Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)
2018-12-15 / 287. szám
Veres István (Vasárnap) Kovács Ilona szerkesztő szerkesztő (Hobbi) (Egészség, Egészség Extra, Kert és Udvar) Ferenczy Éva (Vasárnap) szerkesztő (Kert és Udvar) Maráz Erzsébet referens (Komárom) Mihalovií Papp Lívia referens (Dunaszerdahely) Toronyi Péter a grafikai osztály vezetője Oldfich Du rove képszerkesztő Nagy András Macsicza Márk online projektvezető online szerkesztő Szabó Lovas Emőke online szerkesztő Hegedűs Norbert online szerkesztő Duransky Tamás grafikus Horváth István grafikus Toronyi Xénia művészeti vezető, grafikus kenykednek, és nemcsak zenéről szeretnek beszélni. Sőt, Aki mester úgy gondolja, a zenéjükön nincs is mit magyarázni, annál több szót érdemelnek bizonyos társadalmi, szociális és kultúrpolitikai kérdések, amelyek foglalkoztatják őket. A kétezres évek elején készítettem vele interjút a Sziget fesztiválon - jóval azelőtt, hogy nálunk téma lett a bevándorlás, illetve a különböző kultúrák békés egymás mellett élése. A Nagy-Britanniában élő ázsiaiak problémáiról azonban már az Asian Dub Foundationnak köszönhetően is sokat hallottam, ezért kihasználtam a lehetőséget, hogy Gandhi tanításainak legnagyobb zenei propagátorával beszélgessek. Tizenöt percet kaptam, ami rengeteg időnek számít ezen a fesztiválon. Nem csalódtam: dőlt belőle a szó, olyannyira, hogy túlléptük az időkeretet. A kísérők előbb integettek, T-betüt mutogattak, aztán odajöttek, hogy kedvesen, ám határozottan elráncigáljanak a sztár mellől. Ő azonban kikérte magának ezt a szigort, és közölte, hogy még nem fejeztük be. A tizenöt percből végül negyvenöt lett, és kaptam tőle egy új, még meg sem jelent Fun-Da-Mental CD-t. 9 A legnehezebben megszerzett interjú? A brit UK Subs énekeséről, Charlie Harperről mindenki tudja, hogy kiszámíthatatlan hangulatember. Pozsonyi koncertjük előtt napokig ostromoltam a promótert, de semmit nem tudott ígérni, csak ismételgette, hogy sokan vagyunk érdeklődők, és neki - valamiért - a tévéstábokat kell előnyben részesítenie. Aznap délelőtt aztán közölte, hogy ugrott az inteijú, a művész úrnak rossz kedve van, de a koncertre szeretettel várnak. Jóval kezdés előtt érkeztém, mert az előzenekarokra is kíváncsi voltam. Épp mentem volna a hátsó bejárathoz, amikor látom ám, hogy leparkol egy mikrobusz, szállnak ki belőle a UK-Subs tagjai, és Charlie vigyorog, mint a vadalma. Szeretettel köszöntöttem őket a helyszínen, és mutattam, merre kell bemenni. A soföijük azt hitte, szervező vagyok, úgyhogy le is lépett. A szervezők pedig azt hitték, a zenekarhoz tartozom, hiszen velük együtt érkeztem. Rögtön elkezdtek tolmácsnak használni, és egy idő után azon vettem észre magam, hogy ideoda szaladgálok, intézkedek, segédkezek nekik. Végül az inteijú is meglett — de előtte kicsit meg kellett dolgoznom érte. • A legkínosabb baki? Amikor kikapcsolt diktafonnal csináltam interjút. 9 A legviszontagságosabb utazás? Peches ember vagyok, szinte minden hosszabb utam viszontagságos, mindig más-más okból, de legtöbbször vonatkésések miatt. 9 A legrázósabb helyzet? Amikor egy híres orosz író „gardedámjával” végre sikerült leegyeznem az interjút, aztán a helyszínen kiderült, hogy a mester, bár beszél angolul, mégis inkább oroszul szeretne nyilatkozni. 9 A legnagyobb újságírói álom? Végigkísérni egy teljes filmforgatást. Bőd Titanilla, sport 9 A legkedvesebb interjúalany? A műkorcsolyázó Brian Joubert, akinek első Eb-címétől az utolsó olimpiai kűijéig végigkísérhettem a pályafutását, és a futballkapus Novota János, aki mindig készségesen nyilatkozott, a legkellemetlenebb szituációkban és a legnagyobb ünneplés közepette is. 9 A legnehezebben megszerzett interjú? A riói olimpián négy órán át vártam a Magyar Házban, hogy beszélhessek az akkor már háromszoros olimpiai bajnok, egyszeres olimpiai ezüstérmes Hosszú Katinkával. Pont akkor ért el a szokásos olimpiai betegség, lázas voltam és folyt az orrom, delíriumközeli állapotban voltam. Három percet kaptam. Végül hét percig beszélgettünk, de a kimerültségtől már nem tudtam normálisan kérdezni. 9 A legkínosabb baki? Egyszer egy régiófocis cikkben összekevertem két falu nevét (Ipolyszakállos, Ipolykeszi), máskor egy héttel korábban harangoztam be egy pozsonyi úszóversenyt. Erre a biztonság kedvéért el is mentem, csak az uszoda ajtajánál döbbentem rá, hogy valami nem stimmel. 9 A legviszontagságosabb utazás? Néha úgy érzem, egyszerűbb eljutni Rióba vagy Pjongcsangba, mint Pozsonyon belül bárhová. Keringtem már Ligetfaluban egy kocsmát keresve, ahol a Budapest-Bamako ralira készülő versenyzők tartottak sajtótájékoztatót. Végül egy építkezésnél igazítottak útba, persze a munkások remekül szórakoztak azon, hogy egy lány kedd délelőtt tízkor kocsmát keres. A sajtótájékoztató egyébként szerdán volt. 9 A legrázósabb helyzet? Kérdezték már tőlem, hogy nem félek-e esténként egyedül a városban, de igazán rázósnak mindig azokat a helyzeteket éreztem, amikor közeljártam hozzá, hogy elúsztassam a lapot (vagyis későn küldjem nyomdába). Időről időre rémálmaim is vannak erről. 9 A legnagyobb újságírói álom? A helyszínről tudósítani egy szlovákiai magyar sportoló olimpiai győzelméről. Somogyi Tibor, fotós 9 A legkedvesebb interjúalany? Róbert Bezákkal mi interjúztunk először püspökké szentelése után. Arról is mesélt, hogy LGT-t és Omegát hallgat. Hihetetlen kisugárzása van. Azóta is, ahhoz képest, mennyire meghurcolták, óriási erő és energia van benne. Nagy élmény volt II. János Pál pápa szlovákiai látogatásán is fotózni, neki is különleges kisugárzása volt. 9 A legnehezebben megszerzett fotó? Egyszer Komáromban kellett lefotóznom egy olyan embernek a házát, akiről fennállt a gyanú, hogy visszaéléseket követ el magyarországi pénzekkel. A ház az erőd közvetlen szomszédságában állt, akkor még nem voltak drónok, úgyhogy mindenféle módszerrel próbálkoztam - előbb létrára, aztán a várfalra másztam fel, de sehogyan nem tudtunk benézni a kerítésen. Nem is tudtam tökéletesen megoldani a feladatot, csak a kerítésről lettek fotók. 9 A legkínosabb baki? A nyárasdi sportcsarnokban voltam pingpongversenyen, egy kínai versenyző játszott egy hazaival. Nagyon sötét volt a teremben, én meg úgy döntöttem, bevilágítom... A kínai feldobta a labdát, hogy szerváljon, én meg: VAKU!!! Azt gondolom, a felmenőimet emlegethette kínaiul, a rendezők pedig megkértek, ne fotózzak többet. Le is állt pár percre a verseny, mert a csávó nem sokat látott. 9 A legviszontagságosabb utazás? Amikor Vrabec Marival Ukrajnába utaztunk, 10 dollárt kellett betenni az útlevélbe az ukrán .vámosoknak, a diktafont pedig jól el kellett dugni, nehogy kiderüljön, hogy újságírók vagyunk. Visszafelé rengeteget vártunk a tűző napon, a szlovák határőrök kipakolták az autót, hozunk-e magunkkal cigit vagy benzint... Az is emlékezetes utazás volt, amikor a tátrai pusztító szélvihar másnapján a kidőlt fákat kerülgettük az úton Lőrincz Adriánnal. Semmi sem működött, de egy kocsma nyitva volt, ott melegedtünk. 9 A legrázósabb helyzet? A 2006-os magyarországi zavargások, amikor röpködtek a gumilövedékek, autók gyulladtak fel körülöttünk. Visszatekintve ez még brutálisabb élmény volt, mint a szurkolóverés a DAC-Slovanon, mert a zavargások több napon át tartottak. 9 A legnagyobb újságírói álom? Nem vágyom arra, hogy lefotózhassam Bili Gatest, vagy ilyesmik. Rengeteg olyan fotót készítettem, amelyre büszke vagyok, sok ismert emberrel dolgozhattam, úgyhogy kimondott álmom nincs. >
