Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)

2018-08-18 / 191. szám

SZALON ■ 2018. AUGUSZTUS 18. www.ujszo.com A magyar kisebbség és a prágai tavasz Ötven évvel ezelőtt, az 1968. augusztus 20- ról 21-re virradó éjszaka a Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei átlépték Cseh­szlovákia határait, és megszállták az országot. A bevonulás nemcsak a prágai tavasz néven ismertté vált reformfolyamatnak vetett véget, hanem szertefoszlatta a csehszlovák nemzeti­ségi politika megújításának lehetőségét is. A Csemadok javaslatai A prágai tavasz egyik legsürge­tőbb megoldásra váró feladata, a po­litikai rendszer demokratizálása és a társadalmi reformok mellen, a cseh­szlovák viszony újrarendezése volt. A szlovák emancipációs törekvések ugyanakkor törvényszerűen felvetet­ték a szlovák-magyar viszony, illetve a magyar kisebbség helyzete rende­zésének az igényét is. Az 1968 janu­árjában a kommunista pán első tit­kárává választón Alexander Dubcek nevével fémjelzett reformkurzusra a csehszlovák társadalom valamennyi rétege rendkívül aktívan és pozitívan reagált, és igyekezett megfogalmazni a számára legfontosabb igényeket, javaslatokat. Ebbe a vonulatba il­leszkedett a Csemadok Központi Bizottságának a magyar kisebbség problémáit előterjesztő állásfoglalása is. A Csemadok KB március 12-i ülésén elfogadott, majd az Új Szó március 15-i számában közzétett dokumentum az önigazgatás és a kollektív kisebbségi jogok elvéből ki­indulva a kisebbségi jogok alkotmá­nyos rögzítését kéne a politikai veze­téstől. A Csemadok javaslatai között szerepelt egyebek mellett az arányos nemzetiségi részvétel biztosítása és nemzetiségi szervek létrehozása a vá­lasztott és a végrehajtó szervekben, a magyar kisebbség számára hátrányos 1960. évi közigazgatási elrendezés kiigazítása, a nemzetiségi iskolaháló­zat fejlesztése és önálló irányításának megteremtése, nemzetiségi tudo­mányos és kulturális intézmények létesítése, valamint az 1945 után hozott magyarellenes jogszabályok felülvizsgálása és a diszkriminatív rendelkezések eltörlése. A Csemadok javaslatait, vala­mint a szlovákiai magyar sajtóban nyilvánosságra hozott további ha­sonló javaslatokat a szlovák közvé­lemény ellenérzésekkel fogadta, a szlovák sajtóban pedig indulatos, nacionalista felhangokkal telített vita robbant ki a nemzetiségi kér­désről. A szlovák lapok - noha szlovák fordításban megkapták - a Csemadok állásfoglalását nem is­mertették. E helyett nagy nyilvá­nosságot biztosítottak a különbö­ző magyar állásfoglalásokkal és a magyar lapokkal vitába szálló, s a magyar lakosságot a déli országré­szekben élő szlovákok elnemzetiet­­lenítésével és elnyomásával vádoló cikkeknek és nyilatkozatoknak. A sort a dél-szlovákiai szlovákok ne­vében fellépő ún. bazini harminc­­nyolcak március 30-i állásfoglalása nyitotta meg, majd a magyarlakta településeken sorra szerveződő Ma­­tica-klubok nyilatkozatai folytatták, amelyek nacionalizmussal, soviniz­mussal, revizionizmussal, sőt a má­sodik világháború eredményeinek megkérdőjelezésével vádolták meg a Csemadokot és tisztségviselőit. A prágai pártvezetés a Csemadok javaslatait azok elutasító szlovák fogadtatása ellenére kedvezően fo­gadta, s a Csemadok által megfo­galmazott nemzetiségi önigazgatás elvét mint a nemzetiségi jogok rendezésének alapelvét beépítette a pán akcióprogramjába. Csehszlo­vákia Kommunista Pártja április 5-én elfogadott akcióprogramja a demokratizálás folytatása, az alapvető polgári jogok betartása, a gazdasági reform útjára indítása és a cseh-szlovák államjogi viszony föderatív alapon történő rendezése mellett ígéretet tett a nemzetiségek helyzetét és jogait rendező nemzeti­ségi statútum kidolgozására, politi­kai, gazdasági és kulturális egyenjo­gúságuk megvalósítására, valamint arányos képviseletük biztosítására az államhatalmi és közigazgatási szervekben. Változások a Csemadok élén A belpolitikai események, a pár­ton és a társadalmon belüli demok­ratizálási folyamat lehetőséget adott a kisebbségi magyar társadalom, ezen belül pedig a Csemadok belső megújhodására is. A kulturális szö­vetség járási és helyi szervezeteinek állásfoglalásai 1968 tavaszán egyre nyíltabban fogalmazták meg azt az igényt, hogy a Csemadok váljon meg kompromittálódott vezetőitől, egyúttal váljon a csehszlovákiai ma­gyarság érdekvédelmi szervezetévé. Ezt az időnként már korábban is megnyilvánuló törekvést az állam­­párt általában igyekezett elfojtani, a prágai tavasz szabadabb politikai légkörében azonban már nem volt akadálya, hogy a szövetség aktívan bekapcsolódjon a demokratizálá­sért és a nemzetiségek jogállásának rendezéséért folytatott küzdelembe. A Csemadokon belüli tisztújítás­ra a szövetség Központi Bizottságá­nak június 8-9-i dunaszerdahelyi ülésén került sor. Az addigi elnök, Lőrincz Gyula a KB-hez intézett levelében már egy hónappal koráb­ban felmentését kérte elnöki tiszt­sége alól, amit hivatalosan az Új Szó főszerkesztőjévé történt kineve­zésével indokolt. Elhatározásában azonban nyilván nem elhanyagol­ható szerepet játszottak a személyét ért támadások, valamint az a tény, hogy a szövetség élén annak meg­alakulása, vagyis 1949 óta álló Lő­rincz nem lelkesedett a Csemadok érdekvédelmi szerepvállalásáért. A dunaszerdahelyi KB-ülésen a Cse­madok fennállása óta első ízben került sor érdemi személycserékre a szövetség csúcsvezetésében. Éles vitát követő titkos választás ered­ményeként leváltották az elnökség több tagját, s új, jobbára reform­párti elnökséget választottak. A szervezet új elnökévé Dobos Lász­lót, az Irodalmi Szemle főszerkesz­tőjét, vezető titkárává pedig ismét Szabó Rezsőt választották. A KB kiállt a demokratizálási folyamat, illetve saját márciusi állásfoglalása mellett, összehívta a szövetség rend­kívüli közgyűlését, a Csemadokból kizártak panaszának megvizsgálása céljából pedig rehabilitációs bizott­ságot hozott létre. A nemzetiségi alkotmánytörvény előkészítése Ilyen előzmények után kezdőd­tek meg 1968. június 12-én, töb­bek között Dobos László és Szabó Rezső részvételével, a Prága melletti Kolodéjében a nemzetiségek állam­jogi helyzetének rendezését célzó tárgyalások. Az ekkor miniszter­elnök-helyettesi tisztséget betöltő Gustáv Husák irányításával már május folyamán megalakult a cseh­szlovák föderációt előkészítő kor­mánybizottság, amelynek a Samuel Falfan szlovák történész által vezetett nemzetiségi albizottsága kapta azt a feladatot, hogy tegyen javaslatot a nemzetiségek államjogi helyzetének alkotmányos rendezésére, s dolgozza ki a nemzetiségi alkotmánytörvény tervezetét. A tárgyalások során azon­ban hamarosan megmutatkozott, hogy lényeges eltérések vannak egyrészt az. albizottság nemzetiségi (magyar, ruszin és lengyel), másrészt szlovák és cseh tagjainak a nemze­tiségi jogokról és a nemzetiségi al­kotmánytörvény tartalmáról vallott elképzelései között. A nemzetiségek képviselőinek minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült elérniük, hogy a CSKP akcióprogramjában is szereplő ön­igazgatás elvét a nemzetiségek új államjogi helyzetének kidolgozása során is figyelembe vegyék. Hosz­­szas vita bontakozott ki arról, hogy a nemzetiségek jogot formálhat­nak-e saját képviseleti és végrehajtó szervekre, de abban sem sikerült megegyezésre jutni, hogy a járások tervezett átszervezésénél figyelembe vegyék-e az etnikai elvet, megen­gedhető-e a társadalmi szervezetek, kulturális és tudományos intézmé­nyek nemzetiségi alapon történő létrehozása, s hogy milyen mértékű legyen a második világháború utáni magyar- és németellenes rendelke­zések felülvizsgálása, az érintettek rehabilitálása és kárpódása. Az albi­zottság tárgyalásai 1968 júliusában holtpontra is jutottak, ezért azokat megszakították, s úgy határoztak, hogy az egyes javaslatokat és elkép­zeléseket elbírálás céljából a felsőbb politikai szervek elé terjesztik. A reformfolyamat keretében fel­merült az országos társadalmi szer­vezetek átszervezése nemzetiségi alapon, illetve önálló magyar társa­dalmi szervezetek létrehozásának a lehetősége is. A felvidéki magyarság gyakran több évtizedes múltra visz­­szatekintő kulturális és társadalmi intézményeit a második világhábo­rú után felszámolták, s bár utóbb lehetővé tették a Csemadok létreho­zását, a kultúregyesület megalaku­lása nem elégítette ki az igényeket. 1968 márciusában a Csemadok KB és a Szlovák írószövetség magyar tagozatának állásfoglalása is megfo­galmazta a társadalmi szervezetek át-, illetve újraszervezésének szüksé­gességét. Az előbbi ezt még csupán a Szlovák Szakszervezeti Tanács és a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség kere­tén belüli magyar osztály, az utóbbi már egy önálló magyar ifjúsági szö­vetség, pedagógusegyesület, újság­író- és írószövetség létrehozásával képzelte el. A prágai tavasz idején végül az önálló magyar ifjúsági szö­vetség és a magyar pedagógusszövet­ség, valamint a szlovák nőszövetség melletti magyar tagozat létrehozá­sára történtek meg a kezdeményező lépések, a megszállást követő vissza­rendeződés azonban ezek létrejöttét, illetve érdemi működését rendre megakadályozta. A megszállás és következményei A gyakorlatilag az egész társada­lom támogatását élvező reformfo­lyamat, noha a csehszlovák párt- és állami vezetés Moszkvával továbbra is jó kapcsolatokra törekedett, ha­mar kiváltotta a brezsnyevi szovjet vezetés nemtetszését. A Szovjetunió és a szovjet tömb többi országának vezetői 1968 márciusától kezdődő­en egyre nagyobb nyugtalansággal szemlélték a csehszlovákiai fejlemé­nyeket: a plurális társadalom kiala­kulása irányába mutató tendenciá­kat, a cenzúra eltörlését, a korábbi politikai üldözöttek és a párton­­kívüliek szervezkedését, a spontán módon létrejövő autonóm szerveze­tek és intézmények megjelenését, a polgári Csehszlovákia politikai párt­jainak, társadalmi és egyházi szer­vezeteinek újjáalakítására irányuló törekvéseket. Miután a Szovjetunió az erőteljes diplomáciai és a burkolt katonai nyomás ellenére sem tudta kikényszeríteni az „ellenforradalmi tendenciák” felszámolását, a szovjet vezetés a nyűt katonai beavatkozás mellett döntött, s a Szovjetunió, valamint a Varsói Szerződés további négy tagállamának (Lengyelország, NDK, Magyarország és Bulgária) hadseregei az 1968. augusztus 20- ról 21-re virradó éjszaka megszállták Csehszlovákiát. A magyar kisebbség az ország cseh és szlovák lakosságához hasonlóan megdöbbenéssel fogadta és elítélte a katonai beavatkozást. A megszállást követő napokban a Csemadok köz­ponti szervei, járási és helyi szerveze­tei, a csehszlovákiai magyar társada­lom különböző csoportjai, a lapok szerkesztőségei sorra tették közzé az intervenciót elítélő nyilatkozata­ikat, amelyekben támogatásukról biztosították a csehszlovák állami és pártvezetést, s a rend és a nyugalom megőrzésére, valamint a megszállók­kal való együttműködés elutasítására szólították fel a magyar lakosságot. A megszállás elleni tiltakozó megmoz­dulásokban és tüntetéseken magya­rok is részt vettek, s a megszállás 30 szlovákiai halálos áldozata között 3 szlovákiai magyar is található. Az Új Szó - a szlovák és cseh na­­pűapokhoz hasonlóan — napokon keresztül rendkívüli számokat je­lentetett meg, a Csehszlovák Rádió pozsonyi stúdiójának magyar adása Gabonaváros néven illegálisan sugá­rozta műsorait, a magyarlakta járá­sokban és városokban pedig magyar és kétnyelvű röplapokon tiltakoztak a megszállás ellen. A magyar lakos­ság ellenségesen fogadta a magyar hadsereget is, s a megszállás elleni tiltakozásaiban kifejezésre jutott amiatti csalódottsága, hogy a kato­nai akcióban a kádári Magyarország is részt vett. Amint azt a Dunatáj című komáromi hetilap augusztus 29-i számának egyik írása megfogal­mazta: ,A csehszlovákiai magyarság számára külön keserű csalódás, hogy a megszállók között itt vannak a ma­gyar néphadsereg katonái is. Fájt, fáj és fájni fog. (...) A megszálló magyar hadsereg legfőbb vezetése elárulta a csehszlovák-magyar barátságot és külön megbántottak bennünket: cseh­szlovákiai magyarokat. Külön tragé­dia a nagy tragédiában. ” A katonai beavatkozás, illetve az azt követő visszarendeződés a nemzetiségi törekvések sorsát is megpecsételte. A prágai nemzet­­gyűlés 1968. október 27-én elfo­gadta ugyan a 144/1968. számú nemzetiségi alkotmánytörvényt, amely formálisan rögzítette a leg­alapvetőbb kisebbségi jogokat, az utolsó pillanatban módosított jog­szabályból azonban a normalizáció vezéralakjává előlépett Gustáv Hu­sák utasítására kiiktatták a nemze­tiségek önigazgatását, gazdasági és kulturális egyenjogúságát, valamint az arányos képviselethez való jogát szavatoló részeket. A beavatkozás annyira váradan volt, hogy először még az Új Szóban is a jogszabály eredeti, módosítadan szövege látott napvilágot, s csupán több mint egy hét elteltével a módosított, végleges változat. A Husák nevével fémjelzett nor­­malizációs rendszer a prágai tavasz valamennyi vívmányát felszámolta. Eltávolították tisztségükből a Cse­madok reformkommunista vezető­it is, az egyesületet pedig - mintegy büntetésképpen - még a politikai pártokat és társadalmi szervezete­ket tömörítő Nemzeti Frontból is kizárták. Nem tartotta be a hata­lom a megcsonkított nemzetiségi alkotmánytörvényt sem, s azt a normalizáció húsz éve alatt lénye­gében csupán a kisebbségi jogok korlátozására irányuló törekvések eltakarására használta. Popély Árpád Történész, a Selye János Egyetem docense és a Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa _ A JLI A R _ sj^.T 0 N ^ K _1 Csehszlovákia néped. nem gyűlölettel, hanem sej. - lattal néznek rátok I Aljas játékot Űznek veletek I GOBGOIKODJATOK ÍS MSZZEIEK MAGATOK KOKS ! Csak a nemet fasiszta hadsereg hordái mondhatták: parancsot teljesítünk J k Magyar Néphadsereg nem te3- jesíthet olyan parancsot, amely nem fér össze az emberiességgel ! NE HAGYJATOK BEMOCSKOLNI DÓZSA, RÄKDCZI, KOrVr KÖN BÉLA NÉPENBK BECSÜLETÉT ! TILTAKOZZATOK AZ AGRESSZIÓ ELLEN ; Ti egy hős a szabadságáért és függetlenségéért annyit szenvedett nép fiai vagytok, NEI4 VISELKEDNI, . GYÁVÁN. Nőm lehettek ilyen aljas játék figurái. MENJETEK HAZA BÉKÉVEL 1 Mondjátok meg az igazságot n magyar népnek ! Jogotok van ehhez, mert van ezocialiata hazátok. "HAZA CSAK OTT VAN AHOL JOG “VAN, AHOL NINCS JOG OTT NINCS HAZA 5 ./Petőfi/ Legyetek hűek Petőfi szelleméhez. Nelegyetek egy idegen hatalom rabszolgái I Nelegyetek áldozatok. LEGYETEK G O N­DOLKODÓ EMBEREK l Terjesszétek bajtársaitok közt . CSEMADOK

Next

/
Thumbnails
Contents