Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-16 / 263. szám
www.ujszo.com | 2018. november 16. KÖZÉLET hogy gyengül a morál. A társadalom szövete gyengül. Az „egyszerű emberekben” megbomlott a bizalom a hatalom gyakorlói iránt. Morális és bizalmi válság? Mi, alapítók, az elmúlt évek tapasztalatainak birtokában úgy látjuk, hogy a vitális demokrácia állandó, aktív figyelmet igényel. Minél többen veszünk részt a közügyeink intézésében, gyakoroljuk a civil kontrollt, annál tisztább lesz a közéletünk. 3 Eddig milyen tevékenységet folytattak? Mi várható ■ a közeljövőben? November 17. harmincadik évfordulója alkalmából a Sme napilappal együttműködve elkészül jövőre az a kiadvány, melynek 22 fejezetében a történelmi események aktív résztvevői emlékeznek meg ’89 novemberének jelentőségéről, üzeneteiről. Ez a publikáció 40 ezer példányban jelenik meg DVD-melléklettel. 20 ezer példányt díjmentesen eljuttatunk az iskoláinkba. A klub képviseletében aktívan részt veszünk a köztévé és a közrádió aktuális vitáiban, és jelen vagyunk tematikusán a nyomtatott sajtóban is. Továbbá az aktuális évfordulók - Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója, 1948, 1968 - kapcsán a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének támogatásával versenyt hirdettünk alap- és középiskolások számára az újkori történelmi események megismerése céljából. 4 Miért tartja fontosnak, hogy a ’89-es eszmék be■ épüljenek a tananyagba? Válaszolhatnék lakonikusan az ismert mondással - szállóigével, mely szerint aki nem ismeri múltját, történelmét, az nem érdemli meg jövőét. Ma azt tapasztaljuk, hogy az alap- és középiskoláinkban vagy az egyetemeken kevés szó és talán nem is objektív szó esik ’89-ről. Az esemény jelentősége bizonyára túlmutat azon, hogy egy-egy oktató habitusa, szubjektív véleménye legyen a meghatározó. Éppen ezért azt szeretnénk, hogy a történeti hűségnek megfelelően, kronológiával összhangban, a történészek (a Szlovák Tudományos Akadémia és a Nemzeti Emlékezet Hivatala bevonásával) minél szélesebb köre vitassa meg, majd konszenzusos alapon foglalja össze a történelmi rendszerváltás eseményeit. Ez az anyag kerül az oktatási tárcához. A pedagógiai szakemberek megítélése után kerülhet, korcsoportoknak megfelelően, reményeink szerint a tanrendbe. 5 Milyen módon történjen ez? Önök milyen szerepet ■ vállalnak ebben? Mi nem vagyunk sem történészek, sem pedagógusok. A mi szándékunk csupán az, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzon. Számos konkrét kutatás is sajnos arra utal, hogy sem a gimnazisták, sem az egyetemisták a ’89 novemberével kapcsolatos konkrét kérdésekre nem tudnak válaszolni, vagy csak hézagosán válaszolnak. Hiba, sőt, bűn lenne, ha a felnövekvő nemzedékeknél ’89 emléke feledésbe merülne. 6 Mit üzen a mának 1989. november 17.? ■ Azt, hogy értékeink, demokráciánk megőrzéséért mindig résen kell lenni. Szerzett jogaink, kivívott szabadságunk ügyében nincs kompromisszum. Meggyőződésem, hogy az emberi kreativitás határtalan. Az alkotás-kreativitás elengedhetetlen feltétele pedig a szabadság. Ezt kell megőriznünk. Mészáros Tünde műfordító Amikor kékre fagyott ujjakkal ragasztottam hajnalig a plakátot, úgy gondoltam, ebből csak valami nagyon jó lehet. Mentségemre szóljon, hogy mindössze tizenkilenc éves voltam, és vártam a szabadságot, a szabadságomat. Minden téren. Kitüntettük, kicsörgettük, és vártuk a Kánaánt. Minden téren. Csak arra nem gondoltunk, vagyis félre a kollektívszámmal, arra nem gondoltam, hogy mi nem tanultuk meg (kollektive és történelmileg), hogyan kell polgárnak lenni. Hogy ez úgy van, mint az angol pázsittal, elég elhinteni a magot, aztán csak várni. Néhány száz évig, odafigyelve, szükség szerint cselekvőn. Nyolcvankilenc egy félig sikeres újrapróbálkozás volt, és nekem, jó esetben nekünk, még jobb esetben egy-két szomszédos országnak azt mondhatja ma, hogy amit akkor meg tudtunk csinálni, arra képesek vagyunk ma is. Csak öntápozni kell egy kicsit, és elfordítani az esőztető karját. Urbán Péter a TANDEM nonprofit szervezet vezetője 1989 novemberében még csak kisiskolás voltam egy gömöri kis faluban, így inkább csak a felnőttek elbeszéléseiből jutottak el hozzám a rendszerváltás hírei. De amikor Ján Kuciak és jegyese meggyilkolása után elindult a hatalmas tüntetéshullám egy tisztességes Szlovákiáért, akkor újra megjelentek bennem azok az érzések, amelyeket gyerekként a felnőtteken megfigyeltem: hogy itt valami nagy dolog történik éppen. Szerintem a rendszerváltás óta soha nem volt olyan markánsan jelen november 17. üzenete, mint idén: hogy az emberek nem birkák, akiknek felülről kell megmondani, mi a jó nekik, hanem felelős állampolgárok, akiknek jár a döntés szabadsága, különösen, ha az életükről, az országukról van szó. És hogy ezt a szabadságot képesek kivívni. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy az utcára vonulva, békésen tiltakozva sikerült elérni, hogy távozzon a kormányfő és a belügyminiszter. A kitartó tüntetések nélkül még mindig a helyükön lennének, ebben biztos vagyok. Persze, nem dőlt össze azonnal a maffiával összefonódásokat mutató kormányzati rendszer, és nem lett egy csapásra Kánaán Szlovákiából, de újra megtapasztaltuk, hogy az alulról építkező társadalmi összefogásnak igenis van ereje. Nekem ez november 17. legfőbb üzenete. Bokor Réka énekes, újságíró Ahogy a forradalom kezdőpontját hirdető tábla is állítja Prágában — „Ki, ha nem mi? Mikor, ha nem most?” („Kdo, kdyz ne my, kdy, kdyz ne ted’!”) - nincs időnk tétovázásra, kivárásra. Aki tettre kész és érez magában bátorságot, hogy változtasson, segítsen környezetén, közösségén, hogy közéleti kérdésekben megnyilvánuljon, az ne teketóriázzon, hanem fogjon neki még ma. A változás kicsiben kezdődik. Sőt, a forradalom is kicsiben kezdődik: az ember szívében, az igazságtalanság ellenében. Nekünk sem szabad tűrnünk az egykor leváltott rezsimre oly jellemző megfélemlítés, megaláztatásjogfosztás és hatalmi arrogancia legkisebb jeleit sem. Fel kell lépnünk egymásért, magunkért és a következő nemzedékért. S ezt nem csak a kiváltságosok, a sorsfordító események résztvevői élhetik át: helyi szinten, szomszédként, kollégaként, szülőként, szakemberként, magyarként, szlovákként, cselekednünk kell! Van, hogy a rabiga nem törhető le, akkor reménykedve tűrni kell. Ám amint mutatkozik esély a kitörésre, az emberségesebb életre, miért tétováznánk élni vele. „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” (József Attila) November 17-ét emellett azért is meg kell becsülnünk, mert a szlovákok és a magyarok számára is pozitív esemény. Jelzi: bár nyelvünk, dalaink, nemzeti emlékeink különbözőek, az emberi jogok és méltóságteljes élet iránti vágy (is) közös bennünk. Németh Zoltán irodalomtörténész, költő 1989. november 17. olyan lehetőség volt a térség számára, amely százévente egyszer adódik. Számomra, aki pozsonyi egyetemistaként csoporttársaimmal együtt az első tüntetéstől kezdve szinte mindegyiken részt vettem, nyomtatóba tintapatront csempésztem ki iskolából, református püspökkel tárgyaltam, éjjelenként plakátokat ragasztottam, falugyűlésen lázítottam, szinte leírni is hihetetlen, szóval, számomra, számunkra meghatározó élmény volt, és az ma is. Abszolút siker, megkérdőjelezhetetlen. 1989 után kinyílt a világ, információkhoz férhetünk hozzá, szabadon alkothatunk véleményt. Ézzel nem azt mondom, hogy tökéletes világban élünk, de a szabadság, a gondolat szabadsága szempontjából galaktikus ugrás volt 1989. N. Tóth Anikó tanár, író 1989 novembere a szabadság mámorát hozta. A bátorságot és elszántságot, mely régóta vágyott világ berendezéséhez adott lendületet, melyben értelmet kaptak olyan fogalmak, mint jogállam, demokrácia, szolidaritás. A személyes felelősség tudatosítását, ami nem csupán az egyén, hanem a közösség, a társadalom boldogulását is szolgálja. Az új rend szabályainak elsajátítása azonban nem bizonyult egyszerűnek: sokan nosztalgiával gondoltak a biztonságosnak hitt régi életükre (még akkor is, ha az állítólagos jólétnek nagy ára volt), mások pedig, élve és visszaélve a lehetőségekkel, politikai és anyagi tőkét kovácsoltak (miközben kiforgatták a polgári értékrendet). Most azt látjuk, hogy a közép-európai államok vezető politikusai rendre felrúgják a demokrácia szabályait, elveit, ezért résen kell lennünk, el kell utasítanunk a korrupciót, a hatalom arroganciáját és populizmusát, a mindennapjainkra rátelepedő gyűlöletbeszédet. 1989 a szabadságra és a tisztességre tanított, ezt nem kéne felednünk és feladnunk. Hégli Dusán koreográfus, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatója Gyakran eszembe jut, hogy a november 17-ei események óta eltelt 29 év egy akkora szelet az életemből, mint amekkora mondjuk az 1919 és 1948 közötti időszak. Hasznos számomra ebből az aspektusból is belegondolni 89 jelentőségébe, hiszen így egyértelműen egy pozitív történelmi esemény képe rajzolódik ki, amely tartósan jobbá tette az életünket. Szalagavatóra készülő gimnazista voltam akkor, és nagyjából úgy képzeltem el az elkövetkező majd’ három évtizedet, ahogy megtörtént, de bevallom, hogy a meciarizmussal, vagy azzal, hogy újra felmerül, Nyugathoz vagy Kelethez tartozzunk, nem számoltam, és ez zavar. Valahol hiba történt, mert aki megélte, hogy milyen volt a ’89 előtti időszak, az ma semmiképp sem lehet elnéző a demokráciát megkérdőjelezőkkel szemben. Akkor sem, ha épp a kedvezményezettje egy nem demokratikus rendszernek. Azoknak pedig, akik nem éltek egy autokrata, felülről vezérelt társadalomban, nekünk kell elmagyaráznunk, miért veszélyes a visszakanyarodás. Ha kell, újra és újra, mindig új eszközöket keresve. Talán még nem késő. Juhász R. (Rocco) József multimedíális művész, költő 1989. november 17. egyfajta társadalmi földcsuszamlás volt. Nem volt forgatókönyv a rendszerváltás megvalósítására, nem voltak felkészült ellenzéki politikusaink. Majdhogynem ösztönösen, eufórikus hangulatban liberális demokráciát kezdtünk el építeni. Viszonylag gyorsan kiderült, hogy rengeteg politikusra, intézményre és szakemberre van szükség, és miután elmúlt az eufória, jöttek a rossz kompromisszumok. Szinte biztos, hogy a régi rendszerből sokan kerültek vissza a régi/új intézményekbe. Az azt követő pár év tükrében 1989. november 17. Pandora szelencéjének a kinyitása volt. Egy fiatal, forrásban lévő rendszer szinte minden problémája a felszínre került. Demokratikus eszközökkel, törvényi és végrehajtói keretek hiányában nem lehetett megfelelő módon véghezvinni a rendszerváltást. Maradt a foltozgatás és jött a parlamentáris demokrácia, na és persze a populista, nacionalista, szélsőséges politizálás. Azt gondolom, hogy 1989. november 17. ikonikus dátum Szlovákia történetében. Hogy az utcai tüntetéseknek mekkora ereje van, azt bizonyítják a közelmúlt eseményei. Ez talán november 17. Üzenete a mának. (Összeállította: Sánta Szilárd) J_3
