Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-26 / 247. szám

A első ékszer­f\ j~~w kiállításod A-A / 2011-ben X \ m A nyílt Érsek­újvárban, legutóbb pedig a napokban volt látható Naszvadon. Mit éreztél a sokadik kiállításod megnyi­tóján? Mindegyik kiállításom na­gyon kedves emlék, mind­egyiknek megvan a maga varázsa, hangulata, de bevallom, a mostaninál is ugyanolyan lámpalázas voltam, mint a legelsőnél. Mindig szorongok, hogy el tudom-e varázsol­ni a látogatókat a munkáimmal. Mikor tűnik el a drukk? Amikor odalép hoz­zám az első érdeklő­dő, és elkezd faggatni az ékszerekről. Lehet, hogy az illető nem is számít ilyen részletes ismertetőre, ugyanis rengeteget tudok be­szélni róluk. S ha pél­dául úgy látom, hogy az általa választott ékszer nem neki való, tapinta­tosan igyekszem átirá­nyítani egy másik darab felé. Nem mindig sikerül, de van, aki megfogadja a tanácsom. Hogyan találtál rá az ék­szerkészítésre? Egy báli ruhát szerettem volna kihímezni magam­nak. Az ihletet édesanyám gyönyörűen hímzett ruhái adták. Elkezdtem nyomozni, hogyan is lehetne elkészí­teni, és kutakodás közben az interneten rátaláltam Sabine Lippert ékszereire. Ő német urológus, akinek a gyöngyékszerfűzés és a mintateivezés a hobbija. Csodálatosak a mintái, a kedvenceim. Rettentő ala­posan kidolgozottak, min­den egyes gyöngynek meg­van a maga helye. Amikor először láttam a munkáit, megfogadtam: ha belefe­szülök, akkor is megtanu­lom, mert szép és Édesanyámmal. A húgommal - nagyon boldog gyerekkorunk volt. érdekes, nem mindennapi. Kihívás volt számomra, én pedig szeretem a kihíváso­kat. Akkoriban nyílt Pozsony­ban a Koralkovy svet nevű A SZÉPSÉG öröme bolt, egy rokonszenves szlo­vákiai magyar lányé, Sándor Erikáé volt, aki azóta Hollan­diában él, és ékszereket ter­vez. Hozzájuk nagyon sokat jártam, konzultáltam velük, később náluk vásároltam az alapanyagokat, mert eleinte Magyarországról kellett be­hozni vagy külföldről rendelni a japán gyön­gyöket, amiket haszná­lok. Mi mindenre kell fi­gyelni a gyöngyéksze­reknél? A színek az alap. Ezt nehéz megtanítani, mert mindenkinek megvan a maga színvilága. Az én ék­szereimen is megvannak a domináns színek. Kife­jezett kedvencem nincs, de szeretem az ezüst árnyala­tait, mert akár csillogó, akár matt, mind a kettőt jól lehet hangsúlyozni. Mi inspirál? Például a Pantone cég a honlapján képekbe önti, kibontja a színeket. Ezeket nagyon szeretem nézegetni. De a természet, a virágok ugyanúgy megihletnek. A családodban volt a kéz­művességnek hagyomá­nya? Gyerekként is szeret­tél gyöngyöt fűzni? Nem voltak gyöngyeim. Mivel elég eleven kislány voltam, tornázni jártam, hogy minél több energiát kiadjak magamból, Szeret­tem kint játszani a lányok­kal, meg rajzolni is. Picit nagyobbacska koromban babaruhákat varrtam. A cso­dálatosan mesélő muzslai nagymamám nagyon sokat kézimunkázott, ő tanított meg varrni. Odaülhettem a varrógépéhez. Lehet, hogy tőle örököltem ezt a vonzal­mat? Mit örököltél még a csalá­dodtól? Mivel gyerekként nagyon sokat voltam az apai és anyai nagyszüleimmel, mindegyi­Névjegy: Stancz Aliz Érsekújvárban született 1 %5-ben. A helyi gimnáziumban érettségizett, majd gyógytor­­nászi képesítést szerzett. Jelenleg termelési és logisztikai menedzserként dolgozik. 2010-ben kezdett el foglalkozni gyöngyékszer-fiűzéssel, 2011-ben volt az első kiállítása szülővárosá­ban. A napokban Naszvadon csodálhatták meg a látogatók a munkáit. küktől hoztam valamit. Az újvári nagymamám nagyon szép nő volt, tipp-topp dáma. Ha édesanyámmal kimentek sétálni a városba, nem hiányozhatott az öltö­zékéből a jó minőségű kesz­tyű, a kalap, a szép ridikül. A szépség iránti vonzalmat, az esztétikus ruházkodást szerintem ő nevelte belém. A történelem iránti érdeklő­dést az újvári nagypapámtól kaptam, rengeteget mesélt nekem. A nagymamával mindketten nagyon szere­tettek olvasni is, a könyv sze­­retete innen ered. A szüléidtől mit kaptál? Végtelenül sok szeretetet és törődést, de mivel ők dolgoztak, hét közben dél­után lehettünk csak együtt. Míg nem érkeztek meg a munkából, egyik vagy má­sik nagyszüleimnél voltunk a húgommal. Nagyon sze­rencsés embernek tartom magam ebből a szempont­ból, mert mindent megkap-Végtelenül megnyerő, közvetlen, barátságos, derűt és harmóniát sugárzó személyiség. Sokszínű és lenyűgöző jelenség - akárcsak az általa fűzött szépséges gyöngy ékszerek. A hasonlóság természete­sen nem a véletlen műve, hiszen a leikéből is belead egy darabot min­den egyes munkájába. Az Érsekúj­várban élő Stancz Aliz gyöngy­­ékszer-készítővel beszélgettünk.

Next

/
Thumbnails
Contents