Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-26 / 247. szám
www.ujszo.com | 2018. október 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 A gyanú nem száll el Ami most kiderült, azt tavaly augusztusban is kinyomozható volt M arián Kocner még a vizsgálati fogságban is kiváló szolgálatokat tesz Robert Kalináknak és Robert Ficónak. Mivel minden figyelem rá irányul, a két Robert örömködhet, hogy alig vette észre valaki, milyen fejlemények vannak a Pozsonyból szlovák kormánygéppel elrabolt vietnámi férfi ügyében. A Denník N először azt derítette ki, hogy két szlovák rendőr látta a repülőtéren, amint a vietnámi delegáció két tagja feltuszkol a gépre egy összevert férfit. Múlt héten kiderült, hogy nem is kettő, hanem három szemtanú van, még egy rendőr látta az esetet. Tehát most már a szlovák rendőrségi vizsgálat is igazolja, hogy emberrablás történt az ország területén, és úgy hurcolták haza Trinh Xuan Thanh vietnámi vállalkozót, hogy ehhez kölcsönadtuk nekik a kormánygépet. Persze, ezt a szlovák rendőrség nélkül is tudjuk hónapok óta, csak végre ők is megerősítették. Hogy a dologról maga Kalinák is tudott, azt az a makacs elszántsága bizonyítja a legjobban, amellyel próbálta megakadályozni a hazai rendőrségi vizsgálatot. Azt, hogy kiderítsük, a vietnámiak „visszaéltek-e a vendégszeretetünkkel”, ahogy maga Kalinák oly finoman fogalmazott az emberrablás kapcsán. Ami a belső minisztériumi ellenőrzés nyomán 2018 októberére kiderült, azt már 2017 augusztusában is ki tudták volna deríteni. Semmi más nem kellett volna hozzá, minthogy Kalinák utasítást adjon a vizsgálatra. Ahhoz, hogy az utasítást kiadja, volt elég információja az ügyről, ami hiányzott, az az akarat volt. Egyáltalán nem akarta, hogy belső vizsgálat induljon. Pedig minden arra mutatott, hogy a vietnámi és a szlovák kormánydelegáció találkozójára csakis azért került sor Pozsonyban, mert a vietnámi titkosszolgálatnak erre volt szüksége. Ennek ellenére Kalinák azt hajtogatta, hogy a „látogatás során semmi gyanús dolog nem történt”. Ilyen makacs ellenállást a szlovákiai nyomozás megindításával szemben csakis az tanúsíthat, akit érintene maga a nyomozás. Miután bűncselekmény gyanúja miatt az ügyben a Denník N új ságírója, Monika Tódová tett bejelentést, a minisztérium belső ellenőrző osztályának értesítenie kellett őt is a határozatról. Abban pedig legalábbis kettő figyelemre méltó dolgot találni. Eltér Robert Kalinák és akkori protokollfőnöke, Radovan Culák vallomása abban, hogy ki tájékoztatott kit a vietnámi küldöttség váratlan betoppanásáról. Gúlák Kalinákot vagy Kalinák Culákot. Arra viszont egyformán emlékeznek, hogy mindenben úgy jártak el, ahogy Quang Le Hong kérte. Ez a Quang pedig 2013 és 2017 között Robert Fico volt kormányfő távol-keleti kereskedelmi tanácsadója volt, egyúttal Szlovákia megbízott vietnámi nagykövete, de ottani korrupciós ügyei miatt visszahívták. Hogy egyúttal a vietnámi titkosszolgálattal is együttműködött, abban aligha kételkedik bárki. Robert Fico pár napja megdicsérte a rendőrséget, amiért olyan jó munkát végzett a Kuciak-gyilkosság felderítésében. Ez vitathatatlan tény. Már csak az a kérdés, hogy miért nem végzett ugyanilyen kiváló munkát a vietnámi emberrablás felderítésében. Még egy ilyen megrázó kettős gyilkosság felderítése sem feledtetheti, mennyire erős a gyanú, hogy egy külföldi titkosszolgálat szlovákiai emberrablási akciójánál maga a belügyminiszter és a kormányfő tanácsadója segédkezett. A szerző a Trend hetilap kommentátora Stefánikis látta... (TASR-felvétel) Fasisztákkal nem alkotmányozunk! LAJOS P. JÁNOS K edden éjszaka véget ért a parlamentben „Az alkotmánybíró-választás színvonalának emelése” című színjáték. Az utolsó szín, a szavazás alapján akár a tévedések vígjátéka is lehetne, a szereplők együttműködése miatt azonban inkább tragédiának nevezném. Kezdjük az elején: a legutóbbi alkotmánybíró-választás után az Alkotmánybíróságnak kellett döntenie, hogy a köztársasági elnöknek mindenképpen ki kell neveznie bírákat a parlamentben megválasztott jelöltek közül - akkor is, ha számára egyik sem elfogadható. Ezután a huzavona után világossá vált, hogy módosítani kell a megválasztás eddigi szabályain. Annál is inkább, mivel jövőre a 13 tagú testület 9 tagjának jár le a mandátuma, tehát szinte a testület háromnegyede lecserélődik. A tervezgetés és az ötletelés szakaszát átugomám, hiszen a tragédia cselekményének a legfontosabb része a legutolsó napon történt. Már az is tragédia, hogy az ellenzék csak 24 órával a végszavazás előtt mutatta be sajátjavaslatát a kormányoldalnak, de az még nagyobb, hogy a legnagyobb kormánypárt, a Smer csak a törvény vitájának legvégén tette ezt meg. A javaslatokról most, amikor már tudjuk, hogy egyiket sem fogadta el a törvényhozás, vagyis minden marad a régiben, felesleges szakmai értékelést készíteni. A benyújtás módja és ideje azonban azt mutatja, hogy valójában az egyik oldal sem akart tisztább, transzparensebb viszonyokat teremteni, amelyek szakmailag támadhatatlan alkotmánybírók kiválasztását tették volna lehetővé. Ha erre törekedtek volna, akkor nem az utolsó pillanatban állnak elő javaslataikkal. A folyamatban azonban nem is ez a legtragikusabb. Felkészültebb alkotmánybíróságot úgysem lehet csak a törvény betűjével kikényszeríteni, a politikának ebben mindig meghatározó szerepe, beleszólása lesz. Úgy is mondhatjuk, nem várhatjuk azt, hogy jobb Alkotmánybíróságunk legyen, mint amilyen a parlamentünk, legfeljebb csak reménykedhetünk ebben. A tragédiát azonban nem a javaslatok és nem is az előkészítés, vagyis az első felvonás során bemutatott koalíciós-ellenzéki színjáték jelenti, hanem a szavazás. Pontosabban az, hogy a kormánykoalíció a fasiszta Kotleba-párt képviselőinek támogatására építette a törvény elfogadását. Hiába mondja ugyanis Gál Gábor igazságügyi miniszter, hogy ő nem tárgyalt fasisztákkal, ha a voksolás alapján az látszik, hogy más módon nem tudtak volna 90 szavazatot biztosítani az alkotmánymódosításhoz. Semmivel sem jobb, ha ezt valaki más, mondjuk a Smer megtette helyette, ő pedig csak tudomásul veszi a végeredményt. Ha a Híd tényleg komolyan venné, hogy a koalíció egyik feladata Kotlebáék támogatottságának gyengítése, fokozatos kiszorítása a parlamentből, akkor úgy kellene irányítaniuk a törvényhozást, mintha Kotlebáék ott sem lennének. Vagyis az alkotmánymódosításhoz szükséges 90 szavazatot a fasiszta képviselők beszámítása nélkül kellene odatenni a törvényhez. És ezt a szabályt nemcsak alkotmánymódosításnál, hanem minden törvény elfogadásánál be kellene tartani, Kotlebát levegőnek kell nézni. Igen, ehhez kellene egy kicsit konstruktívabb ellenzék is, de ha nincs, akkor be kell látni, hogy van, ami nem megy, nem lehet például alkotmányt módosítani. Sáros az ellenzék is, hányingert keltő volt nézni azt is, ahogy Boris Kollár, a demokratikus ellenzék közé sorolt Sme rodina elnöke egyeztet Marian Kotlebával a szavazás előtt, de a kormánykoalíció felelőssége ebben az ügyben mindenképpen nagyobb. A helyzet most úgy alakult, hogy Kotlebának és zöld trikós társaságának még nincs köze az ország alaptörvényéhez. De ki kell mondani, hogy fasiszták támogatásával nem fogadunk el törvényt, és főleg nem módosítunk alkotmányt, legyen az elfogadásra váró javaslat bármilyen jó vagy hasznos. És ezt be is kell tartani. Különben senki sem fog hinni a kampányok idején hangoztatott, a szélsőségesek visszaszorítását ígérő szavaknak. Mítoszok közt O któber vége van, s az egyetemen ilyenkor összegezzük, hogy milyen konferenciákon vettünk részt, főleg előadóként. Mert ezért pont jár a tanszéknek, a karnak, az egyetemnek. Mivé is lennének az egyetemek szerte e világon pontok nélkül... Nos, február elején részt vettem a „Mi vagyunk az EU” című rendezvényen, amelynek az volt a célja, hogy népszerűsítse az uniós tagság előnyeit. Viszont sokan inkább a hátrányokat hangsúlyozták, a parlamenti pártok képviselőivel folytatott beszélgetésen például az SaS és a Sme rodina. Kotleba pártja nem volt jelen, amin agyaltunk is kicsit egy kollégával, mert végtére az is parlamenti párt, tehát ott kellett volna lennie. Másrészt ők nem azonosulnak az uniós tagsággal, biztosan ezért nem jöttek el. Vagy nem is hívták meg őket? Hm, mi a jobb, tanakodtunk, a szélsőségesek meghívása, vagy a kirekesztésük? A kirekesztés semmilyen eszme terjedését nem állítja meg, legfeljebb még vonzóbbá teszi. Egyébként ez volt az a konferencia, amelynek nyitóbeszédében Kiska, Fico és Danko egybehangzóan állította, hogy Szlovákia stabil, fejlett, európai irányultságú állam, és olyan barátságosan viseltettek egymás iránt, hogy eszembe jutott egy ismerősöm, aki hajói van, mindig megijed, hogy valami rossz fog történni, mert szerinte olyan nincs, hogy valami huzamosan jó legyen. Én csak részben osztom ezt a filozófiát, de akkor, ott arra gondoltam, hogy ez a nagy egyetértés túl szép, hogy igaz legyen. Vagy legalábbis sokáig tartson. S nemsokára be is következett a rossz. A Kuciak-gyilkosság. És Szlovákia ettől egyszeriben Európa fekete lyukává változott. Hm. Az utolsó konferencia, amelyen eddig részt vettem idén, egész másról, Csehszlovákia 1918-as megalakulásáról szólt. Az előadók részletesen kielemezték Stefánik, T. G. Masaryk és Benes ténykedését. A moderátor ekkor megkérdezte tőlük, hogy milyen emberek voltak ezek az államférfiak. S miközben hallgattam, hogy Stefánik világfi volt, tudós, katona és diplomata, sármos férfi, aki mindig a társaság középpontjává vált, akit imádtak a nők, Masaryk meg az erkölcsös politikus mintaképe, Benes pedig precíz, kicsit száraz, de nagyon alapos és lelkiismeretes tudós ember, eszembe jutott egy s más, persze csak úgy mellékesen. Például az, ahogy egy dokumentumfilmben Zita, az utolsó császárné, teljeséggel érthető módon Masarykot és Benest bujtogatónak nevezte. Meg a Stefánik halálában való állítólagos bűnrészességük is eszembe jutott, de legfőképpen Benesnek, ennek a lelkiismeretes, alapos tudós embernek, felmagasztalt politikus apácskának a magyarokkal és németekkel szembeni égbekiáltó gazsága, amikor kollektív bűnössé nyilvánította őket. Igaz, ez jóval később, 1945-ben történt, de attól még elvártam volna, hogy Benes kapcsán a mai ifjú történészek legalább egy fél mondatban ezt is megemlítsék. MARIÁN LEŐKO
