Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-26 / 171. szám

(Fotók: p. b. archívuma, shutterstock) áT elyik látvá­­f ? nyosság volt I f. a leglenyű- JL ▼ JL gözőbb? Számomra a West Bay volt a legkáprázatosabb, ez egy felhőkarcolókból álló üzleti negyed. Máig emlékszem az első sza­badnapomra, amikor Do­ha leghosszabb tenger­parti sétányán, a Corni­­che-on sétálva megpil­lantottam a part mellett elterülő üveghegyeket, azaz a felhőkarcolókat egy rakáson, szinte a sem­miből kinőve. Lélegzet­elállító hatást keltenek a tengerrel együtt. Mi sokkolta a leginkább? Az éjszakai élet. Mivel olyan sietséggel távoztam Magyarországról, hogy szinte semmi időm nem volt Katarról információt gyűjteni, abban a hitben voltam, hogy ott is tiltott az alkoholfogyasztás, mint Szaúd-Arábiában. Igaz, csak ötcsillagos szállo­dákban lehet alkoholt fogyasztani, ám ezekben különböző stílusú bárok, klubok, és beach partyk várják a szórakozni vá­gyókat. Nincs olyan este, amikor valamelyik szál­lodában ne lenne ún. „Ladies Night", amikor a hölgyek akár egész este is korlátlanul fogyaszthat­nak anélkül, hogy fizetniük kellene - ezzel is növelve a látogatottságot. Melyik a legfurcsább helyi szokás? A tradicionális köszönté­­si mód a férfiak között az orruk háromszori össze­érintésével történik. Ami­kor először láttam ezt, eléggé szürreális volt a jelenet. A másik pedig az, hogy a férfiak nem ritkán kézen fogva sétálnak - ez náluk a szoros barátság jele. Melyik helyi étel ízlik a legjobban? Imádom az arab kony­hát! Szinte nincs olyan ételük, amit ne fogyaszta­nék szívesen, de kiemel­ném a mix grill kebab tá­lat, amelyen mindenféle hús megtalálható: csirke, marha, bárány. Ezekhez a kedvenc köretem a fűsze­res krumpli, ami szintén tipikus arab köret, főtt da­rabolt krumpli fűszerezve és a fattoush saláta, azaz kevert saláta olajban pirí­tott arab kenyérrel meg­szórva. Mit vezetne be itthon is? Az adómentességet és a benzinárat. Hiába emel­kedett a benzin ára az elmúlt négy évhez képest a duplájára, átszámolva még mindig csak 140 fo­rint. Mit nem tud ott soha megszokni? Nem élhetek olyan sza­badon, mint Magyaror­szágon. Banális példa, de például a parkban, ahol a füvet vonalzóval vágják, és hangszóróból szól a madárcsicsergés, nem lehet a füvön feküd­ni, mert két perc alatt ott terem a biztonsági őr, és felszólít, hogy ez itt nem megengedett, csak ülni lehet a fűben. Ez v sokat elárul a * mentalitásról. Mi hiányzik a legjobban otthonról? A családom és az otthoni barátnőim. Ők nagyon fonto­sak a számomra, viszont nagyon büszke vagyok ezekre a kapcso­lataimra, mert szinte min­den barátnőmmel a mai napig, lassan öt év után is, pontosan úgy tartjuk a kapcsolatot, mint mielőtt kijöttem. Amikor otthon vagyok vakáción, szinte nem is érzem, hogy vala­ha is elköltöztem volna a homokdűnék közé. Milyen jó tanácsot adna egy turistának? Katar egyelőre nem ki­fejezett turisztikai célpont önmagában, viszont a katari légitársaság csat­lakozásai miatt könnyen elérhető helyszín, ha va­lakinek van pár órája a két járat között. A város né­hány óra alatt bejárható, és ha mindent szeretnénk látni, ami Katarban érde­kes lehet, akkor is elegen­dő maximum három nap. Bőd Titanilla Műkorcsolyát oktatni a sivatagban? Az egykori magyar bajnoki ezüst­érmes, Eb- és vb-résztvevő Pádár Bianka elismeri, ez tényleg vicce­sen hangzik. „Amikor ezt az állás­­ajánlatot kaptam, nagyjából két nap alatt kellett döntést hoznom, jövök-e. Két hét múlva már a repü­lőn ültem Katar felé, amiről akkor szinte semmit nem tudtam, csak hogy a Perzsa-öbölben van, és na­gyon gazdag arab ország" - meséli lapunknak a volt válogatott korcso­lyázó, aki 2013 óta él Dohában. KATARBAN pezseg az éjszakai élet 14 Utazás EXTRA 20i8. július

Next

/
Thumbnails
Contents