Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-20 / 291. szám
www.ujszo.com I 2018. december 20. KOZELET I 3 Csak jövőre kapnak kártérítést a Az EP-képviselők látogatását tüntető gazdák is kísérték, transzparenseiken többen arra figyelmeztettek, hogy a kormányt és a minisztereket nem érdeklik a problémáik (A szerző felvétele) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának tagjai az elmúlt napokban Szlovákiában jártak, hogy tájékozódjanak a mezőgazdaságban tapasztalható jogsértésekkel és az uniós támogatások igazságtalan elosztásával kapcsolatos problémákról, amelyekről Ján Kuciak meggyilkolt újságíró is írt. Az EP-képviselők hétfőn érkeztek Szlovákiába, és először a keleti járásokat keresték fel, hogy felmérjék az uniós agrárdotációkkal kapcsolatos visszaélések mértékét. Az uniós támogatási rendszer hiányosságai és a hazai támogatásokat kezelő Agrárkifizető Ügynökség (PPA) nem megfelelő intézkedései miatt kérték tegnap a Mezőgazdászok Kezdeményezése képviselői is az Európai Parlament ellenőrző bizottságának a segítségét. A nagyjából két órán át tartó tárgyalásra a Kassához közeli Hemádgönyűn (Gynov) kerítettek sort. A hazai gazdák érdekeit képviselő csoportosulásból Stefan Oravec, a Mezőgazdászok Kezdeményezése alapító tagja, Ján Micovsky korrupcióellenes aktivista, Patrik Magdosko aktivista és Molnár Zsolt csallóközi gazda volt jelen. Az Európai Parlament delegációját Claudia Schmidt, Németország, Tomás Zdechovsky, Csehország és Derek Vaughan, Nagy-Britannia európai parlamenti képviselője képviselte. Stefan Oravec többször is hangoztatta, a hazai mezőgazdaságban óriási problémák vannak, melyeket minél hamarabb orvosolni kell. A rendőrség tétlenül nézi „Gyerekkorom óta a mezőgazdaságban dolgozom. Édesapámmal egy apró földterületet műveltünk, egyszerű gépekkel dolgoztunk. A rendszerváltás után mindenki nagy ÖSSZEFOGLALÓ Megszavazták tegnap az ENSZ globális migrációs csomagját New Yorkban, a világszervezet közgyűlésének plenáris ülésén. A múlt heti marrákesi nemzetközi kormányközi konferencián ugyan bejelentették a csomag elfogadását, de hivatalosan csak az ENSZ Közgyűlése szavazhat róla. Az Egyesült Államok pedig - amely a megállapodást elutasítók közé tartozik - kezdeményezte, hogy „név szerinti” szavazáson dőljön el a csomag sorsa, minden ország egyértelműen jelezze, hogyan voksol. A tegnap délutánig megjelent hivatalos nyilatkozatok alapján legalább 12 ország nem szavazta meg a csomagot. Ezek közé tartozik az Egyesült Államok, Izrael, Ausztrália, a visegrádi országok - köztük Szlovákia és Magyarország -, Chile, a Dominikai Köztársaság, Bulgária, Ausztria és Lettország. Több más országban tegnap délutánig még komoly viták zajlottak a kérváltozásokra számított. Amikor beléptünk az Európai Unióba, kínkeservesen sikerült megpályáznunk egy kombájnt. A pályázat benyújtása után rövidesen meg is kaptuk az Agrárkifizető Ügynökségtől a szerződést, el sem akartuk hinni, hogy ilyen egyszerű az egész. Pár évre rá bizonyos csoportok elkezdtek 8-12 százalékos díjakat kérni egy-egy pályázat benyújtása során, most pedig ott tartunk, hogy ezeket a lefizetéseket már hivatalos jogdíjként kell számlázni” - panaszolta a bizottságnak Oravec, aki szerint a rendőrség tétlenül nézi, mi történik, és sajnos egészen odáig fajult a helyzet, hogy egy fiatal újságírónak kellett meghalnia azért, hogy az emberek végre összefogjanak és felemeljék a hangjukat a rendszer ellen. „A PPA úgy dönt a kifizetésekről, ahogy neki tetszik. Az elmúlt években a dotációkat, illetően több járási és kerületi bírósági tárgyalást is megnyertünk, az Alkotmánybíróságon is sikerrel jártunk, de a PPA továbbra sem hajlandó kiállni a gazdák mellett, inkább azon dolgozik, hogy elnyomja désben, Belgiumban a kormányfő is lemondásra kényszerült. Svájc és Liechtenstein a tartózkodás mellett döntött, az olasz álláspont pedig tegnapig még nem volt világos. Nyolc ország lehetőséget kapott arra, hogy álláspontját közvetlenül a szerdai szavazás előtt ismertesse. Elsőként Magyarország nevében Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szólalt fel. Őt követte Kanada, az Egyesült Államok, a Fülöp-szigetek, Namíbia, őket. Egészen 2015-ig, amíg a pénzügyi csoportok nem avatkoztak bele a mezőgazdaságba, sokkal nagyobb rend volt az országban” - magyarázta Oravec. Meglepődött képviselők Ján Micovsky volt országgyűlési képviselő és az Állami Erdészet egykori alkalmazottja szerint Szlovákiában úgy folyósítják az uniós támogatásokat, mintha azt senki sem ellenőrizné. „Az állam nemrég 22,5 milliós uniós támogatást kapott a tűzvédelmi kamerákra. A kamerákat a választás előtti napon szerelték fel, és ahogy az később kiderült, a beruházás valódi értéke csupán 6 millió euró volt. Ez pontosan illusztrálj a azt a korrupt támogatási rendszert, ami Szlovákiában működik” - mondta Micovsky. A gazdák panasza hallatán Ivan Stefanec, a KDH EP- képviselője megígérte, hogy kellő lépéseket tesznek az ügyben, és a PPA is átvilágításra számíthat. Tomás Zdechovsky EP-képviselő szerint az Európai Parlament bizottsága elsősorban a legnagyobb csa-Thaiföld, a Fidzsi-szigetek és Salvador képviselője. A voksolás után pedig további 14 ország kapott lehetőséget szavazatának részletes megindoklására. A migrációs csomagra vonatkozó tárgyalásokból az Egyesült Államok már az elején kilépett. A tegnap délutáni New York- i szavazásról a szlovák kormányfő, Peter Pellegrini kedden azt nyilatkozta, a kormány és a parlament határozata értelmében a szavazáson Szlovákia képviseletben senki sem lásokra összpontosít, és lehetőség szerint személyesen is megvizsgálta az érintett helyet. „Lehet, hogy a Szlovákiában élők többsége azt hiszi, elfelejtettük Ján Kuciak és menyasszonya brutális meggyilkolását, de nem. Az elmúlt időszakban rengeteget foglalkoztunk a fiatal újságíró ügyével és az általa írt cik„A PPA továbbra sem hajlandó kiállni a gazdák mellett, inkább azon dolgozik, hogy elnyomja őket". Stefan Oravec, a Mezőgazdászok Kezdeményezése alapító tagja kekkel, alaposan megvizsgáltukazokat. Ezért is tartjuk fontosnak ezeket a látogatásokat, és higgyék el, nem utoljára vagyunk itt. Ha az Európai Unió minden államában jól működik a támogatási rendszer, akkor Szlovákiában is működnie kell. Nemsokára pedig Peter Pellegrini ENSZ-ben vesz részt. Szlovákiában a paktumról szóló vita kis híján a külügyminiszter, Miroslav Lajcák (Smerjelölt) távozásával végződött, miután az SNS és a Smer kormánypártok ragaszkodtak álláspontjukhoz, mely szerint a dokumentumról szóló marrákesi ENSZ- konferencián Szlovákia képviseletében senki sem vehet részt. Marrákesben egyébként 160 ország támogatta az ENSZ migrációs paktumát. A Szlovák Katolikus Karitász (SKCH) ugyancsak keddi közleményében azonban üdvözölte a migrációs paktum várható elfogadását. Az egyházi szervezet csatlakozik a Caritas Europa és a Caritas Intemationalis által megfogalmazott állásfoglalásához, amelyben az ENSZ migrációs csomagját egy jó eszköznek tartják. A migrációs csomagról való szavazással kapcsolatban némi zavart okozott, hogy a világszervezet hétfőn a menekültekről szóló paktumról döntött. Ezt a dokumentumot a közgyűlés 181 tagja, köztük Szlovákia is támogatta, csak az Egyesült Államok és Magyarország volt ellene. A Dominikai Köztársaság, Eritrea és Líbia pedig tartózkodott. (czg) gazdák miniszterelnökkel is találkozunk, neki is el fogjuk mondani, hogy az uniós támogatási rendszer ilyen módon nem működhet tovább” - magyarázta Zdechovsky, majd arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy ha nem lesz vége a csalásoknak, az Európai Unió fog közbelépni. Hatékonyabb összefogás Az uniós képviselők tegnap Gabriela Matecná földművelésügyi miniszterrel is találkoztak. Pozsonyi sajtótájékoztatójukon Zdechovsky elmondta, hogy a mostani látogatásukról jelentést készítenek, amelyet megvitatnak az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságában is. Vaughan szerint a szlovákiai gazdáknak az elkövetkező időszakban szorosabban együtt kellene működniük, hogy hatékonyabban léphessenek fel az őket ért jogsértések ellen. Az EP-képviselő azonban úgy gondolja, hogy a kormánynak is többet kellene tennie a problémák megoldása érdekében. Pontosabban meg kellene határoznia például, hogy kik jogosultak az agrárdotációkra. „Jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy a jogszabályokat mindenki a saját szája íze szerint magyarázza” - tette hozzá Vaughan, aki szerint a jogsértések kivizsgálását is fel kellene gyorsítani, a bírósági perek ugyanis évekig elhúzódnak, és hatalmas anyagi terhet jelentenek a gazdáknak. Kárpótlás a gazdáknak A kormány a gazdáknak tegnap azonban egy jó hírrel is szolgált. Á kormányülésen elfogadták a tavalyi aszálykárok kártérítésével kapcsolatos javaslatot. Eszerint a tavalyi szárazság minimum 211 mezőgazdasági vállalkozás életét keserítette meg, amelyek összesen 6,5 ezer embernek biztosítanak megélhetést. A Statisztikai Hivatal a földművelésügyi tárca megbízásából júniusban 34,225 millió euróra becsülte fel a károkat. Peter Pellegrini kormányfő ígérete szerint az érintett gazdák jövőre juthatnak hozzá a pénzhez. (nr. TASR, mi) RÖVIDEN V§ZP: nem lesz kompromisszum Pozsony. Nem hajlandó kompromisszumot kötni az Általános Egészségbiztosító (VsZP) a Rendelői Szolgáltatók Szövetségéhez (ZAP) tartozó orvosokkal folytatott tárgyalások során - jelentette ki tegnap a biztosító vezérigazgatója, Eubica Hlinková azzal, hogy ma ismételten tárgyalóasztalhoz ülnek a ZAP képviselőivel. Meggyőződése, hogy a szövetség képviselői megértik, hogy irreális követeléseik vannak, s év végéig a ZAP-hoz tartozó minden orvossal sikerül aláírni a szerződéseket. Hlinková szerint év végéig tart a biztosító azon ígérete, hogy olyan orvosok helyett is kifizeti az egészségügyi ellátást, akik nem hajlandóak aláírni az új szerződéseket. A páciensek szerinte elég olyan orvost találnak, akik rendelkeznek szerződéssel, a biztosító ugyanakkor tájékoztatni fogja a pácienseket, hova mehetnek, mire jogosultak, milyen ellátást térítenek majd és milyen mértékben. (TASR) A migrációs csomagról szavaztak az A migrációs paktum miatt megbukott a belga kormány, s kis híján Miroslav Lajóák külügyminiszter is távozott a posztjáról (TASR-feivétel)