Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-08 / 256. szám
Olvasók oldala WWW.UJSZO.COM ■ UJSZO@UJSZO.COM ■ VASARNAP@VASARNAP.COM ■ WWW.VASARIMAP.COM Egy éve lesz december 21-én, hogy eltörtem a karomat. Akkor rögtön megoperáltak, és vaslemezzel biztosították a törést, így nem is kellett begipszelni, csak rögzítették a testemhez. A karom azóta összeforrt, de nem tudom, hogy a fixáló vaslemezt kiveszik-e egy év elteltével. Nem okoz problémát, és nem is fáj a karom. Most újra fognak műteni? Legyenek szívesek felvilágosítást adni, hogy szükséges-e a műtét. Már 63 éves leszek februárban, nem szívesen vágatnám fel megint a sebet. Kovácik Ilona, Rimaszombat Tisztelt Olvasónk, ahhoz, hogy kérdésére a szakember válaszolni tudjon, több információra van szükség. Kérem, küldje el az orvosi dokumentáció másolatát. Aszerkesztő Az októberi szám színes, gazdag, érdekes, tanulságos cikkeket tartalmaz. Minden korosztály megtalálja benne a neki szóló újdonságot. Mindez a szerkesztő érdeme. Nagyon jó fiatal szerkesztőgárdával dolgozik. Minden cikk érdekes, de külön kiemelném a Sok a beteg - kevés a szemorvos című cikket, mert részletesen megmagyarázza a szembetegségeket. A gerinc- és ízületi betegségekről szóló cikk is kitűnő. Sok dicséret jár Dr. Faragó Méry Hajnalka bőrgyógyásznak, Dr. Hrubá Orsolya gyógyszerésznek, és Dr. Horváth Mária okleveles egészségügyi nővérnek. Gratulálok az ügyes szerkesztőknek, csak így tovább! Mindig van miért várni az Egészség és az Egészség Extra mellékleteket, amelyeket mindenkinek ajánlok. Méry Júlia, Nagymagyar 80 éven felüli olvasójuk vagyok, és két dologban szeretnék tanácsot kérni. Mitől viszket a lábam éjjelente? Ha pálinkával kenegetem, elmúlik, de szeretném tudni az okát. A másik kérdésem az lenne, hogy mi okozza a lábgörcsöt és mit ajánlanak ellene? Egy olvasó Marcelházáról Tisztelt Olvasónk, levelét neurológus szakorvosnak továbbítottuk. Amint megérkezik a válasz, közöljük. A szerkesztő Gyakran hallani a televízióban, mind a magyar, mind a szlovák adásokban, hogy ha valaki rosszul van és eszméletét vesztene, az emberek közönyösen mennek el mellette, észre sem veszik, eszükbe sem jut, hogy segítsenek és mentőt hívjanak a szerencsétlenül járt embertársukhoz. Pedig hát valakinek megmenteni az életét a legnemesebb cselekedet a világon. Erről nagyon sokan megfeledkeznek. Pedig bárki bárhol roszszul lehet. Soha senki nem tudhatja, hogy mikor és mi fog vele történni. A mai világban sajnos nagyon kevés egészséges ember van. Ma még úgy érzi az ember, hogy makkegészséges, és holnap már megtörténhet a baj. A betegség gyakran nagyon sokszor váratlanul csap le. Nyilvánvaló, hogy sokszor a földön fekvő emberről azt hiszik, hogy részeg vagy kábítószeres. Kérek mindenkit, ha még úgy is van, akkor is segítsenek az illetőn. Senkiről nem lehet tudni, hogy mitől van roszszul. Mindenkiben legyen annyi emberség, és legyen bátor. Nagyon könnyen megtörténhet, hogy ma én segítek, holnap meg rajtam fognak segíteni. Vass Tibor, Köbölkút Gratulálok az Egészség Extra ötletgazdájának és szerkesztőinek ehhez az okos, szórakoztató, nagyszerű újsághoz. Nagy szükségünk van az ilyen írásokra. Fükő Otília, Fülek Kókuszos rúd HOZZÁVALÓK: 25 dkg liszt, 1 sütőpor, 1,5 dl tej, 3 dkg margarin, 15 dkg porcukor, 1 egész tojás, 2 kanál olvasztott méz. ELKÉSZÍTÉSE: A hozzávalókat jól összekeverve kizsírozott tepsibe öntjük és megsütjük. Sütés után kiborítjuk, és hűlni hagyjuk, ujjnyi szeletekre vágjuk, és a következő masszába mártjuk: 22 dkg margarin, 20 dkg porcukor, 5 dkg kakaó, 5 evőkanál tej. Ezeket összeolvasztjuk, a felszeletelt tésztát kétágú villára szúrva belemártjuk, majd kókuszlisztben megforgatjuk. J. I. Kik nyertek? ■ KALCIUMTARTALMÚ SZIRUPOT nyert Jancsó Ilona keszegfalvai, Méry Júlia nagymagyari és Fükő Otília füleki olvasónk. * VITALITÁST ERŐSÍTŐ KÉSZÍTMÉNYT küldünk Kázmér Emese bögellői és Agócs Tamás almágyi olvasónknak. ■ SZEMERŐSÍTŐ KÉSZÍTMÉNYT nyert Káposztás Mária tornai, TánczosAnna dunaszerdahelyi és Bartal Károly barti olvasónk. Örömmel olvastam az ízületi és gerincfájdalmakról szóló írást, ugyanis én is ezzel kínlódom. Amit a speciális injekcióról olvastam, az mind igaz lehet, mert már én is tapasztaltam a hatását, és bizony jó ideig tünetmentes voltam. Nekem nem kellett tíz, mert már a hetediknél megálltunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Jót fog tenni. Különben meg ahogy az Egészség Extrát olvasom, minden tanács nagyon hasznos, kivétel nélkül. Gratulálok a laphoz mindenkinek, aki szerkeszti és valamivelhozzájárul ahhoz, hogy az olvasó ilyen tájékoztatást kapjon. Jancsó Ilona, Keszegfalva ÍRJA MEG VÉLEMÉNYÉT, ÖTLETÉT, PANASZÁT, ÉS NYERJEN! TISZTELT OLVASÓINK, célunk az, bogy az Egészség EXTRA a lehető legjobban megfeleljen az önök elvárásainak. Arra kérjük tehát önöket, írják meg véleményüket, ötleteiket, panaszaikat, segítsenek a lap összeállításában. Akárcsak eddig, továbbra is igyekszünk néhány aktív olvasónkat megjutalmazni. Az itt bemutatott termékeket azok között sorsoljuk ki, akik megírják véleményüket a magazinról. „A DUEL-PRESS, s.r.o. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/linkek-0 weboldalra.” 2 EXTRA 2018. November Nemrég került forgalomba Szlovákiában a Nature Box márka, amire a természethez való visszatérés jellemző. A tusfürdőben, a testápolóban, a samponban és a kondicionálóban sok a vitamin és az antioxidáns, de szilikont és mesterséges színezőanyagot nem tartalmaz. A zöld termékcsalád avokádóolajjal, a rózsaszínű mandulaolajjal, a kék pedig kókuszolajjal készült. 3 OLVASÓNK NYERHETI MEG AZ ÚJ SZÓ ÉS A VASÁRNAP HAVI MELLÉKLETE. SZERKESZTŐSÉG: P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 E-MAIL: egeszsegmagazin@iujszo.com FELELŐS SZERKESZTŐ: Kovács Ilona, helena.kovacsova@ujszo.com , GRAFIKA: Duransky Tamás. REKLÁMMENEDZSER: Mierka Dóra, dora.mierkova@duelpress.sk ., TELEFON: +421 903 241 317. A hirdetések és a fizetett cikkek tartalmáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. NYOMJA: Petit Press, a. s., Kopcianska 22, Bratislava. A NEM JELÖLT FOTÓK: www.shutterstock.com