Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)
2018-08-04 / 179. szám
A magyaroknak fontosabb a család, a munka, a saját gyermek, a haza, a felsőfokú végzettség, a * nemzetiséget/nemzet, és a hit/ vallás is. A szlovákok viszont az élvezetes munkát, a szerelmet, a barátokat, a szabad véleménynyilvánítást, az élvezetes tanulmányokat és azt tartják fontosabbnak, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Ezek a különbségek eltérő mértékűek (2. táblázat): a 14 dolog felénél 5 és 9 százalékpont között mozog az őket nagyon fontosnak tartó magyar és szlovák diákok értékelése közötti különbség. Továbbá van 7 olyan érték, amelyeknél ez a különbség különösen magas, 10 és 24 százalékpont között mozog. Ujfent beigazolódik, hogy vannak értékek, amelyek jóval fontosabbak a magyar diákok számára, s vannak olyanok, amelyeket a szlovákok tartanak jóval fontosabbnak. A saját gyermek a magyar diákok számára 24 százalékponttal, a haza és a nemzetiség/nemzet 20-20 százalékponttal, a felsőfokú végzettség 16 százalékponttal fontosabb, mint a szlovákok számára. Viszont a szlovákok a magyarokhoz képest 17 százalékponttal nagyobb fontosságot tulajdonítanak a szabad véleménynyilvánításnak, és 10 százalékponttal többet annak, hogy nagyon fontos a társadalom hasznos tagjának lenni. Utolsó helyen a hit/vallás A „nagyon fontos” és „egyáltalán nem fontos” válaszokon kívül természetesen más értékelések is voltak, hiszen amint említettem, az egyes dolgokat 10 fokozatú skálán lehetett véleményezni. Az összes értékelés ádagaiból rajzolódik ki a 14 érték rangsora, amelyet csökkenő sorrendben a 3. táblázatban mutatok be. A kiindulópont a magyar diákok értéksorrendje (2. oszlop), ehhez viszonyítom a szlovák diákok értéklistáját (4. oszlop). A 3. táblázat 3. és 5. oszlopában feltüntetett átlagértékekből újfent látható, amit az írás elején említettem, hogy valamennyi érték inkább fontos, mint nem fontos a fiatalok számára (minél magasabb az ádag, annál fontosabb az érték, és bár a hit/vallás a legalacsonyabban értékelt, még mindig a „fontos” tartományban, 5 felen helyezkedik el). A három legfontosabb érték mindkét diákcsoport számára a család, majd az, hogy legyen munkájuk, és az, hogy élvezetes legyen a munka. A magyar diákoknál pontosan ebben a sorrendben, a szlovákoknál kicsit másképp: a munka és az élvezetes munka áll az első két helyen, a család a harmadikon. A három legkevésbé fontos érték a magyar diákok értéklistáján a hit/vallás, a társadalom hasznos tagjának lenni és a pénz. A szlovákok esetében úgyszintén a hit/vallás az utolsó, a két utolsó előtti pedig a nemzetiség/ nemzet, és az, hogy főiskolai végzettséggel rendelkezzenek. A magyar és szlovák diákok értéksorrendje közötti legnagyobb átfedés a szerelem, barátok és élvezetes tanulmányok értékelésénél tapasztalható. A legnagyobb eltérés a két diákcsoport között a saját gyermek, a társadalom hasznos tagjának lenni és a szabad véleménynyilvánítás besorolása között mutatkozik. Az első a magyarok értékrendjében, a másik kettő a szlovákok értékrendjében foglal el előkelőbb helyet. A szokásos változók - nem, kor, településtípus -, de más kiegészítő változók (pl. vallásosság) sem magyarázzák kellőképpen az értékpreferenciák fentebb leírt eltérését. Más módszert alkalmazva az derül ki, hogy a magyar diákok 72,2 százaléka 4 értékrendbe sorolható be. Az első értékrend, amelybe az esetek 27,4 százaléka tartozik, elsődlegesen a munka, a család, a szerelem, az élvezetes munka, a saját gyermek és a barátok értékeket tartalmazza. A második értékrendre (az esetek 17,6 százaléka) az élvezetes tanulmányok, szabad véleménynyilvánítás, a társadalom hasznos tagjának lenni értékek együttjárása jellemző. A harmadik értékrend (az esetek 13,8 százaléka) jellemző értékei a pénz, haza, felsőfokú végzettség, a negyedik értékrendé pedig a hit/vallás és a nemzet/ nemzetiség (az esetek 13,3 százaléka). A magyarok fennmaradó 28 százalékának értékrendjét nem lehet egyértelműen tipizálni, számukra valamennyi érték fontos valamilyen mértékben. A szlovák diákok 39 százalékának sincs jellegzetes értékrendje. Viszont 61 százalékuknál két értékrend mutatható ki. Az első értékrendbe az esetek 21 százaléka, a másodikba 40 százalékuk sorolható be. Az első értékrendet osztó szlovák diákoknál a következő értékek együttjárása tapasztalható: szabad véleménynyilvánítás, élvezetes munka, munka, család, barátok, szerelem, a társadalom hasznos tagjának lenni, pénz, felsőfokú végzettség. A második értékrendre a szlovák diákoknál a nemzetiség/nemzet, a hit/vallás, a haza és a saját gyermek értékek együttjárása jellemző. Lampl Zsuzsanna HADITUDÓSÍTÁSOK A valóság sója Hosszabb kiküldetésben vagyok, híreket kell hoznom a valóságról. Előző haditudósításom alkalmával csak a „valóság talajáig” jutottam, amit akkor emlegetünk, ha valaki számunkra nem tetsző, torz vagy hamis képet fest a realitásról. Valahol ott tartottunk, hogy ugyan a fizikai világban tartózkodunk, azt érzékeljük, de amikor beszédre nyitjuk a szánkat, hogy megfogalmazzuk azt, amit észlelünk, az már a nyelvi világban történik. Nehéz elképzelni, de érdemes. Ebben a nyelveken zajló világháborúban nyelvészeti alapképzés nélkül könnyen nyelvi manipuláció áldozatává válhatunk, a békekötés pedig valósággal leheteden. És most ne az iskolai nyelvtanra tessék gondolni, isten ments! Mire aláhúznánk az alanyt és az állítmányt a postaládánkban talált szórólap szövegében, már réges-rég meg vagyunk vezetve, már az övék vagyunk. Felejtsük el, időfecsérlés, halottnak a csók. Mintha egy halálos ítéletben javítgatnánk a helyesírási hibákat. Ugyan mi történhet a halántékunkat megcélzó golyóval, ha „gojó általi halál”-ként jegyzőkönyvezték? Eltéved netán? Vagy megsértődik? Panaszt tesz a nyelvstratégiai intézetnél? Nem. Ez az acélköpenyes cucc, ami a fizikai világban (a „valóság talaján” repülve) a koponyánk felé hasítja a levegőt, magasról fütyül arra, hogy mit állítunk róla a mondvacsinált világunkban. Példát vehetnénk róla. Oké, elismerem, hogy durvák a hasonlataim - de csak abban az esetben, ha e sorok olvasója becsületszavát adja, hogy ijesztgetés nélkül is hajlandó az elméjében nyelvi kategóriák után kutatni. Szinte már hallom, hogy: Ugyan már, nyelvészkedjen a hóhér! Akkor most híreket mondok. Ő már rég nyelvészkedik. Csak a kanapén terpeszkedő áldozat nem veszi észre, hogy valójában egy luxusvesztőhelyen élvezi a cirkuszt - ahol van wifi meg ropi meg izé, főleg az utóbbiból teljes a lefedettség. Mert amíg nem a saját karaktergyilkosságát közvetítik élő egyenes adásban, addig biztonságban gondolja magát. A cirkusz és kenyér elévülhetetlen szlogenje mai kivitelben: a show és a ropi. Biztonságban érezni magunkat - hmm. Lehet, hogy ez az igényünk okozza a hadiállapotot? Ha nem vált volna népbetegséggé a bizonytalanságtól való rettegés, akkor olyan bibifújogatós politikai nyilatkozatra se lenne szükség, mint a NER, amely húsz évvel a rendszerváltás után újabb rendszerváltást hirdet. A demokráciánál is demokráciábbat. Ami egyébként logikus, de nem biztos, hogy pedagógiai szempontból a leghelyesebb út, hiszen már csak egy utolsó dobás van hátra: a felsőfok. De egyszer mindegyik kisgömböc eldurran. Utána mit fogunk fokozni? A bélsárt? Talán elejét lehetne venni ennek az elkerülhetetlennek látszó kakaviharnak - mondatja velem a nyelvi haditudósítók kincstári optimizmusa. Ugyan ki gátolhat meg minket abban, hogy a saját elménkben rendet vágva elválaszszuk a kakát a májtól? Hogy amit hallunk, olvasunk, tehát amit közvetetten tapasztalunk, azt közvetlenül is lecsekkoljuk, a „valóság talaján állva”? Hú, ez lenne csak az igazi rendszerváltás! Az elmék önkéntes alapon történő egyéni reformja, ami - tömeges előfordulás esetén - kanapéforradalomként vonulhatna be a magyar nyelvi univerzum történetébe. És akkor Orbán János Dénes is hiába vágná egyik írótársa szemébe, hogy „nem ismeri a magyarországi rögvalóságot”, mert egy emberként röhögne fel az ország népe: Nocsak, nekünk mondja, „pestieknek”, hogy csíp a poloska? Mert mit is akar elhitetni magyar világunkkal pár év állampolgári gyorstalpaló tanfolyam elvégzése után ez az erdélyi születésű Kárpát-medencei íróakadémikus? Miből is vizsgáztat egy bennszülöttet? (Vagy bárkit is.) Milyen szakirodalomra támaszkodva tesz hiteltelenné egy embert, aki a hazájáról beszél? De jó lenne saját, új rendszerű elmetevékenységünkben bízva (lásd még: józan paraszti ész) felismerni, hogy ez a nyelvi honfitársunk tréfát űz a valóságból. Aki végül is azt állítja, hogy a magyarországi valóság már meg van ismerve, mert a tótumfaktumok már megismerték. Helyettünk is. Már csak valóságismereti vizsgát kell tenni, a NER szellemében elkészített vizsgalapokon bekarikázni a helyes válaszokat: fekete, fehér, igen, nem. Oszt hátradőlni és élvezni a show-t. Azzal áltatva magunkat, hogy a karakterhalottból csak paradicsomié folyik, nem pedig vérvaló. Ez a nagy közös kacaj, ami feltörne ilyenkor belőlünk, az ország fővárosává tehetné Budapestet, és viszont, a fővárosnak is lenne hazája. És mivel a nevetés ragályos, országhatárokat sem kímélve magával ragadna mindenkit, aki érti ezt a nyelvet. És akkor végre a józanésznek is lehetne székhelye. Ez az édes, szívből jövő nevetés már úgy hiányzik nekünk, mint egy csipetnyi só. Hizsnyai Tóth Ildikó
