának a nacionalista narratívák helyett a gazdasági kormányzásra, a monetáris és pénzügyi unióban történő részvételére kell összpontosítania az EU-ban. A volt miniszterelnök EU-párti üzenetekkel próbálta elterelni a figyelmet a korrupciós botrányokról, az oktatási rendszer gondjairól, mindemellett az euroszkeptikus ellenzék egy részének (SaS) elszigetelésére, illetve az EU-ellenes szövetséges Szlovák Nemzed Párt támogatottságának visszaszorítására törekedett. Azonban Fico tavalyi lemondását követően a helyzet már nem olyan egyértelmű. A Peter Pellegrini vezette kormány hivatalosan továbbra is támogatja a magországokkal történő szorosabb együttműködést, ám a korábbi erős EU-, illetve Nyugat-párti értékeket elsősorban a Híd koalíciós párt képviseli. Míg a Szlovák Nemzed Párt elnöke, Andrej Danko házelnök az Oroszországgal történő szorosabb együttműködést támogatja, Fico pedig a Smer elnökeként ma már főként orbáni összeesküvés-elméletek gyártásával van elfoglalva, hogy a „Soros György által finanszírozott civilekre” vadásszon. A demokratikus szlovák ellenzék általában elkötelezett az integráció mélyítése iránt, kivétel ez alól a Richard Sulik vezette Sloboda a Solidarita (SaS), amely erősen szkeptikus a mag-Eupában történő részvétellel kapcsolatban. Marian Kodéba szélsőjobboldali ESNS pártja minden mélyítést ellenez, a brexit népszavazás után a párt Szlovákiában is referendumot akart tartani. Populista narratívák Magyarországon az ¥ Orbánkormány nyolc éve harcol az EU ellen, fő üzenete pedig többé-kevésbé állandó. A miniszterelnök az integrációt a morális és gazdasági értelemben is hanyadó Nyugat Kelet-Közép-Európa gyarmatosítására tett erőfeszítésének tekinti. Ez a szélsőjobboldalon népszerű „posztkoloniális” populista narratíva nagyban hasonlít Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) kormányzópárt vezetőjének retorikájához, aki 2011-ben publikált Álmaink Lengyelországa című könyvében azt állította, Angela Merkel arra törekszik, hogy Lengyelországot a német érdekek alá rendelje. Mindez a lengyel aktuálpolitikában is tetten érhető volt, amikor Varsó mára kormányzati szinten követel német jóvátételt a II. világháborúért. Orbán az EU intézményes jövőjével kapcsolatos vitát hamisan kétkomponensű diskurzusba ágyazza. Eszerint „akik az EU-ból európai birodalmat akarnak gyúrni, kivétel nélkül mind bevándorláspártiak”
