Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-24 / 245. szám

Duna, Vág, Garam és Ipoly mente 2018. október 24., szerda, 11-12. oldal Az 1914-ből származó felvétel Vércse Miklós Párkány képeslapjai című könyvében szerepel. A Fő utca a felvételen Rákóczi utcaként szerepel. A fénykép az utca felső részét ábrázolja az egykori zsi­nagóga előtti nézetből. A háttérben a malom és a hozzá tartozó keményítőgyár épülete látható. Mára mindkettőt lebontották. Helyükre bevásárlóközpont épült. A többi épület azonban még ma is áll. (GulyásZsuzsanna felvétele) Harmincöt éves a Stilla Pectus kamarakórus Tartalmas, kétórás műsort láthatotta közönség (A szerző felvétele) GULYÁSZSUZSANNA Jubileumi hangversennyel ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a párkányi Stilla Pectus kamarakórus. [7:l;Uf:LYá A kórust 1983-ban Gulyás Györ­gyi alapította. A környéken gyorsan ismertté vált, és egyre több zene­kedvelőt, énekelni vágyót, hivatá­sos zenészt és lelkes amatőrt von­zottbűvkörébe. 1991-ben művészeti vezetője Papp Katalin lett. „Külde­tésünknek tekintjük a kórusmuzsika népszerűsítését. Fontos, hogy a ta­goknak megfelelő légkört teremt­sünk a folyamatos fejlődéshez, hogy az éneklés jótékony hatása életük részévé váljon. Nagy büszkesé­günkre néhány egykori kórustag az éneklést hivatásának választotta” - mondta Papp Katalin. Repertoár­jukban egyházi, világi és kortárs művek is szerepelnek, de szívesen énekelnek könnyedebb hangvételű dalokat is. Állandó rendezvényeik, hangversenyeik és fesztiváljaik mára hagyománnyá váltak. Az el­múlt évtizedekben számtalan hazai és külföldi koncerten, illetve verse­nyen szerepeltek. Romániában, Csehországban, Németországban, Ausztriában, Spanyolországban, Tenerifén, Lengyelországban és Magyarországon is többször meg­fordultak. Több neves személyiség­gel és zeneszerzővel (pl. Zdenko Mikula, Milan Hrusovsky, Ladislav Novák, Sapszon Ferenc, Sergej Mi­norov, Daróczi Bárdos Tamás, Strausz Kálmán, Zahovay Ernő) működtek együtt. Megalakulásuk óta rendszeresen részt vesznek a ga­­lántai Kodály Napokon, ahol több­ször aranykoszorús minősítést kap­tak. Legjelentősebb eredményeik közé sorolják a pécsi nemzetközi kamarakórus versenyen és a debre­ceni Bartók Béla Nemzetközi Kó­rusversenyen elért helyezéseiket. A jubileumi hangversenyen a Stilla Pectus előadásában Szokolay Sándor, Ivan Hrusovsky, Zahovay Ernő, Camille Saint-Saens, Julie Knowls, Gárdonyi Zsolt, Giuseppe Vérdi és Zdenko Mikula kórusművei és feldolgozásai csendültek fel. Az ünnepi koncerten vendégművész­ként közreműködött a kórus egykori tagja, Roman Krsko operaénekes, a Szlovák Nemzeti Színház és a Ma­gyar Állami Operaház szólistája. Vendégként közreműködött a zse­­lízi Franz Schubert Vegyes Kar, a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola gyermekkórusa, vonós­­zenekara és tanárainak kamarakó­rusa, Rózsár Brigitta zongoramű­vész, Mézes Attila zongoraművész és az Éva Jaczova Tánckonzervató­rium növendékei. AJÁNLÓ Október 24. (szerda) Komárom -18.00: Hogyan ne kommunikáljunk? - Urbán Péter tréner, tanácsadó előadása a Zichy-pontban. Komárom -18.00: Szerelem­­állapot-upaguru - a Komáromi Hamvas Kör estje az Európa ud­varban lévő Borozóban. Október 25. (csütörtök) Guta -10.00: Fogápolás cse­csemőkorban - Busnyák Norbert fogorvos előadása, majd beszél­getés az előadóval. Helyszín: Gandre - coffee & handmade. Komárom-17.00: És boldogan éltek, míg...- gyermekkorunk hatása jelenünkre és párkapcso­latunkra; Nagy Annamária ta­nácsadó szakpszichológus és Uj­­pál Emőke tanácsadó szakpszi­chológus, gyerekterapeuta elő­adása a Zichy-pontban. Komárom-18.00: Thelma - norvég erotikus thriller a Jókai Színház Vasmacska Filmklubjá­ban. Joachim Trier rendező filmje sötét, bizarr, zavarba ejtő, de rendkívül hiteles portréja az ár­tatlanság elvesztésének. Október 26. (péntek) Komárom-17.00: megemléke­zés az 1956-os forradalomról, köszöntőt mond Hrubík Béla, a Csemadok korábbi országos el­nöke, Ipolynyék polgármestere, ünnepi beszédet mond Sólymos László környezetvédelmi mi­niszter. Közreműködik a Viva la Voce vonósnégyes és Faludy Ju­dit csellóművész; szervező a Csemadok Komáromi Területi NYITOTT NAPOK A GÚTAI MAGYAR TANNYELVŰ MAGÁN SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN A Gutái Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola nagy tisztelettel értesíti az alapiskolák végzős diákjait és a Tisztelt Szülőket, hogy 2018. október 25-én (csütörtök) és 2018. november 7-én (szerda) NYITOTT NAPOKAT tart. Iskolánk naponta 8.00-tól 15.00-ig szeretettel várja az alapiskolák pályaválasztás előtt álló diákjait és szüleit. Bővebb tájékoztatást az alábbi elérhetőségeken nyújtunk: 0907 743 332 vagy 035/777 50 80. DP 180726

Next

/
Thumbnails
Contents