Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-21 / 167. szám

KÖZÉLET www.ujszo.eom I 2018. július 21. I 3 Diákok rontotta munkanélküliségi mutatók ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A frissen végzett diákok miatt júniusban enyhén nőtt a munkaügyi hivatalok által regisztrált olyan állástalanok száma, akik egy kedvező ajánlat esetén azonnal munkába tudnának állni. A legnagyobb ás a legkisebb munkanélküliségű járás ezúttal is a déli, magyarlakta rágiában található. A Munka-, Szociális és Család­ügyi Központ (ÚPSVAR) tegnap közzétett jelentése szerint június végén 181,5 ezren voltak a szloyá­­kiai munkaügyi hivatalok nyilván­tartásában, ami az előző hónaphoz képest alig változott, az egy évvel korábbinál azonban 40,5 ezerrel kevesebb. Az összes állástalant te­kintve a munkanélküliség 6,58 szá­zalékos. Az elemzők azonban egy másik adatot tartanak mérvadónak. Azt, amely azon állástalanok számát tünteti fel, akik képesek azonnal munkába állni, ha kedvező ajánla­tot kapnak. „Ezek száma az előző hónap végén nagyjából 150 ezer volt, 1600-zal több, mint egy hó­nappal korábban, ami elsősorban a végzős diákok munkapiaci megje­lenésével magyarázható. Az egy évvel korábbihoz képest azonban még így is több mint 38 ezres csök­kenésről adhatunk számot, ami azt jelenti, hogy az ilyen állástalanok aránya 5,43 százalékra esett vissza. Csak összehasonlításképpen: egy évvel ezelőtt ez még 6,9 százalék volt” - nyilatkozta Marián Valentovic, az ÚPSVAR vezér­­igazgatója. Szlovákiában egyéb­ként 2001-ben érte el a csúcsot az állástalanok száma, akkor a mun­kaképes lakosság csaknem 20 szá­zalékának nem volt munkája. Járási lebontásban az egyik leg­érdekesebb adat, hogy a legna­gyobb és a legkisebb munkanél­küliségűjárás is a déli, magyarlakta régióban található. A legnagyobb munkanélküliséggel továbbra is a Rimaszombati járás küszködik, ahol az állástalanok aránya 17,6 százalék körül mozog. A legjobb adatot a Galántai járásban mérték, ahol a munkanélküliség csupán 2 százalékos. Diákok a statisztikában „Vannak bizonyos rendszeres éves kilengések a munkanélküliek számát tekintve. Ilyennek számít a júniusi növekedés is, a főiskolát és egyetemet végzettek ugyanis ekkor jelentkeznek tömegesen a munka­ügyi hivataloknál. Hasonló a hely­zet szeptemberben is, amikor a kö­zépiskolákból kikerülő, tanulmá­nyaikat már nem folytatók jelent-Nem tervezi távozását Kassáról a U. S. Steel Pozsony/Pittsburgh. Az amerikai U. S. Steel acélipari óriásvállalat jelenleg egyáltalán nem fontolgatja a szlovákiai ki­vonulását, épp ellenkezőleg, a kassai üzemében további be­fektetéseket tervez - nyilatkozta Richard Rasi beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes a U. S. Steel csúcsvezetőivel folytatott amerikai tárgyalásait követően. „A U. S. Steel bizto­sítja a legtöbb munkahelyet Kassán, és Szlovákiában is a legnagyobb munkaadók közé tartozik. Teljesen stabil partner” - közölte Rasi. Hozzátette: örül, hogy az amerikai cég további befektetéseket tervez, miköz­ben a kormány mindent megtesz azért, hogy törvényes kereteken belül segítse ebben. A miniszterelnök-helyettes szerint a kassai acélművet nem érintik az Egyesült Államok által beve­zetett acélipari vámok, a gyár termelésének a nagy része ugyanis nem az amerikai piacon talál gazdára. A kassai U. S. Steel csaknem 12 ezer embert foglalkoztat. A 2013-as év elején olyan hírek je­lentek meg, amelyek szerint az amerikai acélgyár elhagyja Kelet-Szlovákiát, amit a magas energiaárakkal és az uniós kör­nyezetvédelmi intézkedésekre fordított magas költségekkel magyaráztak. Az akkori kor­mányfő, Robert Fico a társaság pittsburghi központjában tisz­tázta azokat a feltételeket, ame­lyek mellett a U. S. Steel Kassán maradt. Fico akkor azt mondta, hogy az amerikai cég még leg­alább öt évig biztosan Kelet- Szlovákiában marad. (TASR, mi) A munkaügyi hivatalokban most regisztrált diákok többsége szeptemberig talál munkát (Felvétel: Matej Kaiina/Plus leden den) keznek” - nyilatkozta Ján Richter munkaügyi miniszter. Míg tavaly júniusban 8369 főis­kolát végzett diák regisztráltatta magát a munkaügyi hivataloknál, idén 7506-an, vagyis a trend egyértelműen csökkenő. Richter szerint azonban ennél is fontosabb, hogy a tavaly júniusban jelentke­zettek döntő többsége már tavaly őszre talált magának munkát, így csak a nyári hónapokra regisztrál­tatta magát. Kevesebb munkanélküli „A jó hír, hogy a szezonális ha­tásokat figyelmen kívül hagyva a munkanélküliség mutatók tovább javultak. Csak az elmúlt időszak­ban több mint 2 ezer olyan állásta­lannak sikerült munkát találnia, aki hosszabb ideje sehol sem dolgo­zott” - mondta Richter, aki szerint az elkövetkező időszakban is azok foglalkoztatására összpontosítanak majd, akiknek hosszabb ideje nincs munkájuk és az általános iskolát sem végezték el. Marián Valen­tovic, az ÚPSVAR vezérigazgatója szerint a cégeknek azonban to­vábbra is a szakképzett munkaerő hiánya okozza a legtöbb gondot és nehézséget. A szabad munkahelyek száma így csak az elmúlt hónapban több mint 1,5 ezerrel, 82 ezerre nőtt. A legtöbb szabad állást, több mint 21 ezret Pozsony megyében, a legke­vesebbet, alig 4,7 ezret pedig Besz­tercebánya megyében kínálták. (mi, TASR.SITA) Elveszik a farkasoktól a tankokat ÖSSZEFOGLALÓ Tankokat és páncélozott csapatszállítókat adott kölcsön a Szlovák Történelmi Intézet (VHÚ) a Vlagyimir Putyin orosz elnököt éltető motoros klub, az Éjszakai Farkasok szlovákiai képviseletének. A védelmi tárca közölte, azonnali hatállyal törölték a farkasokkal aláírt bérleti szerződést, a VHÚ igazgatójának tisztségét pedig felfüggesztették. Pozsony. Néhány napja derült ki, hogy az Éjszakai Farkasok a Nagy­szombat mellett fekvő Alsókorom­­pán (Dolná Krupá) vásároltak egy nagyobb telket, melyet szögesdrót kerítéssel vettek körbe, s az ott ta­lálható épületet pedig felúj ították. A hivatalos tájékoztatás szerint a mo­torosok csupán egy klubhelyiséget nyitottak a telken, légi felvételek viszont igazolták, hogy az épület mellett tankok és harci gépjárművek is vannak. Kiderült, a harci technika bérbeadását a VHÚ főnöke, Miloslav Caplovic hagyta jóvá. „Evidens, hogy az igazgató nem ismerkedett meg ennek a pol­gári szervezetnek a hátterével, s ez­zel túllépte a hatáskörét” - közölte a védelmi tárca szóvivője. A tárca jelenleg azon dolgozik, hogy a ha­ditechnika visszakerüljön a törté­nelmi intézethez. Kaliflák barátja A szerződést a VHU a Történelmi Gépjárművek Múzeuma elnevezésű polgári társulással írta alá, melynek élén Jozef Hambalák, Robert Kalinák volt belügyminiszter barátja áll. Hambalák az Éjszakai Farkasok klubhelyiségén kívül egy II. világhá­ború történetéről szóló, Patriot Park nevű múzeumot is megnyitna az al­­sókorompai telken. Ugyanilyen „Koszorúznak, a fasizmus ellen harcolnak." Robert Kalibák belügyminiszter az Éjszakai Farkasok szlovákiai tevékenységéről elnevezésű park létezik Oroszor­szágban is, elsősorban az orosz ha­ditechnika bemutatására szolgál. Kalinák a park megnyitásán és a Putyin-barát motorosklub szlovákiai tevékenységén sem lát kivetnivalót. „Koszorúznak, a fasizmus ellen har­colnak. Meggyanúsíthatják őket Pu­tyin népszerűsítésével, de törvényt kellene sérteni, vagy minimum vala­milyen törvényellenes tevékenységet kellene folytatni ahhoz, hogy valakit kritizáljanak” - nyilatkozta a Sme napilapnak adott interjúban Kalinák. Ján Budaj (OEaNO) ellenzéki képviselő szerint az Éjszakai farka­sok szlovákiai jelenléte arra akarja emlékeztetni az ország lakosait, hogy nem szabadultunk meg az orosz be­folyástól. „A Szlovákiában hatályos büntetőjogi törvénykönyv szerint ti­los alapvető emberi jogokat sértő ideológiákat támogatni. Ilyen ideo­lógiát testesít meg a Szovjetunió zászlaja, amelyet az Éjszakai Farka­sok lengetnek” - mondta Budaj. Megfigyelés alatt Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, hogy az Éj­szakai Farkasok tevékenységét megállás nélkül figyelik, de mivel egyelőre semmilyen törvénysze­gést és kihágást sem észleltek, nem foganatosítottak további intézke­déseket. A Putyin-barát motoros­klub szlovákiai jelenléte miatt jövő péntekre tüntetést hívott össze a belügyminisztérium pozsonyi épü­lete elé a Nekünk Nem Mindegy di­ákkezdeményezés. „Köztudott, hogy ezt a motoros bandát a Kreml finanszírozza. Nálunk is újabb ta­gokat toboroznak, akik aztán keleti szomszédaink, az ukránok ellen harcolnak” - közölte a kezdemé­nyezes. (dem, sme.sk) A rendőrség fényképpel igazolta, hogy már jártak az Éjszakai Farkasok szlovákiai székhelyén, ám törvényszegést ed­dig nem észleltek (TASR-feivétei)

Next

/
Thumbnails
Contents