Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-16 / 263. szám
KÖZÉLET 2 I 2018. november 16. | www.ujszo.com Hiba, sőt, bűn lenne, ha a felnövekvő nemzedékeknél ’89 emléke feledésbe merülne történész Simon Attila Mindaz, ami 1989. november 17-tel kezdődött, a generációm életének legfontosabb változását hozta. A bársonyos forradalomnak köszönhetően egy hazug és paternalista jellegű egypárti diktatúrából egy szabad világba léphettünk át. Ez tette lehetővé, hogy a katedrán állva ne kelljen hazudnom vagy elhallgatnom bármit, ez tette lehetővé, hogy azt kutassam, amit akarok, és úgy írjam meg, ahogy én azt helyesnek tartom, és hogy folyamatos megalkuvások helyett bárhol és bárkivel szemben vállalhassam a meggyőződésemet. Persze, mint minden változásnak, ’89-nek is voltak vesztesei. Akik elveszítették hatalmukat, vagy akik számára megfelelt, hogy a valós teljesítmény helyett a párthoz való lojalitás volt az előrelépés fokmérője - ők bizonyára visszasírják azt a világot. Azok azonban, akik nem szeretnék, hogy pártvezérek mondják meg, mi a jó, hogy kire kell szavazni, és hogy mit gondoljunk a világról, ők mind nyertesei ’89-nek. Én ’89 előtt nem is tudtam remélni, hogy a zárt szovjet világ helyett egyszer majd egy határok nélküli, demokratikus és nyitott Európai Unióban élhetek, amelyben az én gyerekeim már ugyanolyan természetséggel mozognak, mint mi a magunk kis zárt világában annak idején. Nagy ajándék a sorstól, hogy ez megtörtént velem, és köszönet azoknak, akik ezért akkor sokat tettek. Stredl Terézia pszichológus A mi generációnk szempontjából a más és főleg az újdonság lehetősége sokat jelentett. Hiszen megtapasztaltuk, milyen az, amikor megmondják, hova állj sorba és gyakran azt is, hogy mit akarunk. És már beértünk abba a korba, hogy mi már nagyon is tudtuk, mire van szükségünk, mit szeretnénk. Sokban igazodni kellett az új idők új szokásaihoz is, de a jobbat mindig könnyebben tanulja az ember. Az, hogy az események sem időben, sem minőségben nem úgy történtek, ahogy szerettük volna, ez már egy másik téma... Ami aggaszt, hogy az a generáció, amely már „örökölte” a november 17-i államünnepet, megkérdezte, miért is van munkaszüneti nap?! Nincs viszonyítási alapja, hogy mi is változott, természetesnek veszi azt, hogy szabadon utazhatunk, hogy nem kell politikai tárgyakból vizsgáznia, szabad munkaerő-áramlás van, euróbán fizetünk stb. Vagyis, nagy felelősségünk van még mindig abban, átadni azt, milyen fontos érték mindenki számára, ha ő veheti kezébe élete irányítását, ha ő dönti el, mit szeretne tanulni, hol szeretne lakni, kivel szeretne kapcsolatot kötni stb. Az egyéni felelősség megnőtt, s ezt nem mindenki képes vagy akarja felvállalni. Épp a múlt héten kérdezték meg a diákjaim, mi lenne az, amit felrónék az ő életvitelükben. Semmit! Drukkolok nekik, hogy ebben a bonyolult világban, a bonyolult problémáival megtalálják azt a biztonságot, amire mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy elmondhassa: örülünk a változásnak, és bízunk benne, hogy ezt most már nem rontjuk el! L Juhász Ilona néprajzkutató 1989. november 17-ét nagyjelentőségű történelmi eseménynek tartom. A demokratikus fordulat a szlovákiai magyarok számára is új perspektívákat nyitott, megteremtette a szabad politikai, társadalmi és kulturális önszerveződés lehetőségét. Tisztában voltunk azzal, hogy időbe telik, míg kialakulnak a demokratikus intézmények, megindul a gazdasági fejlődés, s hittük, hogy a volt szocialista blokk országaiban a szabadság mindenki számára fontos, s ezzel a szabadsággal élni is tudunk majd, mi magyarok és nem magyarok egyaránt. Mára bebizonyosodott, sokan igénylik az erősnek hitt populista vezetőt, aki kijelöli az egyetlen helyes utat, megoldja helyettük a problémákat. Rá kellett döbbennünk arra is, hogy a tömegek mennyire manipulálhatók, s elfelejtettnek hitt eszmék támadtak fel újra, a nacionalizmuson, rasszizmuson túl a fasiszta és náci eszmék teijedése ölt ijesztő méreteket. A korrupt, diktatórikus vezetők folyamatosan csorbítják a demokratikus vívmányokat. Reményre ad okot, hogy Szlovákiában a civil szervezetek képesek összefogni és követelésükre kénytelen volt lemondani a kormányfő. Én bízom benne, hogy november 17. mindig példát mutat, hogy a toxikus vezetőket demokratikus úton el lehet távolítani, s az egykor annyira óhajtott demokratikus vívmányokat meg lehet védeni és őrizni. SÁNTA SZILÁRD Zászlós Gábor jogásszal bsszélgsttiink, aki 1990 és 1992 között a szlovák kormány alelnöke volt. A 89-os kormány tagjai megalakították a Klub89 Polgári Társulást, erről kérdeztük. 1 Mikor és milyen céllal jött létre a Klub89? Mik a cél■ kitűzései? A klubot a belügyminisztérium 2017. szeptember 20-án jegyezte be. Több mint 30 év után néhány 90-92- es kormánytag pozsonyi beszélgetése alkalmával, közös emlékezésünk kapcsán merült fel a kérdés, vajon mi valósult meg a ’89-es bársonyos forradalom eszméiből, mi nem és miért nem. Sok-sok kérdés vetődött fel, a válaszok pedig rendre elmaradtak. A Klub89 ennek a helyzetnek az orvoslására tesz kísérletet. Alapokmányunk a 3. cikkében pontosan körülnja, milyen ideák alapján fejti ki klubunk a tevékenységét. Alapvetően olyan emberek tömörülése, akik a ’89. novemberi demokratikus értékrendekkel azonosulva hajlandók ezen eszmék terjesztéséért és megszilárdulásáért cselekedni. A fenti elvek mentén, tiszteletben tartva a tagok individualitását, véleményük autonomitását a közérdek felül írhatatlanságát, társaságunk alapvető céljai a következők: a történelmi tényeknek megfelelően, objektívan ismertetni a bársonyos forradalom értékét és eszmei üzeneteit. A novemberi események, történészek által megvitatott majd objektivizáit, konkrétumában elfogadott eseménysorozatot megtárgyalni a pedagógustársadalom, valamint az oktatási tárca képviselőivel azért, hogy ezek mielőbb megfelelő helyet kapjanak a hivatalos tanrendben. Együttműködni a hazai, valamint a külföldi tömegkommunikáció és kiadóvállalatok képviselőivel, törekedni a saját kiadványok szerkesztésére, megjelenítésére és terjesztésére. Népszerűsíteni és „díjazni” olyan személyiségek aktív tevékenységét, akik hozzájárulnak a „novemberi eszmék” ápolásához, fenntartásához. Együttműködni minden humanitárius és más közérdekű tevékenységet folytató szervezettel, melyek összhangban állnak elveinkkel és céljainkkal. A klubtagság nem kötelező. Tag lehet minden természetes személy, nemzetiségtől és állampolgárságtól függetlenül, aki az alapokmányunkkal egyetért. 2 Miért most jött el az ideje egy ilyen polgári társulás ■ megalapításának? Rengeteget hallani a globális világ csapdáiról, a szolidaritás hiányáról, az elszegényedésről, az egyenlőtlenségről, a jogtalan mértékű vagyonosodásról és a sok mindent elfedő ún. pragmatizmusról. ’89 az esélyekről, a reményről szólt! A tiszta közéletről, az egyenlő bánásmódról. Legfőképpen azonban a leginkább óhajtott egyetemes értékről, a szabadságról. Esélyünk volt felépíteni a demokratikus jogállamot annak minden tartozékával - a hatalmi ágak megosztásával, független bíróságokkal, szabad sajtóval, többpártrendszerrel, gyülekezési joggal, egyéni politikai és szabadságjogok garanciáival. El is indultunk ezen az úton. Sok munkát elvégeztünk. Mégis úgy érzem, mintha meggyengülni látszanék a demokrácia immunitása hazánkban. Intő jeleket kapunk szomszédainktól is, ahol sikerült a hatolomgyakorlásból kiiktatni a fékek és ellensúlyok rendszerét, és kiüresíteni a demokratikus intézményrendszert, ellehetetleníteni a civil szférát. Ezek a trendek rendkívül veszélyesek mindannyiunkra nézve. Nagyon oda kell figyelni. Noha, meggyőződésem szerint, nálunk még nincs ok a vészharang kongatására, bizonyos jelek arra utalnak, Laboda Róbert költő, slammer, tanár 1989-ben én csupán négyéves voltam, és akkoriban még fogalmam sem volt a világról, nem ismertem a társas etikett szabályait, nem hallottam az egypártrendszerről, meg arról sem, mit is jelenthet pontosan a diktatúra fogalma. Később viszont már éreztem, hogy én magam is egy olyan generáció tagja vagyok, amelyik természetesnek veszi a szólás szabadságát, bátran vállal felelősséget. Bizony, én vagyok az, aki bátran ébred, bátran ragaszkodik és bátran utasít el kötelező megoldásokat is, ha épp a kitűzött célja sérül. Igen, én már beleszülettem egy olyan világba, ahol színes tévét raktak elém, és távirányítót adtak a kezembe. Visszatérve 1989-hez: akkoriban valami olyanfajta csoda történhetett, ami felülírta a kor szabályait, erőszakmentesen; megértettük, milyen az, amikor az embernek tartása van. A ráció felett mindig az érzelmek állnak, és ha elnyomásban él az ember, nincs idő a logika által diktált gondolatmenetre, olyankor menti magát az ember. Köszönöm a kulcscsomók csörgetését. Akkor addig „ütötték” az elnyomót, amíg az meg nem értette, hogy a szabadságból sosem lehet elég. Köszönöm a kényelmet, az önzetlenséget. U. i.: Ezek után nem mennék egy olyan forradalomba, amit kezemben egy művirággal élek túl.
