Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)

2018-12-29 / 296. szám

6 I KÜLFÖLD 2018. december 29. | www.ujszo.com Damaszkusz a kurdok mellett Akurd milícia csapatai már korábban kivonultak Manbidzsból. Mostarra kérték a Szíriái kormányt, hogy védje mega vá­rost a török fenyegetésektől. (TASR/AP-felvétel) RÖVIDEN Letartóztatások Törökországban Ankara. Több mint 60 embert vettek őrizetbe a török hatósá­gok tegnap az Iszlám Állam ter­rorszervezettel való kapcsolat­­tartás gyanújával - jelentették állami médiumok. Az ankarai ügyészség 64 letartóztatási pa­rancsot adott ki, 52 embert már elő is állítottak a fővárosban. Az észak-törökországi Samsun tar­tományban az Iszlám Állam tíz valószínűsített tagját - vala­mennyien iraki állampolgárok - vették őrizetbe. Törökországban 2015-ben és 2016-ban számos véres merénylet történt, ame­lyeknek az elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. A legutóbbi támadás 2017 elején történt, egy népszerű szórako­zóhelyen 39-en haltak meg, kö­zöttük számos külföldi. (MTI) Sokan vízi úton kelnek át London. A brit kormány aggo­dalmát fejezte ki amiatt, hogy egyre több illegális bevándorló próbál vízi úton átkelni a La Manche csatornán Franciaor­szágból Nagy-Britanniába. „Mély aggodalomra ad okot az ilyen esetek növekvő száma az utóbbi napokban” - mondta Caroline Nokes, a belügyi tárca bevándorlási ügyekért felelős államtitkára. Az átkeléseket a La Manche csatornán részben embercsempészek szervezik, részben pedig a menedékkérők egyszerűen megragadnak egy­­egy kínálkozó alkalmat, hogy az Egyesült Királyságba jut­hassanak. Csütörtökön a brit határőrök összesen 23 iráni ál­lampolgárt fogtak el az Anglia délkeleti partvidékén fekvő Kent grófság három települé­sén. Később Dover térségében 14 további iráni férfit tartóztat­tak fel. (MTI) Határkerítés a Krím félszigeten Kijov/Moszkva. Hatvan kilo­méter hosszú határkerítést épí­tett Oroszország az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím fél­szigeten az ukrán határ mentén. A Perekop-szoros térségében létesített akadály elkészültét a határvédelemért is felelős orosz Szövetségi Biztonsági Szolgá­latjelentette be tegnap. A ha­tárkerítés mentén több száz, rejtett, illetve szemmel látható megfigyelési eszközt telepítet­tek. Oroszország és Ukrajna viszonya 2014-ben romlott meg, amikor Oroszország el­csatolta Ukrajnától a Krím fél­szigetet, és Ukrajna keleti ré­szén támogatást nyújtott a Donyec-medencei szakadár erőknek. Moszkva a kelet­ukrajnai történésekkel kapcso­latban azt hangoztatja, hogy ukrajnai belső konfliktusról van szó, amelynek nem részese, il­letve a Krím a helyi lakosság akaratnyilvánítása nyomán „egyesült újra” Oroszország­gal. Kijev visszautasítja ezt, s 2015 j anuárj ában „agresszor országnak” bélyegezte Orosz­országot. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Damaszkusz. A szíriai kormány katonái bevonultak Manbidzs városába - áll a hadsereg által tegnap kiadott közleményben, amely hozzáteszi, a hadműve­let az ott állomásozó Népvé­delmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia kérésére történt. A közlemény szerint az ország északi részén található városban fel­vonták a Szíriai Köztársaság zászla­ját. A hadsereg hangsúlyozta, hogy minden szíriai állampolgár és más ott lévő biztonságát szavatolják, a nem­zeti szuverenitás megőrzése érdeké­ben össze kell fogni, és a haderő el­szánt, hogy minden támadóval leszá­moljon. Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője pozitív lépés­ként értékelte a fejleményt, hozzáté­ve, hogy az a térség helyzetének a sta­bilizációját szolgálja. Nem sokkal korábban a YPG köz­leményben kérte fel a hadsereget, ve­gye át az ellenőrzést a YPG fennha­tósága alatt levő területek felett, ki­emelve az észak-szíriai Manbidzs városát. „Felkérjük a szíriai kor­mányt, amelynek fennhatósága alá mi is tartozunk, hogy vegye át a terület feletti ellenőrzést, és védje meg Man­­bidzsot a török fenyegetésektől” - áll a YPG közleményében, amely hoz­záteszi, a milícia csapatai már koráb­ban kivonultak a városból, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet Kelet-Szíriában bujkáló fegyverese­ivel harcoljanak. Újabb tűzszünet életbe léptetéséről állapodott meg a Donyec-medencében az újévi ünnepek idejére a háromol­dalú, Kijev, Moszkva és az Európai Biztonsági és Együtt­működési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló minszki összekötő csoport. Kijev. Ezt erősítette meg Martin Sajdik, az EBESZ különmegbízottja és Ertugrul Apakan, a szervezet uk­rajnai megfigyelői missziójának ve­zetője pénteki közleményében. A fegyvemyugvás a megállapodás szerint ma lép életbe. A javaslatot Ki­jev terjesztette elő még a legutóbbi, december 19-i minszki találkozón. A brit külügyminiszter szerint van remény a brit EU-tagság megszűnésének (broxit) feltételrendszeréről elért megállapodás elfogadtatására a londoni parlamentben, ha az Európai Unió megadja a brit kormány által kért biztosítékokat. London. Jeremy Hunt a BBC brit közszolgálati rádió tegnapi hírma­gazinjának nyilatkozva alig burkol-A YPG bejelentése nem sokkal az­után történt, hogy a Fehér Ház de­cember 19-én hivatalosan bejelentet­te, kivonja a Szíria területén állomá­sozó mintegy 2000 katonáját az or­szágból. Az Egyesült Államok és az általa vezetett nemzetközi koalíció régóta nyújt segítséget az YPG ve­zette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milíciaszövetségnek az Iszlám Állam fegyveresei elleni harcban, és egyebek mellett idén Manbidzsban is felállított katonai tá­maszpontot. A washingtoni döntés .után Törökország máris bejelentette, hogy rövidesen hadműveletet kezde-Hozzáfíízte, hogy a fegyvemyugvást az ukrán fél a harcokban megsérült infrastrukturális létesítmények hely­reállítására tervezi kihasználni. Eduard Baszurin a donyecki sza­­kadárok „parancsnokhelyettese“ a DÁN szakadár hírügynökség jelen­tése szerint közölte, hogy fegyvere­seiknek utasításba adták a fegyver­nyugvás betartását moszkvai idő sze­rint december 29-én hajnali 01.01 -tői. A csaknem öt éve tartó Donyec­­medencei fegyveres konfliktus során már sokadszor léptettek életbe fegy­vemyugvást a térségben, de eddig egy sem bizonyult tartósnak. Utoljára az iskolai tanév kezdetére való tekintet­tel augusztus végén hirdettek tűzszünetet. (MTI) tan bírálta az amerikai elnököt a szí­riai és afganisztáni csapatkivonási tervek miatt. Hunt szerint a novemberre elké­szült 585 oldalas brexitmegállapodás egyetlen elemével, az ír-északír ha­tárellenőrzés visszaállításának elke­rülésére kidolgozott - a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas brexittábora által súlyosan kifogá­solt - mechanizmussal van gond. Hunt szerint azonban ez is megold­ható, annál is inkább, mivel az EU nek az Eufrátesztől keletre az YPG ellen, amelyet Ankara a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt szövetsége­sének és terrorszervezetnek tekint. Törökországnak semmi dolga nem lesz az észak-szíriai Manbidzsban, ha a „terrorszervezetek” elhagyják a tér­séget - jelentette ki tegnap Recep Tayyip Erdogan török elnök órákkal az után, hogy a szíriai kormányerők bevonultak a városba. Ankara a sza­kadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségesének és terrorszervezet­nek tekinti az YPG-t. Törökország nemrég azzal fenyegetőzött, hogy of­­fenzívát indít az YPG ellen a Szíriá-Washington. A Mexikóval kö­zös határ lezárásával fenyegető­zött tegnap Donald Trump ame­rikai elnök arra az esetre, ha a de­mokraták nem szavazzák meg a két ország közötti határon építen­dő fal költségvetését a kong­resszusban. „Kénytelenek leszünk teljesen lezárni a déli határt, hacsak nem érnek el megállapodást (a fal költségvetésére vonatkozóan) az obstrukciós demokratákkal” - ír­ta Trump tegnap a Twitter közös­ségi portálon. Az amerikai elnök arra irányu­ló követelése, hogy a költségve­tésben szerepeljen az amerikai-mexikói határon épí­tendő falra szánt több mint ötmil­elfogadta, hogy e mechanizmust csak átmeneti jelleggel lehet alkal­mazni. „Most arra lenne szükség, hogy (az EU) pontosan körülírja, mit ért átmeneti jellegen” - fogalmazott a brit külügyminiszter. A novemberben elért brexit­­megállapodásról a londoni alsóház­nak az eredeti tervek szerint decem­ber 11-én kellett volna szavaznia, de Theresa May miniszterelnök elha­lasztotta a voksolást, azzal az indok­kal, hogy súlyosak a nézeteltérések val közös határához közeli térségben. Közben az ellenzéki fegyveresek bejelentették, hogy a törökbarát Szí­riái milícia Manbidzs felé nyomul. Egyidejűleg kifejezték készségüket arra is, hogy megindítják a támadást a város ellen. A milíciák közlése sze­rint konvojuk a török erőkkel közö­sen haladt a manbidzsi frontvonal irányába „teljes készültségben, hogy megindítsák a katonai műveletet a város felszabadítására”. Megfigyelők szerint ezzel az erő­fitogtatással fennáll a közvetlen konfrontáció veszélye a damaszkuszi kormányerőkkel. liárd dollár is, és a demokraták el­lenkezése részleges kormányzati leálláshoz vezetett, ami már csaknem egy hete tart. A kormányzat a múlt szomba­ton állt le részlegesen - ami azt je­lenti, hogy nem a kormányzat egésze, hanem a kormányzati hi­vatalok és ügynökségek egy része állt le -, mert a törvényhozóknak nem sikerült egyezségre jutniuk a kormányzati működéshez szük­séges költségvetésben, amelyet a képviselőházzal ellentétben a szenátus nem szavazott meg. A részleges kormányzati leál­lás miatt mintegy 420 ezer szö­vetségi alkalmazott nem kap fi­zetést, míg további 380 ezret sza­badságra küldtek. (MTI) az ír-északír határellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülésére kidol­gozott tartalékmegoldás ügyében, és emiatt reménytelen lett volna a brexitegyezmény elfogadtatása. A fo kifogás az, hogy a tartalékmecha­nizmus nem tartalmaz időkorlátot, és emiatt az egyezmény bírálói attól tartanak, hogy az Egyesült Király­ság meghatározatlan időre, akár ál­landó jelleggel „beleragadhat” egy közös vámjogi rendszerbe az EU- val. (MTI) Tűzszünet lép érvénybe a Donyec-medencében Donald Tramp a határ lezárásával fenyegetőzik Ha az EU segít, a brit parlament elfogadhatja a megállapodást a brexit feltételrendszeréről

Next

/
Thumbnails
Contents