Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-08 / 231. szám
www.ujszo.com egészség ■ 2018. október 8. GYOGYHIREKll Ebből az alkalomból az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közzétette a legaktuálisabb témákat: a gyerekek zaklatása, a trauma hatása a kiskorúakra, a súlyos lelki zavarok és a kiskorúak, az öngyilkosság és a kiskorúak, a kiskorúak nemi identitása és a lelki egészség érzése, a megelőzés, az ellenálló képesség és a segítségnyújtás. „Szlovákia pszichiátriai rendelőiben tavaly csaknem kétmillió kivizsgálást végeztek és fedeztek fel valamilyen lelki zavart” - jegyezte meg dr. Ján Suba gyermekpszichiáter, majd hozzátette, hogy a betegek többsége nő volt. Első helyen a Pozsonyi kerület áll, a másodikon a Besztercebányai, a harmadikon a Kassai, a negyediken a Zsolnai. A legtöbb eset a 15-19 évesek körében fordult elő. Több volt az öngyilkosság és öngyilkossági kísérlet Tavaly összesen 506 ember vetett véget önkezével életének, 84l-en pedig megpróbálták, de nem sikerült. 20l6-hoz viszonyítva mindkét esetben csökkentés mutatkozott. A gyerekeket tekintve 14 éves korig 3 öngyilkosság történt - valamennyi lány - 15 év felett pedig 14-en vetettek véget életüknek. Kísérlet több volt: az első kategóriában 35-en, a második korcsoportban 94-en próbálkoztak öngyilkossággal. Az okok között a konfliktusok, a családi és iskolai problémák vezettek. Az öngyilkossági kísérletek mögött 76,5 százalékban lelki betegség húzódott Évről évre nő a lelki zavarral élő kiskorúak száma Az elmúlt alig egy évtized alatt hihetetlen mértékben, 72,1 százalékkal megnőtt azon kiskorúak száma, akik valamilyen lelki zavarban szenvednek. Gyakoribbak lettek az öngyilkosságok és öngyilkossági kísérletek is. Fő okuk a konfliktusok és a családi problémák. Október 10. a lelki egészség világnapja. » Gyanús jelek • nem tiszteli a szülőt és a pedagógust, nem jár iskolába, lop, agresszíven vagy vandál módon viselkedik • alkoholizál vagy kábítószert szed • odahaza és az iskolában nem képes elvégezni a napi teendőit és megoldani problémáit • alvászavarai vannak és megváltozott az étkezése • gyakran szörnyű álmok gyötrik • testi problémákra és fájdalomra panaszkodik • pánikszerűen fél az elhízástól, erősen lefogy vagy meghízik • hosszú ideje rossz a hangulata, étvágytalan vagy halállal kapcsolatos gondolatai vannak • dühkitörések jellemzik • sikertelen az iskolában, rossz jegyeket kap, pedig igyekszik • nem érdeklik őt a barátok és kedvenc időtöltése • a korábbinál hosszabb időt tölt egyedül • túlzottan aggódik és szorong • összpontosítási zavarai vannak • nem létező hangokat hall és dolgokat lát • néha olyan kijelentéseket tesz, amelyek nem tükrözik a valóságot » A leggyakoribb tünetek • Viselkedési zavar: problémát jelent teljesíteni a szülő vagy a pedagógus kérését, gyakran viselkedési problémái vannak az iskolában, az írott és íratlan szabályokat olyan mértékben sérti meg, hogy nehezen tud beilleszkedni valamely társadalmi közösségbe • Szorongás: túlságosan fél bizonyos helyzetektől, esetleg néha minden ok nélkül erőt vesz rajta a rettegés. Alvászavar, heves szívdobogás és izzadás gyötri. • Összpontosítási zavarral párosult hiperkinetikus zavar: nem figyel az iskolában, túlságosan mozgékony - képtelen egy helyben ülni, s ez zavarja a többieket. Magas intelligenciája és egyéb adottsága ellenére sikertelen az iskolában. • Speciális tanulási zavar: gondja van az olvasással, írással és számolással annak ellenére, hogy értelmi képességei rendben vannak. Speciális pedagógiai kezelést igényel. • Tikk: ismételt, kényszeres mozgások (pislogás, vállrángatózás), esetleg hangok (köhécselés) jellemzik • Gyermekautizmus: az ilyen gyermek gondolkodása egyedi, kommunikációja rossz, nem képes megérteni az egyszerű helyzeteket • Vizelet- és széklet-visszatartási zavar: abban az esetben tekinthető lelki zavarnak, ha minden testi okot kizártak • Táplálékfelvételi zavar: erős érzelmek és szokatlan viselkedés jellemzi, amely a testsúly és az étkezés ellenőrzésére vonatkozik • Hangulatzavar - depresszió és mánia: vannak időszakok, amikor túlságosan szomorú, és vannak olyanok, amikor rendkívül vidám és aktív • Skizofrénia: súlyos betegség, amire a megváltozott érzékelés, elképzelés vagy gondolat jellemző. Ahhoz vezet, hogy képtelen különbséget tenni a valóság és a között, ami a fejében játszódik le. ,A felsorolt figyelmeztető jeleket, de különösen az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatokat nem szabad figyelmen kívül hagyni, lebecsülni. Minél előbb felismerik és szakemberhez kerül a gyerek, annál nagyobb a gyógyulási esélye. A lelki zavarok ma már eredményesen kezelhetők. Ennek az a feltétele, hogy minél előbb felismerjék a tüneteket, minél előbb diagnosztizálják a zavart és a kezelés kellőképpen hosszú és jó minőségű legyen. Szlovákiában a kezelés hosszát tekintve vannak még problémák. Természetesen először minden lehetséges szervi betegséget ki kell zárni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy több szakorvos szoros együttműködésére van szükség"- hangsúlyozta dr. Ján Suba. meg. Akárcsak más tekintetben, a lelki egészség tekintetében is a gyerekek sokkal sebezhetőbbek, mint a felnőttek. Fejlődésükre nagy hatással van az öröklődés és a környezet is. A szülők után tulajdonságaikat, temperamentumukat, tehetségüket öröklik, ám az, amit a gyermek életének első éveiben megél, további életét nagymértékben meghatározza. A család az a legfontosabb közeg, amelyben a gyerek a társadalmi viselkedést elsajátítja. A gyermekkorban megélt élmények határozzák meg, hogy nyitott, kíváncsi, bátor lesz-e vagy visszahúzódó, bizalmatlan és passzív. A szakember kiemelte, hogy lelki zavar nemcsak a rossz családi légkör miatt alakulhat ki. A szülőktől bizonyos hajlamot öröklünk néhány betegségre, beleértve a lelki betegségeket is. Mítoszok, amelyek ártanak A gyerekek lelki egészségéről több mítosz is él a köztudatban. „Leggyakoribb az a hamis állítás, hogy egy gyermek nem lehet lelki beteg. A másik mítosz az, hogy a lelki zavar a helytelen nevelés következménye, és hogy ezért mindig a szülő a hibás. A káros mítoszok között a harmadik helyen az áll, hogy a lelki zavart a gyerek „kinövi”, így nincs szüksége kezelésre sem” - jegyezte meg dr. Ján Suba. Talán nem is kell külön hangsúlyozni, hogy mindhárom állítás nemcsak hamis, hanem egyenesen ártalmas. A legfrissebb adatok szerint a kiskorúak 15 százaléka valamilyen lelki zavarral küzd, s ez nagymértékben befolyásolja nyugalmukat, fejDr. Ján Suba fedésüket, iskolai és munkahelyi előmenetelüket. Emiatt gyakran rosszul teljesítenek az iskolában vagy a munkahelyen, kicsi az önbizalmuk, nem jó a kapcsolatuk kortársaikkal és családtagjaikkal. „E zavarok időbeni kezelése rendkívül fontos, mert kihatnak a felnőttkorra, hosszú távon vagy folyamatosan befolyásolják a magán- vagy családi életet. Tapasztalatom szerint a kezelés elhanyagolása rendszerint annak a következménye, hogy a szülők vagy a szakemberek nem ismerik fel a lelki zavarokat” - mutatott rá a pszichiáter. A tünetek a lelki zavar súlyosságától és a gyerek korától függően különböznek egymástól. Nagyon fontos, hogy a szülő összehasonlítsa a gyerek viselkedését testvérei vagy a szélesebb család gyerekeinek viselkedési formáival. A különbségek néha már a megszületés pillanatában nyilvánvalóak, de mégis az a gyakoribb, amikor a viselkedés viszonylag hirtelen és lényegesen változik meg. „Ha gyanús viselkedési jeleket észlel a szülő, mielőbb keresse fel a gyermekpszichiátert” - tanácsolja a szakember. (K. I.) Majdnem mindeniki tartogat otthonában valamit abban a reményben, hogy egyszer még jó lesz valamire. Ha ön is azok közé tartozik, akik nem szívesen válnak meg a régi, kinőtt vagy divatjamúlt ruháktól, feleslegessé vált kacatoktól, félig tönkrement holmitól, akkor a Vasárnap kedden megjelenő Háztartás melléklete hasznos lesz az ön számára! Ha rengeteg mindent felhalmozunk, előbbutóbb eluralkodik otthonunkban a zsúfoltság, olyasmik állnak kupacokban, amiknek a nagy része felesleges. Persze a kínosan steril, minimalista felfogásban berendezett lakás sem felel meg mindenki ízlésének, és sokan nem is érzik otthonosnak a szellős, meglehetősen tágas, szinte üresen tátongó szobákat, melyeket az itt-ott elhelyezett használati és dísztárgyak tehetnének bensőségesebbé. Tehát próbáljuk megtalálni az arany középutat s fenntartani egy kellemes, köztes állapotot: használat után mindent tegyünk a helyére, és ha egy serpenyőt, edényt, takarót, pólót újjal helyettesítünk, váljunk meg a regitől! A lomtalanításra lakásfelújításkor vagy költözéskor óhatatlanul sor kerül, de évente egyszer egyébként sem árt átnézni a székrényeket, polcokat, kamrát s kidobni, ami megromlott, vagy amit az elmúlt egy-két évben nem használtunk. Lomtalanítás után pedig jöhet a takarítás: dolgozzanak tervszerűen, készítsenek listát a tennivalókról - akár a mellékletünkben található mintát is felhasználhatják erre a célra -, s pár nap alatt végére érhetnek a nemszeretem munkának Ha pedig rovarok hívatlan albérlők szaporodnak el a mosdóban, konyhában, ruhásszekrényben, ezek kiirtásával kapcsolatban is találhatnak ötleteket - a keddi Háztartás mellékletet tehát érdemes lesz elolvasni! Ferenczy Éva szerkesztő