Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)

2018-08-04 / 179. szám

www.ujszo.com

SZALON ■ 2018. AUGUSZTUS 4.

m

TÁRCA A SZALONBAN

Krusovszky Dénes

Felhőszakadás

Napok óta ki volt adva a vörös jelzés az egész megyére, de nem történt semmi. A légnyomásból érezni lehetett, hogy valami készül, a rádióban meg a tévében is naponta többször bemondták, de ettől csak még elviselhetedenebb lett a várakozás. Az utcán alig járkált valaki, az artézi kút vize magányosan csordogált a betonteknőbe, s a nyitva tartó kocsmák ajtajában unottan lengedeztek a légyriasztó függöny színes műanyag szalagjai. Aki tehette, a hátsókertek hűvösébe húzódott, vagy az árnyékoló ponyvával fedett verandák alól ki-kinézve vizsgálgatta az eget. Nem voltak felhők sehol, és a szél is olyan jelentéktelenül és ritkán moccant, mintha maga is csak egy tikkadt sóhaj lenne. Távolabb, a horizonton valóban végighúzódott egy sötétebb szürke sáv, de ez még ígéretnek is kevés volt egyelőre.

A fiúk libasorban, lihegve meneteltek az utcafrontra épült házak és a palánkkerítések vékony árnyékösvénye mentén. Mint a hangyák, céltudatosan vonultak egymás nyomában, szó nélkül. Az egész várost félálomszerű, izgatott várakozásba préselő párás forróság úgy terült a fiúkra, akár egy álcaháló. És alatta, szinte láthatatlanul, anélkül haladhattak a város széle felé, hogy egyeden tekintet is keresztezte volna útjukat.

A legelöl haladó fiú kifakult sárga trikóján a pálmafa kopott levelei minden egyes lépésre feszülten meg-megrezzentek. O diktálta a csapat tempóját, amihez a többiek készségesen igazodtak, senkinek nem jutott volna eszébe, hogy megelőzze őt.- Erre - mutatott határozottan egy zsákutca mélyére, és a többiek azonnal befordultak a nyomában.

Legbelül egy elhagyatott, gazos kert zárta le az utcát. Hevenyészett, nyilván ideiglenesnek szánt kerítésének dróthálóját vastagon befutót-LAPAJÁNLÓ

Rubicon

2018/7-8

A Szent Korona hazatérései 1205-től 1978-ig

Pálffy Géza: Koronánk tizenegy hazatérése; Zsoldos Attila:

Az Árpádok koronája Bécsben. - A Szent Korona először külföldön, 1205; Zsoldos Attila: A magyar korona Dalmáciában, 1241-1242; Skorka Renáta:

A korona kalandos körutazása. - A Szent Korona az interregnum éveiben, 1301-1310; Pálosfalvi Tamás: Hunyadi Mátyás visszaszerzi a Szent Koronát;

Pálffy Géza: Hazatérés Prágából, 1608; Pálffy Géza:

A korona Bethlen Gábor birtokában,

1619-1622;

Pálffy Géza:

A legkevésbé ismert hazatérés. - A Szent Korona Bécsben, 1663—

1664; Pálffy Géza: Menekítés német földre,

1683-1687;

Hende Fanni:

Újabb bécsi kitérő.—

A Szent Korona a Rákóczi-szabadságharc idején,

1703-1712;

Soós István:

A Szent Korona diadalmenete

Bécstől Budáig, 1790; Hermann Róbert-Manhercz Orsolya:

A Szent Korona a föld alatt, 1849-1853; Hollósi Gábor:

A Szent Korona-tan. - Jelkép vagy fogalom? Ujváry Gábor:

A Szent Korona-tan a két világháború között; Szakály Sándor:

A magyar királyi Koronaőrség parancsnokai, 1919-1945; Giant Tibor: Az utolsó hazatérés. - A Szent Korona amerikai kézen, majd újra itthon, 1945-1978; Ligeti Dávid: A deszakralizált korona; Giant Tibor: Műkincsmentő alakulat az amerikai hadseregben; Rácz János: Megosztott emigráció. - Viták a Szent Korona hazatéréséről, (sz)

ta a vad lőne. A kocsibeálló helyén u-szögekkel egy szálkás deszkához rögzítették a drótfonat szélét, egyetlen mozdulattal félrehúzták a fiúk, és már bent is voltak a kertben. Az elburjánzó akácbokrok takarásában egy ház alapjai lapultak meg. Már szinte mállott a beton, nagy darabok törtek le belőle, ahogy a fiúk elhaladóikban szórakozottan belebelerúgtak egyet. Kicsit távolabb, az időjárástól lassan ellappadó sóderhányás mellett egy feldőlt, rozsdás betonkeverő hevert, mintha az építőknek nagyon hirtelen kellett volna abbahagyni a munkát, és soha többé nem tértek vissza.

A kert túlsó végében egy hullámpalából eszkábált magas kerítés húzódott végig, a tetején hevenyészett szögesdrótfonattal.- Itt lesz - mutatott a sárga trikós fiú az egyik palatáblára, aztán körülnézett a gazosban, tett egykét bizonytalan lépést, lábfejével félrehajtott néhány terebélyesebb gyomnövényt, végül széles vigyorba rándult a képe. Előrehajolt, majd egy poros vasdarabot emelt fel, talán valami bak része lehetett egykor, lapos talprészt hegesztettek rá. - Ezzel ki tudjuk támasztani.

A másik három óvatosan alányúlt a nagy palatáblának, amire a sárga trikós mutatott, meghúzták maguk felé, és mikor a nyikorogva megnyíló rést megfelelő méretűnek látta a fiú, beszorította a vasdarabot egy alkalmas ponton. Készen állt a bejárat, a többiek elengedhették a táblát, és odaállhattak a résen keresztül elégedetten a túloldalra bámuló sárga trikós mellé.- Kutya? - kérdezte az egyikük bizonytalanul.- Nincs - vágta rá a trikós. -Akkor?- Csak utánatok — mondta az,

és udvariasan a rés felé tessékelte a többieket.

A túloldalon egy részben lebetonozott, részben vörös salakkal felszórt széles udvar állt. A távolabbi sarkában egy ipari épület fehérre meszelt fala izzott a hőségben, és onnantól, ahol a fiúk álltak, az épület oldaláig összetört vagy szétszerelt kocsik sorakoztak. A roncsok között szűk ösvények keresztezték egymást labirintusszerű csapásokká összeállva.- Itt lesz - mutatott a sárga trikós maga elé, és nyomban el is tűnt egy horpadt tetejű furgon takarásában. A többiek izgatottan szedték a lábukat utána, nehogy szem elől veszítsék. Loholniuk kellett, olyan magabiztosan kerülgette a roncsokat a trikós, de végül is mindig látták, merre fordul be. Amikor utolérték, összefont karral állt, és félrebillent fejjel nézett maga elé.

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN

Határsáv I.

Ahatár kérdése a Balkánon mindig is kényes kérdésnek számított. A határ errefelé azon túl, hogy izgett-mozgott, hol volt, hol pedig egyáltalán nem volt. S mivel ez történelmi hagyománynak számít, a határőrök leszármazottainak máig bőséges táptalajt nyújt a regionális vagy lokálpatrióta nacionalizmusnak.

„Itt már nem él semmi szelíd.”- Mondja Jesenko, amikor lehajt az útról. Szédítő szerpentineken kúsztunk fel idáig, a marsbéli táj sziklacsúcsán kezdődő fennsíkra. Hercegovina szívében vagyunk, talán az egyik legkiedenebb, leglakatlanabb és legzordabb tájékán útban a tenger felé, melytől képzelni sem bírjuk, hány további szerpentin választ még el. Itt már szinte csak kopár szikla van, gyérülő csenevész mediterrán bokrok, aszott fii és szikkadt kóró szegényesen meredez. Kősivatag, sárga, mint a kén. ,A kő szülte őket. Ilyen a hercegovinaiak természete is.” A szemközti domb alig zöldült ki. Egy régi bozóttűz nyomai még látszanak az ágakon, a bokrok törzsén szürke sebhelyek. „Jobb, ha ezt magadhoz veszed” - mondja, s kezembe nyom egy hosszú száraz ágat, magának is kerít, a talajt kapargatja vele a léptei előtt. ,A viperák miatt. Hogy idejében észrevedd” - teszi hozzá elképedésem láttán. Mögöttünk az oázisszerű és idődén idők óta lakott termékeny völgy, előttünk Hutovo. így hívják a városkát, amely falunak is csekély: inkább csak az elszórt

házak egy pont körüli koncentrálódásaként leheme jellemezni. Középütt a templom, katolikus, még szép! „Azt mondják, nincs istenibb hely a világon, mint az a Hercegovina, ahol víz van, és nincs pokolibb, mint az a Hercegovina, ahol nincs.”

Kis botunkkal lassan bebotlogálunk Hadzibeg erődjének romjai közé. Hutovo volt az utolsó kapetanija (a határmenti szandzsák végvára és környéke), amelyet az ottománok Bosznia- Hercegovinában alapítottak, épp akkor, amikor már a Birodalom düledezett. Az erőd névadója, Hadzi Mehmed-bég a közeli Stolac legfőbb famíliájának, a Rizvanbegovicek tagja, 1802-től harminc évig ő volt az első és utolsó hutovói kapetan.,Átkozott család”, mondja Jesenko. Mehmed-bég fivére volt Stolac várkapitánya a bosnyák fuggedenséget célul kitűző felkelés idején. Azon kevesek egyike volt, akik az ottománok oldalán állt, ellentétben Hadzibéggel. A régi fivéri konfliktus fellángolt, s Mehmed-bég életébe került a sikertelen felkelés.

Az erőd nem olyan, mint egy igazi erőd, igazából csak egy falakkal körbevett kúla, azaz torony, pontosabban bástya. Ilyen kisebbnagyobb kólákat használtak az ottománok a határokon, ilyeneket találunk a dalmát, az Una menti, de főleg a montenegrói határsávon. Kevés katonát tud ellátni, s nagyban függ az ellátása a környezetétől. Az építmény sem valami masszív - fürkésszük a romokat. Bezzeg a határ dalmát oldalán: erőd-komplexumok. Itt már a határvidéken vagyunk. A Zónák csak most kezdődnek. Falak és kapuk következnek.

Az egykori határvidéken Neumba tartunk, a bosnyák minitengerpartra, s a jobb út helyett (mely bár Horvátország területén, a Úaplj ina- Metkovi c rémes határátkelőjén keresztül vezet) végig bosnyák területen megyünk, Jesenko ugyanis elhagyta a kocsi údeveleként szolgáló zeleni kartont- a biztosítóban Konjicban nem tudtak mihez kezdeni a problémával, mire Mostarba értünk, ott már bezárt a biztosító. Tengeri látkép helyett kieden puszta, egyenes út helyett végeérheteden kacskaringó- de legalább nincs forgalom. A só ősi útján megyünk, amely Ston városából érkezett, és amelybe a török hódításkor az utolsó bosnyák királyné menekült. Ha estére- Ez az? - kérdezte az egyikük szuszogva, és egy alig felismerhető, egyáltalán nem autószerű roncsra mutatott.- Persze, nem látod? - A roncs körül, a hirtelen felerősödő szélben, rendőrségi műanyag szalag lebegett négy karóhoz rögzítve.- Bassza meg - nyögte ki egy másik fiú, és mind óvatosan közelebb húzódtak a kocsihoz. Tágra nyílt szemmel nézték a torz formát, a betört ablakokat, a groteszkül oldalra csavarodott kerekeket. A trikós hirtelen átbújt a szalag alatt, és bedugta a fejét az egyik oldalablak helyén.- Ezt nézzétek - mondta, és vigyorogva fordult a mögötte állók felé.- És tényleg... - kérdezte az egyik, — mind?- Aha — válaszolta a trikós. — Mind a négyen.

Váradanul mély dörgés hasította keresztül az eget, és a szél idegesen kezdte tépázni a kék-fehér szalagot a roncs körül.- Mennünk kéne - mondta zavartan az egyik fiú, aztán eszébe jutott az a szó, amit a felnőttek olyan sokat emlegettek az elmúlt napokban körülötte. - Azt mondják felhőszakadás lesz....

Újabb, még erősebb csattanás nyomta el a fiú hangját. A sárga trikós megvonta a vállát, ismét átbújt a szalag alatt, és elindult az udvar hátulja felé. A többiek még egyszer felnéztek zavartan a roncsra, aztán ők is elindultak, amerre a barátjuk eltűnt. Hirtelen széllökés kavarta fel nyomukban az olajos salakot.

Neumba érünk, oda menekülünk holnap mi is.

A határsáv embere (homo liminalis) a határt zár alatt tartja, az átmenetiséget állandó készenléttel felügyeli, a haladást leginkább megtagadja. A homo liminalis zárványban él, tudja, hogy sem a környezet, sem az éghajlat, sem a társadalmi feltételek nem adottak egy élhetőbb életre. Éppen ezért különösen erős egy-egy határsáv közössége:; A büszkeség, a nyakasság, a mifüjtánkkal való összetartás jellemzi, legyen a határ bármely oldalán. Legyen bár krajisnik a határ horvát oldaláról móriak felmenőkkel, vagy akár bosnyák oldaláról a dízdaroV és kapetanok ivadéka, vagy épp a Hercegovinából Dalmáciába, azaz törökről velencei földre szökő s zsoldosnak álló uskokok utóda. És a sandzaklijakról még nem is beszéltünk. Persze, a ’90-es évek változásai óta, amikor a határok megint csak izegni-mozogni kezdtek, sok minden megváltozatott. A krajisnik Újvidéken a legnagyobb szerb, a másik krajisnik Szarajevóban a legnagyobb bosnyák, a katolikus hercegóc pedig Splitben vagy Dubrovnikban a legnagyobb horvát. Igaz, egyik esetben sem kell importálni a nacionalizmust.

Némi bóklászás után az erőd falán emléktáblát találunk, rajta felirat: ,Á jubileumi 2000. évben a felkelés 125. évfordulója alkalmából a török szolgaság számtalan horvát áldozatának és Hadzi-bég terrorjának számos kárvallottja emlékére e börtön falára állíttatta Neum megye és Hutovo község.^ „Ustasák” - mormogja Jesenko, aztán továbbállunk. Száz Pál

A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com

. Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3