Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-29 / 224. szám
on Csillag Lajos tárcája a Szalonban 17. oldal 2018. szeptember 29., szombat, 12. évfolyam, 36. szám Mikor lesz Szlovákiából keleti Svájc? Ma már kevesen emlékeznek arra a húsz év előtti tragikomikus jelenetre, amelyben Vladimír Meciar a szlovák televízió egyenes adásában sírva-énekelve búcsúzott az 1998-as parlamenti választást követően a „hálátlan” szlovák választótól. Ugyanis a szlovákiai választók voltak azok, akik nem tették számára lehetővé, hogy miniszterelnökként tovább folytassa 1992 óta tartó politikai ámokfutását. M eciar politikai tevékenységének következtében Szlovákia a gazdasági összeomlás szélére került, az ország eladósodott, a demokratikus rend megszüntetésére irányuló belpolitikai viszonyok miatt külföldön úgy kezdtek Szlovákiára nézni, mint Európa fekete lyukára. Meciar diktatórikus politikai stílusát rövid két év alatt először legközelebbi munkatársai, miniszterei és parlamenti képviselői elégelték meg. Szembefordultak Meciarral, a kormány elveszítette parlamenti támogatását, és megbukott. Jozef Moravcík kilenc hónapig tartó átmeneti kormányzása azonban 1994-ben nem volt elegendő ahhoz, hogy a szlovák választók kiábránduljanak Meciarból. Benne továbbra is azt a hőst látták, aki megszabadította Szlovákiát a csehek uralmától, létrehozta az önálló szlovák államot, féken tartotta a magyarokat, és abban hittek, hogy hála neki, Szlovákia jólétben rövidesen utoléri Svájcot, sőt, le is hagyja. Ennek köszönhetően 1994 őszén a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) ismét megnyerte a parlamenti választásokat, és Meciar harmadszor is kormányt alakíthatott. Ekkor azonban Meciar már semmit sem bízott a véletlenre. A parlament alakuló ülésének éjszakáján az ellenzéki képviselők tiltakozásul kivonultak, és a 83 kormánypárti mindent megszavazott. Ezen az éjszakán leváltották a Rádió- és Televíziótanács összes tagját, a Állami Számvevőszék elnökét, a legfőbb államügyészt, a Nemzeti Vagyonalap Elnökségének és Ellenőrző Bizottságának összes tagját és elnökét, megszüntették az előző kormány összes privatizációs döntését. Leváltották a Szlovák Televízió és a Szlovák Rádió elnökét, és mindkét intézmény élére újat választottak. A parlamenti bizottságok élére az eddigi szokástól eltérően csak kormánypárti elnököket választottak. Az ellenzék politikai vezetőit büntetésből a környezetvédelmi bizottságba helyezték. Ezen az éjszakán 38 fontos állami hivatal élére került új vezető. Bugár Béla találóan nevezte ezt az éjszakát a „hosszú kések éjszakájának”. De ez csak a kezdet volt. Teljesültek Meciar korábbi szavai: „Mindent lehengerlünk, hadd teljesüljön Isten akarata, hogy mindenki csodálkozni fog”. A folytatás nem váratott magára. Lecserélték a Szlovák Távirati Iroda (TASR) vezérigazgatóját, első nekifutásra 27 járási elöljárót, a Vámunió Tanácsának valamennyi tagját, a Slovnaft Rt. vezérigazgatóját, a Világbank és az Európai Bank szlovák megbízottját. Leváltották az országos rendőrfőkapitányt, a Szlovák Telekomunnikáció Rt. vezérigazgatóját, a Szlovák Tartalékalap vezérigazgatóját. Nem maradtak érintetlenül a színházak, kórházak, múzeumok, iskolák, állami vállalatok, de a külképviseletek sem. 1995-ben elrabolták Michal Kovác köztársasági elnök fiát. 1996-ban felrobbantották Robert Remiás gépkocsiját. Még ebben az évben törvényellenesen megfosztották képviselői mandátumától Frantisek Gauliedert. 1997- ben a belügyminiszter törvényellenesen meghiúsította a köztársasági elnök által kiírt népszavazást Szlovákia NATO-tagságáról és a közvetlen elnökválasztásról. Meciar - visszaélve ideiglenes köztársasági elnöki hatáskörével — elnöki amnesztiát adott a Kovác fiát elrabló titkosrendőröknek. 1998- ban új választási törvényt fogadtak el, amely a választási koalíciók ellen irányult. Eszerint a Szlovák Demokratikus Koalíciónak25%-ot, aMagyar Koalíciónak 15 %-ot kellett volna elérnie, hogy bejussanak a parlamentbe. Mindkét választási koalíció emiatt párttá alakult, az SZDK és az MKP két másik párttal megbuktatta Meciart, és létrehozta az új kormányt. Végül is mi okozta Meciar bukását? Egyebek mellett az, hogy Michal Kovácot köztársasági elnökké választása után az egyik fő ellenségének kiáltotta ki. Ekkor kezdődött köztük a harc, amely az elnök fiának elrablásához vezetett. Meciar miniszterelnöksége alatt elszabadult a pokol: a Szlovák Titkosszolgálat megfigyelés alatt tartotta az újságírókat, az ellenzéki politikusokat. Az országban elharapódzott a szervezett bűnözés. Szinte nem volt hét, hogy ne robbantottak volna fel autót, ne raboltak volna el embert, ne öltek volna meg valakit. A magyar oktatásügy állandó fenyegetettségben élt: hol iskolaigazgatókat váltottak le, hol a kisiskolákat fenyegette veszély, hol az oktatás nyelvét. De közfelháborodást váltott ki a féktelen privatizáció is: milliárdos cégeket játszottak át maguknak párthűség alapján. Szlovákia ezek miatt kimaradt a NATO és az Európai Unió bővítésének első köréből. Ügy tűnt, ha ez folytatódik, Szlovákia Európa perifériájára kerül. Belpolitikai berendezkedése leginkább a posztkommunista w Szlovákia húsz évvel Meciar bukása után ugyan jogállam, de több mindenben még mindig kísért a múlt. Fehéroroszországot fogja kövemi, ahol Alekszandr Lukasenko a hatalmi szervekre és Moszkvára támaszkodva ellentmondást nem tűrve egyeduralkodó volt. Szlovákiában a növekvő társadalmi nyomás, a gomba módra elszaporodott civil szervezetek rákényszerítették az ellenzéki politikai pártokat az együttműködésre. Ez alól a magyar politikai pártok sem képeztek kivételt. Náluk 1994-re következett be a változás. A rendszerváltást követően elsősorban az Együttélés Politikai Mozgalom vezetőinek volt az az elképzelése, hogy a szlovákiai magyarság érdekeit leghatékonyabban politikai ellenzékben lehet képviselni a mindenkori hazai kormánnyal szemben. Eközben támaszkodni kell a magyar kormányra, valamint a demokratikus európai szervezetekre és kormányokra. A Magyar Polgári Párt vezetői ezzel szemben a leghatékonyabb nemzetiségi érdekképviseletet a demokratikus cseh és szlovák pártokkal való együttműködésben látták, beleértve a kormányzati szerepvállalást is, továbbá hittek a mindenkori magyar kormánnyal, illetve az európai szervezetekkel való együttműködésben. Ennek köszönhetően az MPP jogelődje, a Függeden Magyar Kezdeményezés a rendszerváltást követően részt vett az első demokratikus szlovák kormányban. Az MPP ezt a politikai paradigmát képviselte a Magyar Koalíció Pártjának megalakulásakor is, amelyet az egyesülő két másik magyar párt is a magáévá tett. Ennek is köszönhető az MKP részvétele 1998-tól 2006-ig Dzurinda két kormányában. Mindhárom magyar párt 1990- től kezdődően egészen a megszűnéséig intenzív kapcsolatot tartott fenn a magyarországi testvérpártokkal, a magyar kormánynyal, az európai testvérpártokkal és nemzetközi pártszervezetekkel, valamint az Európa Tanáccsal, az EBESZ-szel és az Európai Parlament képviselőivel és pártfrakcióival, és folyamatosan adtak szóbeli vagy írásbeli tájékoztatást a szlovákiai történésekről. Ez hatékony érdekképviseletet jelentett, hiszen e tájékoztatásokra támaszkodva külföldi partnereink rendszeresen számon kérték a szlovák kormánytól az aktuális jogsértéseket, ami gyakran visszatartotta őket a további retorzióktól. A pártközi együttműködés kialakulása hosszadalmas és bonyolult folyamat volt. Az 1998- as kormányt alakító pártok már 1994-től hol kétoldalú, hol sokoldalú tárgyalásokon keresték az együttműködést. 1997-ben már koalíciós tanácsot működtettek, és az év decemberében megszületett az első közös stratégiai nyilatkozat: A hosszú, távú együttműködés alapja. Ezt a dokumentumot 8 párt írta alá: Krestanskodemokratické hnutie (KDH), Demokratická únia (DU), Demokratická strana (DS), Sociálnodemokratická strana Slovenska (SDSS), Strana zelenych na Slovensku (SZS), Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, Magyar Polgári Párt, Együttélés. Ezzel párhuzamosan fogadta el ugyanez a nyolc párt közös nyilatkozatát szakértői csoportok működtetéséről, amelyek rögzítették az együttműködés alapelveit a belpolitikában, a külpolitikában, a gazdaságpolitikában és a kisebbségi kérdéskörben. A meciarizmus bukásához vezető politikai előkészületek utolsó fontos lépése 1998. október 28-a, amikor a négy kormányalakító párt (az SZDK, a DBP, az MKP és a PÉP) koalíciós szerződést kötött. Ez egyben a két előző nyilatkozat szerves és logikus folytatása is volt. A meciarizmus bukásának folyamatában a politikai pártokon, a civil szervezeteken és az újságírókon túl nagyon fontos szerepet játszottak a színművészek és a közéleti személyiségek. Gyakran ők voltak a pártközi együttműködés katalizátorai, ők próbálták meg csökkenteni a pártok közti ellentéteket és személyeskedést. Ebben a folyamatban két személyiség emelkedett ki: Juraj Stern, a Közgazdasági Egyetem rektora és Rudolf Schuster, Kassa akkori polgármestere, a későbbi köztársasági elnök. Az 1998-ban megalakult Dzurinda-kormánynak sikerült viszszaállítania a demokratikus rendet, megszilárdítani az emberi jogokat, előrelépni a kisebbségi jogok területén. Az Európai Unióban rendkívül pozitív volt a fogadtatása annak, hogy a Magyar Koalíció Pártja is belépett a kormányba. Ennek is volt köszönhető, hogy felgyorsultak és sikeresen befejeződtek a tárgyalások Szlovákia NATO- és EU-tagságáról. Szlovákia húsz évvel Meciar bukása után ugyan jogállam, de több mindenben még mindig kí-«f sért a múlt. Csak nemrég sikerült megszüntetni Meciar törvénytelen amnesztiáit, de a bűnösöket még mindig nem ítélték el. Az országot megdöbbentette az oknyomozó újságíró és menyasszonyának meggyilkolása. Továbbra is jelen van az idegengyűlölet és az intolerancia. Van azonban egy dolog, amit ^ mindenki sajnálhat, hogy nem valósult meg Meciar politikai célkitűzéseiből: Szlovákia a mai napig nem lett keleti Svájc. Talán a következő húsz év Meciar és meciarok nélkül közelebb visz bennünket ehhez. A. Nagy László
