Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-21 / 167. szám
www.ujszo.com | 2018. július 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Irány Kelet Trump egyszerű üzletember, aki túlságosan el MÁRIUS KOPCSAY F tűnik, trendi T Oroszország-I íí"hozdörgölőzni. V/ 2jl j Donald Trump a NATO-csúcs előtt először a németekre orrolt meg az Északi Áramlat II miatt, aztán a NATO szövetségesek kaptak fejmosást, mert keveset fizetnek a közösbe, végül pedig Putyin kezét rázogatta. _ Putyin számára az ilyen politikus ideális partner. Trump egy egyszerű üzletember, aki túlságosan el van foglalva magával. A NATO-csúcs után úgy tűnt, mintha minden idők legfontosabb kérdése az lenne, valóban segítették-e az oroszok Trump megválasztását. Az európaiak számára nyilvánvaló, hogy csak magukra hagyatkozhatnak, főleg, ha a demokratikus rendszerüket ajelenlegi állapotában szeretnék megőrizni. Hogy ezt valóban akatják-e, még nem biztos, mert Magyarország és Lengyelország, valamint a maga módján Szlovákia is, a demokráciának egy sajátos értelmezésén dolgoznak. Oroszország Európa destabilizációjára tett kísérletét túlzottan lebecsülik, főleg Szlovákiában. Megáll az ember esze: az Éjszakai Farkasok saját „külképvisletet” nyitnak itt, pár kilométerre az atomerőműtől. Ehhez jön bratyizásuk még a Szlovák Honvédek (Slovenskí branci) nevű paramilitáris szervezettel. van foglalva magával A politikusok nem tiltakoznak, csak pár nappal később szólalt meg a rendőrség, mondván, ura a helyzetnek. Bezzeg az SNS elnökét, Dankót az bosszantotta fel, hogy az ukrán nagykövet, Muska szóvá tette a szlovák képviselők tervezett krími látogatását (pontosabban eddig csak egyről tudunk). Az ukrán diplomata arra figyelmeztette őket, hogy ezzel megsértik Ukrajna törvényeit. Danko erre megüzente neki, hogy ne üsse az orrát a mi dolgainkba, és ezt felháborítónak tartja. És mi van az Éjszakai Farkasok székhelyével? Az talán nem felháborító? Az, ami most Danko ébren álmodozásának tűnik, jelentheti Szlovákia Kelet felé fordulását, még úgy is, hogy a hangárban amerikai vadászgépek parkolnak. A szerző a TASR hírügynökség munkatársa Trump igazi arcai (Lubomfr Kotrha karikatúrája) Viccpárt a parlamentben „A jövővel kapcsolatbanfontos és felelős döntéseket kell meghoznom. ” (Szél Bernadett, az LMP társelnöke) elkisgazdásodás csúszdáján röpül a végzet felé a magyar parlament zöldpártja, a Lehet Más a Politika. A választások előtt újrakezdett, középről balra tartó táncával olyan belső robbanásba pördült, amely az eljelentéktelenedés felé vezet. Ä hírek szerint az ellenzéki ökopárt etikai bizottsága három évre minden párttisztségtől eltiltotta a képviselő asszonyt, aki a 2018-as harmadik parlamentbejutásuk arca, sőt miniszterelnök-jelöltje is volt. Kísért tehát a közelmúlt: a párton belüli etikai testület sorra végzi ki azokat a frontembereket, akiknek vezető szerepe volt a kampányban a választókerületi koordinációban, azaz a baloldallal való megegyezésekben. Az ügy komolyságát komikuma árnyalja: Szél Bernadettet például úgy tiltották el a fúnkcióktól, hogy közben maradhat társelnök. Mint a kiállított labdarúgó, aki azért játszhat a második félidőben, vagyis a nonszensz abszurdumát adják elő zöld mezben. A pártvezető most időt kér és gondolkodik, mit lépjen az etikai testület szankcióira, miközben a szervezetet a korábbi vezéralakok már elhagyták. Nincs az LMP-ben az alapító vezető Schiffer András, de nincs már ott a fideszesből lett, balra játszó Hadházy Ákos sem. Marad helyükön és utánuk a káosz, mintha kihúzták volna dugót a környezetbarát anyagokból készült kádból, és gyorsuló sodrással vinné magával a kihűlt fürdővíz az úszni nem tudó megmaradtjátékosokat. Mi vezetett ide? Schiffer András kétszer vitte be a parlamentbe az akkor még friss és új erőt, hogy aztán az izraeli kampányguru, Ron Werber harmadszor is behúzza őket a küszöb fölé. Közben a baloldali ellenzék 2010 után egyszer már kettészakította a pártot, de nem kedve szerint, hiszen a balra tartóknak kellett távozniuk. De hiába nyerte meg Schiffer azt a csatát, s tartotta életben 2014-ben is az LMP-t, ha elfogyott a kedve, ereje és a hite a bázisdemokratikusan működő zűrzavar hatékonyságában. Ekkor jött a Szél-Hadházy-tandem, s következett a társulat ismételt balra mozdítása, s a harmadik parlamenti bejutás 2018-ban. Csakhogy a Lehet Más a Politika tartalma kiüresedni látszott e cikcakkokban, ráadásul a baloldalon gyűlölt konzervatív baloldali Schiffer politikai tehetsége, szellemi potenciálja, szónoki képességei nélkül médiapárttá váltak, erős politikusok nélkül. Amit ő felismert, vagyis a vezethetetlen pártkonstrukció réme, most bekövetkezni látszik: az LMP-t naiv és lelkes emberek alapították, akik azt képzelték, hogy politikai szervezetet lehet állandó belső morfondírozásokkal, terméketlen vitákkal, ön-agyonülésező szavazásokkal irányítani, építeni, növekedésre vinni. Nem lehet. így hát úgy fest, mégiscsak bejutott Magyarországon is egy viccpárt a parlamentbe, a szerepre kutyabohóckodás nélkül is alkalmasak a zöldek. Szomorú történet, amely logikus végkifejlet felé tart, s ismételten megmutatja: nincsenek komoly vezetők nélküli komoly pártok, nem lehetnek. Lehet más a politikus, de minek, ha tehetsége néhány felvonásos bohózatra futja. A nézőtéren pedig ott a Fidesz, a kormányzó jobboldal, hogy ölbe tett kézzel figyelje a politikai kimúlást. Nincs áldottabb ellenfél a közepes képességnél. Szimultán kávézás helyett KOLLAI ISTVÁN U borkaszezonhoz képest megveszekedett harc indult magyarországijobboldali körökben: a „párbeszéd” és a „térfoglalás” hívei csapnak össze. Egyik fél érvei sem tűnnek meggyőzőnek. A szlovákiai magyar világba talán csak áttételesen ér el annak a viharnak a szele, ami Magyarországon tört ki: a választások után a félhivatalos kormánypárti közlönyként működő Magyar Idők cikksorozatban ment neki számos konzervatív intézményvezetőnek, azzal vádolva őket, hogy félig-meddig „titkon” balos, liberális művészeknek és szakértőknek adnak helyet. A vád szerint azért, hogy ilyen olcsó trükkel szerezzenek jó pontot a „másik oldalon”. A támadottak között van Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, aki mellett kiállt L. Simon László exállamtitkár is. A vita pedig nagyjából egy régi jobbos frusztrációról szól: hogyan lehet hatalomból segíteni a konzervatív-nemzeti beszédmód ismertségét, elismertségét? Egyesek szerint egyszerűen térfoglalással kell bebiztosítani a kulturális fölényt, erőből kell helyet szerezni bizonyos -marginalizáltnak vélt - művészköröknek. Pröhle Gergely erre egy érdekes adattal reagált: az őt támadó cikkek több mint ötven művész meghívását kifogásolják, de csak 10-12 nevet javasolnak helyettük. Nyitva marad a kérdés, hogy hol vannak a marginalizáltak - lehet, hogy nem is léteznek? Nem lehet, hogy a szabad gondolatfútamok világában elmerülő kortárs művészek kísérletezései egyszerűen nehezen illeszkednek a rend és rendezettség vízióját képviselő konzervatív ideákba? Ez nem a jobboldal szellemi gyengeségét jelenti - a szellem nemcsak az irodalomból és művészekből áll, hanem például az akadémiai elitet adó konzervatív természettudósokból is. Inkább a „fifty-fifty” jellegű balanszírozás tűnik értelmetlennek, ahogy a papok és lelkészek sem fele-fele arányban tűnnek j óbb- és baloldalinak. Nem lehet, hogy minden művész alkatilag kissé szabadelvű, szabadgondolkodó - de minden életmű alkatilag a nemzeti kánon részévé válik? Ha akarja a szerzője, ha nem. Polgári-liberális vagy balos írók életműveinek sora vált részévé a nemzetépítésnek, József Attilával ünnepeljük a költészet napját, a Nyugat szerzői teremtették meg a modemitás magyar hangját és így tovább. Altkor tehát azoknak van igaza, akik szerint egy kulturálisan vegyes programkínálat párbeszédet szül? Nem biztos. Ritkán van ugyanis párbeszéd abból, ha két különböző gondolkodású írót leültetünk egymás mellé. Gondolataik sokszor nem ellentétesek, hanem párhuzamosak, nem találkoznak sehol. Nincs kémia, nem olyan ez, mintha összeöntenénk két sistergő folyadékot kémcsőben, amiből aztán felcsap a lila füst. E cikk szerzője ezt részben szakmai tapasztalatból úja: a Pozsonyi Magyar Intézetben 2010-15 között többször próbálkoztunk ilyen kísérlettel, de nem szállt fel a lila füst. És mivel Magyarországon „éppen” kulturkampf volt - egyébként 1867 óta folyamatosan zajlik, de mindegy -, ezért az ilyen igyekezetek sokszor őszintének sem tűntek, inkább valami testeseinek, taktikának, helyezkedésnek. A közeg nem vált inspirálóvá. Személyes példából álljon itt egyetlenegy. A pozsonyi könyvfesztiválon a balos magyar művész előad itt, a jobbos beszél ott. Utána kávézás: egyik üldögél itt, a másik ott, tudnak egymásról, de inkább magukban vannak. A meghívó magyar intézet igazgatója pedig kávézik itt, majd vécére menést, telefonálást és egyéb fontoskodást imitálva leül kicsit ott is. Majd onnan is megszökve, „elnézést, szólít a kötelesség”, visszaül ide. A kettő között pedig megszületik a gondolat: ehhez képest a magyar-szlovák párbeszéd egy gördülékeny, izgalmas valami. Akkor tehát nem érdemes úgy dolgozni, ahogy Pröhle Gergely teszi? De igen, még ha ez nem teremt is kultúrbékét, nem növeli a GDP-t és nem csökkenti a vérnyomást. Viszont elegáns, és rendkívül sok a stílustalanság, a tetkó, az erő, a nagy arc és a nagy száj, ezért ezt egyszerűen jólesik látni. A „miért hívjunk meg más szekértáborból is művészt?” kérdésre pedig ez is lehet egy válasz: Csak. FIGYELŐ A legtöbb rabszolga Észak-Koreában van A világon a legnagyobb arányban Észak-Koreában élnek emberek rabszolgasorban, utána Eritrea, majd Burundi következik egy friss felmérés szerint, amelyet a Walk Free Foundation (WFÉ) jogvédő szervezet készít el minden évben. Az idei Global Slavery Index szerint több múlt 40 millió emberrel bánnak rabszolgaként a világon - ezt a WFF és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) már tavaly megállapította. Ezért a fejlett országok is felelősek, mert 350 milliárd dollár értékű olyan árut importálnak évente, amelyekről feltételezhető, hogy kényszermunkával állíttatták elő - olvasható a jelentésben. A lista élén álló országokban állami támogatással végeztetnek kényszermunkát - jelenttette ki Fiona David, az adatgyűjtő Minderoo Alapítvány elnöke. Abszolút értékben az 1,3 milliárd lakosú Indiában él rabszolgasorban a legtöbb ember: nyolcmillió. Utána következik Kína, Pakisztán, Észak-Korea és Nigéria. Ezekben az országokban él a világ rabszolgáinak 60%-a. Az arányt tekintve Észak-Korea az első: ott minden tizedik ember kényszermunkát végez, és „többségükre az állam kényszeríti ezt a sorsot”. (MTI) SZOMBATHY PÁL
