Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-15 / 262. szám
Agancsmustra fényképező,/ t géppel K&XQCJX Idén a fő vadászati idénynek is nevezett szarvasbőgésben meghívást kaptam Magyarországra, szarvasbikára vadászni. A meghívás helyszíne nem volt más, mint a Somogy megyei „szarvasország". A klasszikus magyar vadászirodalmon nevelkedett és a szaklapok segítségével némi továbbképzéshez jutott vadászt már a meghívás helyszínének az említésére is elönti a vadászláz. Dadogva fogadtam el a kedves invitálást, amelyből kifolyólag szeptember közepén a Siófokhoz közeli Nyim községi Szabó Kft. vadászházában találtam magam. A vendéglátóm Szabó János nyájasan fogadott, minden igényt kielégítő kvártéllyal kínált, és közölte velem, hogy a meghívás „minőségi" korlátozás nélkül szól vaddisznóra és vadászható szan/asbikára. Sokáig ismételgettem magamban az eligazítás szavait, mondogatva magamnak: Öreg, egy darabig ilyet úgyse fogsz hallani! EGY KUKORICÁS MELLETT Gyors felkészülés után indultunk a sokat sejtető „szarvasugrató'' vadászpagony szélén található leshelyhez. Az elhelyezkedésünk ideje alatt az erdő mélyéről, két helyről is szűrődtek ki szarvasbőgés foszlányai. A mellettünk elterülő, a lesről belátható több tízhektáros, lábon álló kukoricásban még csend honolt. Jóval napnyugta előtt a környék kezdett megelevenedni. Naplemente után már zörgött az egész kukoricás, és hallhatólag elfoglalták törzshelyüket a szarvasok is. Tőlünk nem messze, mégis láthatatlanul bőgött egy szarvasbika. Mély, rekedtes hangja beazonosíthatóvá tette őt, de bízva az álló kukorica biztonságos takarásában nem mutatta meg magát. A varázslatos alkonynak a gyorsan leszálló éjszaka vetett véget, és azon kaptam magam, hogy az augusztus közepi Perseidák meteorrajnak az elkésett hullócsillagaiban gyönyörködöm. Másnap kora reggel hangos szarvasbőgési koncert kísérete mellett ültünk ki egy olyan lesre, ahol a kukoricásból az erdőbe vonuló szarvasok útvonalát sejtettük. A szarvasok viszont ezt másként gondolták. Észrevétlenül osontak át a kukoricásból a nappali otthonként szolgáló erdőbe úgy, hogy csak néhány szarvastehenet láttunk. A reggeli csendet egy távoli puskalövés és az azt követő golyóbecsapódás hangja zavarta meg. Hazamenet kaptuk a hírt - amit sejtettünk is - hogy Tibor vadásztársunk lőtt egy szarvasbikát. Megérkezésünkkor őszintén örültem a sikerének, de az egészséges vadászirigység egy picit azért megcsapott. Mivel a meglőtt szarvas a szomszédos terület felé menekült, vérebes segítséget kellett hívni. Tibor bízott a lövésében, és mint később kiderült, igaza is volt, csak pár száz méteres utánakeresésre volt szükség a már dermedt, de a menekülési útját vérrel nem jelölő vad megtalálásához. A zsákmány érdekes, szokatlanul vastag, láthatóan visszarakott, lőhető tízes bika. AJOGKÖRÖK SZARVASÉKNÁL A bika bőg egy bemutatósort, majd visszavonul az erdőbe hol öh-öh-öh-öh-t hallatva terelgeti a teheneit. Közben kijönnek az első disznók is a tarlóra, és láthatóan őket sem zavarja a levágott kukorica. Egy szarvasrudli közelít az árvakeléses tarlón keresztül. Egy másodfűs dárdás, két hatos és egy nyolcas, láthatóan mind fiatal szarvas. Valahonnan elcsenhettek egy szarvastehenet, amit a nyolcas kisbika kinézett magának és igyekszik vele lelépni a tarló belseje felé. Az akció sikeresnek is látszik, pár éretlen nyekergő hangot is hallat. Látszik rajta, hogy már megkóstolta, mi a jó. A két hatos bika közben még csak a párbajt gyakorolja. A gyenge, dárdás fajtársuk egyhangúan táplálkozik. Szarvaséknál így lehetnek leosztva a jogkörök. Megjelenik a tarlón egy nagy vadkan. Sok disznót láttam, lőttem már, de ekkorát most látok először. Láthatólag teljes biztonságban érezi magát, és ismételten elmasíroz a les közelében. Többször meg is célzóm. Elég lenne egy pici mozdulat, és ez a disznó az enyém. Nem is lehetne elhibázni. Közel kerül hozzánk két nagy koca 9 db süldőnyi malacával. Az a tudat józanít ki, hogy szarvast várunk! Most három aranysakál jelenik meg a semmiből. Most Hobbi 2018. November Vadászat WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM