Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-06 / 254. szám

www.ujszo.com I 2018. november 6. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Helyi ügyekből országos mérleg? Helyben sokszor nem a pártmez, hanem a szimpátia dönt MÓZES SZABOLCS A hétvégén polgármeste­reket és helyi képvise­lőket választunk, egy hét múlva pedig már arról fogunk értekezéseket olvasni, hogy országosan ki vesztett és ki nyert. Bukik a Smer? Aligha. Pedig sokan már most ilyen ér­telmezési kereteket állítanak fel. Smer kontra jobboldali pártok. Koalició versus ellenzék. Függet­lenek kontra pártjelöltek. A magyar térfélen pedig: Híd vagy MKP? A képlet azonban sokkal bonyolul­tabb annál, minthogy plusz-mínusz pár polgármesteri posztból meg tudjuk majd állapítani, melyik párt hányadán áll. Az önkormányzati választások tétje alapvetően más, mint egy or­szágos választásé. Helyi vezetőkről döntünk, sokszor nem pártmez, hanem személyes szimpátia és ta­pasztalatok alapján. Ha valahol győz a hidas jelölt, az nem azért történik, mert az összes rá szavazó polgár egyetért Bugárék parlamenti politizálásával, és ha veszít, az nem azért lesz, mert azon a településen elutasítják a Híd koalíciós tevé­kenységét. Ugyanez vonatkozik az MKP-ra és a szlovák pártokra is. Emiatt a politikai alakulatok nagyrészt csapdahelyzetben van­nak ilyenkor. Országos szintről sokat nem tehetnek a jobb helyi eredményekért - erre a jelöltállí­tásnál és a helyi koalíciók megala­kulásánál volt korlátozott lehető­ségük, ha ebbe fentről érdemben bele tudtak, akartak szólni -, ám szombat után a pártelnököknek kell válaszolniuk a kellemetlen kérdé­sekre. Mindez fordítva is igaz: ha valaki a vártnál jobban fog szerepelni, azt a pártja saját országos népszerű­sége növekedéseként fogja pre­zentálni. Ha országos szintű konzekven­ciákat akarunk levonni a hétvégi választások után, nem a konkrét eseteket, hanem a nagyobb számo­kat kell vizsgálni. A Smer számára nem az jelent csapást, ha hússzal, harminccal kevesebb polgármes­tere lesz, hanem ha elveszíti a me­gyeszékhelyek irányítását. Amire egyébként jó esély van: Pozsony­ban eleve nincs is jelöltje —ez is jelzésértékű-, Kassa mellett pedig Nyitrát is elbukhatja. A minőségi visszaesés jelzés lehet a párt szá­mára, ám még ez sem jelentené au­tomatikusan azt, hogy a Smer or­szágos szinten kevésbé vonzó, mint pár hónapja. Az értelmezést két tényező is nehezíti. Az egyik - kevésbé ismert -tapasztalat, hogy a regnáló pol­gármester szinte biztos győztes. Négy és nyolc éve is a legtöbb esetben érvényes volt, hogy ahol indul a polgármester, ott nagyon nagy eséllyel veri a kihívóit. Ezért lesz (lehet) például vi­szonylag sok településen vezetője a KDH-nak, miközben országos szinten már nem olyan tényező, mint az évtized elején volt. A másik „zavaró” elem a helyi koalíciós háttér. Ajelöltek többsé­gét nem egy, hanem egyszerre több párt is támogatja. Érezzük, hogy más súlya van, ha egy párt saját je­löltje győz, vagy ha egy függetlent támogat egy párt, ám a kommuni­kációban ez ugyanúgy fog megje­lenni: győzött a mi jelöltünk! Sok helyen, elsősorban a kisebb tele­püléseken nehéz szétszálazni, hogy ki kinek is a jelöltje, pontosabban, ki mennyire volt egyik vagy másik párt favoritja, s ki az, aki leginkább a saját érdemének tarthatja a győ­zelmét. A pártok országos elfogadottsá­gáról mindezért többet mutat majd az elnökválasztás és főleg a jövő májusi EP-választás. Hétvégén pedig felkészülhetünk a független jelöltek előretörésére. Ez most a trend, és úgy tűnik, továbbra is megállíthatatlan marad. Pedig egy jelölt alapvetően nem attól rátermett, hogy nincs a mellén pártlogó, ellenben függetlenként is lehet függő helyzetben, például a szálakat mozgató helyi oligarcháktól... Kulturális veszteségeink XXI. JUHÁSZ KATALIN N agyon szeretném, ha a hollywoodi sztárok megszabadulnának attól a káros szokásuktól, hogy egy idő után popsztárnak kép­zelik magukat és lemezt jelentetnek meg. Mert ezek a produk­tumok nagy veszteséget okoznak, főleg szellemi értelemben (anyagilag talán nem is annyira). Abból indulok ki, hogy ha mondjuk elhívom a város legjobb vízvezeték­szerelőjét, mert tényleg minőségi munkát szeretnék, nem várom el tőle, hogy utána kifesse a nappalit, vagy összeszerelje az ikeás szekrényt. A fogorvosomtól sem várom el (pedig ő tényleg világszínvonalú min­den téren, a rettegő páciens megnyugtatása terén is), hogy a gyökérkezelés után kioperálja az epeköveimet is. Vajon miért gondolják magukról a filmsztárok, hogy ugyanolyan nívón írnak és adnak elő dalokat, mint ami­lyen nívót a vásznon képviselnek? Nálam akkor telt be a pohár, amikor Tom Hardy bejelentette, hogy pop­lemezt készít, pontosabban az elektronikát a rappel vegyítő grime stílus­ban szeretne nagyot alkotni. Most nyilván sokan azt mondják, hogy ő bár­mire képes, hiszen a filmjeiben is minden problémát megold. Nos, nekik legyen igazuk. Láttunk már pozitív példákat arra, hogy valaki mindkét te­repen egyforma színvonalon teljesít (Juliette Lewis, Will Smith, Jack Black, Cher, Donald Glover). De láttunk igazi szuperhősöket elvérezni a rockszínpadon, vagy legalábbis kínos pillanatokat okozni a hallgatóság­nak (Bruce Willis, William Shatner, Billy Bob Thorton, Johnny Depp). Egy filmsztár rajongói nem azért mennek el kedvencük koncertjére, mert zenét akarnak hallgatni, hanem mert egy térben akarnak tartózkodni vele, lehetőleg minél közelebb a színpadhoz. A Doctor House sorozat sztárja, Hugh Laurie például folyamatosan turnézik blueszenekarával, de nem elsősorban a bluesrajongókat vonzza az arénákba, hanem azokat, akik a tévéből ismerik őt. Ezzel tulajdonképpen elszippantja a levegőt az igazi zenészek elől, akik ezt tanulták, ezt csinálják, sokkal magasabb szinten, mint egy szimpatikus műkedvelő. Aki Johnny Depp Hollywood Vampires nevű zenekarának koncertjére vált jegyet, az sem arra kíváncsi, milyen szinten gitározik és énekel Johnny Depp, csak az imádott filmsztárt akarja látni. Tom Hardy akkor járna el példamutató módon, ha dupla CD-t jelentetne meg - az egyiken saját grime-művészetét bemutatva, a másikat átengedve egy tehetséges, feltörekvő előadónak, aki neki köszönhetően kapna egy kis reflektorfényt, esélyt a befutásra. Ezt a fajta árukapcsolást ajánlom vala­mennyi könnyűzenei babérokra törő hollywoodi sztár figyelmébe. De fes­­tegető színészek is nyugodtan szervezhetnek közös kiállításokat fiatal fes­tőművészekkel, akik éveken át ezt tanulták a képzőművészeti egyetemen. Nem beszélve azokról a sztárokról, akik úgy gondolják, hogy a nevükkel több százezres példányszámban el lehet adni egy regényt vagy verskötetet. Szépségkirálynő, transznemű nő, vadászpilótanő, indián lány és alsógatyamodell is indul az amerikai választáson Christine Hallquist öt éve még David volt, Mallory Hagan szépségkirálynő maradt, Paulette Jordan indián felmenői még a fehér telepesekkel harcoltak, Anto­nio Sábato pedig mára öltönybe bújt (TASR/AP-feivétei és Facebook) A mai amerikai félidős válasz­táson több jelölt is úgymond történelmet írhat, ha nyer. Minden korábbinál nagyobb arányban indultak nők, kisebbsé­gekhez tartozók, politikai újoncok és transzneműségüket nyíltan fel­vállalok a választásokon. A 62 éves Christine Hallquist öt esztendeig tartó kezelés eredmé­nyeként alakult férfiból nővé, ő Maine államban kívánja meghódí­tani a szavazókat. Emellett Amerika megválaszt­hatja első őslakos, indián kormány­zóját Idahóban, a déli Georgiában pedig az első afroamerikai női kor­mányzót. Arizona és Tennessee ál­lamokban először lehet nő szená­tor, és a washingtoni képviselőház­nak először lehet szomáli-amerikai, valamint indián nő képviselője. Arizonában a republikánus Martha McSally, az Egyesült Álla­mok első női vadászpilótája indul, aki ráadásul egy vadászgép­köteléknek is a parancsnoka volt. Demokrata párti vetélytársa, Kyrs­­ten Sinema politikai programjában fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy biszexuális. Hawaii új kormányzójaként esé­lyesnek tartják az elemzők a repub­likánus Andria Tupolát. Ha megvá­lasztják, először irányíthatja a szi­geteket őslakos női politikus: Tu­pola asszony hawaii és szamoai gyökereire lehet büszke. Idahóban a kormányzó lehet in­dián, a 38 éves Paulette Jordan, fel­menői még a fehér telepesek ellen harcoltak. Esélyes képviselő­­jelöltként mutatta be az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a szintén indián származású Deb Haalandot, akit Új-Mexikó államban jelöltek kongresszusi képviselőnek. Coloradónak először lehet vál­laltan meleg kormányzója, Florida először jelölt az LMBT-közös­­séghez tartozó hölgyet a washing­toni kongresszusba, és az északke­leti New Hampshire is először kül­dene egy meleg mivoltát nyíltan vállaló képviselőt a szövetségi tör­vényhozásba. A 29 éves Mallory Hagan Ala­­bamából szépségkirálynő volt: 2013-ban őt koronázták meg a Miss America versenyen, korábban a Miss New York és a Miss Manhat­tan kisebb koronája is az övé volt. E tapasztalat nyomán úgy gondolta, hogy érdemes belevágnia a politi­zálásba is. „A szépségkirálynő­­választás sokat megtanított nekem arról, hogy a szavaimnak milyen hatalmuk is van” - írta internetes oldalán, hozzátéve, hogy választási programjának lényege nem más, mint hogy az alabamaiak szószóló­ja legyen... Antonio Sábato viszont férfi fehérneműket bemutató modellből lett televíziós szappanoperák sze­replője. Később Donald Trump híveként lépett a politikai arénába, most sze­nátor lenne. Az olasz-cseh szülők­től Rómában született színész hon­lapjának tanúsága szerint az Egye­sült Államok stratégiai fölényének megőrzését és a veteránok életkö­rülményeinek javítását ígéri. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents