Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-21 / 266. szám

I R É G I Q Kelet- és Közép-Szlovákia 2018. november 21., szerda, 16-17. oldal Kemechey Jenő író, újságíró sírja a királyhelmeci régi temetőben található. A korábban elhanyagolt, ám díszes sírhely helyreállítását a város jelenlegi vezetése vállalta fel. Először a sír környékét tisztít­­tatták ki, ám a síremlékhez nem nyúltak, ugyanis az az idők során megdőlt, emiatt komoly károk keletkezhettek volna benne a munka során. Ezután egy fényképfelvétel alapján elkészítették az írót ábrá­zoló dombormű másolatát, mert az eredetitellopták. Kemechey Jenő író, újságíró, a 19. század végi magyar szépírók egyikjeles képviselője 1862. december 28-án született Királyhelmecen. Apja a város fő­jegyzője volt. Kemechey rövid ideig az egri papnevelő intézetben teológiát, majd a pesti egyetemen jogot tanult. 1889 és 1890 között az Eger és Vidéke segédszerkesztője, majd szerkesztője, 1890-től 1894-ig a Szeged és Vidéke belső munkatársa és szerkesztője volt. 1894-ben a Budapesti Hírlap országgyűlési tudósítását vette át. 1905. január 14-én bekövetkezett haláláig a lap főmunkatársa volt, ezenkívül írt az Eger és Vidéke, a Zemplén, a Magántisztviselők Lapja és az Új Idők című lapba is. Szépírói és politikai munkássága a kortársai körében általánosan elismert volt. (Leczo Zoltán felvételei) Segítené a város a hátrányos helyzetű gyerekeket Segítené a hátrányos helyzetű gyerekeket, hogy olyan alapvető készségeket sajátíthassanak el, melyek birtokában középiskolában tanulhatnának tovább. unna Ez a célja annak az inkluzív ok­tatási programnak, amelyet a fü­­leki Mocsáry Lajos Alapiskola szeretne beindítani. Erre a célra 100 000 euró hozzájárulást igé­nyel a Losonci járás fejlesztési akciótervéből. Kotlár Ildikó igazgatóhelyettes elmondta, a diákok 96 százaléka a marginalizált közösségekből ér­kezik. Ezeknek a gyerekeknek in­dividuális foglalkozásra és kü­lönleges bánásmódra van szüksé­gük. „Amikor hozzánk kerülnek, kiderül, hogy nem volt még a ke­zükben könyv, ceruza, fejlesztő játékok. A szociális közeg, amelyből származnak, nem teszi lehetővé számukra a személyi­ségfejlődést, ahogy a testi, a pszi­chikai és a beszédfejlődést sem” - magyarázta az igazgatóhelyettes. Azt is hozzátette, hogy a gye­rekek az alapvető higiéniai sza­bályokkal sincsenek tisztában, ahogy a társadalmi értékrenddel sem. „Nincsenek hozzászokva, hogy egyedül hozzanak döntése­ket vagy önállóan dolgozzanak, ami megnehezíti a munkát az ön­álló feladatoknál, amelyeknek éppen az a céljuk, hogy fejlesszék a gyerekek kreativitását” — pon­tosította. Agócs Attila polgármester sze­rint fontos, hogy motiválják eze­ket a gyerekeket a továbbtanulás­ra. „A helyi gyárakban van mun­kalehetőség, azonban sokszor a középiskolai végzettség hiánya miatt nem veszik fel őket” - mondta A regionális hozzájárulást a város három éven keresztül, fo­kozatosan fogja felhasználni. Az összegből felújítanak és beren­deznek négy tantermet, valamint megjutalmazzák azokat a pro­jektmenedzsereket és tanárokat, akik a munkájuk mellett az ink­luzív oktatási programban részt vesznek. (TASR) Készen állnak a télre az útkarbantartók NÉMETI RÓBERT Harminchat, út menti meteoállomással és 14 útkarbantartó állomással bevetésre készen áll a Kassa Megyei Közútkezelő Vállalat. KASSA Anna Cincárová, a megye szóvi­vője lapunknak elmondta, a Kassa Megyei Közútkezelő Vállalat 1921 kilométer másodrendű és összekötő utat kezel, további 264 kilométer elsőrendű úton végez téli karbantar­tást a Nagymihályi, a Rozsnyói és a Tőketerebesi járásban. „Míg a Kassa-vidéki járásban a Kassa Me­gyei Közútkezelő Vállalat két állo­másából, valamint a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) két bázi­sáról végezzük az utak téli karban­tartását és takarítását, addig a Kas­sához tartozó utakat egy külső vál­lalat tartja karban, ugyanis azok az utak nem a megye tulajdonában vannak” - közölte lapunkkal a szó­vivő. Mint kiderült, az állandó téli diszpécser- és információs szolgá­latot már aktiválták, de jelenleg csak az éjszakai órákban működik. „A megyei közútkezelő vállalat bizo­nyos részlegei az időjárási viszo­nyokhoz mérten fokozatosan átáll­­nak a napi 24 órás ügyeletre, bele­értve az ünnepnapokat és a hétvé­géket is. Ha hirtelen időváltozás jön 21 szórógépet tudunk bevetni” - mondta Cincárová, és azt is megje­gyezte, hogy a fagyos, behavazott utak tisztítását előre kidolgozott ütemterv szerint végzik. Havazás vagy más, a közlekedést akadályozó időjárás beálltakor először a legfor­galmasabb első- és másodrendű út­szakaszokat teszik rendbe, majd a harmadrendű, végül pedig a bekö­­tőutakra és a félreeső falvakba ve­zető szakaszokra irányítják a mun­kagépeket. A megye külön felhívja az autósok figyelmét a téli gumiabroncsok szüksé­gességére (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents