Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-15 / 287. szám
dasz-ujsagiró, tőle is nagyon sokat tanultam. Azt is a Népszabadságnak köszönhettem, hogy felfedeztem Csehországot, sokat jártunk oda riportra, inteijúra. Egyszer Spidla kormányfő hajnali hatra adott időpontot! Ott járkáltunk hajnali négytől a kormányhivatal előtt, a zsaruk elég furcsán néztek ránk... Előfordult önnel, hogy újságíróként nem érezte biztonságban magát? Az Új Szóban nem, de pravdás koromban és a Csallóközben volt erre példa, a dunaszerdahelyi maffiás időkben. Volt egy olyan időszak, amikor kétes alakok jártak be a Csallóközbe, engem kerestek, de nem ismertek. Úgyhogy én magam mondtam: ,Nincs itt!” Egyszer Sátor Lajos egyik beosztottja felhívott, hogy akarnak velem beszélni. Kicsit megijedtem, mindjárt hívtam Jaro Spisiakot, ő volt akkor a járási rendőrfőnök. Biztosított róla, minden rendben lesz. Jött is négy tag, nagyon intelligensen viselkedtek, kérdezték, honnan vannak az információim, amelyeket a Pravdában közöltem. Nem mondhattam, hogy Spisiaktól... Elbeszélgettünk, azzal zárták, hogy hagyjam abba, mert nem lesz jó vége, összeakad a bajszunk. Enynyi volt. Aztán gondolkodtam csak, na és hol voltak a zsaruk? S akkor kapcsoltam, hogy az őrült melegben valaki a bejáratnál kabátban állt, és újságot olvasott... A másik eset során pedig egy nagymegyeri illető akart velem személyesen találkozni. Akkor már a Csallóközben dolgoztam. Azt mondta, ad nekem pénzt, írjak pozitív cikkeket róla, és előhúzott 5000 koronát. Mondtam, szó sem lehet róla, és ezzel ez is véget ért, nem voltak durvák. Utólag kérdeztem Járót: „Most ki figyelt rám?” Ő meg visszakérdezett: „Hát ki csókolózott mögötted?!” Bőd Titanilla SZILVÁSSY JÓZSEF 1990-1998 A Fórum Intézet jóvoltából lapozgatom a hetvenedik születésnapját ünneplő Új Szó legelső számát. Az az információ tán’ széles körben ismert, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók hetilapjának nyitószámába Fábry Zoltán írt cikket. Egyetemistaként magam sokáig azt gondoltam, a stószi remete valószínűleg a címoldalra került, akkoriban megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintélyénél fogva. De nem. Fábry üzenete az ötödik oldalon olvasható. Megelőzi őt Siroky elvtárs - akiről szerencsére már csak a történészek tudják, hogy kicsoda - és Rákosi Mátyás. A címlapon - eltúlzottan egészségtudatos világunkban elképzelhetetlen módon - „a mi Sztálinunk és Gottwaldunk” - így van odaírva - gyújt pipára. A magyar mozinézőnek Purábl Kúnó óta többletjelentéssel bíró Sztálin mutatóujjával egy vonalban a dátum: 1948, december 15. (sic!) Ma már, elsősorban Tóth László és mások kutatásainak köszönhetően tudjuk, hogy a korábban „a hallgatás éveiként” aposztrofált időszak sem volt híján az írott szónak, de a kitelepítések és a lakosságcsere zavaros periódusának lezárulta után az írásbeliség hordozói közül hét évtizedet - nyilván ebből 41 évet masszív állampárti segítséggel - csak az Új Szónak sikerült túlélni. Hetven év értékelésére a rendelkezésünkre álló terjedelemben vállalkozni botorság lenne. Molnár Norbert, akkor regnáló főszerkesztő a lap fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián, melyre az összes, akkor még élő főszerkesztőt meghívták, a kollektív önreflexió jegyében elmondta, az első negyven évre nem lehetünk büszkék. A kijelentéssel nagyjában-egé-LOVÁSZ ATTILA 1998 szében egyetérthetünk. Bár esztétikai és szakmai minőség tekintetében nem helyezhetjük törlésjel alá négy évtized teljes termését - itt elsősorban a politikai és véleményrovaton kívüli tartományra gondolok -, az újságírásban munkaeszköznek számító szabadság nélkül mindez nehezen, csak relativizálva értelmez-A percről percre megújulni képes online hír- és tartalomszolgáltatással szemben a nyomtatott sajtó minden egyes példánya egy lezárt, újra írhatatlan egység. Belúlről nézve: egy tizenpárórás kollektív alkotás közös gyümölcse, mely, ha már elment a nyomdába, akkor úgy is marad. hető (bár a hazai társadalomtudományi szürkeállomány még adós egy tudományos igénnyel fellépő laptörténettel, mely kéz a kézben vállalja a tartalmi és ideológiai elemzést is, ez 70 év után egyre kevésbé kerülhető meg). Az útkeresés/útkeresések szempontjából sokkal érdekesebb a rendszerváltás GRENDEL ÁGOTA 1998-2001 SZILVÁSSY JÓZSEF 2001-2004 utáni időszak, gondolok itt elsősorban az olvasóhoz való útkeresésre. Az Új Szó ugyanis egy, a szó összes lehetséges értelmében erősen bevezetett brand volt a rendszerváltás idején, ami piaci előnyt jelenthetett a természetszerűleg megjelenő trónkövetelőkkel szemben, de már 29 éve piaci viszonyok között próbál talpon maradni, egyelőre sikerrel, miközben egyre több, nagy múltú nyomtatott lap húzza le a redőnyt Nyugat-Európában és a tengerentúlon is. Talpon maradása pedig egyértelműen az olvasói szimpátiának köszönhető, melyért érdemes minden nap megküzdeni. Negyvenegy évemből tizenhármat töltöttem a lap kötelékében, különböző pozíciókban, ebből egy évet a főszerkesztői székben is - ez az apropója a jelen, alkalmi megszólalásnak. Ennek tudatában nem szeretném túlértékelni saját jelentőségem. Ha ezt „napilapos” nyelvre fordítjuk le, hozzávetőleg háromszáz lapszámért kell a teljes felelősséget vállalnom. A percről percre megújulni képes online hír- és tartalomszolgáltatással szemben a nyomtatott sajtó minden egyes példánya egy lezárt, újraírhatatlan egység. Belülről nézve: egy tizenpárórás kollektív alkotás közös gyümölcse, mely, ha már elment a nyomdába, akkor úgy is marad. Ezért kell a rendelkezésünkre álló, rövid időben - mert az életet úgy általában nem érdekli a lapzárta csupán maroknyi ember számára fontos fikciója - tisztességgel és becsülettel mindent megtenni az olvasó maximális kiszolgálásáért. Mert amit egyszer leír(t)unk, az visszavonhatatlanul ott marad. Mint Sztálin képe a jobb felső sarokban. Kocur László , alulról építkező vállalkozások tűnnek fel. Két és fél évvel ezelőtt, amikor megkaptam a lehetőséget, hogy átvegyem az Új Szó szerkesztőségének irányítását, még nem voltam vele egészen tisztában, hogy a fent vázolt folyamatok milyen közelről érintik az egyetlen szlovákiai magyar napilapot is. Az elején vállalt célkitűzéseimet az egy hónap híján kétéves főszerkesztői tevékenységem alatt igyekeztem úgy megvalósítani, hogy a legaktuálisabb kihívásokhoz igazodjunk velük. A fontos tartalmi fejlesztések (átalakított és új rovatok vagy az olyan műfajoknak az újjáélesztése, mint a tárca vagy a riport), az olvasóval való viszony megújítása (végigtuméztuk a déli országrészt a különböző rovatokban dolgozó kollégákkal, és mintörténik valami jelentős ezeken az újságlapokon. ményen, kreatívan dolgozó és az igazságot kompromisszumok nélkül kereső újságíróiknak. Nem fogadják el, hogy a politikai és/vagy a gazdasági hatalom rátelepedhessen a szabad médiára. Úgy vélem, az Új Szó alapvető felelőssége támogatni, hogy ez egyszer megvalósuljon. A hetvenedik születésnapot ünneplő szerkesztőségnek ehhez a nagy feladathoz szakmai tisztánlátást és megingathatatlan erkölcsi tartást kívánok. ' Szalay Zoltán Újsághegyek között, még a Dunaj áruház épületében KOCUR LÁSZLÓ 2004-2005 SZALAY ZOLTÁN 2016-2018
