Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-26 / 247. szám

6 I RÉGIÓ 2018. október 26.1 www.ujszo.com Macron megbénítja Pozsonyt Idősek otthona lesz az egészségügyi központból Megbénítja a közlekedést a fővárosban Emanuelle Mac­ron francia államfő mai láto­gatása. Nemcsak a város­­központban, hanem a Po­zsonyba vezető bekötő utakon is korlátozásokra kell számítani. POZSONY Délelőtt 10-től 12-ig, majd dél­után 4-től 6-ig lezárják a Dl-es autópályát. A francia küldöttség délelőtt érkezik meg Pozsonyba, ezért 11 órától a repülőtér és a vá­rosközpont között is korlátozzák a forgalmat. Körülbelül 11.30-ig lezárják a Dl-es autópálya Aranyhomok és a SzNF híd kö­zötti szakaszát, az Einstein utat, az Óvárosi (Staromestská) utcát és a Hodza teret. 12.15-től 12.45-ig Kürti István érsekújvári amatőr csillagász és Sámeczky Krisztián budapesti csillagász októberben közösen fedezett fel egy földközeli aszteroidát. A TASR-t Kürti tájé­koztatta, a felfedezést pedig az amerikai Minor Planet Center hon­lapja is megerősítette. A csillagá­szok számításai szerint az égitest biztonságos távolságban halad el a Föld mellett. Kürti István október 13-án, szombaton lett fi­gyelmes a 2018 TY5-ÖS jelzéssel ellátott égitestre. Kürti István október 13-án, szombaton lett figyelmes a 2018 TY5-ÖS jelzéssel ellátott égitestre. Mivel úgy tűnt, hogy földközeli aszteroidáról van szó, kapcsolatba lépett a csillagászok társaságával, amely segített neki a további meg­figyelésekben. „A földközeli asz­teroidák olyan égitestek, amelyek az útjuk során kevesebb mint 194 millió kilométerre megközelítik a Napot. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a bolygónk pályájához is közel ke­nem közlekedhetnek az utók a Hodza tér, a Védcölöp utca (Pali­­sády) és a vár közötti útvonalon. Délután szinte az egész városköz­pontot megbénítja a delegáció, 14.15-től 14.45-ig újra lezárják a Védcölöp utcát, a Szárazvám ut­cát, az SzNF_ teret, a Kórház (Spitálska), a Stúr és a Jesensky utcát. Körülbelül délután ötig újra megnyitják a központot, öttől fél hatig azonban ismét nem közle­kedhetnek az autósok az Orsolya utca (Ursulínska)-Száraz-vám- Hodza tér-Ovárosi utca-SzNF híd-Einstein út vonalon és a vá­rost elkerülő autópálya egy sza­kaszán. A rendőrség arra kéri a közle­kedőket, óvatosan haladjanak az érintett útvonalakon és tartsák be a rendőri utasításokat. (TASR, béva) rülnek. Némelyik veszélyesen kö­zeire” - magyarázta az amatőr csillagász. A megfigyelésekre azért volt szükség, hogy a kisboly­gó pályáját pontosan ki tudjuk szá­mítani. Vasárnap (október 14.) reggelre a felfedezést sikerült megerősíteni, és további öt csillagvizsgáló közöl­te ehhez a saját megfigyeléseit. A 2018 TY5 október 22-én volt a Földhöz a legközelebb, amikor 66 000 km/órás sebességgel suhant el mellette, 8 millió kilométeres tá­volságban, amely körülbelül a Föld és a Hold közötti távolság 21- szerese. A kisbolygó becsült átla­gos átmérője 100-225 méter. Sza­bad szemmel nem látható, csak te­leszkóp segítségével. Kürti és Sámeczky 2010 ősze óta működik együtt, és már több száz aszteroidát sikerült felfedezniük. A magyarországi csillagász a Pisz­­késtetői Csillagvizsgálóból fény­képezi az ég egyes részeit, az ér­sekújvári csillagász pedig kiérté­keli a felvételeket. „Az égboltot nagy automatikus berendezések pásztázzák naponta, és ezek talál­ják meg a legtöbb aszteroidát. De mint ez az eset is bizonyítja, a fel­fedezés nem csak a »nagy halak« kiváltsága ” - mondta Kürti. (TASR) Egyetlen beruházó cég érdeklődött a Kapisztóry Ferenc Kórház területe, illetve a régóta üresen álló épülete iránt. Az AMV Slovakia cág 1781OOO euróért vásárolta meg a főút mellett lévő ingatlant. f-íií-ilkVjl'ZJtl Első alkalommal 2015 nyarán kí­nálta eladásra az állam a Kapisztóry Ferenc Kórház régóta kihasználatlan épületét, ám akkor még 2 770 000 eurót kért a mintegy 29 ezer négy­zetméteres parcelláért és a rajta lévő ingatlanért. Értesüléseink szerint a beruházó idősek otthonává alakítaná át az egykori orvosi rendelőket és kórházi betegszobákat. A Kapisz­tóry Ferenc Kórház épületéből az el­múlt egy évtizedben az Érsekújvári Oktatókórházba és Rendelőintézet­be költöztették át az orvosi rendelő­ket és az osztályokat. Az egyik utol­só kórházi osztály a pszichiátriai volt, az udvarban munkaterápiás műhely működött. A három évvel ezelőtti el­adási kísérlet sikertelen volt,L az ál­lam ezért idén nyáron ismét vevőt keresett az épületre, 1 820 000 euró­­ra csökkentve a vételárát. Néhány nap múlva kiderült, hogy néhány te­lek és épületrész árát nem jól becsül­ték fel, ezért újabb elektronikus pá­lyázatot írtak ki, amelyre csak az em-Év végére befejeződik a Szene, Hattyúpatak (Viniöné) és Bazin közötti útfelújítása. A forgalomkorlátozás miatt még hétvégén is gyakran áll a kocsisor ezen a szakaszon. SZENC/BAZIN Szeptember elején kezdődött a Szene és Bazin közötti út felújítása. Az első szakasz keretében négy ki­lométer hosszan cserélték le az út­burkolatot a szenei logisztikai köz­pont és Hattyúpatak között. A most induló második szakaszban több mint 4 kilométer hosszan újítják del a Hattyúpatak és Bazin közötti A Kapisztóry Kórház a város egyik domináns épülete (A szerző felvétele) lített cég jelentkezett. A kórház né­hány épületét korábban sikerült bér­be adni. Az egykori geriátriai osztály négyszintes épületét az Általános Egészségbiztosító bérli. másodrendű főutat és az összeköt utat. A rekonstrukció miatt csak egy sávban, váltakozva halad itt a forga­lom, gyakran hétvégén is feltorlód­nak az autók a forgalmas úton. „Az útjavítás és -felújítás, valamint az ez­zel járó közlekedési korlátozások mindig gondokat okoznak a lakosok­nak és az utazóknak. Igyekszünk fo­lyamatosan felújítani az utakat, hogy kényelmesebb legyen a közlekedés” - nyilatkozta Juraj Droba, Pozsony megye elnöke, aki azt kéri az autó­vezetőktől, fokozott figyelemmel, az ideiglenes jelzéseket figyelembe vé­ve közlekedjenek. A felújítás első ré­szének befejezése után Hattyúpatak A kórház Kapisztóry Ferenc egy­kori királyi tanácsos javaslatára épült, az egészségügyi központot részben az érsekújvári és régióbeli lakosok adományaiból építették. Kapisztóry 1865-ben 1293 forinttal és 47 krajcárral alapozta meg az in­tézmény jövőjét, és gyűjtéssel az összeget 70 730 forintra és 47 kraj­cárra emelte. A kórház parkjában az érsekújváriak emléket állítottak a névadónak. Idén január végén az AMV Slovakia cég vásárolta meg az Udvardi úton lévő városi tulajdonú ipari területet, ahol egy idej e már csak hulladékot tároltak. Á cég ötven em­ber számára kínál munkalehetőséget az ipari park területére tervezett re­laxációs központban. Kismotorok, versenymotorok és kis versenyautók számára építenek autópályát. Okta­tóközpontot, tornatermet, valamint vendéglőt is nyitna a központ tulaj­donosa. A megtisztított terület egy részén gyártócsarnok épül, amelyet más vállalkozóknak is felkínálnak. A több mint héthektáros terület négyzetméteréért jelképes egy eu­rót fizet a beruházó, ám ha hét éven belül nem építi ki a központot, a vá­ros ugyanezen az áron visszavásá­rolhatja a parcellát. Nem minden érsekújvári képviselő értett egyet a vállalkozói elképzeléssel, mert ke­vesellték a munkahelyek számát. (száz, past) és Bazin között felmarják az útbur­kolatot, megerősítik az út alapját és az eltávolított aszfaltot újrahasznosítva új aszfaltszőnyeget fektetnek le. Nemcsak az úttestet, hanem a vízel­vezető csatornákat és az útpadkát is felújítják, megritkítják a rossz álla­potban lévő és nem odavaló fákat, és átfestik a vízszintes útjelzéseket. Ba­zin és a szenei logisztikai park között csak egy sávban járhatnak az autók, a közlekedők Szénéről Pozsonysárfö, Hattyúpatakról Tótgurab (Sloven­­sky Grob) felé kerülhetnek. A megyei utakat a pozsonyi Re­gionális Útkezelő Vállalat újítja fel. (béva) Kisbolygót fedezett fel egy érsekújvári csillagász Folytatódik a Szene és Bazin közötti út felújítása r Uj árvízvédelmi felszerelést kaptak az önkéntes tűzoltók BARTALOS ÉVA A támogatásnak köszönhető­en már mindegyik önkántes tűzoltó egyesületnek saját felszerelése van. Mintegy ötven árvízvédelmi fel­szerelést tartalmazó pótkocsit adott át a Nagyszombat megyei ön­­kéntestűzoltó-egyesületeknek teg­nap Denisa Saková belügyminisz­ter. Egyebek mellett mobilgátat, nagy teljesítményű szivattyúkat, áram­forrást és világítóeszközöket is tar­talmaz a pótkocsi. A Galántai Járási Tűzoltó-parancsnokság épületében adták át a felszereléseket, a belügy-Egyebek mellett nagy teljesítményű szivattyúkat, áramforrást és mobllgátat is tartalmaz a pótkocsi (A szerző felvétele) miniszter elmondta, 2012-ben szervezték újjá az önkéntestűzoltó­­testületeket. Azóta több mint ezer tüzoltókocsit, árvízvédelmi felsze­relést, több száz felújított Tatra gépkocsit kaptak az egyesületek, támogatták a tűzoltóállomások fel­újítását és az egyesületek működését. Saková további támo­gatást ígért és nagyra értékelte az önkéntes tűzoltók munkáját, akik szabadidejüket feláldozva segítik a hivatásos tűzoltókat. Szlovákiában körülbelül hatvanezer azonnal be­vethető önkéntes tűzoltó van. Sa­ková szerint már meghozta a gyü­mölcsét a tűzoltókra fordított fi­gyelem. „Százéves múltra tekinte­nek vissza az önkéntestűzoltó­­testületek, vannak olyan községek, ahol két-három testület is van. Egy­re több fiatal is érdeklődik az ön­kéntesség ezen formája iránt” - nyilatkozta lapunknak a belügymi­niszter. A galántai járásbeli falvak már korábban is kaptak hasonló fel­szerelést. Tánczos Zoltán, a Galán­tai Járási Tűzoltó-parancsnokság igazgatója elmondta, a hozzájáru­lásnak köszönhetően már a járás mindegyik egyesületének van ár­­vízvédelmi felszerelése. Nagymácsédon néhány hónapja újraindították az önkéntes egyesüle­tet. A belügyminisztériumtól ta­vasszal megkapott Tatra tűzoltó­kocsi mellé most árvízvédelmi pót­kocsit is kaptak. „Néhány évvel ez­előtt nagy szükség lett volna a falu­ban az ilyen berendezésre, akkor a já­rási tűzoltók szivattyúzták a vizet” - mondta Lancz István polgármester.

Next

/
Thumbnails
Contents