Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-10 / 258. szám
(Somogyi Tibor felvétele) 2018. NOVEMBER 10. www.ujszo.com Csodagyerekek Orsúj falun ÉRDEKESSÉG 15 Dávid és Áron. A zene csodagyerekei. A harmadik, Simon egyelőre csak két és fél éves, de biztos, hogy Hodekéknál őt is megmételyezi a muzsika. A 21 éves Dávid kiskora óta dobol, ma egyben zeneszerző és producer, s a hétéves Áron is — bátyjához hasonlóan - megjárta már basszusgitárjával Amerikát. Bár nem szól a zene, az őrsújfalui házba belépve, ahová a család Komáromból költözött, mégis minden rögvest arról árulkodik, hogy zenészek közé keveredtünk. Egyik sarokban dob, a másikban gitár, arrébb még egy. Áron közli, hogy két zenész van a családban, de Dávid kijavítja, mondván, a nagyapa is zenész volt. „Amatőr, Németországban muzsikált, volt egy regionális zenekara; a dobon kívül minden hangszeren játszott.” Érdekes, amit hallok, hiszen az unoka kiskorától épp a dob bűvöletében él. .Apunak is volt tehetsége, mindig MOSS'? A teljes cikket, például arról, hogy ki írta alá magát Áron basszusgitárján, hogy ki mindenkivel lépett fel négyéves kora óta Dávid, hogy miként lehet ennyi koncertezés mellett elvégezni az iskolát, a Vasárnap kedden, november 13-án megjelenő számában olvashatják. zeneközeiben mozgott. A művészi gének nem véledenek. Anyuka táncot, balettet tarnt. Amikor megszülettem, a zene mindenhol ott volt körülöttem, s a papával, zenészbarátaival, komáromi muzsikusokkal fel is léptem, így kezdődött, és gyorsan ment minden, mert összeismerkedtünk egy csomó muzsikussal.” A hétéves Áron is elindult Dávid nyomdokaiban, és a napnál világosabb, hogy nemsokára Simon is kövemi fogja őket. „Megváltozott a világ — mondja az apuka. - Két tehetséges gyerek, tizenhárom év korkülönbséggel, de hihetetlen eltérés látszik a lehetőségekben azokhoz képest, amelyek Dávid indulásakor voltak. Ha .valakinek elmondtuk, hogy Dávid óvodásként Pesten tanul Jávori Vilmosnál, csak hümmögött, hogy ez óriási dolog. Ma arról beszélünk, hogy évente egyszer-kétszer elmegyünk Amerikába. Ennyire felgyorsult a világ.” Urbán Klára (Fotók: TASR/AP) Az eredeti lépcsőt 1983-ban szedték szét 24 darabra Árverésre- ez az egyik megy a lépcső Daruval szállították a párizsi Artcurial Aukciósház elé az Eiffeltorony eredeti, 1889-ből származó csigalépcsőjének egy darabját. A lépcsődarabot, amely 4 méter magas, és 700 kilót nyom, november 27-én elárverezik. Korábban a toronylépcső egy hasonló darabját 523 800 euróért adták el, ugyancsak az Artcurial Aukciósház árverésén. A 14 lépcsőfokot egy ázsiai vásárló vette meg, aki telefonon licitált. A lépcső következő darabjai a New York-i Szabadság-szobornál, a floridai Walt Disney World parkban, valamint a japán Josi Alapnál láthatók. Az eredeti lépcsőt 1983-ban szedték szét 24 darabra, amelyből húszat árvereztek el. (ug) A 4 méter magas lépcsődarab 700 kiló Kos (III. 21-IV. 20.) Érdemes lenne kitartania, mégha az új kapcsolata zötyögősen is indul. Inkább legyen céltudatos, mint hogy feladja. Mert ha így cselekszik, akkor később megbánná, de ön is tudja, a megtörtént dolgokat nem lehet visszafordítani és meg nem történtté tenni. Rák (VI. 22.—VII. 22.) Ebben az időszakban az egészség területén elsősorban nem fizikai problémákkal kell számolnia, hanem inkább a lelke szorul majd időnként ápolásra. Ez az évszak sokaknál előhozhatja a depresszióra való hajlam felerősödését. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) . Ha sikerül okosan és ügyesen ellensúlyoznia a lelki kibillenéseket, akkor gyorsan találhat megoldást, problémáira. Ideje lenne néha kimozdulnia otthonról akár családi kirándulásokra, de akár baráti társasággal kisebb túrákat tenni. Bak (XII. 22.-I. 20.) Érzékelhetően nagy az igénye az elismerésre, a biztatásra munkája során. Sokkal jobban vágyódik munkatársai bizalmára, mint a pénzbeli elismerésre, mivel az ő bizalmuk, elismerésük sokkal többet jelent az ön számára, mint az anyagiak. Bika (IV. 21.-V. 21.) Szerelmi élete mozgalmas lehet, tele váradan fordulatokkal, meglepetésekkel. Ebbe viszont belefér némi családi zűrzavar is, s ezen a téren komoly eseményekre lehet számítani, akár a gyermekekkel, tágabb rokonságával vagy éppen párjával kapcsolatos.dologról van szó. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Megtörténhet, hogy sikerül belefognia egy új vállalkozásba, de arra mindenképpen jobb, ha ügyel, hogy a meglévő munkája addig is biztosítsa a megfelelő anyagi hátteret családjának, amíg a másik teljesen beindul, és jövedelmezővé nem válik. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ha még szingli, most meglelheti igazi párját, sőt még az sem kizárt, hogy egy munkahelyi kapcsolat, ismeretség válhat egy életre szóló szerelemmé. Még az is megtörténhet, hogy éppen egy új társaságban vagy a régi barátok segítségével találja meg élete párját. Szűz (VIII. 24.—IX. 23.) Olyan helyzetbe kerülhet, amikor nagyobb áldozat nélkül is belekezdhet a régóta esedékes lakásfelújításba, az önre jellemző megfontoltsággal. Bár kedvese nem rajong az ödetért, ön képes meggyőzni őt a tervezett munka fontosságáról és aktualitásáról. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Mivel keményen dolgozik az előrejutásért, elszánt és céltudatos, ezért legtöbbször el is éri a kitűzött célját. Fő erőssége a szorgalom, és az eszét használva igyekszik egyre előbbre jutni, mivel a tanulás, az új ismeretek megszerzése egy további erőssége. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Problémáit sikerül megoldania és hamar visszatalál önmagához. Már tudja, hogy egészséges táplálkozással és életmóddal sikerül remek Jó hatással lehet önre a zöld szín, mely reménnyel és energiával töltheti fel. Vízöntő (I. 21.-H. 19.) Gyakran változtatja a lakóhelyét, igaz, éppen a munkahelye miatt. Bár nem a legszerencsésebb megoldás, de ha továbbra is azt szeretné csinálni, és azzal foglalkozni, amit szeret, akkor kénytelen ezt az életmódot elfogadni, s önnel együtt a családja is. Halak (II. 20.—III. 20.) Bár másodrangú kérdésnek tekinti az anyagiakat, szerencsére nem lesznek pénzügyi gondjai. Csupán arra kell ügyelnie, hogy a becsületes és végeláthatadan munka nehogy egészségének vagy családi életének a rovására menjen. A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Presszó, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3