Új Szó, 2018. december (71. évfolyam, 275-297. szám)

2018-12-10 / 282. szám

www.ujszo.com EGESZSEG 2018. DECEMBER 10. GYÓGYHÍREK 11 Megtörtént Egri Márta előadás közben szenvedett combcsonttörést Két csavar meg egy szög Egyetlen pillanat műve volt. Ráadásul a színpadon, előadás köz­ben. Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című történelmi drá­májában Richelka szerepét játssza Egri Márta. Van benne három táncforgása. A második forgás közben elesett. Combcsonttörés, kórház, műtét. Hónapokig tartó felépülés. Mára teljesen rendbe jött. De mint mondja: a villamos után már nem fog futni. Az ünnep leggyakoribb egészségügyi kockázatai Talán már a karácsonyi menüt is eltervezte, az ajándékokat is becsomagolta, de vajon gondolt-e a lehetséges veszélyekre? Az alábbi listával segítünk, hogy az idei karácsony is boldogan és egészségesen teljen. • Mi történt? Rosszul lépett, összeakadt a lába? Mint utólag rekonstruáltuk: a Szkéné színpada nem deszkából, hanem betonból van, rajta linóle­um. A lábamon pedig, ahogy a darabbeli partnereim lábán is: tornacipő. A gumitalp és a linóle­um pedig rosszul viszonyul egy­máshoz. Rátapadt a cipő talpa a linóleumra, s mivel az nem enge­dett, én meg lépni, fordulni akar­tam, elestem. Felkaptak, de már sem letenni, sem irányítani nem tudtam a lábam. Éles fájdalmat éreztem, és biztos voltam benne, hogy ez nem izomszakadás, eltört a combcsontom. Leállt az elő­adás, a közönséget hazaküldték, jött a mentő, és másnap megope­ráltak. • Pokol volt? Elaltattak. A műtétről szerencsé­re semmit nem tudok. Tíz napot töltöttem a kórházban, a harma­dik napon fel kellett állnom, és járókerettel kimenni a mosdóba. Eleinte szörnyű fájdalmaim vol­tak, de én is meglepődtem maga­mon, hogy milyen gyorsan rend­be jöttem. Gyorsan összeforrt a csont. Van bennem két csavar meg egy szög. Majd besípolok a repülőtéren. Igazolást kell kér­nem az orvostól, hogy „hivatalo­san” sípolok. • Hány hetet vett igénybe a rehabilitáció? A műtét után hat héttel már nyomtam a kuplungot. • Ügyes. Ahogy kijöttem a kórházból, Du­­nabogdányba vitt a mentő. Ott él, és ott dolgozik a lányom mint gyógymasszőr. Micsoda szeren­cse! És oda járt hozzám a gyógy­tornász. Igazi rehabilitációs köz­pontban érezhettem magam a lá­nyomnál. • Nem izgult, amikor műtött lábbal először ült be a kocsi­ba? Nagy élmény volt. Megkértem a kisebbik lányomat, hogy hozza ki az autót, amelyet addig ő hasz­nált. Ja, és hogy ne jöjjön ki a házból sem ő, sem a nővére, amíg el nem indulok. Figyelni, lesel­kedni, drukkolni lehet, de csak bentről. Szépen rátettem a lábam a kuplungra, és egyáltalán nem fájt, ahogy nyomtam. Örömöm­ben el is sírtam magam. • Volt már ennél nagyobb színpadi balesete? Szerencsére nem. • A felépülés heteit hogyan viselte? Három hónap után kezdtem el dolgozni, de közben is volt elő­adásom. Az Élettörténetek, ame­lyet Kati húgommal együtt ját­szunk. Két monológot összeil­lesztve. De azzal is mázlim volt. Dunabogdányba szervezték az előadást, így csak át kellett sétál­nom a művelődési házba. Akkor már fél mankóval jártam. Beül­tem a székbe a színpadon, és el­mondtam a monológomat. A fél mankó könyökre húzható. Olyan, mintha bottal közlekedne az ember. Átveszi a testsúlyt. Né­ni a bottal, na! Mondtam is a lá­nyomnak, hogy előre be kell sze­rezni az ezüstvégű sétabotot, jól jön az majd öreg napjaimra. Egyébként pedig a járókerettől sem kell félni. Praktikus dolog. Kényelmesebbé teszi a mozgást. Nem kell bútorokba kapaszkod­ni. • Rákos beteget játszott nemrég a Korhatáros szere­lem című, nagy sikerű soro­zatban. Dermesztőén hiteles volt. Egy csúf királyné szerepe nem vi­szi el úgy a lelkedet, mint ez! El is bizonytalanodtam egy kicsit, amikor felkértek a feladatra. Nem volt sok kedvem hozzá, hi­szen egy végső stádiumban levő nőt kellett megformálnom. Nagy kihívás volt, annyit mondhatok. Az elején, jaj, Istenem!, a végén, jaj, de jó, hogy megcsináltam! Tüdőbeteg asszonyt is játszottam már. Az Éjjeli menedékhelyben. • Köhögött szakadatlan? Olcsó megoldás lett volna! Belül­ről kell megoldani a szerepet. Be­tegen gyengébb az ember, más a testtartása, közben úgy viselke­dik, mintha az égvilágon semmi baja nem volna. Megpróbálja le­gyűrni a bajt. Ezt így izgalma­sabb ábrázolni, mint pusztán kö­­hécselni. • Biceg még egy kicsit, ha belefeledkezik? Remélem, nem. Úszni járok. Fe­gyelmezett ember vagyok. A mi osztályunkban ugróköteleznem is kell, hiszen egy tornateremben játszódik a darab. Ha nem megy, majd pörgetem a fejem fölött a kötelet, mint a karikás ostort. Ezt találtam ki. De már ügyeskedem. Le akarom győzni magam. Szabó G. László • Valószínűleg a karácsonyi pulyka a legnagyobb étel, ami a sütőjében készül. Jó, ha tudja, hogy elkészítés előtt nem szabad megmosni, mert ezzel kóros baktériumo­kat terjesztenek szét a mun­kafelületen. Ha fagyasztott pulykát vásárolt, figyeljen ar­ra, hogy teljesen kiolvadjon, mielőtt elkészíti! Süsse meg úgy, hogy a hús egyik része se maradjon rózsaszín, és a húsból szivárgó lé átlátszó, ne véres legyen! • Noha nagyon hangulatos, az elektromos égőkkel és apró üveggömbökkel feldíszített fa igencsak veszélyes! A statisz­tikák szerint minden évben kb. 1000 ember keresi fel az ügyeletet karácsonyfával kap­csolatos baleset miatt, ebből pedig kb. 350 esetért a vilá­gítás felelős. Éjszakára ne fe­ledje lekapcsolni! • Az ablakpárkányra állított teamécses korántsem tűnik olyan jó ötletnek, ha a füg­göny lángra kaphat. A gyer­tyák minden évben számos lakástüzet okoznak. Ugyan­ilyen veszélyesek a csillagszó­rók is. Ne feledje, hogy a la­­kástüzek többsége a konyhá­ban kezdődik! • Decemberben általában sok­kal több esésből és közleke­désből eredő baleset van, mint máskor. Ebben a rossz időjárás és a világos órák szá­mának csökkenése is szerepet játszik. A jég és hó még a legfittebb emberek és legóva­tosabban/legjobban vezetők számára is kihívást jelent. • A karácsony különösen ve­szélyes lehet a kisgyermekek számára, akik gyakran gon­dolkodás nélkül „megkóstol­ják”, lenyelik a dekorációt. Bizonyosodjon meg róla, hogy a kicsiknek vásárolt ajándék az életkoruknak megfelelő, és nem fenyeget a veszély, hogy annak valamely apró darabja fulladást okoz! • Nézzünk szembe a ténnyel: a legtöbben jóval többet eszünk karácsonykor, mint kellene. Ez különösen veszé­lyes azokra, akik cukorbete­gek vagy túlsúlyosak. Egy ka­rácsonyi vacsora a napi aján­lott kalóriabevitel többszörö­sét is tartalmazhatja. Ne feledje: egyen lassan, csak egyszer szedjen, figyeljen a kalória- és cukorbevitelre! • A túlzott alkoholfogyasztás mások életét is megkeseríti. A kötekedő hangulat vagy a részegen történő gépjármű­­vezetés mások ünnepét is tönkreteheti. • Legyünk őszinték: sokkal na­gyobb a valószínűsége a csa­ládi vitának, mint a fehér ka­rácsonynak. Ezt leginkább úgy kerülheti el, ha nem száll be a vádaskodásba. Helyette osszák meg a feladatokat és kerülje a szarkazmust! • Egyetlen dolog van, ami a nehezen elviselhető rokonok körében eltöltött karácsony­nál is rosszabb: a magány. (webbeteg)

Next

/
Thumbnails
Contents