Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-20 / 291. szám
2 KÖZÉLET 2018. december 20. | www.ujszo.com Magáncég lehet a repülőtér megváltója DEMECS PÉTER Pozsony. A pozsonyi M. R. étefánik reptér évente többmilliós veszteséget termel. A karbantartás, üzemeltetés és felújítás évi 200 millió euróba kerül. Komoly nehézséget okoz a bécsi nemzetközi repülőtér közelsége, bár a pozsonyi légikikötőnek nem ez az egyetlen problémája. Az új bérlőnek számos problémát kell majd megoldania. A pozsonyi reptéren például nincs tranzitzóna, tehát olyan helyiségek, amelyekben az utasok anélkül is megvárhatnák a csatlakozásokat, hogy ki kellene menniük az épületből. További gond, hogy a reptér egyetlen egy saját hangárral sem rendelkezik. A három üzemképes hangárból az egyik a belügyminisztérium tulajdonában van, a másik kettőt pedig a kilencvenes években eladták, így egy esetleges nagyobb légitársaság, amely itt nyitná meg a bázisát, még a kisebb szervizelést vagy szerelést sem tudná elvégezni Pozsonyban. Lassan ráadásul a meglevő terminálok kapacitása sem lesz elegendő, további bővítés és átalakítás nélkül nem növelhetik a forgalmat. A reptér befogadóképessége évi 2,5-3 millió utas, az aktuális adatok szerint az idei utasforgalom elérte a 2,2 milliót. Másfél év a szerződésig „A repülőtérnek jelenleg 55 millió eurós vesztesége van. A terminál teljes felújítására hitelt vett fel a reptér, s ezt most törleszteni kell. Ez pedig olyan tétel, amit az állam már nem tud hosszú távon önerőből fi-30 évre fogják bérbe adni a pozsonyi repteret nanszírozni, a fejlesztésről még nem is beszélek” - nyilatkozta lapunknak Érsek. A kormány tegnapi döntése után megkezdik a nemzetközi verseny előkészítését, a tendert jövő márciusban hirdethetnék ki, év végéig lezárhatnák, a kiértékelés további három-négy hónapot venne igénybe, így 2020 felében aláírhatnák a szerződést az új bérlővel. „Az sem kizárt viszont, hogy az egész verseny olyan állapotban lesz, hogy még ebben a megbízatási időszakban sikerül aláírni a szerződést” - fűzte hozzá Érsek. Bécs érdeklődött 2006-ban a bécsi Schwechat repülőtér akarta megvenni a pozsonyi repteret. A két légikikötőt gyorsvasúttal akarták összekötni, a terv szerint Pozsonyba helyezték volna át az összes charterjáratot és az európai járatok jelentős részét, míg a bécsi reptéren maradtak volna a távolsági járatok. A bécsi reptérnek ennek köszönhetően nem kellett volna bővítenie saját termináljait, a sokat ellenzett harmadik felszállópálya megépítésére sem lett volna szükség. Miután Fico kabinetje törölte a tendert, Schwechat „vigaszdíjként” megkapta a kassai repülőteret. S míg Kassának azóta fontos nagyvárosok repülőtereivel (Isztambul, Varsó, Bécs) is van összeköttetése, ahonnan gyakorlatilag a világ bármely (TASR-felvétel) pontjára el lehet jutni, addig Pozsonynak az európai központi repülőterekkel sincs összeköttetése, csak a charterjáratokra és a fapados légitársaságokra számíthat. Ráadásul csak tegnap jelentette be a cseh CSA nemzeti légitársaság, hogy 2019. január 11-től törli a Prága- Pozsony-Kassa és a Pozsony-Kassa járatát, Csehország fővárosával így jövő évtől már csak Kassának lesz közvetlen összekötettése a ÚSA- nak köszönhetően. Ki érkezhet? Az, hogy érdeklődni fog-e Bécs a pozsonyi reptér iránt, egyelőre kérdéses. Az elmúlt 12 év alatt sikerült megszereznie az engedélyeket a szükséges harmadik felszállópálya megépítésére, így nem kizárt, hogy jelenleg már csak saját fejlesztési projektjeire fog összpontosítani. További esetleges bérlő lehetne egy kínai társaság, amely Pozsonyon keresztül szállíthatná utasait más európai városokba. Ezzel kapcsolatban korábban felmerült a Hainan társaság, amely állítólag hajlandó lenne Pozsonyba indítani járatokat, s beruházni a reptérbe. A kínaiaknak már ráadásul van tapasztalata ezzel a biznisszel, a bolgár Plovdiv repülőterét hasonló bérleti szerződés alapján üzemeltetik. Ugyanúgy bérlők üzemeltetik például a ljubljanai, a belgrádi repteret vagy a japán Hokkaido szigeten található repülőtereket. A pozsonyi reptér számokban ► 67 évvel ezelőtt nyitották meg ► Évente közel 24 millió eurós forgalma van. ► Az elmúlt egy évben 26,2 ezer tonna volt a reptéren lebonyolított teherforgalom. ► Jelenleg 45 célállomásba tudnak eljutni a repülőtérről. ► Afontos európai repterekkel való összeköttetés száma 0. ► Az utasforgalom idén túllépi a 2,2 milliót. RÖVIDEN Három prioritás az EBSZ élén Pozsony. A konfliktusok megelőzése, illetve következményeik enyhítése, a biztonságos jövő és az effektiv multilateralizmus - ezek lesznek a 2019-es szlovák elnökség prioritásai az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ). Az alapelveket és a mottót - Emberközpontú elnökség - szerdai ülésén hagyta jóvá a kormány. A tárca közleménye szerint az elnökség fő célja, hogy erősítse az emberek biztonságérzetét. A minisztérium egyben felhívja a figyelmet, hogy a 2019-es szlovák EBESZ- elnökséget sok változó tényező is befolyásolhatja. Példaként az ukrajnai elnök- és parlamenti választást említi. „A 2019-es szlovák EBESZ-elnökség nagy kihívás, de rendkívüli lehetőség is. Lehetőség arra, hogy ne csak passzív élvezői legyünk a biztonságnak, hanem aktívan befolyásoljuk az európai biztonsági környezetet. Lehetőségünk lesz felvetni olyan témákat, melyekkel az EBESZ 2019-ben foglalkozni fog, illetve hozzájárulhatunk az ukrajnai konfliktus megoldásához” - áll a tárca közleményében, amely egyben emlékeztet: Ukrajna a közvetlen szomszédunk, és az itteni helyzet közvetlenül befolyásolja Szlovákia biztonságát is. Szlovákia jelölését az EBESZ élére 2016 decemberében hagyta jóvá a szervezet 57 tagállama. Az elnökség egy évig tart. A megbízott elnök a soros elnökséget betöltő állam külügyminisztere. Az EBESZ feladata, hogy a politikai párbeszéd, a közös értékek és a gyakorlati munka által a stabilitásra, a békére és demokrácia megszilárdítására törekedjen Európában. A szervezet politikai, katonai, ökológiai, gazdasági és emberjogi téren is fejt ki tevékenységet. (TASR) Több pénzt kapnak az elítéltek Pozsony. Január elsejétől emelkedik a gyanúsítottak és elítéltek munkadíja, a kormány ugyanis elfogadta Gál Gábor igazságügyminiszter (Híd) javaslatát, mely alapján a fizetésüket 1,08-as szorzóval fogják megemelni. A rendelet miatt 799 885 euróval növekednek az állami kiadások, az intézkedésnek viszont lesz pozitív hatása is az államkasszára nézve. Mivel magasabb bért fognak kapni a szóban forgó személyek, magasabb összeget fognak fizetni a Szociális Biztosítóba és az egészségbiztosítóba. Emellett növekedni fog az általános forgalmi adó azoknak a gyanúsítottaknak és elítélteknek az esetében, akiknek a béréből bizonyos részt tartásdíjként számolnak el. Ez értelemszerűen a tartásdíjat megkapó háztartásokra is kedvező hatással lesz. (TASR) Kocner még utasítgat den lefoglalt üzenetet adott át az ügyészségnek. A rendőrség azonban határozottan elutasítja, hogy bizonyítékokat titkolt el. Az újságíróknak eljuttatott névtelen üzenetben említett speciális ügyész, Dusán Kovácik a Denník N-nek azt mondta, csak az után nyilatkozik, hogy beszélt az ügyet felügyelő ügyésszel. A sajtóban megjelenti információkra a miniszterelnök, Peter Pellegrini (Smer) is reagált. Elmondása szerint vele senki sem próbált Kocner ügyében kapcsolatba lépni, de beszélni fog Denisa Saková belügyminiszterrel, akinek neve szerepel a szerkesztőségekbe eljuttatott névtelen üzenetben. Saková azt mondta, a médiából szerzett tudomást az ügyről. „Senki nem próbált meg nyomást gyakorolni rám annak érdekében, hogy befolyásoljam a nyomozás menetét” - jelentette ki azokkal az információkkal kapcsolatban, melyek szerint a NAKA a miniszter utasítására eltitkolt egyet a levelek közül. Gál Gábor igazságügy-miniszter (Híd), aki az Igazságügyi Rendészetért és a Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Karért (ZVJS) is felel, elmondta: „Úgy gondolom, elég információnk van, nem kerüli el a figyelmünket semmi. Sok informátorunk van, ellenőrzés alatt tartjuk a dolgokat” - jelentette ki Gál. Kocner jelenleg a Markízával kapcsolatos, 70 millió euró értékű váltók miatt van előzetes letartóztatásban. (czg) ÖSSZEFOGLALÓ Marián Koöner vállalkozó vizsgálati fogságból kiküldött üzeneteiben számos utasítás is szerepel. Pozsony. Kocner az üzeneteiben például arra vonatkozóan is adott utasításokat, hogy miként hiteltelenítsék el a vállalkozó váltóhamisítási ügyét vizsgáló ügyészt, Ján Sántát. Az internetre egy olyan hangfelvétel került fel, amelyben Santa újságírókkal a váltóhamisítási ügyben eljáró bíróról, Roman Púchovskyról beszél. O az, aki ma Kocner őrizetének szigorításáról dönt. A névtelen levél szerint Kocner üzeneteivel kapcsolatban a rendőrség is hibázott, a hatóság nem min-Nem kizárt, a leveiezgetés miatt szigorítani fogják Marián Koéner vizsgálati fogságát (TASR-felvétel)