Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-03 / 252. szám
www.ujszo.com I 2018. november 3. VÉLEMÉN ÉS HÁTTÉR I 7 Plakát és aszfalt Képesek vagyunk bármiféle tiszteletet ébreszteni képviselőinkben? MÁRIUS KOPCSAY Nehéz eldönteni, hogy a jólfésült jelöltek mindent ellepő óriásplakátjai tesznek-e ki több négyzetméternyi területet, vagy a feltúrt járdák és utak, amelyeket az önkormányzati választási kampány elején kezdtek rohamtempóban javíttatni és leaszfaltoztatni a nyakkendős önkormányzati aszfaltbetyárok. Mindenesetre a plakátok meg a friss aszfaltcsíkok is azt hirdetik, hogy kíméletlenül közelegnek az önkormányzati választások, és bizony nagy a tét. Nagy a tét: főleg a képviselőjelöltek és a polgármesterjelöltek számára. Mintha a földből nőnének ki és gombamód szaporodnának az utak mentén a díszszemlére kitett elegáns portrék, jóvágású urak és mutatós hölgyek üzenik: „Az Ön jelöltje!” Meg hogy „Önért fogok dolgozni!”, továbbá „Bennem bízhat!” És a többi, és a többi. Városokban az egyik fő kampánymotívum a parkoló. „Új parkolóhelyek!” ^Biztosítom Önöknek a parkolást!” Érthető, hiszen mára a parkolás lett a legfontosabb dolog a világon. Vagy a második, mert az autó még fontosabb, mindenesetre spkkal fontosabb, mint az ember. így aztán városon a világ összes problémája és filozofikus kérdése leszűkült a parkolásra. Igen, nagy a tét valóban, számunkra, választók számára még nagyobb, mint ajelöltek számára. Ugyanis mi döntünk arról, hogy a következő négy évben milyen környezetben fogunk élni. Vegyük csak Pozsonyt, hiszen iskolapéldája az önkormányzati politika csődjének. Minden változás csak rosszabb állapotokat teremtett. Kresák után jött egy politikai jelölt Ocováról, Jozef Moravcík volt kormányfő. Aztán Durkovsky és egy olyan korszak, amely mély sebeket hagyott az egész városban. Utána pedig az alapjában véve jó embernek tartott Ftácnik a Smer baljós árnyékával a háta mögött. Végül a nagy tévedés, Nesrovnal. Pozsonynak nincs átgondolt tömegközlekedési rendszere, és főleg nincs metrója, pedig már 1992-ben meg 1998-ban is úgy beszéltek róla, hogy na akkor holnap elkezdjük építeni. Csak meg kell kérdezni az akkori illetékeseket. Vagy kérdezzük Peter Duracka exképviselőt? Igen, azt, akit lecsuktak. A fővárosban szabadon garázdálkodnak az úgynevezett developerek, az építkezési nagyberuházások finanszírozói, nap mint nap újabb sebeket ejtve a város testén. Hogy a vasúti főállomást és traumatizáló környékét ne is említsük. Mindezeket a katasztrófákat valakik megtervezték, jóváhagyták, aláírták, valaki felelős értük, mégsem lett senki elszámoltatva, holott egyes esetekben büntetőjogi felelősségre vonásról is bátran beszélhetnénk. Na és mi van a választókkal? Tőlük nem fél senki? Legalább ez működne. Mi, választók, képtelenek vagyunk bármiféle tiszteletet ébreszteni megválasztott képviselőinkben? Nagy kérdés, többet kellene róla beszélnünk, mint amennyit a mostani összes jelölt együttvéve. A szerző a TASR hírügynökség munkatársa (Lubomír Kotrha karikatúrája) Arról győzködték Trumpot a szaúdiak, hogy Hasogdzsi terrorista Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös arról győzködte John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót ós Jared Kushnert, Donald Trump amerikai elnök tanácsadóját, hogy Dzsamál Hasogdzsi újságíró veszályes iszlamista. A The Washington Post írt erről, amelynek munkatársa volt a Szaúd- Arábia isztambuli fókonzulátusán meggyilkolt Hasogdzsi. Nevük elhallgatását kérő források közöltek részleteket Szalmán herceg és a Fehér Ház tisztségviselői közötti beszélgetésből. Ez akkor történt, amikor Rijád még tagadta, hogy Hasogdzsi meghalt a főkonzulátuson. A forrás szerint a Fehér Ház nem hitt a szaúdi hercegnek. A Post informátora szerint a trónörökös az amerikai-szaúdi szövetség megőrzését sürgette, illetve azt állította, hogy Hasogdzsi a Muzulmán Testvériség nevű szunnita iszlamista szervezet tagja. A lapnak meg nem nevezett szaúdi tisztségviselők tagadták, hogy ilyen tartalmú telefonbeszélgetések lettek volna, a Fehér Ház pedig nem kommentálja az értesülést. A The Washington Post idézett külügyi tisztségviselőket is, akik elmondták, hogy az elmúlt napokban közel-keleti vezetők álltak ki a szaúdi koronaherceg mellett. Abdel- Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő is telefonon egyeztetett a Trump-kormányzattal. Mindketten azzal érveltek, hogy Szaúd-Arábia fontos stratégiai partner a térségben. Hasogdzsi hozzátartozói a The Washington Posthoz eljuttatott nyilatkozatukban cáfolták, hogy Dzsamál Hasogdzsi veszélyes iszlamista lett volna. „Dzsamál Hasogdzsi nem volt tagja a Muzulmán Testvériség mozgalmának. Ezt az állítást az elmúlt években ő maga is többször visszautasította” - olvasható a család közleményében, amely hangsúlyozta azt is, hogy Hasogdzsi „soha, semmilyen tekintetben nem volt veszélyes ember, ennek ellenkezőjét állítani nevetséges”. (MTI) A nacionalista lepra természetéről SZOMBATHY PÁL „A félelmek, a nacionalista befelé fordulás és a gazdasági válság következményei miatt megosztott Európában látjuk megjelenni mindazt, ami az első világháború utáni Európa életét meghatározta az 1929-es válságig.” (Emmanuel Macron francia államfő) Kampánykísérlet járja be Európát, Emmanuel Macron francia államfő kísérlete. Egy új liberalizmus kísérlete (amennyiben tekinthetjük őt ma az európai liberálisok zászlóvivőjének, s miért ne tekinthetnénk), amely a kezdeményezés heves megragadásával kezdett kampányba a 2019-es európai választásokra készülve, hogy szembeszálljon a migrációs válság által felszínre került nemzetállami törekvésekkel, bezárkózással, ami ma a választói elégedetlenséget tolmácsoló válasz. A „haladó Brüsszel” kísérlete ez, amely Európa egységét hivatott felvázolni mint egyetlen lehetőséget. A kampánynyelv ennek megfelelően élesedik: káosz, szétesés, nacionalista lepra, a kontinens önállóságának elvesztése, sőt, egyenesen a fasizmusba tántorgó első világháború utáni Európa rémképe sejlik fel a francia elnök kortesszövegeiben, legutóbb Prágába és Pozsonyba, tehát a, jó visegrádiaknak” címezve. (A rosszak Macron értelmezésében az egy ideje már a nemzeti önzésbe forduló magyarok és lengyelek.) „Európa veszéllyel néz szembe: a nacionalista lepra miatti szétesés és a külső hatalmak közti hánykolódás veszélyével. Azaz azzal a veszéllyel, hogy elveszti szuverenitását.” (Emmanuel Macron) . Macron azonban nagyot kockáztat a helyzet verbális élezésével: túlzásai karikaturisztikussá is válhatnak, ahogyan a szavak fokozásával egyúttal ki is üresíti azokat. A „nacionalista lepra” kifejezés jó példa erre: komikus egy olyan nemzet vezetőjétől, a franciáétól, amely nemzet a nacionalizmus egyik feltalálója volt - és gyakran élharcosa maradt ma is sok-sok megnyilvánulásában. A nemzeti érzéseket, a nacionalizmus érzelmi töltetét szembeállítani az európai egység elvont eszméjével és bürokratikus gyakorlatával tévedés és tévút, mert a politikában az érzelmek erejét nem érdemes mindenestül a ráció konstrukciói alá söpörni. A két tényező egyensúlya lenne a fontos európai vívmány, nem pedig valamelyik totális győzelmének hirdetése. A francia államfő lehetne tehát óvatosabb, ahelyett, hogy dupla vagy semmit játszana, saját egyéni érzelmeitől elragadtatva. Merthogy bajban van, némely magabiztos látszatok ellenére. „A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint Emmanuel Macron népszerűsége negatív rekordot döntött, a francia elnökben a válaszadóknak kicsit több mint a negyede, 26 százaléka bízik. Az elnökben nem bízók aránya is rekord magas: 71 százalék. A megválasztásakor 57 százaléktámogatta, 38 százalékkal szemben.” (Euronews) Macron belpolitikája kudarcait, a francia választók elfordulását ellensúlyozná azzal, hogy Európa erős emberének szerepére pályázik, miközben odahaza sebtében összetákolt választási mozgalma elsöprő nemzetgyűlési többsége ellenére gondokkal küzd, erős szövetségesei hagyják el az államfőt. Nagy kérdés, hogy a francia társadalom égető kérdéseire eladható-e megoldásként Macron harcias Európa-barát politikája. A francia vezető esete kitűnő példa arra, mekkora jelentősége lehet az oly sokszor unalmasnak tartott és lesajnált külpolitikának egy-egy politikus karrierjében, egy-egy nemzet belső politikai versenypiacán. Míg például Orbán Viktor 2018-as győzelmét európai, nemzetközi tematikára építette (migrációs fenyegetés), addig Emmanuel Macron most előre menekül: hazai népszerűségvesztése, zuhanása megállításáramegfordítására a kompetens európai vezető megnyugtató képe szolgálna. Ezért is tömé be rohamtempóban abba a vákumba, légüres térbe, amelyet Angela Merkel kifáradása, illetve rendezett visszavonulása hozhat létre az európai politikában. Kísérlete egyelőre minimum kétesélyes. A nacionalizmussal játszani pro és kontra egyaránt kockázatos, mert szimpla kampánytémánál összetettebb és mélyebb történelmi jelenségről van szó: érzelmeket pedig könnyebb felkorbácsolni, mint eltörölni. FIGYELŐ Tudóshadsereg kémkedik Kínának Becslések szerint 2500, a kínai hadsereg által kiválasztott tudóst és mérnököt küldtek titokban külföldre tanulni és dolgozni az elmúlt évtizedben. Az Ausztráliai Stratégiai Politikai Intézet (ASPI) tanulmánya szerint a visszatérő kutatók a Kínai Néphadseregnél dolgoznak tovább. Kína elsősorban az U S A-ba, Nagy-Britanniába, Kanadába, Ausztráliába, Németországba, Svédországba és Szingapúrba küldi embereit. Ezek az országok vetélytársai Pekingnek a hírszerzés terén. A hadsereg egyik fontos programjában részt vevő hazatérő tudós munkáját egy kínai katonai újság így jellemezte:, jdilföldi országokban begyűjteni a virágport, és Kínában elkészíteni a mézet”. A kutatás szerint a nyugati éberséget megkerülő kínai katonai és tudományos tevékenység veszélyt jelent a nyugati stratégiai fejlődésre. A külföldre küldött tudósok titkolják katonai kötődésüket, és olyan területeken kutatnak, mint a hiperszonikus rakéták és a navigációs technológia, amelyekhez hagyományos csereprogramok keretében Kína nem jutna hozzá. Olyan intézményekben kutathatnak, mint a németországi Duisburg-Essen Egyetem, az amerikai Harvard, valamint a nagybritanniai oxfordi és cambridge-i egyetem. (MTI)
