Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)

2018-08-08 / 182. szám

4 I KULTÚRA 2018. augusztus 8. I www.ujszo.com RÖVIDEN A KOMP tárlatának megnyitója Dunaszerdahely. Holnap 17 órakor nyitják meg a Csallóközi Múzeumban a Kortárs Művészeti Panoráma, vagyis a KOMP Tár­sulás kiállítását. A tárlat anyagát Lacza Tihamér tudománytörté­nész méltatja. A megnyitó része egy performansz is. A KOMP- nak a Duna két partján élő kép­zőművészek a tagj ai - közös tár­lataik évek óta sikeresen prezen­tálják a régió alkotóinak művé­szeti törekvéseit. Jelen kiállításuk szeptember 1-ig látogatható a Csallóközi Múzeumban. (tb) Robert Redford visszavonul a színészkedéstől Los Angeles. Az Oscar-díjas Robert Redford visszavonul a színészkedéstől, a közönség az idén ősszel az észak-amerikai mozikba kerülő The Old Man & The Gun című filmben láthatja utoljára a mozivásznon a 81 éves művészt. „Soha ne mondd, hogy soha, ám én most eljutottam oda, hogy számomra itt véget ér a színját­szás, és nyugdíjba vonulok, mert 21 éves korom óta csinálom ezt” - mondta Redford az Entertain­ment Weekly című magazinnak 81 évesen hagyja abba (Archívum) adott inteijújában. „Úgy érzem, hogy ennyi elég volt. Es miért is ne búcsúzzak olyasvalamivel, ami ennyire felemelő és pozitív” -tette hozzá a színész, legújabb és egyben utolsó alakítására utalva. A David Lowery rendezte The Old Man & The Gun című, igazi történeten alapuló filmben Red­ford az amerikai bűnöző, Forrest Tucker bőrébe bújik, akit 17-szer kaptak el bankrablásért, és min­den alkalommal bebörtönözték, ám neki sikerült megszöknie. Arra a kérdésre, hogy a nyug­díjba vonulása a rendezői tevé­kenységére is kiteijed-e, Robert Redford csupán annyit mondott: „az még elválik”. Redford 1981- ben vette át a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat az Átlagemberek című filmért. Színészként a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, A nagy balhé és Az elnök emberei című klasszikusokkal írta be ma­gát a filmtörténetbe. Redford ala­pította meg az utahi Sundance In­tézetet, amelynek évente meg­rendezett fesztiválja a világ egyik legjelentősebb filmmustrája. Ro­bert Redfordot 2002-ben az életműért járó Oscar-díjjal tün­tették ki. (MTI) A füllentés nagymestere a Szigeten és a Grape fesztiválon JUHÁSZ KATALIN A ma kezdődő Sziget fesztivál talán legizgalmasabb, de mindenképp legszórakoz­­tatóbb fellépőjéről külön is érdemes szólnunk. Ő Seasick Steve, aki a blues mellett a fiktív életrajzírásban is nagyot alkotott. Holnap 22 órakor lép fel az A3 8 sátorban, de érdemes jóval előbb ér­kezni, mert bár a helyszín befoga­dóképessége 14 ezer fo, nem biztos, hogy minden érdeklődő bejut. Aki pedig nem készül a Szigetre, az ot­tani fellépők közül nagy előszeretet­tel mazsolázó pöstyéni Grape fesz­tiválon is megnézheti őt augusztus 11-én, szombaton. Seasick Steve-et 2006 szilveszte­rén ismerte meg a világ Jools Hol­land tévéműsorából, aki egy rádiós szereplésnek köszönhetően figyelt fel rá. A hajléktalan külsejű öregem­ber egy ütött-kopott gitáron eljátszott egy dalt, és teljes volt az extázis a stú­dióban. A következő nyáron már Glastonburyben és Readingben lé­pett fel több ezer ember előtt, végig­­tumézta Nagy-Britanniát, és min­denki megőrült érte. Az albumán már olyan nevek működtek közre, mint Nick Cave, KT Tunstall és Ruby Turner, aki többek között Mick Jag­­gemek vokálozott korábban. Az üstökösszerű karrierhez mese­beli történet is tartozott. Seasick Ste­ve azt állította, 1941-ben született, 13 évesen elszökött otthonról, és teher­­vonatokra kapaszkodva körbeutazta az USA-t. Húsz évig volt úton, ez­alatt dolgozott földeken, farmokon, vándorcirkusznál, de még igazi cow­boy is volt, mielőtt session-zenész lett belőle. Aztán átjött Európába, Pá­rizsban utcazenélésből élt, majd Norvégiába költözött, ahol felvette első lemezét (egy 30-as évekből szár­mazó mikrofonnal, a konyhájában). Két évvel ezelőtt Matthew Wright zenei újságíró, akinek a blues és a dzsessz a szakterülete, sajnos lelep­lezte hősünket. Kiderítette, hogy Seasick Steve valójában nem hobó­­ként élte le életének felét, hanem egyszerű stúdiózenészként. Nem Steven Gene Wold néven született 1941-ben, ahogy azt állítja magáról, hanem Steve Leach néven 1951-ben. Több kézzelfogható bizonyíték is van arra, hogy nagyokat lódított „szak­mai önéletrajzában”. Például azok­ban az időkben, amikor állítólag ut­cazenélt Párizsban, kijött egy lemez egy no name amerikai együttestől, amelyen ő gitározik Steven Gene Wold néven, és a borítófotón is fel­ismerhető. De több más zenekar le­mezén is dolgozott a háttérben, Matt­hew Wright ezeket is szépen felso­rolja leleplező könyvében. A történet szerinte a norvégiai „partraszállás­tól” kezdve áll meg a lábán - ekkor vette fel hősünk a Seasick Steve ne­vet, mivel a hajón tengeribeteg lett, és barátai sokáig ezzel cukkolták. Az érintett persze vehemensen ta­gadja ezt a verziót, ragaszkodik a sa­játjához. (Annyi bizonyos, hogy az útlevelében 1951-es születési dátum szerepel.) A rajongók a jelek szerint nem haragudtak meg rá, sőt, jobban tetszik nekik a hobósztori, hiszen ez sokkal inkább passzol a zenéhez, amit Seasick Steve játszik, és ami tényleg lehengerlő, főleg élőben. Túltechnicizált világunkban olyan revelációnak számít ez az egyszerű, nyers, karcos, koszos blues, mint a kilencvenes években R.L. Bumside feltűnése, aki szintén időskorára lett világsztár és tette ismét trendivé a delta bluest. Steve bácsi inkább a műfaj folk-country-americana hatá­sokkal operáló változatát műveli, itt­­ott némi bluesrockos beütéssel és dögös boogie-woogie elemekkel. Szívesen játszik olcsó hangszere­ken, az egyiket maga eszkábálta két autóalkatrészből - konkrétan dísz­tárcsából - és egy felmosórúdból, de | van háromhúros, sőt, egyhúros gi­­: tárja is. Állítólag egyik sem került többe huszonöt dollárnál, bár most márnem tudjuk, mennyit higgyünk el a kísérőszövegekből. Egy biztos: Seasick Steve mára márkanév lett, nem is annyira egy zenészt jelent, mint egy brandet, amelynek építésén egyébként három fiával együtt dol­gozik. Egyikük a lemezborítókért és a honlapért felel, a másik dobol apja zenekarában, a harmadik pedig Wishful Thinking néven kezdett ze­nélni és turnézni apjával. Amióta Steve bácsi világsztár lett, hat albumot készített, melyekből egy platinalemez, három aranylemez lett Nagy-Britanniában, ahol mostaná­ban kelendőbb árucikk a blues, mint az USA-ban. Olyan sztárok imádják és segítik őt, mint Jack White, Dave Grohl vagy John Paul Jones, akik gi­tároznak a lemezein, illetve vendég­nek hívják őt a koncertjeikre. Szóval ez a történet úgy is mese­szerű, ha csak félig igaz. És azt is megtanulhattuk belőle, hogy néha ér­demes tíz évvel idősebbnek hazud­nunk magunkat, a nagyobb hatás kedvéért. A tolmács a szlovák Oscar-jelölt A Szlovák Filmakadémia Martin éulík A tolmács című alkotását nevezte Oscar-díjra az idegen nyelvű filmek kategóriájában. Pozsony. Az Akadémia 12 moz­gókép közül választotta ki A tolmá­csot — esélyes volt még egyebek mellett a Dubcek (r. Laco Halama), a Bizalmas ellenség (r. Karel Janák), a Meciar (r. Tereza Nvotová) és a Válek (r. Patrik Lancaric). Sulik izgalmas road movie-jában egy 80 éves, tolmácsként dolgozó pozsonyi férfi, Ali Ungár (Jifí Men­zel) Bécsben keresi zsidó szülei egykori gyilkosát. Becsönget a né­hai SS-tiszt lakására, de ott csak an­nak fiát (Peter Simonischek) találja. A férfi elhatárolja magát apja bűneitől, mégis társként szegődik Ali Ungárhoz, hogy együtt járják be ugyanazt az utat, amelyet, sorstársa­ikkal együtt a tragikus sorsú szülők tettek meg a zsidóüldözés idején. Egykori szemtanúkat keresnek, és vallomásaik alapján az igazságot szeretnék feltárni. Kalandos útjukon szembesülnek a mai szlovákiai va­lósággal és azzal is, hogy miként vi­szonyul a második világháborús múlthoz a ma embere. A tolmács világpremierjét febru­árban a Berlinalén tartották, a napok­ban San Franciscóban, a zsidó filmek fesztiválján pedig elnyerte a filmkri­tikusok díját. Martin Sulik filmjét nemcsak az Oscar-megmérettetésre, hanem az Európai Filmdíjra is ne­vezte a Szlovák Filmakadémia. A fil­met idehaza 16 ezren látták már, és a forgalmazó a nevezés apropóján újra műsorra tűzi a mozikban. (tébé) Seasick Steve állítja: egyik hangszere sem került többe huszonöt dollárnál (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents