Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-10 / 258. szám
14 MESÉK, LEGENDÁK PRESSZÓ ■ 2018. NOVEMBER 10. www.ujszo.com Ijesztő történetek kötődnek Huszármajorhoz, a Nyitra járásbeli Abaszálláshoz (Lehota) tartozó kis településhez. A legrégibbek a 19. században születtek, szájról szájra terjedtek, és több forrásban is fellelhetők. Ezért is hisz bennük e történetek legjobb ismerője, Ondrej Práznovsky, Abaszállás egykori polgármestere. Különösen az egyik félelmetes, amely miatt szlovákul Krvavé Senkyre keresztelték át a falut. Némelyik történethez hozzáadtak ezt-azt, kiszínezték, de a falunév a múlthoz kötődik, és a kereskedők utazásaihoz kapcsolódik Milan Chmelár, Abaszállás jelenlegi polgármestere nem hisz a rémtörténetekben, ám - kicsit röstellve a dolgot - bevallja, hogy Krvavé Senkyben (magyarul Véres Kocsmák) még sosem járt sötétben. „Ha valamire szükségem van, nappal megyek, éjszaka még nem jártam ott” - mondja. A horrorisztikus esemény, amely miatt átkeresztelték a falut, 1848- ban játszódott le. Egy jókői (Dobrá Voda) uraság Galgócról Nyitjára tartott. Nem akart elidőzni Galgócon, de mivel a nyitrai városkapuk már zárva voltak, úgy döntött, valahol út közben megáll, szállást keres magának és kíséretének A csapat egyik tagjának azonban vissza kellett térnie Galgócra, hogy megpatkoltassa a lovát. Az uraságot egy nagy kalapos, hatalmas ember szólította meg a kellemedenül hideg időben, és az utazóknak szállást kínált a kocsmában. Szalmára fektette a szolgálókat, az uraságot betessékelte a kocsmába. Megkínálták vacsorával, borocskát is öntöttek neki. Megsajnálhatta az urat az egyik felszolgálólány, aki a fülébe súgta: ne igya meg a bort, mert mérgezett. Az úr megfogadta a tanácsot, és felment az emeleti szobába. Már le akart feküdni, amikor észrevette, hogy a lepedőn egy nagy véres folt van. Megijedt, és azonnal egy széket tett az ajtóhoz, amivel elbarikádozta magát. Éjfélkor fejszével próbálták betörni a zsiványok szobája ajtaját... Szerencsére épp akkor ért a kocsmához a lovát Galgócon megpatkoltatott szolga, azonnal riasztotta is az úr embereit, akik megmentették őt, a rablóvezért pedig elfogták Átkutatták az egész kocsmaépületet, melynek pincéjében három lány mészbe rejtett holttestét találták meg. A legenda szerint a zsiványok Báthory Erzsébetnek szerezték és vitték a lányokat. Hátborzongató történetek Huszármajorból Huszármajor erdeiben nem ajánlatos sétálgatni, főleg nem sötétedéskor (Fotók: TASR/AP) r> A hátsó ülés üres volt, és alatta egy pocsolya keletkezett. éjszaka állítólag egy taxis haladt át autójával a kísérteties Huszármajoron. Megállt, mert megpillantott egy feketébe öltözött asszonyt, aki magányosan álldogált az esőben az út szélén. Felkínálta neki, hogy elviszi egy darabon, s a hátsó ülésre ültette. A nő hallgatott, hiába próbált vele beszédbe elegyedni a taxis, kérdéseire nem kapott választ. A visszapillantó tükörbe nézett, hogy ellenőrizze, rendben van-e a nő, és csaknem megmerevedett a rémülettől. A hátsó ülés üres volt, de be volt kapcsolva a biztonsági öv, az ülés alatt pedig egy pocsolya keletkezett. Hogy igaz-e a történet vagy sem, nem tudni, ám a babonás sofőrök, ha Huszármajoron hajtanak át, egyik kezükkel elengedik a kormánykereket, nehogy zárt kört alkossanaka testükkel... Megerősítést nyert viszont az a rejtélyes tény, hogy Huszármajorban, vagy ha ijesztőbben jobban tetszik, Krvavé Senkyben nem lehet telefonálni. „Ez nagyon különös, de ezen a helyen soha sincs térerő. Itt nem lehet telefonálni. Huszármajoron innen és túl van térerő, de a faluban nincs” - mondta végezetül kicsit sejtelmesen Milan Chmelár. (TASR, ug) „Hát az úgy működött, hogy az arra járó vándoroknak előbb enniinni adtak, majd elvágták a torkukat. A vagyont pedig azon nyomban megosztották” - elevenítette föl a múltat Ondrej Práznovsky. Sok ilyen történet él, és újak is születnek. Például az asszonyról, aki a kútban végezte. „Hűden volt a férjéhez, ezért beugrott a kútba. A szolgálók ugyan kihúzták őt, de haragos férje visszalökte” - mesélte a volt polgármester. A legújabb sztori nyolc évvel ezelőtt tartotta izgalomban Nyitrát. Egy ► Elhagyatott lakóház. A faluban már csak egyetlen család él. A lakók nemcsak a véres sztorik miatt hagyták el a települést. Korábban ugyanis a majorban dolgozók laktak ott - ingyen. A tulajdonos azonban egy idő után rá akarta venni őket, hogy legalább a villanyért és a vízért fizessenek. Nem sikerült, így megszüntették a - terület áramellátását. Amikor pedig elromlott a vízellátást biztosító szivattyú, a nagy többség Nyitrára költözött.