Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-04 / 153. szám
www.ujszo.com I 2018.július4. KÖZÉLET I 3 Mennyit hagy a végrehajtó a nyugdíjasnál? B. SZENTGÁLI ANIKÓ Pozsony. Több tízezer nyugdíjas ellen folyik végrehajtás, akiknek a nyugdíjából a Szociális Biztosító tiltja le a törlesztőrészletet. Júliustól azonban kicsit több pénz marad a nyugdíjasoknál, emelkedik ugyanis a garantált minimális jövedelem összege. Elsejétől 205,07 euróra emelkedett a lótminimum összege, és legalább ennyit a nyugdíjasoknál kell hagyni. A Szociális Biztosító adatai szerint egyre nő az eladósodott nyugdíjasok száma. Április végéig 36 580 esetben hajtottak végre nyugdíjból való törlesztőrészlet levonását hatályos végrehajtói döntés alapján. 2017 decemberében 35 655, egy évvel korábban, 2016 végén pedig 2 ezerrel kevesebb, 34 015 végrehajtói intézkedést kellett foganatosítani a nyugdíjasokkal szemben. „A nyugállományban lévő vagy közvetlenül a nyugdíjaztatás előtt álló szeniorok gyakran nem tudatosítják a pénzügyi kötelezettségeikből adódó kockázatokat, amelyek nem teljesítése a nyugdíjuk megkurtítását eredményezheti. Ä bevételek szempontjából ez a korosztály a leginkább sebezhető réteg, ezért az időseknek jobban oda kellene figyelniük a pénzügyeikre, a kiadásaikra, hogy ne kerüljenek nehéz anyagi helyzetbe akkor, amikor a nyugdíj lesz az egyedüli jövedelmük” - figyelmeztet a Szociális Biztosító. Letiltott bevétel A nyugdíjasok főleg a távközlési vállalatokkal, a bankokkal vagy a különféle gyorshitelező társaságokkal szemben szoktak adósságot felhalmozni. Sokan abban a hiszemben vesznek fel hitelt, hogy a nyugdíjasoktól a végrehajtó semmit sem tud elvenni. Ez nem igaz, tőlük ugyanúgy behajtják a tartozást, mint bárki mástól. A vonatkozó törvény értelmében a végrehajtói határozat alapján letiltható az adós személy bevétele, a nyugdíj valamennyi típusa be(Felvétel: David Duducz/Plus jeden defí) vételnek minősül, és jogszabály vagy végrehajtható határozat alapján letiltható belőle bizonyos összeg. A letiltás azt jelenti, hogy a végrehajtó hivatálos úton utasítja a jövedelmet folyósító szervet - jelen esetben a Szociális Biztosítót -, hogy az adós nyugdíjából rendszeresen vonjon le egy összeget, és azt utalja át a végrehajtónak, illetve a hitelezőnek. Nem visz mindent A nyugdíjas teljes nyugdíját nem lehet letiltani. Alapszabály: az adósnál kell hagyni egy minimális összeget, amelyből biztosítani tudja a legfontosabb létszükségleteit. Ez a minimális összeg a mindenkori létminimumnak felel meg - ez július 1- jétől 205,07 euró lesz. Eszerint, ha egy nyugdíjasnak van adóssága, és a hatályos végrehajtói döntés értelmében járandóságából rendszeresen kell törlesztenie, a nyártól havonta legfeljebb csak annyit vonhatnak le, hogy a nyugdíjasnál kell maradnia 205,07 eurónak. Ha pedig vele együtt él egy másik, eltartott személy, azért további 102,53 eurót (a létminimum 50 %-a) számítják fel, ez esetben a végrehajtó 307,60 euróhoz nem nyúlhat. Nem vonhatnak le semmit attól, akinek a havi járandósága ennél kevesebb, ebben az esetben a végrehajtást ideiglenesen leállítják. A további végrehajtás lehetőségét felül kell bírálni vagy a törlesztési részleteket át kell értékelni. Az adósságtörlesztés ideiglenes leállítása nem azt jelenti, hogy megszűnik a tartozás. A jövőben, ha a nyugdíjas bevétele lehetővé teszi, ismét törlesztenie kell. A tartozások a nyugdíjas halálával nem szűnnek meg, nem is évülnek el, hanem azok is a hagyatéki eljárás tárgyát képezik, örökölhetőek, és végső soron az adós gyerekei vagy más örökösei fogják megfizetni. (sza) Újra elmaradt a kormányfő és a keleti gazdák találkozója ÖSSZEFOGLALÓ Peter Pellegrini a kihelyezett kormányülés során sem találkozott az elégedetlen kelet-szlovákiai gazdákkal. Mezőlaborc. A kormányfő korábban azt ígérte, hogy július első hetén szakít időt arra, hogy személyesen hallgassa meg a közelmúltban traktoraikkal Pozsonyban tiltakozó gazdák panaszait. Bár a kabi-Felmérés: a ÖSSZEFOGLALÓ Évente körülbelül 2,6 milliárd eurót költünk az úthálózatra, a Világgazdasági Fórum felmérése szerint az utak minőségét illetően több afrikai ás ázsiai állam is megelőz minket. A közlekedési tárca szerint a felmérést nem objektív szempontok alapján készítették. Pozsony. A fórum 137 ország úthálózatának a minőségét figyelte, Szlovákia a 73. helyre került ugyanannyi ponttal, mint Csehország. Nemcsak fejlett államok előzték le Szlovákiát, hanem olyan afrikai és ázsiai országok is, mint Ruanda, Namíbia és Srí Lanka. A szomszédos országok közül Ausztria végzett a legjobb helyen (9.), Magyarország a 62. Nem pánz kérdése Szakértők szerint Szlovákia úthálózata nem a pénzhiány miatt van rossz állapotban. Rastislav Cenky, a net tegnap Kelet-Szlovákiában, Mezőlaborcon tartotta kihelyezett ülését, a találkozóra nem került sor. A gazdák szerint egyelőre csak az időpontról egyezkednek a kormányhivatallal. Lucia Galová, a Mezőgazdászok Kezdeményezése nevében azt mondta, hogy több helyszínt felajánlottak a kormányfőnek, s abban bíznak, hogy a találkozóra belátható időn belül sor kerül. Pellegrini tegnap úgy nyilatkozott, hogy ő a gazdákkal a korAz úthálózat minősége a világban 1. Egyesült Arab Emirátusok 6,4 2. Szingapúr 6,3 3. Svájc 6,3 4. Hongkong 6,2 5. Hollandia 6,1 6. Japán 6,1 7. Franciaország 6 8. Portugália 6 9. Ausztria 6 10. USA 5,7 32. Ruanda 5 43. Marokkó 4,5 57. Albánia 4,3 60. Kenya 4,3 62. Magyarország 4,1 65. Lengyelország 4,1 73. Szlovákia 4 74. Csehország 4 130. Ukrajna 2,4 135. Haiti 2,1 136. Kongó 2,1 137. Mauritánia 2 Értékelés: 7 - nagyon jó, 1 - nagyon rossz • Forrás: Világgazdasági Fórum mányülés előtt mindenképpen találkozni akart Gynov településen. „Viszont azt a választ kaptam tőlük, hogy sok a munkájuk és nem tudnak találkozni velem. Új időpontot keresünk” - reagált a kormányfő. A gazdák továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy Pellegrini valamilyen farmon tájékozódjon az ágazat legsúlyosabb problémáiról. „Szeretnénk, ha lehetőség nyílna a párbeszédre az érintett és más régiók gazdáival egyaránt” - mondta Ga-Közlekedési és Gazdasági Intézet vezetője szerint a probléma oka a rossz minőségű építkezésben, a helytelen karbantartásban és abban keresendő, hogy az utakat rendszerint a reálisnál sokkal kisebb forgalomra tervezték, így gyorsan tönkremennek. „Az építkezések túlárazása pedig egy külön fejezet. Az útépítés során gyakran használnak „Szlovákia helyezését a ranglistán nem tekinthetjük teljesen objektívnak." Karolina Ducká, a közlekedési tárca szóvivője rossz minőségű vagy rossz összetételű alapanyagokat” - nyilatkozta Cenky. Meggyőződése, hogy a rendszeres és jól elvégzett karbantartással, a kisebb hibák kijavításával jelentősen meghosszabbíthatnánk az utak élettartamát. Peter Pellegrini (SiTA-feivétei) A minisztérium védekezik A közlekedési tárca szerint nem reális tények alapján összeállított objektív felmérésről van szó. A felmérés során az adott ország lakosainak szubjektív véleményét kérdezték. „Ennek a feldolgozásnak az eredménye, hogy jobb utak vannak Malajziában, mint Nagy- Britanniában. Ezért Szlovákia helyezését a ranglistán sem tekinthetjük teljesen objektívnak” - közölte a minisztérium szóvivője, Karolina Ducká. A hivatalos információk szerint az országban található 3311 kilométernyi elsőrendű út közül 228 kilométer van rendkívül rossz állapotban - ez az érték pedig évről évre csökken. A minisztérium 2023-ig uniós forrásokból összesen 300 kilométernyi elsőrendű utat fog felújítani vagy megépíteni. „Az uniós alapoknak köszönhetően az utóbbi években 80 kilométer elsőrendű utat javítottunk meg, több szakaszon már dolgozunk” - fűzte hozzá Ducká azzal, hogy 62 híd javítására is uniós forrásokat fognak felhasználni. (aktuality.sk, dp) lóvá. A régió gazdáival, illetve az őket képviselő agrárkamarával Gabriela Matecná (SNS) agrárminiszter sem tárgyalt. Ezt Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője is megerősítette azzal, hogy a kormány részéről egyetlen megkeresést sem kapott a kamara regionális képviselete. Közben Peter Pellegrini kormánya korábban prioritásának nevezte az agrárágazat problémáinak mielőbbi orvoslását. (TASR, le) RÖVIDEN Bombariadó volt a Kia autógyárban Vágta polca. Kedden éjjel két órakor érkezett a bejelentés a Kia Motors Slovakiába arról, hogy a gyárban bomba van. Azonnal leállították a gyártást, és evakuálták a több mint ezer dolgozót. A rendőrségi szakértők reggelig átvizsgálták a gyár területét, bombát nem találtak. A rendőrség rémhírkeltés ügyében indított eljárást. (TASR, ma) Zöldet kaptak a teherautók Pozsony. Engedélyezte a teherautók közlekedését Szlovákiában a rendőrség a csütörtöki Cirill és Metód államünnepen. Az általános kivétel érvényes minden autópályán, gyorsforgalmi és elsőrendű úton közlekedő teherautóra, valamint a szomszédos országokból Szlovákiába érkező gépjárműre. (TASR, ma) szlovák úthálózatnál a ruandai is jobb Az adósság elől a nyugdíjasok sem menekülnek meg