Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-19 / 290. szám
KULTÚRA Oscar-díj: a Susotázs az esélyesek között Budapest. Nem jutott be Nemes Jeles László Napszállta című filmje az Oscar-díjra jelöltek szűkített listájára. Tóth Barnabás Susotázs című rövidfilmje azonban bekerült az esélyesek közé - derült ki az amerikai filmakadémia közléséből. Tóth Barnabás filmje a rövidfilmek kategóriájában versenyez. A Göttinger Pál, Takács Géza, Osvárt Andrea főszereplésével készült alkotás két magyar szinkrontolmács egy napját mutatja be egy hűtőgépgyártó konferencián, ahol az események nem várt fordulatot vesznek. A Napszállta az idegen nyelvű filmek kategóriájában versenyzett, a kilences listára végül egy kolumbiai, egy dán, egy német, egy japán, egy kazah, egy libanoni, egy mexikói, egy délkoreai és egy lengyel alkotás, Pawel Pawlikowski Hidegháború című munkája került be. A filmakadémia hétfő éjjel a legjobb dokumentumfilm, a legjobb dokumentum-rövidfilm, a legjobb idegen nyelvű film, a legjobb smink és frizura, a legjobb zene, a legjobb betétdal, a legjobb animációs rövidfilm, a legjobb rövidfilm és a legjobb vizuális effektusok kategóriájában hirdette ki a rövidített listát. Milorad Krstic Ruben Brandt, a gyűjtő című alkotását, amely teljes egészében a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült, a legjobb egész estés animációs film Oscar-díjára nevezték. Ennek a kategóriának a szűkített listáját egyelőre nem közölte a filmakadémia. (MTI) Elhunyt Kazimierz Kutz Varsó. Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Kazimierz Kutz lengyel film- és színházi rendező, a mindenekelőtt a sziléziai régióhoz kötődő filmek alkotója a múlt század 60-as éveinek elején alakult lengyel filmiskola egyik kiemelkedő alakja volt. Kazimierz Kutz a híres lódzi filmiskola rendezői szakán végzett 1955-ben, és a nála három évvel idősebb - 2016-ban elhunyt - Andrzej Wajda mellett kezdte művészpályáját, többek között az 1956-ban bemutatott, az 1944-es varsói felkelésről szóló, világhírűvé vált Csatorna című film második rendezőjeként. A számos filmdíjjal kitüntetett Kutz életműve több mint 20 filmalkotást foglal magában. A sziléziai régió történelmét, népművészetét és hétköznapjait felelevenítő filmek sorozatát a Fekete fold sója című több külföldi díjat nyert alkotás nyitotta meg 1970-ben. A trilógia az 1980-ban forgatott, a múlt század 70-es éveiben játszódó, egy régi bányászkolónia végnapjait ábrázoló Egy rózsafuzér szemei című filmmel zárult. Kazimierz Kutz leghíresebb művének az 1994-ben forgatott A halál, mint egy falat kenyér cimű alkotást tartják. (MTI) 6 I_______________________ Jól áll nekik A padlás A lírai-elrévedős szál elvezeti a nézőt arra a platóra, ahol megsejthet valamit a mostanság nem olyan sokat ragozott önzetlenség szépségéből és az emberi élet értékéről 2018. december 19.1 www.ujszo.com A Komáromi Jókai Színház előadásában a legendás szilvás gombócos jelenet (Kiss Gábor Gibbó felvételei) LAKATOS KRISZTINA Az elmúlt években nem mindig volt boldog beteljesülés a vége a Jókai Színház és a zenés műfajok találkozásának. A padlás viszont nem az a káka, amin csomót akarnánk keresni - egyszerűen csak rácsodálkozunk, hogy Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter legendás, idén immár harmincassá érett musicale milyen jól áll a komáromi társulatnak. Megkockáztatom, a tétel fordítva is igaz: a komáromi szereposztás is kifejezetten jól áll A padlásnak. Azért is jelentős fegyvertény ez, mert A padlást Komáromban szinte házon belül sikerült kiosztani: a társulat tagjai mellett „a színházhoz közel álló” művészek (korábbi tagok, mostanság vissza-visszatérő vendégek) szerepelnek benne. Az utóbbi évadokat fejben, hevenyészve listázva nem nagyon tudnék mondani még egy olyan előadást, amelynek a szereposztása idegenlégiósok nélkül megoldható lett volna - vagy ha mégis, akkor ne emlékeztetett volna a társulat generációs réseire, alkatikarakterbeli hiányaira. Most viszont az a benyomásunk támad, hogy mindenkit, aki ebben a produkcióban él (hal), mozdul, megszólal (vagy nem), énekel, egy kegyelmi pillanatban talált meg a maga szerepe. Itt van rögtön Culka Ottó, aki Témüller úr kicsinyesen rosszindulatú, hatalmaskodó figurájából épít izgalmas karaktert. Vagy Cs. Tóth Erzsébet, aki Mamókaként megmutatja, hogy a kor, a kopott és sajgó ízület sem számít, ha az ember lelke fiatal - és ha az élet súlyát képes humorral viselni. musical slágereit a színművészek képességeihez, aminek eredményeként még azok esetében sem a hiányosságokat érezzük, akiknek evidensen nem a zenés színpad az elsődleges terepe, hanem a dalok a karakterrajzot erősítik. Tulajdonképpen ugyanez a józan mérlegeléssel elegy hatásmaximalizálás érvényes Kispál Anita koreográfiájára is. 1988-ban, abban az első, vígszínházbeli előadásban (amelyben Rádi szerepében a szép emlékű Kaszás Attila lépett színpadra) a Herceget Méhes László alakította. Tekinthetjük ezt szimplán színháztörténeti adaléknak - vagy akár gondolhatjuk azt is, hogy az A padlás maradandó nyomot hagyó élmény lehetett, amelyet újra és újra elővesz, átgondol, csiszolgat, hangolgat magában a színházi alkotó. És ha lehetőséget kap rá, hogy rendezőként nyúljon a darabhoz, akkor az nemcsak munka, nemcsak feladat, hanem egyfajta személyes kiteljesedés is, amelynek a produktuma (jó esetben) érett, működő, kerek egésszé válik. Olyan átgondolt, hatékonyan és hatásosan építkező előadássá, ahol semmi sem felesleges, és minden játszik, élő-élettelen egyaránt. Olyan előadássá, amelynek a sokféle műfajból építkező kevercsében a stílusok nem kioltják egymást, hanem színes szőttessé válnak: a szellemek éteriek és átszellemültek, a mese leporellószerüen tárul fel, a (szoc)reálban valós tétet érzünk, a krimi félelmetes, az akció látványos, a bohózat addig megy el, ameddig elmehet, a lírai-elrévedős szál pedig elvezeti a nézőt arra a platóra, ahol megsejthet valamit a mostanság nem olyan sokat ragozott önzetlenség szépségéből és az emberi élet értékéről. Komáromban Méhes László rendezésében most ilyen A padlás. Mert végső soron: nem marad hiányérzetünk. Tóth Károly előbb hidegen ijesztő Barrabás B. Barrabás, aztán egy kis emberi tapasztalat után áhítozó Révész, majd az immár halott bűnöző megrekedt, - éppen újraformálódó szelleme - és mindhárom bőrben új arcéit, új testet, új fizikumot tud mutatni. De említhetnénk Skronka Tibort is, aki Meglökő, a szellemmé vált egykori hóhér néma szerepéből képes kikacsintani, meg Holocsy Katalint a Kölyök szerepében, akinek a hangja az ismeretlen, vágyott tartományok felé emeli az előadást. Béhr Mártonnak elhisszük, hogy ő a padlásra afféle belső emigrációba elvonult Rádiós, aki kicsit nehezen igazodik el az emberi kapcsolatokban, de helyén van a szíve, és végül megtanul valami nagyon fontosat önmagáról. De sorolhatjuk tovább a pontos kontúrokkal, plasztikusan életre hívott figurákat: Bárdos Judit szertelen Sünijét, Szabó Viktor karikatúraszerűen military Ütegét, Olasz István joviális Detektívjét, Bemáth Tamás trubadúrszerepbe belegyógyult Hercegét, Majorfalvi Bálint Éámpását... és Robinsonról, a gépről se feledkezzünk meg. A padlás - ég és fold között - maga a varázslat, ahol táncot járnak az utazóládák, a fiókok, pörögnekforognak a képek, a biciklikerekek, megmozdul a csontváz... Aztán a szereplők a maguk varázslatával töltik meg a teret, pontosan épülnek a helyzetek, kerekedik a történet. Ehhez a kerekséghez nagyban hozzájárul, hogy nemcsak a prózai részek pontosak, hanem jól szólnak a dalok is. Általában hajlamosak vagyunk a zenei munkatársak hozzájárulását az előadók teljesítménye mögött meghúzódó szakmai háttértámogatásnak tekinteni, de ebben az esetben nem mehetünk el szó nélkül Gebora György zenei vezető és Pálinkás Andrássy Zsuzsanna szerepe mellett. Példásan jó érzékkel igazították a Süni (Bárdos Judit) és Rádiós (Béhr Márton)
