Új Szó, 2019. január (72. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-26 / 22. szám
www.ujszo.com | 2019. január 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Politika a kézilabdában Komaságból, politikai kapcsolatokból nem lesz erős válogatott Sportszerető a magyar, futballsikerre, -kudarcra hevesen reagál a közönség, nincs ez másként a második legnépszerűbb játékkal sem: a világbajnoki kézilabdabukás hordoz társadalmi és politikai tanulságokat. „Sajnos majdnem reális kép ez, az előttünk lévő együttesek közül Egyiptom lett volna talán az egyetlen, amelyet le tudtunk volna győzni. ” (Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója) Ahol a sport a politika által felemelt, deklarált stratégiai ágazat, kormányzati kedvenc, ott bizony a sport politika is. A hatalmon lévők jól érzékelik a sport társadalmi kohéziós lehetőségeit, a nemzeti büszkeség konvertálható érzelmi erejét. A sport azonban rizikós terep is, ha szembeállítják más fontos társadalmi ágazatokkal: veszélyes is lehet, ahogyan az olimpiarendezésből történt kormányzati kihátrálás is mutatta. Kockázati tényező az is, ha a dédelgetett kedvencek kudarcot vallanak - mint most a férfi kézilabdaválogatott a világbajnokságon tizedik helyével, az olimpiai álmot minimalizálva. Futballban megszokta a magyar az esélytelenséget, kézilabdában másként van: még a világ élvonalához tartozónak gondoljuk magunkat. Ezt az érzést erősíti a kormányzat bőkezű támogatása, csarnoképítések, nemzeti akadémia milliárdokkal leöntve, ajobbára központilag irányított állami szponzorációval fenntartott magyar klubcsapatok helyzete Európában. Ez a kivételezett kézilabda kapott nagy pofont, ismételten: a lecsúszás folyamatos, nem új a válogatott sokkoló szereplése, hiába a kispadon külföldi sztáredző vagy most magyar trénerek. Az ember laikusként úgy érzékelhette a vébét nézve, hogy elment a világ a régi magyar iskola mellett, az új trendben a játékosok már nem mázsa fölötti tornyok, inkább inas, gyors, nagyon mozgékony atléták. Nem nehézatléták, hanem sprinterek. „ Nekünk nagyobb játékosaink vannak, ez a tempó nekik gyors volt... Csoda volt, hogy idáig bírtuk ennyi cserével. Tudomásul kell venni, jelenleg ez volt a legerősebb magyar keret.. .Nagyjából reális a végeredmény. ” (Vladan Matics, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya) A sportos közvélemény, a szenvedélyes kézilabdadrukker-tábor ismét józanodhat: helyünk a világban nem egészen ott van, ahol képzeltük, hanem lejjebb. Régi dicsőségünkbe kapaszkodni nem elég, öreg harcosaink elfáradtak, az újak pedig már alacsonyabb szinten edződnek klubjaikban, topcsapatokban itthon föleg légiósok játszanak, tisztelet a kivételnek. Baj van tehát a magyar férfi kézilabda mostani garnitúrájával, föleg a sportágba invesztált hatalmas állami befektetések megtérülését tekintve. Ez a baj pedig társadalmi-politikai-vezetési tanulságokkal szolgál: valami nem stimmel azzal a kormánypárti politikus által elnökölt kézisszövetséggel, amely képtelen megoldást, koncepciót találni a férfi szakág gondjaira. A tervezés, türelem és szakmai kompetenciák terén lehet probléma, külföldi edzőpápák is erre utaltak. Komaságból, politikai kapcsolatokból nem lehet erős válogatottat építeni, csak őszinte helyzetfelméréssel - és a sportágban fontoskodó szent tehenek félreállításával. El kell dönteni egy alapkérdést: eredményes válogatottat vagy nemzetközi klubsikereket akar a sportirányítás - a kettő együtt mintha nem menne, a túl sok külföldi játékos miatt sem. Olimpiai és vb-érmeket akarunk nyerni a válogatottal vagy BL-t a klubokkal? Más utak. És ezzel együtt arról is határozni kell, hogy beengedik-e a szakmai versenyt a kézilabdába vagy változatlanul állami inkubátorban nevelik a kudarcot tovább. (Lubomír Kotrha karikatúrája) Teleszemetelték egész Szlovákiát Szlovákiában a kihallgatás uralkodik. Vagyis a az alkotmánybírójelöltek ki- illetve meghallgatása, akik közül elsősorban egyikük meghallgatása kelt általános érdeklődést. Sokaknak ökölbe szorult a keze, és Robert Fico volt kormányfőt semmiképpen nem engednék az Alkotmánybíróságra. Mások pragmatikusan azt mondják: az a fő, hogy már ne kavarjon tovább a politikában. De mégis sokkal pikánsabb egy másik kihallgatás, pontosabban a Marián Kocnerrel és csalija, Alena Zsuzsovával kapcsolatos ügyekben felvett vallomások, amelyek körül Szlovákia teljes politikai spektruma megtalálható. Ahogy valamikor a híres Brigitte Bardot mondta: mindannyian egy ágyban találkozunk, úgy a szlovák politikában is érvényes, hogy mindenki Zsuzsová mobiljában találkozik. Tegyük most kicsit félre a Ján Kúriák és Martina Kusnírová meggyilkolásának ügyében folyó nyomozást. Már attól is a hideg futkos az ember hátán, ha csak végignézi azoknak az embereknek a listáját, akik mindenhogyan, csak nem tisztességes munkával jutottak be a vagyonosabb vagy akár a legvagyonosabb rétegbe, a felső tízezerbe. Mosolyt, de rosszindulatú vigyort is kiváltottak azok a szelfik, amelyeket Martin Glvác smeres képviselő és korábbi védelmi miniszter készített. Nézzük meg azonban a vállalkozásait is, amelyek közül, mint a jéghegy csúcsa, emelkedik ki az a villa, amely közvetlenül a pozsonyi kálvária mellett épül, és amelynek a tulajdonosa az aktuality.sk szerint éppen egy Glvác-Duna menti választások KERÉNYI GYÖRGY T avaly 92%-kal kevesebb menedékkérő érkezett Európába, mint 2015-ben. Érdekel ez bárkit is? A májusi uniós választáson szavaz majd valaki Magyarországon annak alapján, hogy a menekültválságnak vége? A Fidesz továbbra is kimaxolja a finkelsteini receptet, és püföli tovább a migráns-szalmabábut, keresztény-nemzeti panelekkel szervírozva. (A párt következetes a nemzeti szuverenitás tiszteletében, hiszen a legnagyobb keresztes lovag nem szólal föl az üldözött kinai keresztények érdekében. Mig az Orbán szerint Európa elfoglalására készülő Soros a minap Davosban a szabad világot fenyegető kinai veszélyre figyelmeztetett.) Nem biztos, hogy a migránsveszély működik a választás tétjeként 2019-ben is, bár 2015-16-ban is sokan hittük azt, hogy 2018-ra kifullad, és csalódnunk kellett. De a kérdés most is ez: az iskolázatlanabb, falusi szavazók, akikre egy éve még hatott a migránsozás, vajon eléggé motiváltak arra, hogy szavazzanak egy uniós választáson? A „keresztény középosztály”, a hagyományos Orbán-bázis ott lesz, hiába sztárol egy-egy dezertőrt a kritikus sajtó. Ok, mármint a hagyományos, kulturálisan jobboldali bázis, az „épül, fejlődik az ország”, egyébként klasszikus, mindig, minden kormányzó erő által használt kommunikációs paneljeit és manipulált statisztikáit kapja, de az elbontott Károlyi-szobor is az ő bonuszuk. És vajon elég szavazót visz-e el az urnákhoz az Orbán-utálat? Bár igaz az, hogy azonosulásra alkalmas vízió is kell a választóknak (mert tényleg nem racionálisan szavaznak az emberek, ahogy ezt a melegházasságban élő, de homofób kampányokat tervező Fidesz-tanácsadó, Finkelstein is tudta), de azért nem becsülném le a zsarnokság miatti fölháborodás mozgósító erejét sem. Tavaly összességében többen szavaztak a Fidesz ellen, mint mellette. Kérdés, hányán mennek el közülük májusban. Az az urbánus (még ha vidéken is élő) tömeg, melyből pár ezren, tízezren tüntettek év végén, tudja, mi a választás tétje, erről szóltak a szlogenjeik: akarjuk-e tovább építeni Magyarisztánt? Új erőként ezeket a protestálókat egyelőre a kicsit túltoltnak tűnő, csak generációs üzenetet hirdető Momentum igyekszik begyűjteni (bár generációs üzenet vitt már be pártot a parlamentbe: a 90-es Fideszt), és a Kétfarkú Kutyapárt, ami a „még a szar is le van szarva” attitűddel voksolók számára lehet vonzó. A Jobbik továbbra is képes a hátrafelé nyilazósok egy részét leszakítani a Fideszről, míg a régebbi, úgymond baloldali, többé-kevésbé a Fidesz ölében ülő ellenzéki pártok valószínűleg ugyanazt a - fogyatkozó - tortát szeletelik csak tovább. Sokan mondják itt, Szlovákiában nekem, hogy tartanak attól, hogy ez az ország is eljut oda, mint Magyarország. Megnyugtatni nem tudom őket, bár szerintem nagyon jót tett a társadalom immunrendszerének a meciari 90-es évek, amit az „anyások” most tapasztalnak meg - modernebb, kevésbé földszagúbb, de ugyanúgy nacionalista és maffiaváltozatában. Az is számít, hogy a hatalmi szereplők itt kiegyensúlyozzák egymást: Magyarországon bárhová néz az ember, államfői palotára, önkormányzatra, Alkotmánybíróságra, kormányzati ellensúlyt képező intézményekre, mindenütt Orbánt látja. Itt még vannak forrásai és kompetenciái az önkormányzatoknak, koalíciós a kormányzás, nemcsak az intézmények, hanem az egyes pártok mögötti erőcsoportok is kölcsönösen fékezik egymást. Míg Magyarországon személyi kérdéssé vált a pártválasztás - elfogadod OV-t vagy sem addig Szlovákiában bonyolultabb a helyzet, de itt is ugyanaz a tömeg vonult tavaly az utcára, mint Jaffiában, és juttatott a nagyvárosok polgármesteri székeibe új, kintről érkezett arcokat. Itt rejtett, egyelőre szégyellnivaló a korrupció, míg Magyarországon nyílt és szemérmetlen, mert ott az erőnek és a hatalomnak a manifesztációja. És az erő fölmutatása (eufemisztikusan: a kormányzóképesség, haha) tud működni. Egy ideig. Szlovákiában nincs egy olyan figura, aki mentén eldől egy választás, viszont a hálónak, amelyet a politika, az üzlet és az alvilág szőtt össze, minden nap újabb láncszeme kerül napvilágra, és tesz közéleti szereplőket a partvonalon túlra. Kérdés, hogy a kihantolt csallóközi sírok ugyanúgy a semmit tárják-e majd föl, mint a 90-es évek magyarországi, a politikai és alvilági elitet összekapcsoló olajszőkítésének vizsgálata. Mert ahogy a máig alvó ügynökakták, úgy a politikusbűnözés feltáratlansága is kellett ahhoz, hogy Magyarország ide jusson. A szerző Pozsonyban (is) élő magyarországi újságíró közeli cég. A projektben nemcsak a hivalkodó luxus az érdekes, amelyet a villa sugároz a környezetébe, hanem az a tény is, hogy az építkezés komoly környezetkárosítással is jár. Milyen jellemző! Made in Smer háttere van egy másik botrányos projektnek is, a bazini hulladéklerakónak, amelyből elhúzódó ügy nőtt ki, és amelyben fontos - pozitív - szerepet játszott Zuzana Caputová, az egyik köztársaságielnök-jelölt. És az ügyásik, a negatív oldalán újra csak Kocnert találjuk. Már megint azt látjuk, hogy valakinek nem elég csak a zsebét megtömnie, még a környezetét is szenynyezni akarja tevékenységével. Ez az elv mutatkozik meg a biznisz és a politika fontos szereplőinek működésében - olyan emberek, akiknek a politikai pozíció csak arra kellett, hogy kiterjeszthessék befolyásukat. Teleszemetelték egész Szlovákiát, tönkreteszik a (politikai) klímáját, és az egy évvel ezelőtti kettős gyilkosság csak annak a szennyezésnek a kitörése volt, amely itt olyan sokáig és büntetlenül megvalósult. Most itt a lehetőség ennek megállítására, a létrehozóik megbüntetésére - ezért is olyan fontos, hogy kik ülhetnek be az alkotmánybírói székekbe. A szerző a TASR munkatársa MÁRIUS KOPCSAY