Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-20 / 265. szám

6 I GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2018. november 20.1 www.ujszo.com Új mobilbank startolt el a szlovák piacon Pozsony. November 19-étől hi­vatalosan is elstartolt az elmúlt fél évben béta verzióban üzemelő 365 bank mobil pénzintézet, amelynek köszönhetően az ügyfeleink az összes pénzügyi tranzakciójukat okostelefonon keresztül intézhetik -jelentette be Marek Supa, a 365 bank igazgatója. Hogy a 365.bank címen elérhető pénzintézet ügyfe­leivé váljunk, nem kell felkeres­nünk a bank fiókját, és futárszol­gálat szolgáltatásait sem kell igénybe vennünk a szerződés alá­írásához. „A szerződés aláírása közvetlenül az alkalmazásunkon keresztül történik, a bank az ügyfél identitását és iratait videóbeszélge­tés útján ellenőrzi” - tette hozzá Supa. A 365 bank a Postabank le­ánybankja, és a piacra lépési szán­dékát már 2017 júniusában jelezte. A pénzintézet ügyfelei a telefonon keresztül nyitott számlájukon taka­rékoskodhatnak, és egy sor erre kö­(TASR/AP-felvétel) tődő szolgáltatást is igénybe vehet­nek, miközben a banki bejelentke­zéshez a legmodernebb technoló­giákat (ujjlenyomat, arcfelismerés) veszik igénybe. A banki alkalma­zás és a számlavezetés jelenleg in­gyenes. Supa szerint az elkövetke­ző öt évben több mint 200 ezer ügy­felet szeretnének toborozni. A bank a tervek szerint a jövő év első felé­től fogyasztási hiteleket is szeretne folyósítani. (mi, tasr) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Letartóztatták a Renault vezérét Tokió. A Nissan egyik szóvivője szerint eltávolítják a vállalat éléről Carlos Ghosnt, aki állítólag hazu­dott bevételével kapcsolatban és személyes céljaira használta a vál­lalat erőforrásait. Egy japán gaz­dasági folyóirat szerint az autóipari szakembert a szigetország pénz­ügyijogszabályainak megsértése miatt hétfőn letartóztatták. Úgy tudni, a Nissan elnök-vezérigaz­gatója, Hiroto Saikawa hamarosan indítványozza, hogy Ghosnt távo­lítsák el a vállalat igazgatótaná­csából. Emellett a cég humán erő­forrás igazgatóját, az éveken át tartó visszaélés-sorozatban bűnrészesnek tűnő Greg Kellyt is kirúgják. A most 64 éves Ghosn, aki gyakorlatilag egy személyben hozta létre a Renault-Nissan-Mit­­subishi szövetséget, az igazgató­­tanács elnöke volt a Nissannál, a Renault csoportnak pedig az elnö­ke. Utódlásáról még nem döntöt­tek. A hírre a Nissan részvényeinek az árfolyama 12, a Renault-é 9,6 százalékot zuhant. (TASR) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Angol font 0,8908 H Lengyel zloty 4,3293 Cseh korona 26,013 KI Magyar forint 321,65 Horvátkuna 7,4253 KI Román lej 4,6666 Japán jen 128,89 KB Svájci frank 1,1391 Kanadai dollár 1,5055 USA-dollár 1,1427 Privatbank« 1,17-1,11 26,61-25,32 OTP Bank 1,19-1,09 27,12-24,84 335,83-307,52 Postabank 1,17-1,11 26,76-25,20 334,66-308,92 Szí. Takarékpénztár 1,18-1,10 26,63-25,21 336,38-307,40 Tatra banka 1,18-1,10 26,80-25,13 335,23-308,51 CSOB 1,17-1,11 26,65-25,32 Általános Hitafbank 1,17-1,10 26,76-25,20 336,43-307,45 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Hatásos csábítási trükkök munkáltatóknak A legtöbben a 13. és 14. fizetést tartják a legvonzóbb ajánlatnak az új mun­kahely kiválasztásánál (TASR-feivétei) Pozsony. Az állástalanok tábo­rának a látványos zsugorodá­sával a cógek egyre nehezeb­ben találnak számukra megfe­lelő munkaerőt. A vendégmun­kások csak részben pótolják a hiányt, a munkáltatók így egyre több olyan béren kívüli juttatást kénytelenek beve­zetni, amelyekkel új alkal­mazottakat képesek maguk­hoz csalogatni. A legtöbb alkalmazott számára to­vábbra is a pénz jelenti a legnagyobb vonzerőt, így nem csoda, hogy az új munkahely kiválasztásánál sokat nyom a latban, ha a kiszemelt cég 13. és 14. fizetést is ad az alkalmazottai­nak - derül ki a Grafton Slovakia sze­mélyzeti tanácsadó és munkaközve­títő ügynökség legfrissebb felméré­séből. Eszerint a legtöbben - termé­szetesen a havi bér nagysága mellett - a 13. és 14. fizetés meglétét jelölték meg a legfontosabb szempontnak az új munkahely kiválasztásánál. A má­sodik helyen az alkalmazottaknak fi­zetett prémiumok és bónuszok van­nak. „Ma már azonban az alkalma­zottak a rugalmas munkaidőt, az év végi bónuszokat, a hosszabb szabad­ságot, a munkáltató által térített tan­folyamokon való részvételt és a cé­ges kocsit is megkövetelik, legalább­is, ha erre a munkájukból kifolyólag szükségük van” - mondta Miroslav Garaj, a Grafton CZ&SK ügyvezető igazgatója. A felmérés azonban arra is rámu­tat, hogy az alkalmazottak elvárása­Még öt évi£ A lakosság az energiaárakon keresztül még legalább öt évig fogja támogatni a veszteséges felső-nyitrai bányák üzemeltetését. A gazdasági tárca 2023-ra ígéri a dotációk leállítását. Pozsony. Az ellenzék már több­ször felhívta a figyelmet arra, hogy a lakosság jóval kisebb összeget fizet­hetne a villanyenergiáért, ha a kor­mány nem a lakossággal fizettetné meg a veszteséges szénbányászat állami dotációját. „Évente csak erre inak a munkáltatóknak egyelőre csak egy része hajlandó eleget tenni. Míg például a 13. és 14. fizetést a meg­kérdezett alkalmazottak 71 százalé­ka tartja a fő vonzerőnek egy-egy ál­lás megpályázásánál, a cégeknek ezt csak a 28 százaléka fizeti. Hasonló a helyzet a hosszabb szabadsággal kapcsolatban is. Míg az új állás iránt érdeklődők csaknem fele szeretne öt hétnél hosszabb szabadságot, a munkáltatóknak ezt a 13 százaléka teszi lehetővé. A legtöbb munkálta­tó 25 napos szabadságot kínál. „Az eddigi legvonzóbb ajánlat, amivel találkoztunk, az 6 hetes szabadság volt” - nyilatkozta Jitka Soucková, a Grafton CZ&SK marketingmene­dzsere. 115 millió eurót vesznek ki a szlo­vákiai családok zsebéből” - nyilat­kozta Eubomír Galko, az SaS parla­menti képviselője. Peter Ziga gaz­dasági miniszter az azonnali bezá­rást azért nem tartja reálisnak, mert szerinte emiatt a Felső-nyitrai Szén­bányák több ezer alkalmazottja ve­szítené el a munkáját. Az első kör­ben a tárcavezető szerint így azt kell eldönteniük, milyen alternatívát kí­nálnak nekik. Ziga a Pozsonyban megtartott nemzetközi energetikai szakkonfe­rencián bejelentette, hogy a végső „Az étkezési jegyek ma már ter­mészetes dolognak számítanak, így ezt csak kevesen jelölték meg mint valódi vonzerőt” - tette hozzá Garaj. A felmérés szerint az étkezési jegy átlagos értéke 3,87 euró. A megkér­dezett alkalmazottaknak csupán a 12 százaléka nem kapott étkezési je­gyet, százból ketten ezzel szemben napi 5 eurónál is nagyobb összeget kapnak a munkáltatójuktól az étke­zésre. A Grafton felmérése is bebi­zonyította, hogy a legtöbb alkalma­zott annak örül a legkevésbé, ha a munkáltatója egy előre meghatáro­zott szolgáltatást fizet elő számára, vagyis ha például egy konkrét masszázsszalonba szóló belépőt osztogat az alkalmazottai között, (mi) határidő 2023, vagyis öt év múlva leállítják a bányáknak fizetett dotá­ciót. „Intenzíven tárgyalunk az Eu­rópai Bizottsággal arról, milyen al­ternatívát kínálhatunk az adott régi­ónak. Jövő héten tárcaközi egyezte­tésre bocsátjuk az ezzel kapcsolatos akciótervünket is” - tette hozzá a tárcavezető. Ziga szerint ez nem je­lenti azt, hogy 2023-tól leáll a bá­nyászat, csak azt, hogy a bányáknak akkorra be kell bizonyítaniuk, hogy képesek piaci alapon is működni. A kormány korábban 2030-as leállás­sal számolt. (ml, TASR) tartjuk el a bányászokat 'Áll ATT ARM » ÁllATEGÉSZSÉG •***%*. • A baromfitakomák kedvelt szárnyasa, a liba • Őszi betakarítások, ültetések és talajmunkák • Ültessünk gyümölcsfát! • Színt váltott a terasz és az erkély • Hogyan gondozzuk a kétnyári virágokat? November 22-én keresse kedvenc napilapjával cr_ együtt az újságárusoknál! Ul ' i

Next

/
Thumbnails
Contents