Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-06 / 205. szám
2018. szeptember 6., csütörtök, 11. évfolyam, 28. szám Rongálás, lopás, belógás a leggyakoribb kihágás 13. oldal Javulnak a román idegenforgalom eredményei Újabb adót vetett ki a turistákra Malajzia Nem éppen turistabarát lépés, de az államkassza jól jár vele. Épp egy éve, hogy a malajziai vámhivatal döntése szerint szobánként 10 maláj ringgitet (körülbelül 2,10 eurót) kell fizetnie minden nem malajziai vendégnek bármely szállodában, bármely szobatípusban is száll meg. Most a bokingee.com szállásfoglaló portál körlevelében arról tájékoztatott, hogy értékesítési és szolgáltatási adót (Sales and Services Tax (SST) vezet be Malajzia. Az SST vonatkozik a szállodákra is, az adó mértéke körülbelül 6%, olvasható a tájékoztatóban. Az adót a szállodában érkezéskor kell közvetlenül a vendégnek megfizetni. Mint írják, 2018. szeptember elsejétől minden malajziai hotel köteles megfizettetni az adót a vendégekkel. A foglalási oldal arról is tájékoztatja az utazási irodákat, hogy a korábban készített foglalások esetében ezt az adót sem a foglalási oldalnak, sem az irodá» Az augusztus 30. után foglalt szobák már tartalmazzák az új adónemet. nak nincs joga beszedni a hotel nevében, és a 6%-os adó nem része a szobaárnak. Az augusztus 30. utáni foglalások esetében viszont az adó már részét képezi a szobaárnak. (Turizmus.com) Malajzia egyik legnépszerűbb látnivalója, a Petronas-torony Kuala Lumpurban (Fotó: Shutterstcok) (Fotó: Shutterstock) Nőtt a külföldi turisták száma Romániában idei első hét hónapban 4,3 százalékkal, 1,591 Az millióra nőtt a külföldi turisták száma Romániában a tavalyi év azonos időszakához mérten. A román országos statisztikai intézet szerint idén az első hét hónapban a kereskedelmi szálláshelyeket összesen 6,858 millió turista kereste fel, ami 3,8 százalékos növekedést jelent a tavalyi első hét hónaphoz mérten. A belföldi turisták száma 3,6 százalékkal, 5,267 millióra emelkedett a vizsgált időszakban. A belföldi és a külföldi turisták a tavalyi év azonos időszakában mértnél 2,6 százalékkal több, 14,618 millió vendégéjszakát töltöttek el Romániában. A külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma 4,3 százalékkal, 3,035 miihóra emelkedett. Mind a külföldi, mind a román turisták átlagban két vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A legtöbb külföldi turista Németországból (182 700), Izraelből (153 300), Olaszországból (133 600), Franciaországból (98 100) és Magyarországról (95 300) érkezett. Tavaly egész évben a 2016-ban mértnél 11,2 százalékkal több, 2,749 millió külföldi turista érkezett Romániába, a turisták száma összesen 10,4 százalékkal, 12,056 millióra emelkedett. (MTI) OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK EURÓPA ÉS A VILÁG NAGYVÁROSAIBA - 2018. OKTÓBER Amszterdam*______easy Jet_________Bég____________nincs___________4/3_______nincs_______80€ -3€ * -3% Athén* ____ Ryanair_______Pozsony__________nincs___________4/3_______nincs________511 -19 € * -27% Bangkok_________Qatar Airways Becs____________Doha___________7/6_______jgen_______520 € 43 € * 9% Barcelona* ________Ryanair Budapest ________nincs___________4/3_____nincs * 60 € -25 € V -29% Berlin*______________Ryanair Budapest__________nine___________4/3_______nta_______22 € -7 € * -24% Brüsszel*___________Ryanair______Budapest__________nincs___________4/3_______nincs_______23 € -9 € * -28% Cancún KLM, Air Francé Budapest Amszterdam, Mexikóváros 7/6_______igen_______615 € 82 € A 15% Denpasar (Bali) Qatar Airways Budapest ________Doha___________7/6_______igen_______753 € 30€ * 4% Delhi_____________Emirates________Bea____________Duhaj___________7/6________igen______453 € 13 € * 3% Duhaj Ukraine Airlines Budapest ________Krjev__________5/4_______igen_______269 € -62 € V -19% Edinburgh*__________Ryanair_______Pozsony__________nino_______ 3/4_______nina_______72 € -516 V -41% Havanna KLM_______Bea_________Amszterdam________7/6________igen______485 € -26 € * -5% Honolulu Budapest M^^n' 7/6 igen 751 € -36 € » -5% Hongkong___________Emirates________Becs____________Duhaj___________7/6________igen______575 € 42 € a 8% Isztambul _ Turkish Airlines Bég____________nina___________4/3_______jgen_______144 € -25 € v -15% Kuala Lumpur________Etjhad________Budapest Brüsszel, Abu Dzabi 7/6_______igen_______555 € 78 € A 16% Koppenhága* Ryanair_______Budapest__________nina___________4/3_______nina_______55 € 16 € a 41% Lisszabon*_____ Wizzair______Budapest__________nina___________4/3_______nina______157 € -46€ T -23% London* Ryanair________Pozsony__________nina___________4/3_______nina_______42€______4€ A 11% Madrid* _ Ryanair Budapest nina 4/3_______nincs_______60 € -10 € v -14% Miami Air France Budapest Párizs 8/7 igen 482 € 16 € * 3% Melbourne________LOT, Scoot Budapest Varsó, Szingapúr______8/7_______jgen_______922 € -49 € » -5% München______Au^Mnes “=_____________nilxs 4/3 1111X3 130 € ~10€_____!_ ~7% New York*_______British Airways Bég___________London__________6/5_______igen_______380 6 77 € * 25% Párizs* Ryanair________Pozsony__________nina___________4/3_______nina_______49€______8€ A 19% Phuket Emirates Budapest__________Duhaj___________8/7________igen______535 € 42 € * 9% Peking KLM Budapest Amszterdam 8/7 igen 419 € -44 € V -10% Rio de Janeiro American Airlines Budapest London, Philadelphia 8/7_______igen_______709 € 73€ * 11% Róma*____________Ryanair_______Budapest__________nina___________4/3_______nina_______55€______2€ * 4% Szingapúr LOT________Budapest__________Varsó_______ 8/7________igen______599 E 82 € A 16% Tokió Etihad __ Budapest _ Brüsszel, Abu Dzabi 8/7_______jgen_______633 € 110 € * 21% San Francisco Air France Budapest ________Párizs__________6/5_______igen_______609€ -54€ * _ -8% Sydney_____________Emirates______Budapest__________Duhaj__________10/8________igen 1064 € 220 € * 26% * Az árak nem minden esetben tartalmazzák a feladott poggyász díját, mely 40-100 euró lehet egy oda-vissza útra, légitársaság, szezon és távolság függvényében. Az árak minden adót és illetéket magukba foglalnak. Repülési Időszak: 2018. október 10-28. A táblázatban szereplő árak lapzártakor voltak érvényesek. A szabad helyek és akciós kínálatok függvényében az árak tovább csökkenhetnek, de emelkedhetnek is. « Forrás: Légitársaságok honlapjai, gyüjtöoldalak. Vegyesen alakulnak az októberi repülőjegyárak, sok helyre az eddiginél olcsóbban tudunk foglalni, de vannak olyan desztinációk is, ahol emelkedő tendenciát mutatnak az aktuálisan elérhető legolcsóbb tarifák. A drágulás oka, hogy Magyarországon most 6 napnyi szabadságból 15 napos utazást lehet szervezni, és ezért nagyon sokan kelnek útra ebben az időszakban, olyannyira, hogy ebben az időszakban már nem is találni akciós jegyeket - ez lehet az oka, hogy főleg a távolabbi célállomásoknál figyelhető meg némi drágulás. De Szlovákiában és a környező országokban a november 1-jei ünnep is drágítja a jegyeket. Jó hír, hogy az európai célállomásokra októberben már nagyon kedvező áron tudunk elrepülni, 11 népszerű városba már 80 euró alatti áron foglalhatunk. A legolcsóbb ötös: Berlin (22€), Brüsszel (23€), London (42€), Párizs (49€) és Athén (51€). Az előző havi árakhoz képest sokat csökkent a jegy ára Edinburghba (72€), Barcelonába (60€) és Isztambulba is (144€). Ha a távolabbi célállomások között böngészünk, akkor több olyan is van, ahova nagyon jó ár/érték arányú jegyeket tudunk foglalni, ilyen például Bangkok (520€), Báli (753€), Dubaj (269 €), Peking (419€) de kiemelnénk a kubai fővárost, Havannát is, ahova most 485 euró egy retúrjegy (ideális kiindulópont egy egyénileg szervezett kubai körutazáshoz. Az amerikai városok közül New York most csak 380 euró, Miami 482 euró, San Francisco kicsit drágább (609€), de az általában ezer euró feletti áron kínált Hawaii-ra szóló repülőjegy is csökkent, most 751 euró egy jegy Honoluluba. Novemberben nem számítunk jelentős drágulásra, inkább csökkenő tendencia várható, hogy aztán a karácsonyi ünnepi időszak alaposan felturbózza a jegyárakat. Szabó Laci Hullámzó repülőjegyárak októberre