Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-04 / 153. szám

KÖZÉLET 2 I RÖVIDEN A nemzetiségi iskolákra lesz pénz Mazőlaborc. Peter Pellegrini (Smer) kormányfő tegnap kije­lentette, hogy a kormány támo­gatni fogja a nemzetiségi iskolák működését. Az alacsony létszá­mú nemzetiségi iskolák finan­szírozása esetében eltekintenek a gazdasági mutatóktól, és elsőd­leges szempont az anyanyelven történő oktatás biztosítása lesz. Ez azt jelenti, hogy például a magyar és ruszin kisebbség ré­szére fenntartott iskolákat nem fogják kizárólag pénzügyi okok miatt megszüntetni. (TASR) Danko Izraelben az antiszemitizmusról Jeruzsálem. Az antiszemitiz­mus megfékezéséről szóló tör­vényt kell elfogadni Szlovákiá­ban -jelentette ki Andrej Danko házelnök Izrael hivatalos láto­gatása során. Knessetu Yuli Edelsteinnal izraeli elnökkel való találkozó után kijelentette: Szlovákiában egyre nagyobb probléma az antiszemitizmus, s ezt mielőbb meg kell fékezni. Azt, hogy mit tartalmaz majd a törvény, nem fejtette ki. (TASR) Fico megint „sorosozott" Pozsony. Robert Fico volt kor­mányfő, a Smer elnöke szerint a Tisztességes Szlovákiáért kép­viselői hazudtak az embereknek, mivel úgy tettek, mintha politi­kamentes szerveződés lennének, közben meg bekapcsolódnak az önkormányzati választások előtti kampányba. A kezdemé­nyezés tagjai három polgármester-jelölt támogatását jelentették be a héten. „Mindegy, hogy Soros gyermekei mit mondanak, mi arra készülünk, hogy jó eredményeket érünk el az önkormányzati választáso­kon, újra meg akarjuk nyerni a parlamenti választásokat” - mondta Fico. (TASR) Pálinkafőzés új szabályok szerint Pozsony. A Híd javaslata sze­rint csak az a 18. életévét betöl­tött személy főzhetne otthon pá­linkát, aki megfelelő lepárló be­rendezéssel rendelkezik, és azt bejelenti a hatóságoknál. Egy személy saját fogyasztásra, ki­zárólag az általa megtermelt gyümölcsből - 100 literesnél nem nagyobb lepárló berende­zésben - évente legfeljebb 25 li­ter 86 százalékos alkoholt állít­hatna elő, ami 50 liter 43 fokos házi pálinkának felel meg. Ha egy közös háztartásban több olyan személy lakik, aki teljesíti a házi pálinka készítésére vonat­kozó előírásokat, a törvény sze­rint az egész család akkor is csak 25 liter pálinkát állíthatna elő egy évben. Az otthoni körülmények között készített pálinkát csak sa­ját használatra készíthetnék, vagyis az értékesítését szigorúan tiltanák, és a készítőnek az összes adókötelezettségét is teljesítenie kellene. (mi, TASR) 2018. július 4. I www.ujszo.com Politikai vihar a Pride miatt ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A közelgő Szivárványos Felvonulás újra konfliktushoz vezetett a politikai pártok körében. Anton Hrnko, az SNS képviselője a hétvégén felszólította Mária Patakyová ombudsmant, hogy a továbbiakban ne támogassa a melegfelvonulást, hiszen a meleg családok veszélyeztetik a hagyományos családfelfo gást. A képviselő véleményét nem hagyta szó nélkül a többi párt sem. A melegfelvonulást idénjúlius 14- én szervezik meg Pozsonyban. Az immár nyolcadik alkalommal meg­rendezésre kerülő Pride szervezői szeretnék meggyőzni a meleg férfi­akat és nőket, hogy van értelme Szlovákiában maradniuk, és küzde­ni a jogaikért. „A melegek jogainak folyamatos elhanyagolása vezetett a mostani állapothoz. A sok ígéret el­lenére a szlovák politikusok nem voltak hajlandóak elfogadni még a legalapvetőbb törvénymódosításo­kat sem, melyekkel könnyíthettek volna a meleg párok helyzetén” - nyilatkozta Martin Mackó, a Pride szóvivője. Az SNS tiltakozása A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselőinek már tavaly sem tet­szett a rendezvény, idén pedig újra támadták a felvonulás támogatóit. Anton Hrnko (SNS) a hétvégén fel­szólította a Híd jelöltjét, Mária Pa­takyová ombudsmant, hogy hagyja abba a Szivárványos Felvonulás tá­mogatását, mert szerinte ezzel a tra­dicionális értelemben vett családok létét veszélyezteti. „Meg vagyunk győződve, hogy a melegfelvonulás szervezőinek nem az a célja, hogy a másság elfogadását képviseljék, sokkal inkább az, hogy kihasznál­ják az alkalmat a neoliberális gender-felfogásuk hirdetésére” — mondta Hrnko. A képviselő azt is hozzátette, hogy Patakyovánaknem szabadna megfeledkeznie az SNS szavazatairól, melyek hozzásegí­tették őt a mostani pozíciójához. Nem ez az első alkalom, hogy a nemzetiek konfliktusba keveredtek a Híd képviselőivel: korábban megakadályozták Lucia Zitnanská azon törekvéseit, melyek a homo­szexuális párok életének meg­könnyítésére irányultak. Hmko felszólítására nem sokkal később reagált a Híd is. Hangsú­lyozták, hogy nem az egyes pártok szavazataitól függ, hogy az om­budsman megjelenik-e egy rendez­vényen, vagy sem. „Egy demokra­tikus eszméket valló képviselőnek nem szabadna ultimátumokat oszto­gatni. A Híd minden egyes képvise­lője felelősségteljesen végzi a mun­káját, nincs szükségük más politiku­sok tanácsaira” - tették hozzá nyi­latkozatukban. A témához a Facebook-oldalán szólt hozzá Monika Benová (Smer), európai parlamenti képviselő. Sze­rinte a családokat nem a melegfel­vonulás és a meleg családok veszé­lyeztetik. „Ha Hrnko meg szeremé védeni a családokat, akkor jobban tenné, ha a munkahelyek biztosítá­sával, a nők védelmével és a megfe­lelő bérek megteremtésével foglal­kozna. Ennek érdekében azonban még semmit sem tett” - tette közzé a véleményét a képviselőnő. Natália Blahová, az SaS képvise­lője szintén nem a Szivárványos Felvonulásban látja az igazi problé­mát. „A klasszikus családok számá­ra nem fenyegetés, hogy a homosze­xuális beállítottságú családok ugyanolyan jogokhoz jutnak. A va­lódi veszélyt az alkoholizmus, a csa­ládon belüli erőszak és a partnerek közti bizalmatlanság jelenti. Nap mint nap hullanak szét a családok a felsorolt okok miatt, erre azonban az SNS nem figyelmeztet, inkább csak a gyűlöletet szítja” — mondta Bla­hová. Fort: a helyzet romlott A témához hozzászólt Stanislav Fort, az SaS egykori képviselője is, aki első politikusként még 2011- ben vállalta a nyilvánosság előtt, hogy homoszexuális. Elmondása szerint a bejelentéstől azt remélte, hogy javulni fog a helyzet Szlová­kiában a melegek helyzetét illető­en, ez azonban nem történt meg, sőt, a helyzet csak romlott, főleg az SNS és az ESNS képviselőinek támadá­sai miatt. „Felszólítani egy om­budsman!, hogy ne mutasson rá az emberi jogok hiányosságaira, tel­jesen ellentmond minden logiká­nak” - nyilatkozta az egykori kép­viselő. A felvonulással egy időben várha­tó egy ellentüntetés is, melynek szer­vezői a hagyományos családok fon­tosságára szeretnék felhívni a figyel­met. Elképzeléseik szerint a résztve­vők Pozsony belvárosában élő láncot alkotva fogják kimutatni tiltakozásu­kat a Pride ellen. (nar, SITA) 200 ezer euró mint megelőzés ÖSSZEFOGLALÓ Heves vitát váltott ki az a bíró­sági döntés, melynek értelmé­ben Alojz Baránik (SaS) kép­viselőnek 200 ezer eurós pénzbírságot kell kifizetnie azért, mert parlamenti felszólalásában megsértett egy bírót. Az ellenzék megfélemlítéséről beszél, a koalíciós képviselők nem látnak kivetnivalót a bírság összegében. Pozsony. A döntést a Pozsonyi I. Járásbíróság hozta meg, Baránik februárban kritizálta parlamenti felszólalásában Aysa Pruzinec Erenová bírónőt. „Nem kívánt dön­téseket hoz, méghozzá a lehető leg­rosszabb módon, az igazságügyi maffia tagja, melynek célja az igaz­ságszolgáltatás akadályozása Szlovákiában” - hangzott el a par­lamenti vita során, melynek tárgya Erenovának a fegyelmi tanácsba való jelölése volt. A Baránik ellen folytatott pol-Alojz Baránik (TAsR-feivétei) gárjogi per kimenetelét elfogadha­tatlannak tartja több parlamenti képviselő, Miroslav Beblavy (füg­getlen), Igor Matovic (OEaNO) és Richard Sulik (SaS) nyilatkozatuk­ban kifejtették, hogy a bíróság célja a képviselők megfélemlítése. „Egy kijelentésért kiszabott ilyen hatal­mas összeg anyagilag bárkit tönk­retehet, de elsősorban a képviselők elrettentéséhez vezet. A bíróság döntésével megtagadta a képvise­lők parlamenti felszólalásaira vo­natkozó szabad véleménynyilvání­tás jogát” - fejezte ki felháborodá­sát Sulik. Matovic elmondta, míg egy sze­rencsétlenség következtében el­hunyt bányászok hozzátartozói ko­rábban egymillió koronás fájda­lomdíjat kaptak, addig egy bírónő becsületsértéséért 200 ezer eurós kártérítést ítéltek meg, mely 6 mil­lió koronának felel meg. Szerinte ez az aránytalanság tükrözi az ítélet valódi üzenetét. Egyébként a bírságról hozott döntés indoklásában nem rejtette véka alá a bíró, hogy egyfajta meg­előzés céljával döntött ilyen magas összeg mellett, hogy elriasszon más képviselőket hasonló törvénysér­tésektől. Bastmák Tibor (Híd), a parlament mentelmi bizottságának tagja sze­rint a büntetés összegét csak akcep­tálni lehet, mivel egy független bí­róság döntéséről van szó, amelyet tiszteletben kell tartani. Nem tartja helyesnek, hogy egyes képviselők alaptalanul vádaskodnak, megsért­ve más polgárok jogait. „Sok kép­viselő azt hiszi, hogy ő egy személy­ben a bíró, az ügyész és rendőr is, ami helytelen. A közélet azért is ilyen bi­zalmatlan, mert sokan tények hiá­nyában csak vádaskodnak” - mond­ta lapunknak Bastmák. Szerinte a parlamenti munkájára nem lesz ha­tással a bírósági döntés, mivel nem szokott vádaskodni. Meggyőződé­se, mivel az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, a képviselők­nek sincs joguk bizonyíték nélkül minősíteni egyes bírók munkáját. A képviselők büntetőjogi mentel­mi joga egyre jobban szűkült az el­múlt években, jelenleg már csak a parlamentben tett kijelentéseikre vo­natkozik. Az a jogászok számára sem egyértelmű, hogy az ehhez hasonló polgári perben elmarasztalható-e parlamentben tett kijelentéseiért a képviselő. (ba, SITA) dén nyolcadszor kerül megrendezésre a Szivárványos Felvonulás (Felvétel: Michal Smrcok/Plus jeden deft)

Next

/
Thumbnails
Contents